Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-11-14 / 40. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. december 12. 12 r „Es a szívükre mutogattak a játékosok.." -bravúr a legjobbkor Savanyú sors Viglásinak! Az elmúlt hétvége szenzációját a Ferropatent Szekszárd SE kézilabdacsapata szolgáltatta. Merthogy több mint meglepetésnek számított az előzmények ismeretében, hogy a Spartacus otthonában a meccset végig irányítva, azt kézben tartva, győzött a szurkolók nagy része által többé-kevésbé már leírt, néhány tapasztalt játékossal megspékelt tinicsapat. Amikor terjedt a gyors hír, többen telefonelhallást véltek felfedezni, anynyira hihetetlen volt a Kőér utcából érkező gyorsjelentés. „Nemhogy a „Spari" nyert két fával 21-19-re' ? kérdeztek vissza. Nem! Ennek ellenére még mindig akadtak olyanok, akikben csak a másnapi nyomtatott sajtó oszlatta el a kételyeket. Győzött a Ferro, mégpedig a kispadján a klub elnökével, Horváth Ferenccel. - Egy tipikusan kiesési rangadóról, négypontos meccsről volt szó. Mennyit tépelődött azon, hogy leüljön-e a kispadra, és esetleg lelkiismeret-furdalása legyen egy zakó miatt. - Szó sincs arról, hogy én rejtett edzői ambíciómat akartam volna fitogtatni. Én ehhez nem értek, nem is az én szakmám. Viszont a bajban, mostani nehéz helyzetünkben akarva-akaratlanul még közelebb kerültem a játékosokhoz. A magam lehetőségeivel, ha úgy tetszik pedagógiai és pszichológiai értelemben szeretnék segíteni. A játékosok már szerdán jelezték, hogy azt szeretnék, ha én ülnék le a Spartacus ellen a kispadra. A dolog meglepett, hiszen azon gondolkodtam, hogy kit kérjek fel egymeccses beugróként. Végülis vállaltam, mégpedig úgy, hogy volt játékosunk, Léna ott lesz mellettem, aki szakmailag kontrollálja a dolgokat, akinek a véleményére mindenképpen adok nem egyértelmű szituációkban. Ennyi történt előzményként. - Aztán kifutott egy harapós, egy az „Egy mindenkiért, mindenki egyért"jegyében játszó Ferropatent. - De még mennyire! Ezért mondtam, hogy igazándiból a bajban ismerjük meg egymást. Felemelő érzés volt látni, hogy ezek a gyerekek úgy küzdöttek, mintha későbbi sorsuk, kézilabdás pályafutásuk múlott volna ezen az egy mérkőzésen. Magam is meghatódtam a lefújás után, amikor több játékosnál, a jugoszláv Popovnál is, ahojjy mondani szokás „eltörött a mécses , és nekem személy szerint köszönték meg a meccset. Ami egy picit zavarba ejtő volt számomra, mert semmi varázslatosat nem tettem a padon. Amikor megkérdeztem, hogy mit köszönnek, akkor nemes egyszerűséggel csak a szívükre mutattak, hogy ebben segítettem. Talán igen, de ezen a téren már jóval a meccs előtt próbáltam segíteni. S amikor elvállaltam a meccset azt mondtam nekik: rendben van, de csak akkor, ha úgy fölpörögnek erre a derbire, ahogy eddig még talán soha, vagyis nem hagynak cserben. Tényleg nem hagytak, szent igaz, amit nem tudok eléggé megköszönni nekik. - A döntés az Ön kezében volt, kérdezem: volt-e a találkozónak olyan szakmai momentuma, amire csendben, magában örülve büszke, amire talán még nagypapa korában is visszaemlékezik majd. - Ha már rákérdezett, szerénytelenség nélkül hadd mondjam el, hogy a magam kis ötleteitől vezérelve én már szerda délutántól folyamatosan játszottam fejben a Spari elleni meccset. Megálmodtam a domináló öt plusz egyes védekezési formát is! Csak az volt a nagy kérdés, hogy ki legyen a fővárosi gólzsák, Viglási őrzője. A mostani keretben nem nagyon láttam erre a feladatra alkalmas játékost, így húztam egy merészet, és visszahívtam, ha úgy tetszik, rehabilitáltam a felnőtt csapattól szerintem tévedésből száműzött Savanyú Olgát, aki tökéletesen megoldotta a feladatot. Erre, hogy ez bejött, azért büszke vagyok. De nem ezen múlott, hanem azon, hogy ezek a gyerekek izomzatilag szinte szétégve, lélekszakadtan, „holtfáradt" állapotbanjöttek le a pályáról. - Gondolom, a meccs után nem csupán poénból ajánlatot kapott „lányaitól" a folytatásra. - Szóba került, hogy ha más mecscseken nem is, de a Marcali elleni sorsdöntőnek ígérkezőn legyen ez a szereposztás. De komolyra fordítva a szót az én küldetésem mindenképpen lejárt, bár megjegyzem: a nálunk nem anyagerősebb, sőt talán gyengébb marcaliak legyűrésére hasonló erényekre lesz szükség. Ezt pedig a játékosokkal való állandó párbeszéddel, a velük, köztük éléssel lehet elérni. - Több a nyitott kérdés a januári folytatásig. Kezdjük az edzővel. Azt mondják, hogy korábbi szokásaival Lepingpongozták „Csehszlovákiát" az asztalról Már az ötödik helyen a Szuper Ligában A szlovákok és a csehek egyaránt emlegethették a magyarok pingpong Istenét. Azzal valószínűleg számoltak, hogy a fővárosi magyar Szuper Ligások ellen még egy-egy elcsípett szettre is alig futja majd, ám hogy a számukra minden bizonnyal ismeretlen kis Szekszárd is így elbánik velük, az a hazafelé vezető visszaúton egy rémlátomással ér fel. Merthogy még Wirthet minden bizonnyal ismerték, de ki az a Larisa Stancu? Ki az a serdülő kinézetű harmadik számú emberke, bizonyos Nagy Dorottya? Nos hathatós választ kaphattak Szekszárdon északi szomszédaink. Merthogy mindössze egy-két partit tudott nyerni a Szekszárd Asztalitenisz Club ellen „Csehszlovákia" az elmúlt napokban. - A Szekszárd ennyire jó, vagy az ellenfelek voltak ennyire gyengék? - tettük fel indító provokatív kérdésünket Sáth Sándor főedzőnek. - A legutóbbi meccsünkön a Vlasim ellen, odajött hozzám több szakember is, és gratulált a csapat nagyszerű teljesítményéhez. Valóban mindenki hozta önmagát, és kellemes meglepetés volt számomra Nagy Dorka higgadt, megfontolt játéka. Alighanem lélektani szempontból akkor nyertük meg a Vlasim elleni meccset, amikor fiatal tehetségünk legyőzte a csehek kontinensszerte jól csengő nevű játékosát, Bartusovát. Tudat alatt valahol számítottam erre, ezért így írtam be a neveket a mi részünkről a meccslapra. Hát bejött! Örültem neki, hogy olyan pingponggal nyertünk, ami sok helyütt megfelelne Európában. Ezért tudtunk nyerni ennyire könnyedén, magabiztosan. - Önkéntelenül adódik a nem túl elmés kérdés: meddig nőhetnek azok a bizonyos fák a szekszárdi női asztalitenisz kertjében? - Az égig - a közmondásnak megfelelően - itt sem. Az anyagiak egyelőre behatárolják még álmainkat is. Most az ötödik helyen vagyunk, van vissza az alapszakaszban még egy fellépésünk Csehországban, majd jön a rájátszás. Meg kell tartani ezt a formát, akkor megragadunk ezen a számunkra előkelő helyen. - Valami hetedhét határra szóló nagy skalp afféle nagy durranásként elkelne, merthogy ez a csapat még a mostaninál is jobb lehet. Visszatérve az NBI felsőházába: reszkess BSE, nyugtalankodj Postás. - Az biztos, hogy nem megyünk feltett kézzel ellenük, de hamis illúziókba sem ringatom magam. Jóval erősebbek nálunk az említett gárdák. Ám, ha olyan sanszot kapunk, mint két évvel a BSE ellen a fővárosban a rájátszás sorsdöntő meccsén, akkor ígérem, megcsináljuk a bravúrt! B.Gy. ellentétben immáron a házon belüli megoldás híve. Vagyis: jön Sklar. - Több variáció is létezik, hogy melyik lesz, higgye el most november 9én, délelőtt, amikor beszélgetünk még én sem tudom. Arra ráérzett, hogy a házon belüli megoldásként Sklar esélyes, szakmailag, emberileg jónak tartom a feladatra, ő kap megbízást a csapat téli, az erőnlét megalapozása szempontjából fontos felkészülésre. -De... - Az is lehet, hogy a változások esetleg új, máshonnan érkezőt edzőt teremtenek. Itt most ne csak az éppen szabad... úgymond neves edzők^k gondoljon. - Jönnek-e a mentőangyalként aposztrofált nigériaiak, s ha igen, mi lesz a jugókkal? - Meg fog lepődni azon, amit mondok: még az is lehet, hogy egy légiósunk sem lesz... -Mert!? - Megfelelő ajánlat esetén esetleg valamennyit a már mi birtokunkban levő, hamarosan megérkező nigériaiakat is továbbadjuk, és ebből a pénzből erősítjük meg a csapatot. Vagy árucsereként a nekünk kellő magyarért nekik kellő külföldivel fizetünk. Mozgásban, tárgyalásban vagyunk. -Akik az NBI/B-étjavasolva már leírták a csapatot, azokat megmosolyogja? - Nem, változatlanul foglalkozok a kívülről jövő kritikákkal. Ellenben hiszem, hogy bebizonyítjuk: volt értelme annak, hogy a nyáron az NB I/A-ba neveztük be a csapatot! B.Gy. Ha tél, ITV Reprint Kupa \ Hétfőig még lehet nevezni! Ha nem lenne, vagy megszűnne, újra ki kellene találni. A téli holtidényt kitöltő, futballszakmai célokat szolgáló ITV Reprint kispályás labdarúgó terembajnokságot. Nem kell különböző tornákon tömi a fejet, ide-oda bekéredzkedni. Ehelyett elég elküldeni a nevezést, a Városi Sport- és Szabadidőközpontban garantált a téli foci november végétől egészen február végéig. Immár hetedik alkalommal írja ki a városi határokat már régen túllépő kupát a sportcsarnok. Harmincezer forintot kell érte leszurkolni. Szorozva-osztva nem hiszem, hogy sok a csapatonként tíz-tizenöt embernek tizenöt héten át mozgást, szórakozást jelentő torna. A megyei csapatoknál megesik, hogy egy játékosnak ennyi a két meccsre szóló garantált prémiuma - mert mi aztán amatőrök vagyunk, - a dolgozó kollektíváknak sem lehet horribilis az öszszeg. Ha nem segít a szakszervezet, vagy a küldő névadó szponzorcég - általaban segít!... — akkor is a visszaosztás után nem több a havi „fejpénz", mint egy valamirevaló konditerem, vagy fitness-szalon bérlete. Hétfőn lejár a nevezési határidő, tessék gyorsan még az utolso pillanatban is jelentkezni, hogy kezdődjék a komoly díjakért, különdíjakért, immáron vándorserlegért is zajló egész telet betöltő játék, amit teremfocinak hívunk. B.Gy.