Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-10-17 / 36. szám

1999. október 24. SZEKSZÁRDI 15 Vendégem a Gemenc presszóban Rottenbacher Ádám Szekszárd Megyei Jogú Város Szociális Központjának igazgatója, akit hármas apropóból hívtam ran­devúra. Az 1999-es esztendő az idősek éve, ezen belül október 1. az idősek világnapja, az első Me­gyenapon „Kiváló Közalkalma­zott" kitüntetést vehetett át, va­lamint egy szintén szép évszám, ebben az esztendőben lesz két év­tizede annak, hogy elkezdte szép, nemes ám nehéz hivatását. - Ritka gyermekkori elhatáro­zás, hogy valaki az életét az idő­sek szolgálatába állítsa. - Mint szinte minden gyereknek — fiatalnak nekem is megvolt az álomhivatásom, orvos szerettem volna lenni. Bár Vácott születtem, igazából egy kis sváb faluba való vagyok Szendehelyre. Véletlenül Jjjcültem Esztergomba. Addig azt W tudtuk, hogy van egyházi is­kola, édesapám egyik ismerőse ré­vén kerültem oda, s 1975-ben érettségiztem a Ferenceseknél. - Ezt követte a felvételi az or­vosi egyetemre? - A felvételi jól sikerült, ám az akkori politikai elit és az egyház nem voltak közös nevezőn, így a szokásos magyarázat követke­zett: helyhiány. Elég makacsul ragaszkodtam az álmomhoz, ezért elmentem műtőssegédnek egy évre Vácra. A második évben újra elutasítottak, ám kárpótlásul „megkínáltak" az egészségügyi főiskolával, ami akkor indult. - Erre szokták azt mondani, hogy nincs más választásom... - Ma már azt mondhatom, hogy jó volt, hogy így történt. A Főis­alatt találtam meg életem ]®|át, az utolsó évet már mint há­zaspár végeztük, s 1979-ben dip­lomáztunk, mindketten közegész­ségügyi szakon. - Mikor került kapcsolatba az idősekkel? - A Tengelici Idősek Otthoná­nak igazgatójává neveztek ki 1987. október 1-el. Ezzel a beosz­tással egy teljesen új területtel, egy új szemlélettel kellett megismer­kednem, amelynek a középpontjá­ban az idős ember áll. Olyan roha­nó világban élünk, hogy az embe­rek nem engedhetik meg maguk­nak, hogy otthon maradjanak az idős, sokszor depressziós szülők­kel. a városban a lakásviszonyok sem teszik ezt lehetővé, hiszen kö­zel sem arról van szó, hogy ápolni­uk kell a szüleiket, ami pár hét esetleg hónap, hanem itt évekre kell megoldani az idős ember tel­jes ellátását. Szerencsére ez a rend­szer, s minden párt ezt kiemelten Férfiakról nemcsak férfiaknak fontosnak tartja, javítani és segíte­ni kíván az otthonok építésével az idős embereknek és a hozzátarto­zóknak egyaránt. - Még nehezen tudunk megba­rátkozni a gondolattal, még so­kan rossz szájízzel veszik, ha va­laki az idősek otthonába került, holott vannak hozzátartozói... - Ideje elfelejteni a régi típusú szegényházakat, szociális ottho­nokat. Az az idős ember, aki akár önként, akár kényszerűségből be­kerül egy ilyen otthonba sokkal magasabb színvonalú ellátásban részesül, mint amit bármilyen család megadhatna számára. Gondoljunk csak a rendszeres étkezéssekre, az állandó orvosi és nővér felügyeletre, a szabadide­jük eltöltéséhez pedig különböző programok állnak rendelkezésre. Minezeket egy családban élő idős ember nem élheti meg, még ak­kor sem ha egyvalaki a családból teljesen neki szenteli idejét, ami ugye teljesen lehetetlen. Termé­szetesen vannak idős emberek, akiknek semmi sem jó, de úgy hi­szem nekik a család sem tudna a kedvükre tenni, szerencsére nem ez az általános. - Azért otthonok és otthonok között vannak különbségek... - Természetesen, egy vadona­túj épület más ad mint egy régi, ám a cél közös, az ezredfordulón meg kell valósítani azt a szolgál­tatást, ami az idős ember igényé­nek a legjobban megfelel, amiért fizet, s nem kell azt éreznie, hogy útban van és eltartott. - Az idősek számára több in­tézmény rendszer is kínálja a le­hetőséget... - Az idős ember szociális hely­zetétől, egészségügyi állapotától függően választhat ezek között. Van házi segítségnyújtás, gon­doskodás, ahol a házimunkában segítenek, bevásárolnak a gondo­zók, van a nappali intézményi rendszer, ahol egész napját kultu­ráltan eltöltheti az idős ember, s meleg ebédet kap, valamint a bentlakásos intézmény, amire a legnagyobb igény mutatkozik, Szekszárdon 50-60 regisztrált fé­rőhelyigényünk van. - Igazgató Úr említette, hogy egyre több idősek otthonára van szükség, ami adódik abból is, hogy nagyon „elöregedett" az ország... - Szerencsére egyre többen le­szünk a pályán, s „hirdetjük az igét". Nagy szükség van a szak­képzett emberekre, a szociális munkásokra, ezért nagyon örü­lök, hogy a munkám mellett ta­níthatok a Szentgyörgyi Albert középiskolában óraadóként szo­ciálpolitikát. Egyébként nem po­litizálok, de a szakmapolitikát na­gyon fontosnak tartom. Ezt a Tol­na megyei Közgyűlés Szociális Bizottságában, mint szakértő hasznosíthatom is. - Hat éve a Szociális Központ vezetője, ami egy nagyon össze­tett feladatot jelent Ón felkészült erre a feladatra, hiszen nem állt meg egy diplománál... - A Bárczi Gusztáv Gyógypeda­gógiai Főiskolán szociális munkás szakon szereztem meg a második diplomámat, s emellett még több olyan tanfolyamot, pénzügyi és másokat elvégeztem, amelyekről úgy gondoltam szükség van ah­hoz, hogy gazdája tudjak lenni költségvetési pénzügyi területen is egy intézmény hálózatnak. - Ön a Tolna Megyei Szociális Intézmények Egyesületének a Titkára. Mikor jött létre ez az Egyesület és mi a feladata? -Az Egyesülethez 17 bentlaká­sos intézmény tartozik, s amiért az egyesületi forma mellett dön­töttünk az az, hogy közös érdek­képviseletet kívántunk létrehoz­ni, úgy az intézményekben lakók, mint a dolgozók számára. Az ön­kormányzatok elfogadtak ben­nünket, s a Megyei Önkormány­zat is partnernek tekinti az Egye­sületet, s ennek kézzel fogható je­le az, hogy minden szociális in­tézkedésénél döntéshozásánál ki­kéri az Egyesület véleményét. - Idősek világnapja volt októ­ber 1-én. - Megünnepeltük. Az ünnep Bárczi Gusztáv gondolatára épült: ,A múltra épül fel a jelen és a jö­vő." Az idős emberek tették le az asztalra azt, ami lehetővé teszi szá­munkra az utódaink nevelését. Tisztelni és szeremi, és tudni kell elfogadni a múltat, s vele az idős embereket. Nagyon fontosnak tartom, a megbecsülésen túl, hogy arra ösz­tönözzük az idős embereket a sa­ját érdekükben, hogy tartsák meg önbecsülésüket, s legyenek tevé­kenyek, hiszen abban a pillanat­ban megöregednek és küszködnek a feleslegesség érzésével, ha lete­szik a munkát a kezükből. Ösztö­nözzük őket, hogy mindennap te­gyenek valamit, bármilyen keve­set önmagukért. Sokszor harcolni kell velük, értük. Aki hivatásul vá­lasztotta az idősekkel való törő­dést, annak nagy türelemre, segítő szándékra, empátiakészségre van szüksége. Az idős emberek szá­mára szeretnénk elviselhetővé tenni a mindennapokat, s mindent elkövetünk, hogy ünnepnapjaink is szépek legyenek. Igyekszünk minden ünnepet az ő igényének megfelelően szervezni, kirándulá­sokat teszünk, üdülésre visszük őket, gyógyfürdőbe. Ezek az utak mindig nagy élményt jelentenek, s hetekig lehet rá készülni, majd utána az élményekről beszélgetni. - S mi az amivel a minden­napok fáradalmait Ön ki tudja pihenni? - A hivatásom a hobbym, ami éjjel-nappal működik, s most hogy taníthatok még jobban kitel­jesedik. A maradék szabadidőm­ben a családommal kívánok lenni három gyermekemmel és a felesé­gemmel. - Tisztelt Igazgató úr! Kitün­tetéséhez szívből gratulálunk, két évtizedes pályafutásához to­vábbi sikereket, egészséget kívá­nunk, s sok-sok olyan elisme­rést, amit Ön a legfontosabbnak tart: „egy megcsillanó mosolyt az idős emberek arcán." Sas Erzsébet oldala Kámlházi irmmá^w

Next

/
Oldalképek
Tartalom