Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-01-31 / 4. szám

10 SZEKSZÁRDI VASARNAP 1999. január 31. JB^ fát löt lEH* Ét1l3 C' t €5 JjB|» S a depresszióról dióhéjban „Ne mondj le semmiről. Minden lemondás egy kis halál. Ne mondj le semmiről." Idézte Babits Mihály sorait dr. Lovász Zsuzsa pszichológus, mintegy „költői diagnózisaként" annak a nemegyszer súlyosan zavart lelkiállapotnak, amelyről a pszichológia doktorai és mi, egyszerű halandók is annyit vitatkozunk manapság: vajon mennyire lehet elkerülni és egyáltalán normális állapot - e a depresszió? „Egynegyed Magyarország" Az elmúlt tíz évre visszatekintve országosan végzett felmérések azt mutatják, hogy Magyarország felnőtt lakosságának 26 % - a szenved valamilyen mentális eredetű szorongásos állapotban, neurotikus zavarban, amely összefügg a depresszióval és gyakori eset, ha nem érkezik időben segítség, a bajbajutott önkezével vet véget életének. Köztudott, hogy a - sajnos világstatisztikák élén előkelő helyet foglalunk el e kérdésben is - tudtuk meg dr. Lovász Zsuzsa pszichológustól. Az 1800 - as években még üldözendőnek számított a pszichológia tudományával való foglalatosság, igen mostoha megítélésnek örvendett minden lelki természetű megbetegedés, pedig már az ókorban is tudták, hogy a psziché (lélek) és a szórna (test) szoros kölcsönhatásban állnak egymással. A népi orvoslás pedig „bánatbetegségként" ismerte e „kórt". Magyarországon alacsony az emberek pszichológiai kultúrája, jellemző, hogy a végsőkig halogatják, hogy szakemberhez forduljanak, pedig ritka, hogy súlyos lelki gondok vagy egyéb mentális eredetű panaszok spontán oldódjanak meg. Az optimális az lenne, ha ugyanolyan könnyedséggel fordulnánk pszichológushoz, mint bármely orvosunkhoz. Ma már az egészségügyi kultúráltsághoz szorosan hozzátartozik a mentális egészségvédelem, így a depresszió elleni küzdelem is. „Diagnózis" Mindannyiunk életében előfordulnak olyan időszakok, amikor lehangoltak, szomorúak vagyunk, sokszor még kedvelt tevékenységeink sem okoznak örömet, elveszítjük érdeklődésünket az emberek, a munkánk iránt, általános lemondás lesz úrrá a közérzetünkön - mondja a doktornő. Mindezek hátterében egyénenként igen különböző okok állhatnak és a szenvedésnyomásra is eltérően reagálunk. Lehet az ok egy szeretett személy elvesztése, gyakran nagyfokú szeretethiány - érzet, munkahelyi, iskolai, családi problémák, szexuális zavarok, de akár az újdonsült kismamaság is, amikor az anya ahelyett, hogy átélné a gyermekáldás boldogságát, erős szorongással, túlzott aggodalommal reagál a helyzetre, úgy érzi képtelen megoldani eljövendő dolgait, illetve gyakran okoz erős lehangoltságot a fény tartós hiánya is - és még sorolhatnánk azokat a tényezőket, amelyek depresszív állapotot okozhatnak. Ezekre a kritikus élethelyzetekre, mély válságokra adott teljesen normális reakció: a depresszió - és itt egészséges emberről van szó. Az abnormális helyzet - mentális eredetű megbetegedés - az, ha a lelkiállapot nincs arányban a kiváltó eseménnyel és jóval túlhaladja azt az időt, amikor a legtöbb ember már kilábalt ebből. Ha az életkedv hiányának érzete állandósul, illetve ez az állapot már meggátolja a „beteget" a napi tevékenységében, testi tünetek is jelentkeznek, mint az alvászavar, étvágytalanság, túlzott energiahiány: valószínű, hogy szakember közbeavatkozására van szükség. „ A pszichológusnál" A gyógyító ember számára nincs reménytelen eset, súlyos depresszió esetén is lehet eredményt elérni - jelenti ki dr. Lovász Zsuzsa -, pszichoterápiával - amely egy hosszabb folyamat -, gyógyszeres kezeléssel, fényterápiával, különféle relaxációs módszerekkel, viszont ehhez a „beteg^ együttműködésére van szükség. A lelki megj betegedések mindegyikére igaz, hogy akarata ellenére ritkán sikerül valakit meggyógyítani. Nagyon fontos, hogy beépíthessünk a mindennapi életünkbe olyan elemeket, amelyek megszabadítanak a felgyülemlett feszültségtől. Ilyen például mindenfajta mozgásosság, a gyakori séták, a kocogás, bármilyen sport annál is inkább, mivel van egy jól kimutatható összefüggés a mozgásos tevékenység és a spontán örömre való képesség között. Úgy tűnik, hogy agyi tevékenységünkben - ún.: „örömanyagok" szabadulnak fel - egyfajta önjutalmazó rendszer működik, amikor intenzív mozgást végzünk. A célok kitűzése, a végrehajtandó feladatok, tervek, követése integrálja az energiáinkat. A leglényegesebb viszont az, hogy a pszichoterápia során felismerhetővé váljanak M krízishelyzetet okozó tényezők, a „beteggel™ közösen egy pozitív szemléletmódot sikerüljön kialakítani. Ám, a legjobb gyógyír közelebb van hozzánk, mint hinnénk: a közvetlen környezetünkben egy figyelmes társ, a munkahely, a barátok, a család segítő jelenléte. Néhány jó szó, hiszen lehet, hogy később éppen nekünk lesz a legnagyobb szükségünk arra, hogy mellénk álljon valaki és azt mondja, hogy „Ne add fel!". - kom Vígasztal - LAK Voltaire szerint a balsorsban mutatkozik meg az igazi bátorság és az emberi nagyság. Szerinte csak egy igazán nagy emberi tévedés létezik: a kétségbeesés. A fájdalom, a szenvedés nemcsak az élet keserűsége, hanem az emberiség nagy nevelője is. A fájdalom ihleti meg gyakran a művészeket, a költőket, ez indít hősiességre, könyörületre. Anatole Francé szerint a szenvedés ad értéket az életnek: megkeményít, megnemesít és emberismeretre tanít. Goethe aszerint ítélte meg az embereket, milyen nagy szenvedéseket voltak képesek elviselni, mint mondja: „Még senkit sem ért olyan baj, aminőt másvalaki előtte már ne szenvedett volna el."...