Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-10-10 / 35. szám
15 1999. október 17 v, , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Vendégem a Gemenc presszóban Balogh László edző, a Tolna Megyei Harcművészet elnöke, az IPPON Karate Egyesület elnöke, akit legutóbbi versenyük apropójaként hívtam randevúra. Balogh Lászlót nagyon sokan ismerik Szekszárdon, ismerik szinte már mániákus elkötelezettségét a karate sport iránt, ismerik, mint edzőt, mint a régi Vármegyeháza gondnokát, s sokan talán csak úgy, hogy egy figyelmes, segítőkész ember. - Laci! A tegeződésünk ezerévi ismeretségnek tudható be - ahogy mondani szokták —, ennek ellenére mégis az-az érzésem sok mindent nem tudok, s tudnak rólad az emberek Kezdjük mindjárt az elején. Hol születtél, nevelkedtél? - Mátészalkán születtem, na• 'on kései gyermekként, apám ár közel volt a hatvanhoz. Ortopédcipő-készítő mester volt a foglalkozása, s ezen túl nagyon népszerű és sokoldalú ezermester, aki a nyugdíjas éveiben is nagyon tevékeny volt. Anyám nagyon sokat dolgozott, erős volt, de túl jó és hiszékeny, aminek sajnos az lett a következménye, hogy hat éves koromban elveszítettem őt. - Ha jól meggondolom a sorsodat, s amit tudok rólad, mintha a szüleid tulajdonsága és élete összegyúródott volna a tiédben... Hol jártad az iskoláidat, s mit tanultál? - A középiskolát Budapesten, ahol faipari szakközépiskolában bútorasztalosként végeztem. Ott lépett be tulajdonképpen az életembe Szekszárd, méghozzá úgy, hogy € sárpilisi fiúval Juhász Józseffel yon jó barátságba kerültem a ;sban. Sokszor voltam náluk vendégségben, s bevallom nekem már akkor nagyon megtetszett a világ errefelé. így aztán az iskolát elvégezve itt kerestem munkalehetőséget. Abban az időben, mint sok más fiatalnak nekem is hosszú hajam volt, ami nagy hátrány volt a munkahelyen a megítélésünkben, így aztán nem csoda, hogy „kipróbálhattam" egy pár állást. - Azt szokták mondani, hogy amit megtanul az ember az lehet, hogy egyszer még jól jöhet... - Szó szerint ez következett be, ugyanis minden munkahelyen valami mást tanultam. Volt ezek között Festő KTSZ., BHG, Malomipar, TÁÉV, az volt elsőként, de ott még a próbaidőt sem tölthettük ki. Aztán egy viszonylag hosszabb időszak következett, a Skálában öt évig voltam karbantartó. Ott hallottam meg, hogy a Vármegyeházára Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala gondnokot keresnek, s a legfontosabb kritérium, hogy az illető sok szakmához értsen. 96 jelentkező közül választottak ki, s valóban a kényszerű sokoldalúság itt hozta meg az eredményét. Mindez 1982ben történt, azóta azon a helyen dolgozom és élek. - Mindenesetre, aki ismer, az kevésbé a gondnoki „munkásságodról" sokkal inkább mint sportolói, illetve edzői tevékenységed révén tart számon... Verekedős kisgyerek voltál? - Kicsi, vézna gyerek voltam, aki inkább kapott mint adott. Amikor a középiskolába jártam elkezdtem boxolni, ám korántsem azért mert akkora kedvem volt hozzá, inkább a tanulótársaim „sodortak" bele. Aztán egy darabig birkóztam, sőt cselgáncsoztam is. Egyszóval próbálkoztam, de egyiket sem éreztem igazán az enyémnek. Megjegyzem ezeknek a sportoknak a próbálgatása később sok előnyt jelentett, sok hasznát vettem, s nemcsak mint későbbi karatés, hanem mint munkavállaló is. Hiszen biztonsági őrként, sőt később a biztonsági őrök oktatójaként tudtam kamatoztatni. - Mikor találkoztál a karatéval? - Egy Budapesti edző vezetésével kezdett el egy 20 fős csapat karatézni Szekszárdon 1982-ben. Régi barátokból, ismerősökből állt a. csapat. Jómagam már akkor a korom és az alkatom miatt sem voltam túlságosan alkalmas erre a sportra, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nagyon jó ezt csinálni, s teljesen észrevétlenül megszeretettem. Bár az első időkben őrületig ható fájdalmaim voltak, de akkor már eszembe sem jutott, hogy e nélkül is tudnék élni. -Abban az időben milyen szerepe volt a karaténak a többi sportok között? - Gyermekcipőben járt. Ezen a vidéken főleg, még híre-hamva sem volt. Amikor kiváltam ebből a csapatból, mert addigra már megszereztem a segédedzői képesítést, önálló csapatot hoztam létre a Gyermekek Házában. Akkor keresett meg Csizmadia Sándor, a várdombi iskola igazgatója, hogy oktassak karatét a gyerekeknek. Ezt követte nagyon sok felkérés, Sióagárd, Decs, Bogyiszló, Fadd, Tolna községek iskolái részéről. - Az első verseny hol volt, ahol mint edző „vizsgáztál"? - Próba és kíváncsiságképpen elvittem versenyre, Komáromba a faddi csapatot, s mindjárt ezen az első versenyen elhoztuk az V. helyezést. Akkor láttam igazán, hogy hol állunk, s merre kell haladnunk. Ez 1988-ban volt, s az utána következő évben rendeztük meg az első versenyt, amely hazai mezőnnyel és ötven fős versenyzővel zajlott. Nagy volt a lelkesedés, s ma már tudom, a versenyrendezés kevésbé. - Mikor lettetek IPPON Karate Egyesület, s mit jelent ez a név? - Az IPPON jelentése „tökéletes találat", s 1993-ban döntöttünk úgy, hogy önálló egyesületként versenyzünk tovább, függetlenül minden szervezettől. A faddi és a tolnai szakosztály maradt meg a sok kis csapatból és ez egyesült az IPPON-ba. - Kérlek, készíts egy kis leltárt erről a hat esztendőről... - Egy évben átlag 20 versenyen veszünk részt, s a hat év alatt ezerötszáz érmet szereztünk. Minden évben ott vagyunk az országos Bartal kupa versenyen, ahol csak magyar versenyzők vannak, általában 200250 versenyző. A Budakán kupa amely nemzetközi, valamint az IPPON kupa úgyszintén már sokkal több, 4-500 versenyzőt vonz. - Mit tartasz az eddigi legnagyobb győzelmeteknek? - Amikor a franciák orra elől elhoztuk a Budokán kupát, ami Franciaországban került megrendezésre, hat ország csapatával, s ahol egyéniben is sok első helyezésünk volt, s megnyertük a csapatversenyt. Csak összehasonlításként mondom, hogy ebben a versenyben csak a Franciák 22 klubot indítottak. - Tavaly is volt egy nagy győzelmetek a Karate Világkupán... - Ezt a kupát minden évben Miskolcon rendezik meg, s tavaly négyezer versenyző vett részt. Ennek a versenynek mi voltunk a legeredményesebb magyar résztvevői. - Mondanál valamit a Sotokán Karatéról, amit Te és tanítványaid műveltek? - Ez a karaténak egy szelíd változata, aminél alaptétel, hogy nem támadunk. A versenyeken, az edzéseken úgy dolgozunk, hogy az ütések rúgások teljes erőből mennek, ám az ellenfélnek nem szabad sérülést okozni. Ennek a megvalósításához magas szintű, nagy önfegyelmet igénylő technikai tudás kell. - Legutolsó nagy győzelmeteket a Szüreti Fesztivál alkalmából megrendezett Budakán kupán arattátok... - Hét ország 300 versenyzője, 53 versenyszámban indult, harmadik alkalommal itt Szekszárdon a mi rendezésünkben. Nagyon magas pontszámmal, 135 ponttal nyertük meg a versenyt, a Boszniai válogatott 51 ponttal a II., a Budapesti IMAF klub 48 ponttal a III. helyen végzett. Öszszesen 69 érmet szerzetünk. - Versenyek, edzések, utazások, pályázatok írása éjjel és nappal, erről szól az életed. Stílszerűen a sporthoz, amit művelsz, elég küzdelmes út vezet a győzelemig... - Szerencsére társam nagy segítség mindezek megvalósításához. Mindkettőnk fia is versenyez, így a család együtt megy mindehová. Györgyi nemcsak a papírmunkákat vállalta magára, de már mint versenyző és mint edző is sokat segít, főleg a kicsikkel tud jól bánni. Sok munkát levesz a vállamról, ami azért fontos, mert egyre nehezebb megszerezni a versenyzéshez szükséges anyagiakat. Már pedig annak a 150 karatékának 5 évestől az 50 évesig -, akik bennünk bíznak mindent megteszünk, hogy tudásukat, rengeteg munkájukat versenyeken is bemutathassák. Az utóbbi időben a cél érdekében már show műsorokat is vállalunk, szerencsére már ismernek és hívnak is bennünket.
