Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-10-03 / 34. szám

15 1999. október 10. r SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Vendégem a Gemenc presszó tera­szán Dr. Mikó József orvosőrnagy, a Magyar Honvédség Egészségvédel­mi Intézetének, Tolna megyei soro­zó főorvosa. Az őrnagy úrral való találkozásunk aktualitását, a napja­inkban zajló sorozások adják. - Manapság nemcsak a fiús szülő­ket érdekli a sorozás és a bevonulás, de az emberek nagy része kíváncsi ar­ra a megváltozott „rendszerre", amelyben más választása is van egy fiatalnak mint „angyalbőrbe" bújni.. - A Honvédelmi törvény rendel­kezik a hadkötelezettségről, míg kü­lön törvény engedélyezi ezalól a fel­mentést, s ebben az esetben polgári szolgálatra vonulhat be a fiatal. - A hadkötelezettség korban mi­kor kezdődik és meddig tart? - A hadkötelezettség 18-45 éves korig, a sorkötelezettség pedig 18­25 éves korig, amely kiterjedhet 30 éves korig, ha a fiatal felsőfokú tan­• tézet hallgatója. Y A sorozások jelenleg zajlanak... - Évente két alkalommal van sorozás. Szeptember 15. - október 15-ig, vala­mint tavasszal március 15-április 15-ig. - Lépten nyomon találkozunk a polgári szolgálatos kifejezéssel.... - Vannak fiatalok, akik lelkiisme­reti okból nem kívánnak katonák lenni, s miután a törvény ezt szá­mukra biztosítja, munkával tölthetik le a katonaidejüket. - Ez az idő mennyiben több vagy kevesebb a tényleges katonai szol­gálatnál? 1 - A sorkatonai szolgálat jelenleg 9 hónap, a polgári szolgálat 15 hónap. -Az utóbbi években, hogy alakul az arány a sorkatonai és a polgári szolgálatot választó fiatalok között? - Enyhe emelkedő tendenciát mu­tat a polgári szolgálat felé. ^^.Angyalbőr vagy polgári szolgálat" - Évtizedekkel ezelőtt nagy szégyen volt, ha egy fiút nem vittek el katoná­nak Emlékszem, régen a katonák még a szabadságuk idején sem vetet­ték le egyenruhájukat, büszkén „pom­páztak" benne. Mi változott meg? -Az általános hadkötelezettséget az Alkotmányunk előírja, s ez mindenki­re vonatkozik. A férfivá érés fázisába szorosan beletartozik a katona érett­ség. S a harmadik nem elhanyagolha­tó szempont, hogy ez az utolsó lehető­sége egy fiatalembernek, hogy saját korosztályával szervezett körülmé­nyek között együtt lehessen. A válto­zást a körülmények hozták, amelyek biztosítják a választási lehetőséget. - Ön két foglalkozást „összegyúrt", hiszen orvos és katona is egyben. Mi­kor dőlt el, hogy az egyiket, illetve a másikat válassza? - Az, hogy az orvosi pályát válasz­tom már 8 éves koromban eldőlt. Va­lószínű sokak kedvenc filmje volt a Kétéltű ember, így nekem is. Akkor határoztam el, hogy orvos leszek, méghozzá sebész, s meg fogom csi­nálni azt, amit a filmben láttam. Ez egy gyermekkori álom volt, ami megmaradt belőle, a továbbtanulások során az a vágy, hogy orvos legyek. - S a katonaság? - Az egyetemi felvételi előtt dőlt el, hogy katonaorvos leszek. Ennek nagyon prózai okai voltak. A szüle­im nem bírták volna az egyetemi ta­níttatás költségeit, amit a Honvéd­ség átvállalt, valamint az egyetem elvégzése utáni biztos elhelyezke­dést is jelentette egyben ez a döntés. -A diploma megszerzése után mi volt az első munkahely? - Pécsett diplomáztam 1990-ben, s mint kezdő orvos nem kisebb feladatot kaptam, mint Nagyatádon, a Fegyel­mező Zászlóaljnál (katonai büntetés­végrehajtási intézet) vezető orvos be­osztása. Úgy hiszem, kezdő katonaor­vosnak ez egy olyan kihívás, és lehető­ség is egyben, amely jó alapul szolgál­hat az egész pályájára. Végig résztvet­tem a nagyatádi (199l-l995-ig) mene­külttábor egészségügyi ellátásában. - Közben már a jelenlegi beosz­tásban is dolgozott... - Az ottani alakulat megszűnt és akkor kerestek meg, s vállaltam el a jelenlegi beosztásomat, amelyben 1994 októbere óta dolgozom. A csa­lád 1995 nyarán költözött utánam, s bár gyütt-mentek vagyunk, ahogy itt mondják, a kisfiúnk már itt született, s nagyon megszerettük ezt a várost. „Sorozó főorvos és természet­gyógyász" -Arról, hogy mi is konkrétan egy sorozó főorvos feladata még nem esett szó... - Inkább adminisztratív jellegű, hiszen a szakmai irányítás, felügye­let és ellenőrzés a feladatom. A II. fokú sorozóbizottságban a fellebbe­zések elbírálása. - S mi lett a gyermekkori álom­ból, a sebészetből, a gyógyításból? - Miután ebben ezt a beosztásom­ban nem tudom megélni, így keres­nem kellett egy más irányt, hogy ta­lálkozhassam betegekkel és gyó­gyíthassak. Üzemorvostanból 1996­ban szakvizsgáztam, ezt a tevékeny­séget gyakorlom, s az érdeklődésem a természetgyógyászat felé irányult. - Miért éppen a természetgyógy­ászat, és melyik ága? - Már az egyetemi évek alatt élt bennem egy nagy kíváncsiság az ak­kor éppen feltörőben lévő természet­gyógyászat iránt, s később, amikor a családban egy betegség kapcsán job­ban megismerkedtem és beleláttam ebbe a területbe teljesen elkötelezett­je lettem. S valamennyi ága iránt. - Orvos-természetgyógyász. Évek­kel ezelőtt az orvosokról az a hír jár­ta, hogy nem fogadják el a termé­szetgyógyászattal foglalkozókat. Ön szerencsés helyzetben van, hiszen mint orvos sajátíthatta el a termé­szetgyógyászat ágait.... - Valóban a legfontosabb, hogy a beteg először orvoshoz menjen, a ter­mészetgyógyászat az orvosi kezelés után, vagy azzal párhuzamosan, illet­ve az után tud segíteni, de semmikép­pen sem helyette. Jómagam a talp­masszázzsal kezdtem, majd a reiki, a bioenergetika után, az akupunktúra, akupresszúra következett. Természe­tesen ezzel még nincs vége, szeret­nék még más természetgyógyászati módszereket is elsajátítani. - Hol tudja ezeket gyakorolni, hasznosítani? -A szűkebb családban, ismeretsé­Bölcsesség az egészségről „Az egészség is olyan, mint a leve­gő, akkor kezdünk el kapkodni utá­na, amikor elfogyott." „ Napjaink feszített tempója mellett a mértéket felejtettük el. Akár moz­gásról, akár táplálkozásról van szó a legfontosabb a mértékletesség. " (Dr. M. J.) gi, baráti körben, s a betegeimnek ajánlom kiegészítő terápiaként. - Arra még nem gondolt, hogy ezt a megszerzett tudást, szélesebb körben hasznosítsa? - Idővel mindenképpen. Igazából akkor szeretném, ha már mindennek a birtokában vagyok, nemcsak a tu­dás, hanem a saját magam által meg­szerzett tapasztalatoknak is. „ Gyütt-mentként megszerettük Szekszárdot" - Érintettük már a családot, egy fiút, akit amint Ön mondta, termé­szetesen Józsefnek hívnak, s aki már Szekszárdon született. S a csa­lád többi tagja? - Feleségem magyar-orosz-angol szakos középiskolai tanár, eddig fő­állású anya volt, hiszen Zsuzsanna lányunk öt éves, fiunk pedig kettő. Ma már óraadóként elkezdett dol­gozni. Az ő szülei itt laknak a me­gyében Dombóváron, az enyémek sajnos messzebb Mezőszilason. A gyerekek szeretnek mindkét nagy­szülőnél lenni, nekünk pedig az len­ne a jó, ha legalább egyikőjük itt lenne. A hétvégeket szüléinknél töltjük, s egyébként is, ha csak te­hetjük, menekülünk a természetbe. A szabadságunkat szüleim nyaraló­jában élvezzük, ahol nincs kerítés csak zöld fű, s olyan csend, hogy csak a tücsök ciripelése hangzik. - Szívet melengető lelkesedéssel mesél a családjáról... - Számomra ők jelentik a legna­gyobb feltöltődést, a legnagyobb örömforrást. Akármilyen rossz passzban vagyok, ha nem jönnek össze a dolgok, ha bosszúság ér, amikor hazamegyek és a gyerekek elém futnak, mindent elfelejtek. - Azt mondta, nagyon megszeret­ték a várost... - Lassan ment, s most már talán nemcsak mi szerettük és ismertük meg a várost, de az is minket. Na­gyon szép Szekszárd, talán aki itt született és itt nőtt fel nem is látja már a szépségeit. Azt, hogy egy nagyváros jegyeit viseli magán úgy, hogy megmaradt az a kisvárosi jel­lege, amelyben még az emberek is­merik egymást és köszönnek egy­másnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom