Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-10-03 / 34. szám

12 r SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. október 10. Pazar ötös UFC-módra Kiket rúgnak ki emiatt Kaposfcireden? Már a tűzön-vízen át, mindenkor és mindenütt kitartó helyi futballhíveknek is kezdett meg­csappanni a hite, önbizalma. A meglehetősen lidércnyomásos, komor sötét felhőket előidéző zsinórban elszenvedett négy vereség miatt. A vészharangkongatók nagyobb zuhanórepülést sejtettek, mint az ami az évtized elején bekö­vetkezett. Láttatni akarták ama csúfság bekö­vetkeztét, hogy a Szekszárd legközelebb leg­följebb csak a megyebajnokságban indul. Mint az ötvenes években - persze akkor a megyei I­nek egészen más respektje volt, mint most. Mintegy varázsütésre alábbhagytak a fenti ku­vikoló hangok: Kis János csapata elkezdett nyerni. Egyszer, kétszer, majd zsinórban há­romszor. Minekután eljutottunk a nyolcadik fordulóig. Amikor is a mezőny egyetlen veret­lenje a hat győzelmet és egy döntetlent enge­délyező Kaposfüred látogatott Szekszárdra. Érték-, de egyben helyzetfelmérő meccsnek ígérkezett a derbi. Amelyről elöljáróban le­gyen elég annyi: a látványos győzelmek feje­zetet szaporítja a Szekszárdi futball közelmúlt­ja című képzeletbeli krónikáskönyvben. Ki hitte volna ezt? Egész pontosan azt, hogy a szemre, bemelegítő mozgásra is jó ki­állású remek fizikumú listavezetőnek csupán csak nyolc percig van esélye a valamikori Dózsa-stadionban. Márpedig ez történt. Erő­dominanciájú, tért ölelő ívelgetős futballjuk ennyi ideig érvényesült. De ekkor sem voltak ordító helyzetek. Ezt követően jobbára már csak egy csapat volt a pályán. ... mert az UFC középpályásai ezúttal idén még nem látott mennyiséget futottak, miköz­ben az ellenfél labdásának két embernek a le­támadásával azonnal visszaszerezték a labdát, és a több kombinációt magában rejtő rövid­passzos összjátékkal operáltak, amely nagyon hatékony tudott lenni. ..., mert az UFC-nek volt egy szó klasszi­kus értelmében vehető karmestere, akit Boros Attilának hívnak. Aki alapfeladatát túlteljesít­ve a befejezésekhez odaért. ..., mert az UFC-nek immár nyolc fordulón át permanensen van egy Galambosa, aki ne­hezen tanítható, a benne hol lappangó, hol pe­dig lávaként felszínre törő gólérzékenységét sokadszor bizonyította. Éppen az őszi idény felénél tartunk és már 11 találatot jegyez a „bőrhajú gólvadász". ..., mert a Kaposfüred lelkileg már a máso­dik találatnál feladta. Ami egy olyan alaku­latnál, ahol a vezetők büszkeséggel mesélik, hogy náluk az sem jelentene gondot, ha a csa­pat a bajnoki átszervezések jóvoltából meg­nyerné azt az osztályozót, amely azonnal a PNB utáni NBI-re kvalifikálná csapatukat, nos felettébb furcsa mentalitás. Amely persze nem volt minden előzmény nélküli. Mint meg­tudtuk a játékosok egynémelyike egy valami­lyen apropóból rendezett buli apropóján, ahogy mondani szokás alaposan kirúgott a hámból... Olyannyira, hogy az még a másna­pi edzésen is éreztette hatását. Amire a kapos­füredi főnökség - eddigi jó szereplés ide vagy oda - az egész csapatot büntetve keményített be: elvették több győztes meccs prémiumát tőlük, hogy a módszerrel nem értettek egyet, az a játékfelfogásukon, a nem küzdőszellemü­kön tetten érhető volt. A szekszárdiak eddigi legbravúrosabb győ­zelmük okán kivehetik a kaposfuredinél min­den bizonnyal szerényebb prémiumot. (Ott a fejenként súlyos ezrekben mérhető pályá­ralépési pénz mellett mintegy százötvenezret osztanak szét győzelem esetén - természete­sen differenciáltan - a játékosok között.) De aligha a pénzre gondoltak a szekszárdi játé­kosok a hármas sípszót követően. Talán arra is, ami a háromszáz néző szinte mindegyil^| ben felvetődött: négy vereség - négy győze­lem: most akkor melyik lesz az igazi arca az UFC-nek? Kis János, az UFC Szekszárd vezető edzője: - Nem keseredtem el a vereségsorozat után sem, és most sem fogom túllihegni a győzelmi sorozatot. Közhely, de igaz: a nyári a csapat számára előnytelen változások után most kez­dünk összeállni, mint csapat. Önilök annak, hogy játékban is csaknem maximálisan sike­rült megvalósítanunk azt, amit gyakorlunk, amiről beszélünk, így látványos gólratörő fut­ballal leptük meg szurkolóinkat. És helyzetki­használásunk is minden várakozást felülmúló volt, így csak kevésszer jön ki a lépés e tekin­tetben. Hiszem, hogy a mostanihoz lesz köze­lebb eső az igazi arcunk, és változatlanul azt mondom, amit az árnyékos oldalon állva né­hány héttel ezelőtt, hogy be kell férkőznünk az első hatba, én alább nem szeretném adni. Amíg futballunk nagyszínpadi szereplői és a közvetítő sajtó azzal van elfoglalva, hogy a nyugodt erőnek tűnő MLSZ-elnök konszenzus­teremtő erő lesz-e; legyőzzük-e az osztrákok­kal közösen a spanyol-portugál duót a jövő év­ezred első EB-jének megrendezéséért folytatott küzdelemben, addig futballjövőnket meghatá­rozó hátországban, a hányatott sorsú utánpót­lás-nevelés különböző frontjain, finoman fo­galmazva sem repesnek az örömtől. Pedig az év elején még tudtak örülni eddig még sosem látott kormányzati bejelentéseknek, köztük töb­bek között annak félmilliárdnyi összegnek, amit a már működő magyar szinten bizonyított műhelyek, csoportok, DSK-ák felkarolására szánt a bevallottan futballbarát kormányzat. Csakhát Isten malmai igencsak lassan őröl­nek! Közeleg az év vége, és több helyütt se pénz, se kiértesítés. Az ország elfogultság nél­kül jó műhelyei között számontartott szekszár­di zrínyisek alapítványi számlája is érintetlen, pedig!... Kalászék ismerik azt a forródrótos vonalat, ami a minisztériumi referenshez vezet. A főtanácsos Dunai Antalnak pedig bemutat­kozniuk sem kell. Maradjunk annyiban, szándék és pénz válto­zatlanul van, csak valahol elakad, mint mond­juk az agrártámogatás, vagy a nem éppen pus­kagolyó express sebességű vonatunk egyike, te­szem azt Sárbogárd és Szekszárd között. Bizo­nyára nem lesz így, ha az UEFA szeleinek újfu­Kulissza vallataként, sógori dominancia mellett _ EB­házigazdává válunk. Itt időarányosan pumpáim kell a milliárdokat az arra kijelölt stadionjaink újjáépítésére, nincs apelláta. Nincs is ezzel sem­mi gond abból az aspektusból nézve, hogy az EB kell az országnak, a népnek, a már csak a múltjából élő futballunknak is. S ha esetleg mégis veszteséges lesz, mint a Forma I. volt so­káig, akkor ellentételezésül ott vannak a hu­szonegyedik századnak megfelelő stadionok. Am, hogy milyen futball lesz azokban az EB-után, az - ha a hátországban nem lesznek alapvető financiális és szervezeti változások, márpedig több évtizede nincsenek - az többé­kevésbé megjósolható. Éppen ezért most, ami­kor tucatszámra kell milliárdokat beinvesztál­ni tulajdonképpen a magyar futballba, csep­pet sem a realitástól elrugaszkodó a kérdésfel­tevés: nem juthatna egy-két milliárd a magyar futballjövő szempontjából egy Eb-rendezésé­nél mégiscsak hangsúlyosabb minőségi után­pótlás-nevelés rendszer valamilyen bevált­szisztémájának egész országot átfogó kiépíté­sére. Ha már egyszer a retorika szintjén min­denki elismeri ezt, ez a futballjövő alfája és ómegája. Ha tényleg milliók álma az újfent jó magyar futball... Bizonyos számítások szerint évi másfélmilliárddal ezen a területen már öt év alatt kisebb fajta csodát lehetne tenni. Amely összeg végül is nem több, mint négy-öt tehetősebb csapat éves költségvetése...

Next

/
Oldalképek
Tartalom