Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-09-19 / 32. szám

12 SZEKSZÁRDI KALAI Wr 1999. szeptember 19. Még Badescunak is melege volt Szekszárdon * -. Szó ami szó - s ezt maguk a pingpongosok is elismerik - néha elviselhetetlenül hosszú tud lenni egyegy asztalitenisz csapatbajnoki mérkőzés. Nem így a magyarszlovák-osztrák különbajnokság a Szuper Liga, amelynek mezőnyében örvendetes módon ott van a szekszárdi gárda. Zajlik az éppen soros, harmadik meccsük, a városi sportcsarnok nekik rendelt edzőtermében a Postás-Matáv ellen. Néhány perccel tíz után kezdték. Jobbnál jobb meccsek szinte futószalagon. Az ember szinte belefeledkezik a játékba, mert... olyan magas színvonalú. Mert kezdenek éledezni a szekszárdi remények. Mindjárt az elején nyer a Wirth-Stancu páros a Postás duója ellen. Aztán újabb győzelem, Larissza Stancu jóvoltából. A szekszárdiak román vendégmunkása nagyszerű játékkal legyőzi a balkezes ütőgép Nagy Krisztinát. Már reménykedünk, de... asztalhoz áll a Postás nemzetközi klasszisa. Badescu, akinek a tudása nem kopott, a régi fényében tündököl. Nem lehet vele mit kezdeni. Persze Wirth Gabi, a szekszárdiak első számú játékosa, aki nagyszerű győzelmekkel mutatkozott be Erdélyi és Nagy ellen, nem így gondolja. Naná!... Neki egyáltalán nem kell meghunyászkodnia a nagy Badescu előtt: ő is volt már Európabajnok, az ő lábai előtt is ott hevert a kontinens egy évtizeddel ezelőtt. És a másodvirágzása során őbenne is ugyanúgy meg van a becsvágy mint a pályafutása delelőjén szintén túllevő román klasszisban. Mindezek ellenére olyan meccset produkálnak, ami megfelelne egy világverseny elődöntőjének, hovatovább fináléjának. Látványos tenyeres és fonák pörgetések, kontracsaták, droppok, váratlan megoldások garmadája. És Gabi, akinek egyébként csillaga most nem ragyog annyira fényesen mint Badescué, semmivel és semmiben nem gyengébb ellenfelénél. Ám a'játszmák végjátékában Badescu szerzi a győzelemhez pontokat. Ám nem olymódon, hogy roppant taktikusan előkészítve megdolgozik azokért, hanem Wirth bizonytalanodik el. És ez az elvesztett találkozó a meccs fordulópontja, innen kezdve a Postás - a vele kapcsolatosan sokszor citált filmcímnek megfelelően tényleg kétszer csenget, - és 6-3-ra nyer a Szuper Liga harmadik fordulójában Szekszárdon. Ám a vesztes oldalán is az elégedettség tükröződik az arcokon. Sáth Sándor vezető edző: - Örülök annak, hogy már a sorozat elején bizonyítani tudjuk, hogy érettek vagyunk a nemzetközi megmérettetésre. Tanultunk a BSE elleni nyitó meccs hibáiból, jelentősen javult a teljesítményünk két hét leforgása alatt, és reménykedek, hogy a szlovák csapatok ellen akár idehaza vagy idegenben — győzelmi eséllyel állhatunk asztalhoz. Egynémely találkozón a kilencvenes évek korszerű asztaliteniszének csaknem minden eleme megnyilvánult, igy valóban élményt nyújtottunk azoknak, akik esélytelenségünk ellenére kilátogattak a mérkőzésre, és hírünket elvíve legközelebb már annyian lesznek, hogy a nagy küzdőtéren rendezzük a hazai meccseinket. Wirth Gabriella, a csapat elsőszámú játékosa, ha Badescut is legyőzi, akár vaskos meglepetés is születhetett volna, a hátralevő meccsek nem a Postás fölénye jegyében játszódnak le. - Evés közben, ahogy mondani szokás tényleg megjött az étvágy, lehetett volna mit keresnem Badescu ellen, de legjobb szándékom ellenére a végére elfáradtam. Talán majd legközelebb... és ezt nem a kincstári optimizmus mondatja velem, mert tényleg nagyszerűen játszott a csapat, s ez engem is felettébb feldob. Tavaly az NBIben negyven meccsből 39-et megnyertem, a jelekből ítélve nemzetköziporondon is esélyem van arra, hogy újra nagyszerű legyen a statisztikám. - Azért történt egy s más civil életében is. Bíija majd a gyűrődjek - Igen, férjhez mentem, a jövWe gondolva már edzősködök is, vezetek egy életmód klubot. Am a játék, a csapat még mindig fontos. Egyéni versenyeken már nem indulok, különösebb ambícióim az érvényesülést illetően a pingpongban már nincsenek, így csak a szekszárdi csapatra, a Szuper Ligát és majd az NBI-re koncentrálok. Nem, nem vállalok erőn felül. Minden, amit elmondtam belefér egy-egy nap programjába, persze jól és fegyelmezetten kell beosztani az időmet. B.Gy. A nemzetközi élsporttól különböző okok miatt élversenyzők eligazolása, korábbi sikersportág felnőtt szintű megszűnése - távolodó kis városunk sportsikereket fontosnak tartó híveit újra megörvendeztette a Dinamic-os tiratlonista Szabó János. Hetediknek lenni egyéniben, egy olyan sportágban, nevezetesen a triatlonban, amely az utóbbi évtizedben mind mennyiségi, mind pedig minőségi értelemben a legnagyobbat fejlődő olimpiai sportág világszerte, szóval ez bárhonnét is nézzük, igencsak megsüvegelendő teljesítmény. A jelekből ítélve az amerikai kontinens igencsak jó ómen a szekszárdi triatlonistának, mivelhogy néhány évvel ezelőtt még kezdő ifjúságiként az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon elcsípett már egy nyolcadik helyet, amit most Montrealban eggyel überelt. Mindenképpen kellett már ez az újabb siker a rendkívül szimpatikus emberi tulajdonságokkal és persze a triatlonban nagy-nagy tehetséggel megáldott Szabó Janinak. Tudniillik mifelénk a triatlonban is általában a győzteseket, a dobogósokat, esetleg a világversenyek szűkebb élmezőnyébe végzőket respektálják. A „mifiunk" mintegy öt évvel ezelőtt üstökösként berobbant, és... az ő pályájának íve - talán tudatosan nem lett olyan, mint a kortárs magyar tehetségeké. Nem jöttek futószalagon a hangzatos, nemzetközi sikerek. Am egyfajta óvatos duhajként mindig mindenhol ott volt, jelt adott magáról, az éppen aktuális korosztálya szűkebb-tágabb nemzetközi elitjébe azért mindig besorolható volt. No nem oly módon, hogy egy EB vagy VB megnyerésével kápráztatott el bennünket, néha még csak egy dobogós helyezéssel sem, Kulissza már ami az egyéni eredményeit illeti. Ót mindig egy-egy összmunkája alapján lehetett észrevenni, több rangos viadalon elért, nagyon is respektálható eredményei után. Eme együttható alapján lett a tavalyi versenyévad legjobb magyar férfi junior korú triatlonozója. Szabó Jani olybá tűnik más utat választott avagy rendelt neki edzője, testvérbátyja, Szabó Péter. Neki már több év óta úgy van megtervezve, összeállítva az edzésprogramja, hogyha egy mód van rá - márpedig van - lehetőleg ne érjen véget veretes pályafutása 20 évesen, ne tűnjék el a süllyesztőben, mint több nagy reményű, nálánál fényesebb sikereket begyűjtő kortársa. Mint a mellékelt ábra, a világtendencia mutatja: ha tudatosan mindenre, benne a gasztronómiára, úgy általában az egész életmódra megtervezik egy-egy nagy tehetség felkészülési programját, akkor a csúcsra 25-27 éves kaUk között juthat az illető. Szabó Jánosnak közelről és távolról nézve sincs annyi megadva, mint az amerikai és ausztrál menőknek, de... de kicsiben, itt Szekszárdon a lehetőségek függvényében megpróbálja modellezni őket. Ennélfogva Szabó Jani érzésem szerint azon kevés magyar 20 éves triatlonisták egyike, aki a következő olimpia ideje alatt még fejlődhet, és a felnőttkorba lépve is produkálhat ilyen előkelő helyet. Erre akár fogadnék is, ha ... ha mától mondjuk két évig csak az lenne a dolga, hogy a sportággal foglalkozzon! Am ő is, mint egykoron Varga Zsuzsa, dilemmába kerülhet... Jánosunk civil álma is teljesült a közeli napokban: második nekirugaszkodásra immáron orvostanhallgatónak mondhatja magát. Orvosegyetem mellett, tulajdonképpen amatőr státuszban világszínvonalon triatlonozni nem akármilyen kihívás. Mindenesetre megpróbálja, bekalkulálva egy olyan átmeneti visszaesést, ahonnét még merthogy eddig még nem zsigerelték ki — viszszakapaszkodhat. B.Gy.