Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-01-10 / 1. szám
6 * SZEKSZÁRDI VAS ARIM AP 1999. január 10. KÖZTÉRI SZOBRAINK III. Tar István 1971-ben Szekszárdra került Bőségkosár-szobra eredetileg Budapesten volt látható a hajdani mezőgazdasági kiállítás bejáratánál. A megyei önkormányzat melletti kis téren korábban, 1956 októberéig egy szovjet katonai emlékmű állott. R. Kiss Lenke 1971-ben elhelyezett Ülő nő kőfaragása a Tartsay lakótelep 31. számú bérháza előtt pihen. Köztéri alkotásaink művészei a megmondhatói annak, mennyire fontos egy-egy szobor környezete. A részletek kiemelnek, vagy szinte megaláznak szobrokat, de így vagyunk ezzel épített és természetes környezetünk más területein is. Rossz helyre telepített szemétgyűjtő, a ferde lámpaoszlop, műemlékre ragasztott durva beavatkozásnak, vagy az illetékesek figyelmetlenségének. Az ilyen igénytelenség szomorú példája Götz János Ivó szarvas szobra a Gemenc Hotel előtti bokrok között (1976). Az alkotás lényegét meghazudtolva, nyáron is kiszáradt koszos medence partján álldogál a jobb sorsra érdemes alkotás, európai hírű erdőnk nemes vadja. Körülötte vízvezetékek, lefolyók fedőlapjai, gondozatlan bokrok. Sajnos kezdjük megszokni, hogy a szálloda nem ad a környezetére. Ilyenkor kellene idegenforgalmi szempontokat emlegetni, de önmagunkért, itt lakóknak is fontos a szép, a rend... Tudom, mindig vannak környezetünket pusztítók - a szarvas letört agancsát is pótolni kellett többször de kell, hogy legyenek javító szándékok is. Virágokkal körül vett szobor az Anya gyermekével. Palotai Gyula alkotása 1978 -ban került a Wosinsky Mór utcai óvoda elé. Húsz éve díszíti a város legszebb parkját Varga Imre keselyűkkel őrzött Prométheusza (1978). Itt látszik igazán, hogy egy nagyobb tér összehangolt és szakszerű tervezésekor milyen szép dolgok születhetnek. Fusz György nagyszerűen megkomponált Zenélő díszkútja (1983 sajnos nem volt hoszszú életű. Vandái kezek széttörték, helyérc 1997-ben a művész új alkotása került. A Babits-verset idéző Őszike a város egyik kedvence lett. Szatmári Juhos László az V. számú. Béri Balogh Ádám utcai iskola avatására készítette Madarak című alkotását (1983). A szárnyaló madarak tömbje szép és illő gondolat egy gyermekintézményhez. 1983-ban állították fel Kiss István sokat vitatott kompozícióját, a város címerének jelképeiből felépített Kilátót is. Valószínűleg a felírt nevekkel okozott jogos kritikák is közrejátszottak abban, hogy a funkciójának egyébként kiválóan megfelelő alkotás befejezetlen maradt. A talapzat apszisaiba elképzelt várostörténeti domborművek sajnos nem készültek el. 1987-ben volt újabb szoboravató; Farkas Pál tervezett a Wesselényi utcai Statisztikai Hivatal elé nagyméretű térkompozíciót. 1956 emlékére Bakó László készített kopjafát a Béla király térre (1989). Elhelyezése ideiglenes megoldásnak tűnik, a város más részében kijelölt helyen jobban érvényesülő emjik hely lehetne. ^^ A szerencsés nevű Találka téren áll Kis Ildikó szívderítő, a szürke falak közé melegséget hozó térplasztikája (1992). Második világháborús emlékművünk a szekszárdi művészek összefogásának szép példája. A múzeum melletti fák csendes sírkertet fognak körül, közepén a sziklába kapaszkodó, újra kihajtó fával. A gondolat megszületésénél együtt tevékenykedők elképzeléseit Szatmári Juhos László faragta kőbe és öntötte bronzba. Többek közös alkotása a méltán híressé vált Borkút is (1993). Baky Péter megrajzolta, Szatmári Juhos László bronzba öntötte, Sulyok Balázs a környezetét alakította borkultúránk szép jelképének. Igazán kár, hogy a műemléki környezetbe illő Borkúthoz közel - vajon kinek az engedélyével? - azóta egy teljesen más jellegű alkotást is elhelyeztek. Kaczián jl^É Fotó: Varga Imre tüzet hozó Prométheusza Ódon derű 15. Az átváltozott vad Ha egyszer majd valami élelmes helytörténész megírja a szekszárdi pihent agyak történetét, abban bizonyára nem utolsó hely jut majd az 1898-1899 fordulóján megesett históriának. Történt pedig, hogy az öreg Búzás Ferencet eleget gúnyolták vadásztársai, mivel engedélye, fegyvere, lőszere volt ugyan, de szerencséje már évek óta nem. Karácsony előtt azonban rámosolygott Fortuna, s puskavégre kapott egy óvatlan nyulat. Ha nem a vidám vadásztársak gondolták, megtréfálják az öreget, aki nem vitte haza zsákmányát: kicserélték neki egy megsörétezett kóbor ebre. „Búzás uram egy napig sumákolt a talált vaddal" - amit állítása szerint nem talált, hanem lőtt „hanem mint szakértő vadász, annak belső részeit kivette..." A Tolna megyei Közlöny karácsonyi száma megírta Átváltozott vad címmel, hogyan járt túl tréfás társai eszén. A kisvárosban hamar híre ment a történetnek, ezért a lap január elsején Az átváltozott vad belső részei című színes hírében kénytelen volt megerősíteni: „mégis csak el kell hinni, hogy Búzás Ferenc uram Nansen híres északi expedíciójáról szóló művét elolvasta, s abból merített alapos információ alapján rendezte azt a kedélyes vacsorát", amelyre éppen a mókás társak voltak vendégül híva, „s melyeket az átváltozott vad belső részei jó savanyán/!/ elkészítve nyújtottak". A tréfálkozók „magyar emberhez illő jó szokással elfogadták a meghívást. Ettek jó ízűen. Amidőn az öreg Búzás arcát könnyek boríták, ők is sírtak. Nem bizonyos, hogy a fájdalom facsarta szemükbe a könnyeket", hanem az ecetes, eldugott olasz bor. Csak egy betoppanó, s a maradékkal megkínált vendég vette észre, hogy „az elfogyasztott vacsora egy agyonlőtt kutya belső részeiből került elő. Volt is nagy riadalom..." A január 8-i számban pedig cáfolat, amely szerint mégis nyúl volt a vacsora. Erre a lap nem vont vissza semmit, csak megjegyezte: részesüljön hasonló jó vacsorában, aki ezt állítja... Lanius Excubitor