Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-09-05 / 30. szám

7 1999. szeptember 12. SZEKSZÁRDI ZONGORÁZÓ ZENEISKOLÁSOK 6. ZENEAKADÉMIAI HANGVERSENYE A közelmúltban a Zongorázó Gyermekekért Alapítvány szervezésében az ország 24 zeneiskolájából érkezett, tehetséges növendékek szerepeltek a Zeneakadémia Kistermében. A Tolna megyei zeneiskolások budapesti koncerten történő fellépésének előzménye volt a TOLNAI ZENEISKOLA negyedik alkalommal rendezett megyei négykezes találkozója, melynek ötlete és szervezése az intézmény igazgatóját, Pirginé Somfay Zsuzsannát dicséri. A tolnai rangos zenei eseményen Aszalós Tünde minisztériumi szaktanácsadó a legjobb előadókat - a szekszárdi, a tolnai, a bonyhádi, a dombóvári, a paksi és a nagymányoki növendékeket - meghívta a Zeneakadémián rendezendő hangversenyre. A közösségi nevelés egyik zenepedagógiai megnyilvánulása a kamarazenélés, mely fokozott zenei élményt nyújt mind az előadóknak, mind a hallgatóságnak. A tanár és növendék részéről a felkészülés több időt igényel és az egymás^jgyelés nagyobb felelősséggel jár. Schumann taWRa fiatal muzsikusoknak: „Ne mulassz el egyetlen alkalmat sem, amikor másokkal együtt muzsikálhatsz." Boldog ember, akinek öröm a zene, életét szebbé teszi, semmivel nem pótolható élménye a lelki élet gazdagodásának forrása. Az intézmény fennállása óta növendékeinknek először volt lehetősége zeneakadémiai fellépésre, mely kiváló alkalom volt országos színtű megmérettetésre is. A szekszárdi zongoristák négy-, hat-, és nyolckezes zeneművekkel szerepeltek. Az egész mezőnyben egyetlen produkciónak sem volt akkora sikere, mint a szekszárdi hatkezes előadóinak. Őket a közönség óriási tapssal jutalmazta, illetve elismerően visszatapsolta. A fellépő növendékek és a felkészítő tanárok: Boros Gábor, Rábóczky Edina Tanár: Stehló Imréné Sándor Nóra, Baka Ágnes Tanár: Koltay Józsefné és Klézli Erzsébet Reund Anita, Lőrincz Kinga Tanár: Koltay Józsefné Hegedűs Iza, Grósz Eszter és Zsuzsanna, Gáli Viktória, Pecze Zsófia, Fehér Balázs, Kenderes Tamás, Nagy Daniella Tanár: Dobai Tamásné Klézli Erzsébet zenetanár Négykezes a Zéneákadémián jf Rábóczky Edina és Boros Gábotelőadásában. Az alábbi cikk a TEMESVÁRI ÚJ SZÓ augusztus 20-i számában Jelent meg. BUNYÁSZEKSZÁRD NAPJA — ÖTÖDSZÖRRE Facsádtól északra, a Maros völgyét és a Lippai fennsíkot a Bega völgyétől elválasztó - a középkor óta Erdőhátnak nevezett - dombság egyik lankás magaslatán a hetvenes évekig egy kis falu húzódott meg: Bunyaszekszárd. Az 1866-ban Szekszárd környéki (Tolna megyei) telepesek által létrehozott falucska - melyet később Kisbunyának vagy Magyar-bunyának is neveztek - a mostoha természeti körülmények s a rossz közlekedési viszonyok miatt néptelenedett el. Mára a templom s a házak is eltűntek, csak az emlékezők által gondozott te•

ő jelzi, hogy nem is olyan régen, harmincyven évvel ezelőtt itt még egy közösségnek adott otthont a táj. Bunyaszekszárd egykori lakói s azok leszármazottai ma több romániai és magyarországi településen élnek, szétszóródva, a legtöbben Facsádon, Igazfalván és Lúgoson. 1995-ben azonban elhatározták, hogy minden évben egyszer, augusztus hónapban összegyűlnek régi falujuk helyén. Az első, Bunyaszekszárd Napjának nevezett falunapra még abban az évben sor került, s a rendezvényt azóta is megtartják. Az idei, immár ötödik falunapot augusztus 15-én, vasárnap tartották meg. Az ünnepségen, a kialakult hagyomány szerint ezúttal is jelen voltak Szekszárd város képviselői, valamint Facsád polgármestere. A vendégeket a bunyaiak közössége a három évvel ezelőtt állított emlékmű (Pokker László lugosi szobrász alkotása) közelében kaláccsal és borral fogadták. A megemlékezési rendezvény délelőtt 11 órakor istentisztelettel kezdődött. Nagy András igazfalvi lelkész bibliai példázattal idézte fel a változásban való megmaradás sorsparancsát. Ezt követően Fenyőházi Elemér, Szekszárd város alpolgármestere a valamikori szülőföld nevében üdvözölte a bunyaiakat, majd Covaci Doru, Facsád, a legtöbb bunyai családot befogadó kisváros polgármestere köszöntötte a jelenlevőket. Utána a résztvevők a temetőben emlékeztek meg halottaikról; itt ismét Nagy András igazfalvi lelkész mondott imát. Az előző években kialakult programtól némiképp eltérően - az időjárás bizonytalansága okán - a vendégek tiszteletére adott ebédre nem a helyszínen emelt falusátor alatt, hanem a facsádi strand vendéglőjében került sor. Maga az ebéd is szekszárdi „ízekkel" készült: Csapó Károly városi képviselő főszakácsi vezénylete alatt, szekszárdi vörösborral. Szekszárd városát a Lugosi Búcsú ünnepi rendezvénysorozatáról érkező küldöttség képviselte: Fenyőházi Elemér, Módos István, Borbás Tamás, Csapó Károly, Fodor Miklós városi képviselők, valamint Göttlinger István, Deli István és Takács István, a polgármesteri hivatal irodavezetői. De mellettük a bunyai ünnepséget záró közös ebéden jelen volt a neves Bartina együttes harminc tagja is, ők a lugosi „Ana Lugojana" Nemzetközi Folklórfesztivál részvevőiként tettek kirándulást Facsádra és környékére. E találkozások tovább erősítették a Facsád és Szekszárd közötti partneri kapcsolatokat, amelyek a Lúgos és Szekszárd közötti testvérvárosi kapcsolatok hatására is ígéretesen fejlődnek. Mindebben nagy szerepe van a Bunya-szekszárdi Emlékbizottságnak; a Gergely János elnök és Molnár Jolán alelnök által vezetett egyesület minden évben pályázatokat ír, szponzorokat keres, családokat mozgósít, hogy sikeresen megrendezze az emlékekben még élő falu napját, s ezt úgy teszi, hogy közben két nép - a román és magyar - kapcsolatát is erősíti. „ ,, ,„..,, Bakk Miklós Bunyaszekszárd Minden élők útján Nagydorog indította útnak a most nyolcvanéves Kopré József költőt, akit Móricz Zsigmond vett maga mellé a Kelet Népéhez gyakornoknak, kifutónak, mindenesnek. Messziről jött. Kalandos életútja során volt részes arató, disznópásztor, udvaros, Szekszárdon asztalosinas, abból a fajtából, kit tudásszomja arra késztetett, hogy a gyalupad közelében titkon Garay-kötetet olvasson. Kapott is érte a mestertől. Nem dicséretet, hanem a hátára lécet. A fővárosba 1937-ben ment, Szabó Pál hívására. Itt hordár, takarító, inas, majd gyári munkás. 1945-ben beiratkozik az egyetemre, magyar szakos diplomát szerez, s tanári állást vállal. Első verseskötete 1942-ben jelenik meg, magánkiadásban. Barátai: kispénzű inasok, kifutók és szolgák adták össze a kiadáshoz szükséges pengőket. Mostani 1999-es Minden élők útján című könyve is a szerző kiadásában jelent meg, barátai figyelmére számítva. A kötet előszavát Czine Mihály egyetemi tanár írta. Búcsúzó, számvető versei között szép számmal idézi a tolnai tájat: Bikácsot, Szekszárdot, a dorogi Vermeshegyet, ahol feledhetetlenül szép volt a gyertyaláng huszonkilenc karácsonyán: 5 a lángban a mi édesanyánk! /Zsoltáros könyvvel a kezében... /És mi hallgattunk, mind a négyen! Hiába, ahogy az ember öregszik, szépülő emlékeivel hazafelé törekszik. A nagydorogi temetőben családtagjai pihennek, kedves író-halottai a Mennybéli kiskocsmában: Zelk, Kormos Pistával épp kártyát kevertet, Tersánszki két decit kér és nem kevertet, Rideg, - fekete kalapban hetykén lépdel, Örkény, előrukkol új Egypercesével. s mire én megyek, nekem sámli sem jut már. Pedig de sokat ültem asztaluknál. Jubiláló költőnknek tiszta szívből kívánjuk, őrizze meg alkotókedvét, és minél később keresse fel megboldogult írótársait a mennybéli kiskocsmában. Sajnos odafönt a hely egyre fogy: nagy bánatunkra az előszót író Czine Mihály is odaköltözött. Vadas Ferenc sas8m«»s!sieí!8is