Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-07-11 / 26. szám

10 SZEKSZÁRDI 1999. július 25. Demokratikus fordulat Napló a kelet-európai változásokról - alulnézetből Elnézést kérek mindazoktól, akikről írtam és akikről nem. Én már mindenkinek megbocsátottam. 1989. január 19. csütörtök Afelől nincs kétségem, hogy egyszer megjelentetem ezeket a feljegyzéseket, csak az a kérdés, hogy milyen körben. A családom olvassa, az ország vagy az emberiség? A közlésvágy velem született, az első verseimet indigóval sokszorosítottam és a 6. b-ben „terjesztettem". Akkor nem okozott gondot a hangvétel, adott volt a befogadó közeg, most viszont meresztgetem a szenzoraimat rendesen. Mert valahogy úgy kell írnom, hogy a harmadik évezred szellemdús emberkéit is érdekelje, szórakoztassa. Közel s távol. A saját lányomat se untassa és - ha „exportképesnek" bizonyul - az se kapaija kockásra magát, aki egy gyatra műfordításban találkozik vele, Kamcsatkán. Hát akkor kezdjük az elején, az ősöknél! Apám 1975-ben halt meg. 65 évet élt. Zajos 65 évet. Bajos 65 évet. Két háború, árvaság, betegségek, válás, meg nem értés a munkahelyen és meg nem értés a családban. Kopasz volt, pocakos, összeférhetetlen, a teste sebhelyekkel tele, és esténként vizespohárban tartotta a fogait. 47 éves volt, mikor én végre sikerültem. Nem sokat császkáltunk együtt a Föld nevű bolygón. Néha elmentünk a Tisza Szálló gyógyfürdőjébe. Apám a sebeiből - pontosabban a vadhússal benőtt forradásaiból minél többet takaró kéztartással járkált a medencék körül. Kis köténykéket kaptunk, sok mindent nem lehetett elfedni. Egy ideig Gazda Sándorként szerepelt a nyilvántartásokban. Ez lehetett a nagyapám vezetékneve. A Wessely a nagyanyámé. Az a gyanúm, hogy apám zabi gyerek volt. O úgy mondta, hogy ez a rendszer nem ismerte el, az abban a rendszerben kötött házasságot. Hogy törvényesen vagy törvénytelenül keltek egybe az atyai nagyszüleim, az már örök titok marad. Tény, hogy a nagyapám eltűnt az első világháborúban - mikor apám 5 éves volt - aztán a nagyanyám is meghalt, valószínűleg tüdőgyulladásban, Hamburgban. Épp a hajójegyre valót gyűjtötték, hogy kitántorogjanak Amerikába. A nagymama állítólag 7 nyelven beszélt, és zongora- meg hegedűórákat adott. Aztán otthagyta Aiexet - így hívta apámat - 16 évesen, árván, az idegen országban. Hazavergődött, nevelőszülőkhöz került, dolgozott cipészként, órásként, autószerelőként, oktatóként, hivatalnokként. Írt, rajzolt, kiadót keresett, előfizetőket toborzott a kötetéhez, de nem mosolygott rá a szerencse. Tbc-s lett, belelőttek a németek, az oroszok, 12 évig kötözgette gennyedő sebeit, később jött a cukorbaj, a magas vérnyomás, az agy-érelmeszesedés. Micsoda „élményei" voltak! Gyermekkorában leöntött forró zsírral a homlokát, ifjúkorában átélte a klinikai halált - kilépett a testéből, felmászott egy eperfára, aztán mégis visszatért -, az első, nem éppen harmonikus házasságára pedig a kicsavart gyűrüsujja emlékeztette. (Mennyivel izgalmasabb könyvet írhatnék róla, mint magamról!) Engem kifejezetten tiltott az irodalomtól. „Abból nem lehet megélni, felkopik az állad!" - mondogatta. Sikertelenségei, betegségei miatt megkeseredett, utolsó éveit a mindennapos veszekedés jellemezte. így aztán halála senkinek sem jelentett különösebb gyászt. Még nekem sem. met. 10 évet adtam érte. 10 év sikertelenséget. És semmi garancia nincs arra, hogy a siker, az elismerés, vagy csak a lehetőség az írásra ezután meglesz. Gyuricza Mihály egy szomorú kinézetű, valószínűleg önmarcangoló, 42 éves ember. Főszerkesztő-helyettes a Népújságnál. Először azt mondta: próbáljuk ki egymást! Másodízben azt mondta: a mostani cikkei között találtam közlésre alkalmasakat, de még mindig ne hagyja ott a munkahelyét, mert mi lesz, ha itt nem felel meg? Visszakéredzkedik a földhivatalhoz? Próbálkozzon tovább! És én próbálkozom. 1989. január 21. szombat Nyers Rezsőt félretették a hetvenes években. Fock Jenőt is, és másokat is, akik „nyugat felé kacsintgattak", akik a magyar gazdaságot európai színvonalra igyekeztek hozni. Lengyelországban sztrájkolnak, Csehszlovákiában tüntetnek, Romániában jegyre adják az élelmiszert, a Szovjetunió tagállamai az elszakadás gondolatával foglalkoznak. Az NDK pang. Erich Honecker bejelentette: nálunk nem lesz piacgazdálkodás, még kevésbé munkaerőpiac. így aztán a pincérek nyugodtan beszélgetnek tovább, ha vendég lép az étterembe, és az áruházi eladók se nagyon kapkodják cl a kiszolgálást; egy a fizetség^ Fordul a világ. Forrong a szocialista tábor, félő, hogy életképtelennek bi/M nyul. A bajtársi országiásnak lassan véget kéne szakítani. Ilyen volt a magyar, ilyen volt az orosz is: ha baj történt búsongott, ivott, tangóharmonikázott, és olyan önsajnáló, szívszaggató dalokat dúdolt a tábortűz mellett, hogy a könynye is kicsordult. De most már itt lenne az ideje - elvtársak és nem elvtársak! - megelőzni a bajt! Szilárd alapokat lerakni, pontos számadást, reális terveket készíteni, és gondosan ellenőrizni a végrehajtást! Szekszárdon csináltak egy új házhelyosztást. Négyszer dolgozta már át a kollégám, a rajzi és számítási munkarészeket - még mindig nem végleges. A telkek egy részét már cl is adták, az úttükröt kiszedték, aztán visszatemették, a villanyoszlopokat is felállították, lehet, hogy rossz helyre. A kiosztás nagy része téesz terület, de beleesik egy-két magánparcella is, és a maszekokkal még mindig nincs megállapodás. Az eddigi rajzi változtatásokat a beruházó kérte, most a tanács összehívott egy konzíliumot, és ők is változtattak. Jelen volt a víz, a gáz, a villany, az út, az építészet, a téesz, a földhivatal, a maszekok és a tanács képviselője, és megbeszélték, hogy is kéne ezt csinálni, hogy minden igényt, előírást kielégítsenek. Kérdésem: nem ezzel kellett volna kezdeni, 1988. áprilisában? (Folytatjuk.) Aki e napló könyv alakban való megjelentetését támogatná, az eire szánt összeget szíveskedjék a Kézjegy klub 11746108-20006572 számú számlájára befizetnie 1989. január 20. péntek - Végre egy kiugrási lehetőség! - szólt az ejtőernyős. Tegnap megjelent az első cikkem a Tolna Megyei Népújságban. Újságírói pályafutásom csúcsa ez. Középiskolás koromban az Út című stencilezett lapot szerkesztettem. (Itt az Út, a csodás, legújabb kiadás! Aki kapja, maija, 1 forint az ára!) Főiskolán az Eséstüskét humorizáltam tele, ami már nívósabb, nyomdai úton készült sajtótermék volt. (Szintén 1 forintért.). Utána megjelent még egy negyed cikkem a Szolnok Megyei Néplapban, néhány „félszakmai" szellemeskedésem a geodéziai vállalat üzemi újságjában, a Földmérőben - és elmúlt 10 év. Visszautasított - és megválaszolatlan levelek tömkelegét küldtem el, a Magyar Vasutastól az Élet és Irodalomig mindenhova. Kapcsolatom volt Esterházy Péterrel, Garai Gáborral és Nagy Gáspárral. Levelet váltottunk Boros Lajossal, Csorba Győzővel stb., stb... Biztattak, biztattak, és sehol semmi. Már gondolkoztam, hogy jelentkezem Rózsa Gyuri „Leg leg leg"-jébe, mint a legtöbb elutasító levél birtokosa, hisz az Alföldtől a Forrásig, a Magyar Ifjúságtól a Tiszatájig mindenhonnan volt címkés borítékom. Tehát megjelent az első csonkítatlan cikkem, és nem érzek különösebb öröPanorama 2000 SCHÜCO és íntertec ® BONYPliiiST Bonyhád, Zrínyi u. 25. Tel; 74/4-52-4-4-9 Tel./Fax: 74/452-426 / Epítlcezőíc, faícásjeíújítófc fi^yefem! MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK - egyedi méretek szerinti - gyártása és beépítése - különböző színekben, - különböző üvegekkel - rövid átfutási idővel.