Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-05-30 / 21. szám

1999. május 14-én a Dél-Dunántúli Német Nemzetiségi Falusi Turizmus Egyesület és a Tolna megyei Közmű­velődési és Idegenforgalmi Központ /KIK/ szervezésében Szekszárdon a Vármegyeháza dísztermében került sor „A vidék turizmusa a jövő évezred küszöbén" című rendezvényre. Dr. Józan-Jilling Mihály, a Német Orszá­gos Önkormányzat alelnöke, majd Dr. Say István, a megyei önkormányzat külügyi és kisebbségi tanácsnoka, a KIK igazgatója köszöntötte a vendége­ket, és tartott rövid megnyitó beszédet. A rendezvény első előadója Christine Gallasch, Szászország Erdő- és Mező­gazdasági Minisztériumának főosz­tályvezetője volt. Közel kétórás elő­• ásában a szászországi vidéki turiz­JS fejlesztésének tapasztalatairól be­szélt. Szászországban, 1989-ben 190 ezer ember dolgozott a mezőgazdaság­ban, ez a létszám 1992-re 58 ezerre minőséget, hiszen másképpen lehetet­len volna a vidéki térségek vonzóvá té­tele. A megfelelő szervezeti és szerve­zési munka, a hatékony támogatási rendszer mára már meghozta gyümöl­csét. Az elmúlt években mintegy 4 ezer vendégágy létesült Szászország­ban. Folytathatnám a sort, de inkább Mozart opera fináléjának szövegét idé­zem: „Akinek ennyi jó kevés, azt érje gá(á)ncs é(é)s megvetés!" Bozzay Andrásné, a Gazdasági Mi­nisztérium főosztályvezetője "Pályá­zati lehetőségek a turizmus fejlesztésé­re" címmel tartott előadást. Kiderült, hogy a minisztérium a szászországi szisztémához nagyon hasonlóan kép­zeli el a vidéki (falusi) turizmus kiépí­tését, például a lovasturizmus fejlesz­tését (hiszen lovas nép a magyar), csak az anyagi támogatás terén mutatkoz­nak bizonyos behozhatatlannak tűnő lemaradások. Vissza nem térítendő A falusi turizmus nem tartozik a luxus kategóriába, de a színvonal megkövetelése elengedhetetlen. csökkent. A magas munkanélküliségi arány és az elvándorlás megszüntetése érdekében támogatási rendszert dol­goztak ki a vidék gazdasági fejlesztése és a falusi turizmus kiépítése, fejlesz­tése érdekében. Az anyagi támogatás lehetőségeit, mértékét hallva a hallga­tóság önkéntelenül is felhördült /ki hi­tetlenkedve, ki egy kicsit irigykedve/, ugyanis kiderült, hogy az úgynevezett újrakezdőket, vagyis a vidéki turiz­musba beszállókat 60 ezer márka visz­sza nem térítendő kölcsönnel támogat­ta a kormányzat. A támogatást vendég­szobák kiépítésére, szabadidős elfog­laltságok létrehozására (pl: játszótér, grillező, szauna, stb.), csónak, kerék­párkölcsönzésre, lovasturizmus létesí­tésére kaphatták meg az igénylők, és ez még nem minden! Szászországban létrejött a vidéki turizmust és a közös­ségek hagyományőrző tevékenységét támogató és koordináló Szász Egyesü­let, kialakult a marketing: oktatással, tanácsokkal, reklámokkal, katalógu­sok kiadásával, terjesztésével segítik az újdonsült vállalkozókat. Igaz, meg is követelik a megfelelő színvonalat, A tanácskozás megnyitója anyagi támogatásról szó sem lehet, ka­mattámogatásról viszont igen: max. 100 milliós hitelig 5 évre 50%-os, non­profit szervezet esetében 70%-os ka­mattámogatás igényelhető. Ezen kívül tanácsadás, oktatás, képzés (ezek in­gyenesek) révén segítik például a lovasturizmusba beszálló lótenyésztő­ket - esetleg zsokékat - a turisztikai és gazdasági ismeretek elsajátításában. Na és a pályázatok. 1999. A BOR ÉS A GASZTRONÓMIA ÉVE. A tájjelle­gű gasztronómiai rendezvények, szak­mai versenyek /Magyarországon és külföldön is/, a színvonalas műsorokat szolgáltató vendéglátóhelyek kiemelt támogatásra számíthatnak. Persze csak akkor, ha időben és formailag is és tar­talmilag (szakmailag) is értékelhető pályázatot nyújtanak be. (Egy héttel a buli előtt már késő!) Úgyhogy figyelni kell a pályázati rendszerek kiírásait, ugyanis különböző 2000. évi, de már 2001. évi rendezvényekre már most, vagy pár héten (hónapon) belül be kell adni a pályázatot. /Aki nem figyel, tá­jékozódik, az kimarad és lemarad./ Dr. Székely László főtanácsos /FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztálya/ a vidékfejlesztés lényeges feladatai közt említette a falvak és a ta­nyák védelmét, megújítását, az egész­ségvédelemre tervezett idegenforgal­mi, ökoturisztikai komplex programok kidolgozását, a falusi és az agrárturiz­mus fejlesztését, a táji hagyományok sokszínűségére alapozva. El kell ké­szíteni a Nemzeti Vidék- és Agrárfej­lesztési Programot a SAPARD prog­ramban való részvétel érdekében. Az Unió által létrehozandó előcsatlakozá­si alapból mezőgazdaság- és vidékfej­lesztés céljára (SAPARD program) 2000-től évente legalább 15-20 milli­árd forintra számíthatunk, de az inf­rastruktúrafejlesztést szolgáló közös­ségi támogatásoknak is lesz vidéket érintő hatása. Csatlakozásunkat köve­tően regionális fejlesztésekre még na­gyobb összegben számíthatunk, a konkrét fejlesztéseknél a közösségi tá­mogatások mértéke elérheti a teljes fejlesztési költség 75%-át. Wiesner György, a Dél-Dunántúli Német Nemzetiségi Falusi Turizmus Egyesület elnöke arról beszélt, hogy vélhetőleg mik lesznek a jövő évezred vendégének elvárásai a falusi turiz­mustól. Szerinte nem elsősorban az ol­csóság, hiszen az emberek egyre igé­nyesebbek lesznek, és a szolgáltatás színvonalához igazodó árakat senki sem sokallja. Természetesen ez az üdülési forma nem tartozik (nem tar­tozhat) a luxus kategóriába, de egy bi­zonyos fokú színvonal, lakókomfort előírása (megkövetelése) elengedhe­tetlen. A városi emberek elvágyódnak a zajos, légszennyezett városokból, mindjobban felértékelődnek a régi, ha­gyományos életforma szépségei, elő­nyei, s a helyi specialitások szeretete, az ősi hagyományok tisztelete (ame­lyik népnek nincs múltja, annak jövője sincs), kitűnő kikapcsolódási lehető­ség a természetközeli életforma meg­tapasztalása - főleg gyerekeknek -, az idősebbeknek a gyógyturizmus nyújt felüdülést. Fontos, hogy a körülmé­nyeket és a szolgáltatásokat valóság­hűen hirdessük meg - az anyagiak le­bonyolítása lehetőség szerint minél bürokrácia mentesebb legyen (termé­szetesen nem adócsalásra célzunk!) -, mert a hitelesség, rugalmasság, becsü­letesség nagy vonzerőt jelent. A falusi turizmus legfőbb vonzereje, hogy az üdülővendéget nem rideg szállodai szoba fogadja, hanem családias kör­nyezet. És ne feledjük: a vidámság, kedvesség, figyelmesség nem kerül pénzbe, de tisztes hasznot hozhat, és ha az egészséges konkurenciaharc nem jut el a „dögöljön meg a szomszéd te­hene is" szintjéig, akkor közvetve vagy közvetlenül az egész falu szépen profitálhat a turizmusból. Bálint György Lajos Felértékelödnek a helyi specialitások és a hagyományos életforma szépségei. P S7FKSZÁRDI 1999. május 30. VASARNAP 5 ÚJ EU KOMPATIBILIS NÓTA: Szászországba kéne menni... lumszncAi Fcnp

Next

/
Oldalképek
Tartalom