Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-04-04 / 13. szám
15 1999. április 11. • SZEKSZÁRDI VASARNAP Vendégem a Gemenc presszóban, Theisz Lőrinc, akit Szekszárd városában mindenki „csak" Gyuri bácsiként ismer és tisztel, s akivel évekkel ezelőtt egy külföldi út során volt szerencsém - ha szabad ezt a szót használnom - baráti kapcsolatba kerülni. A Madrigálkórus egyik kitűnő külföldi szereplése alkalmából készült interjúk során, Gyuri bácsival a zenén túl már akkor is sokmindenről beszélgettünk. Többek között a féltve őrzött, több íiint száz éves festett tojásról. Már akkor elhatároztam, Gyuri fácsit meghívom egyszer egy húsvéti beszélgetésre. íme. ^JTlt - Kedves Gyuri bácsi! Az ilyen beszélgetések előtt szokta az újságíró azt érezni, hogy egyrészt könnyű, másrészt nehéz helyzetben van. Könnyű, hiszen egy olyan emberrel beszélgetni, akit mindenki szeret és tisztel, hálás feladat, ugyanakkor nehéz, hiszen egy olyan emberrel beszélgetni akit mindenki szeret és tisztel felelősségteljes feladat. Ez a város ahol Ön született, s apja, nagyapja, dédapja is köztiszteletben álló asztalos iparosember volt, sokmindent tud Theisz Gyuri bácsiról. Hozzátartozik a városhoz, mint mindazok az örökéletű munkák, amelyekkel ősei után Ön is beírta nevét Szekszárd város történelmébe. Mit jelent Gyuri bácsinak járva a várost, találkozni ezekkel a munkákkal? - Természetesen nagyon sokat. S a sok közül a legfontosabb, hogy nekem égadta a sors azt a különös kegyet, gy továbbvihettem őseim mesterségét, azon túl, hogy sok minden mást is csinálhattam ebben az általam nagyon szeretett városban. - Több mint fél évszázadon keresztül dolgozott felelős beosztásban, főmérnökként, üzemvezetőként, műszaki igazgatóként. Milyen erénnyel kell rendelkeznie egy embernek, hogy ilyen magas pozíciókban is ilyen népszerű lehessen és maradhasson, mint Gyuri bácsi? - Két dolog feltétlenül kell, a munka és az emberek iránti szeretet. Gyermekkorom óta benne éltem a munkában, s nemcsak az asztalos munkát, de minden munkát szerettem. Visszavisszatérő álmom volt, hogy egyszer valami közöm legyen a kőhöz, s amikor a házamat építettem, akkor ez az álom teljesült. Azt emberek pedig... A legfontosabb szerintem a tisztelet minden más emberrel szemben. Aki megadja, az mástól is megkapja. Az a kedvenc mondásom, hogy ha valaki megkérdezi, hogy mivel tartozik, hogy „barátsággal, abból tudok visszaadni." - S mitől lett Lőrincből mindenki szeretett Gyuri bácsija? - Annak nagyon egyszerű a története, bár már többször elmeséltem és mindig tévesen írták le. Miután apám is Lőrinc volt, engem pedig apám és anyai dédapám után Lőrinc, György névre anyakönyveztek és kereszteltek, úgy gondolták a családban, hogy ne legyen iíjú és idős Lőrinc, hanem legyek én György. Azóta mindenki ezen a néven ismer. - Egy „ titkot" tehát tisztáztunk. S a másik? Tetszik tudni mire gondolok? A zene iránti nagy-nagy szeretetre... - Azt is volt kitől örökölni. Nagyapám a szekszárdi tűzoltózenekar és Tolnaegylet alapító tagja volt. Az egész család zenélt. Apám hegedült, bőgőzött, csellózott. A szekszárdi szimfonikus zenekar az ő asztalos műhelyében alakult meg és gyakorolt. Abban a zenekarban jómagam is játszottam hegedűn. Aztán jött egy pillanat az életemben amikor választanom kellett a játék és az éneklés között, s az utóbbit választottam. - S az Ön gyermekei tovább örökölték a zene iránti szeretetet... - A fiam és a lányom is hegedül. A fiam matematika-fizika szakos tanár, az ő gyermekei fizikusnak és matematikusnak készülnek. A lányom szintén pedagógus, énekel a Madrigálkórusban, fiai informatikusnak készülnek. - Gyuri bácsiban nincs egy kis „fájdalom ", hogy megszakadt az a családi örökség, amely négy generáción keresztül tartott? - Természetesen örültem volna, ha valamelyik fiú továbbviszi a szakmát, de azt gondolom, hogy az a fontos, hogy választott hivatásukban érezzék jól magukat, hiszen csak akkor lehetnek boldog emberek... - Gyuri bácsi 34 éve énekel a Madrigálkórusban, mit jelent az Ön számára az ének, s ez a közösség? - Az ének az állandóságot jelenti az életemben, hiszen 8 éves korom óta énekelek. Minden iskolába ahol jártam kórustag voltam. Az ének azt jelenti, hogy van mibe kapaszkodni, van hová menekülni. S ezt az utóbbi két évben érzem a legjobban, amióta nem dolgozom, illetve hetven éves koromban végleg nyugdíjba mentem. Van egy közösség, ahol mindenkit ismerek, szeretek, ahová rendszeresen járok, s ahol jól érzem magam. A közös nyelvünk a zene, ami mindenen átsegít, nincsenek korosztályok s más különbségek, egy aranyos társaság, s a Madrigálkórus mindig arról volt híres, hogy nehéz, igényes dolgokkal, nagy kihívásokkal igyekezett megbirkózni. - Mintha tegnap lett volna, hogy a Művészetek Házában ünnepeltük Gyuri bácsit, mint a PRO URBE díj kitüntetettjét... - Bizony, már négy éve annak is. Felejthetetlen esemény volt számomra. Sok-sok kitüntetést kaptam az életem során, munkahelyeimen, de bevallom ez volt számomra a legnagyobb elismerés. Benne van apám, nagyapám, dédapám elismerése is. Sosem felejtem el azt a sok szeretettel gratuláló embert, s azt, hogy a számomra nagyon fontos pillanatban ott volt és velem ünnepelt az egész Madrigálkórus. - Gyuri bácsi! Valakiről még nem beszéltünk, de gondolatainkban ott van, hiszen az a sikeres életút, amit Ön bejárt, a remek gyerekek, unokák neki is köszönhetők... - A feleségem, akit kicsi gyermekkora óta ismerek, akivel együtt jártunk óvodába, s aki aztán velem jött a nagybetűs életbe. A művészet iránti szeretetemet, az ezzel járó tanulást, szerepléseket, mindig nagy odaadással szolgálta. Nagyon hiányzik, hiszen ő volt az az ember akire a legjobban ráillik, hogy a családjáért élt halt. -A történetet ami Gyuri bácsi feleségével esett meg kicsi gyermekkorában az ő emlékére Ígérem megírom, most azonban kérem meséljen nekünk a régi Húsvétokról, s azokról a hímes tojásokról, amelyeket féltve őrzött kincsként hozott el a randevúra.... - Az én legénykoromban mindig parfümmel locsoltunk, pár barát öszszejött és elmentünk egymás leánytestvérét meglocsolni. Természetesen ha valaki kinézett magának egy lányt, aki tetszett neki, az elment és meglocsolta. A lányos házaknál süteménnyel és főleg finom könnyű likőrrel vártak bennünket, egyrészt nem volt szokás a nagy ivászat, másrészt a lányok is koccintottak velünk. A tojások története amit hoztam bizony régi. Kettőt közülük elmesélek. Az egyiket 1890-ben nagyapám készítette nagyanyámnak, ami egyben eljegyzési ajándék is volt. A másik 1932-ben készült, édesapám készítette, méghozzá mindjárt hármat - hárman voltunk testvérek - a mi nevünkben kapta ezt ajándékba édesanyám. A tojásokra így került rá testvéreim és az én nevem. Lehet, hogy a mai világban ezek az ajándékok már nem értékesek. Nekem viszont a legnagyobb értékek. Emlékek, igaz történetek, szüléimről, nagy és dédszüleimről, akik szeretettel készítették, s amiben pénz nem volt, csak szív. - Drága Gyuri bácsi! Lehet, hogy némely embernek a mai korban valóban csak az jelent értéket ami jó drága, de higgye el vagyunk páran akik sokkal többre becsülik a pénzzel meg nem fizethető ajándékokat. Mint például e sorok írója azt a beszélgetést, azokat a perceket amelyeket Önnel tölthetett, s a régi idők régi történeteit hallgatva - mintegy húsvéti ajándékként gazdagodhatott. Húsvéti locsolovers „Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam, az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam. Drága kislány, gyöngyvirágom, ma van Húsvét napja, Meglocsollak, mosolyogjál, mint egy piros rózsa!" IKmwélhm^ü vrmmdlcB'^m Férfiakról, nemcsak férfiaknak Sas Erisébet oldala Heti könyvajánlat Dr. D. G. Hessayon: Építem a kertem K kertszakértő sorozat újabb kötete remcsak a virágokról, hanem a kert :ovábbi elemeiről: vázák, mozaiklapok, bútorok, szökőkutakról is szól. k könyv a jó tanácsok mellett, ionkrét terveket, rajzokat, szabályokat tár elénk. Még időben nekiállhatunk, hogy környezetünket szebbé, virágosabbá, otthonosabbá tegyük. (50-es melletti könyvpavilon)
