Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-03-28 / 12. szám

12 r szekszArdi VAS4RNAP 1999. március 28. Elindulunk az északiak után Mocsal, a kézilabda teoretikus Megint kell egy balkezes bombázó Alig túl a negyvenen már az egyik legeredményesebb honi kézilabda trénerek egyike. Pedig akad jónéhány vetélytárs, hiszen a magyar edzők igencsak produkáltak idehaza és külföldön egyaránt. Mocsai Lajos nyert már BEK-et a Vasassal - amit magyar csapattal több évtizede senki -, világbajnoki döntőt játtszott a magyar férfiválogatottal Svájcban, és lett ezüstérmes, aztán hosszú éveken át a német Budesliga egyik nagyszerű trénereként /a Lemgónál dolgozott/ emlegették. Tavaly közkívánatra érkezett haza, a női válogatott élére óhajtotta a közönség. S ujjlenyomata már ott van a csapaton: EB-bronzérmeshez illő módon leckéztette meg a németeket a hétvégi kettős meccsen a Mocsai-csapat. - Hogyan értékeljük ezeket a könnyűnek tűnő győzelmeket? - A helyén való módon, ahogy a felkészülési meccseket illik. Tudtuk azt játszani, ami már taktikai értelemben a miénk, amivel tulajdonképpen sikeresen szerepeltünk az Európa-bajnokságon. De most is felszínre kerültek azok az egyéni- és együttesbeli hibák, amelyek , ha maradnak gátjai lehetnek egy újabb, vagy még nagyobb siker elérésének. Itt elsősorban a védekezésbeli pillanatnyi rövidzárlatokra gondolok, de van még mit tökéletesíteni a manapság elengedhetetlen indításos, lerohanásos játékban is. De még van bőven időnk, hisz ebben az évben ez volt az első közös felkészülésünk, a világajnokságot az év végén rendezik Norvégiában. - Önmagában az is felettébb elismerésre méltó dolog lenne, ha a dánok a norvégok és a koreaiak után mindjárt a magyar női válogatottat jegyeznék a világon. Am a kézilabdában - mindenekelőtt a női szakágban - van azért realitása annak, hogy egyszer válogatott és klubszinten egyaránt J'elálljunk a dobogó tetejére. Mi kell, hogy odajuthassunk? - Én úgy gondolom, hogy taktikai fegyelmezettséggel kell közelítenünk az Ön által felsorolt válogatottakhoz, ebben az esetben a mi sokak által szeretett elismert tudásunk tényleg aranyat is érhet egyszer. - Sejtem, hogy emiatt is ragaszkodik ahhoz, hogy legyen több összetartás egy-egy nagyobb vagy kisebb Jéladat megoldása előtt. Jó érzés látni, hogy egy-egy posztra nem csak kettő, hanem már három megközelítőleg azonos képességű játékosa van. De mi lesz a jobb átlövő poszton? - Ügy érzem, ide meg kell találnom azt a balkezes játékost, aki egészséges, képes a nemzetközi nívónak megfelelően teljesíteni, vagyis Németh Helga utódot. - Borók Rita nem ez a kategória, legföljebb ígéret...?! - Éppen nekünk az a feladatunk, hogy a klubedzőkkel közösen felgyorsítsuk a fejlődését, legkésőbb az olimpiáig elsajátítson mindent, ami ahhoz kell, hogy meghatározó átlövő váljon belőle és a nemzetközi elitben is bevethető legyen. - Most kipróbálta a két kézilabdás szellemiség, Siti és Köhény együttes szerepeltetését... - Igen, kíváncsi voltam, hogy egy más típusú játékban miképpen profitálhat egyszerre belőlük a csapat, de ebből most nem kell különösebb következtetéseket levonni. Engedtessék meg, hogy ilyenkor kísérletezzek! - Ón már sok mindent elért, mi motiválja? - Már Ön is kimondta, de nem nehéz kitalálni: egy újfent világraszóló győzelemre, hovatovább döntőbe kerülésre még nagyon vágyom. Csak a rend kedvéért említjük: az év végén kézilabda VB jövőre pedig olimpia lesz... Kulissza Az első hazai összeomlás szemtanúi lehettek a Ferropatent SE hívei a Bp. Spartacus ellen. Alaphibák garmadája, érzelem- és érzés nélküli arckifejezések, helyzetekben való elbizonytalanodás, egymás akarva-akaratlan „szívatása". Filmszakadás, hanghibásodás a kispad és a játéktér között. Tudjuk persze, hogy tudjuk: a bruttó 21 éreztetheti hatását, de igazi sportembernek, ha pályára lép, a külvilágnak egy bizonyos értelemben tudnia kell megszűnnie. Azzal a tudattal oda állni a futballban egy tizenegyeshez, vagy a kézilabdában egy heteshez, hogy minek rúgjam vagy dobjam be, nem díjazzák... egyszerűen lehetetlen. Aki ezt nem tudja lereagálni, az neki se kezdjen a játéknak, a meccsnek. Ennek analógiájára azt kell mondanunk, hogy az a Ferropatent-játékos, akinek a kialakult számára perspektívátlan helyzetben nincs meg az a lelki békéje, ami a pályára lépéshez, a meccs végigjátszásához kell, az jelezze. Hátha akad a papíron gyengébb képességű, de a helyzet fonáksága ellenére is bizonyítani akaró ifi játékos. Mert sokaknak még egyáltalán nem mindegy - a pillanatnyi perspektívátlanság ellenére -, hogy a hátralevő fordulók prognosztizálható „zakói"-val együtt is simán bent marad-e a Szekszárd, vagy éppen osztályozóra kényszerül. Sikerre éhes edződuó a Tartsayban: Váradi és Szepesi A cselgáncselitbe vágyik a szekszárdi dzsúdó Mintha a hetvenes évek végén lennénk... Annyi vagy még több a szekszárdi judokák száma. No nem pillanatnyi állapot ez, hogy az önkormányzat előtt - a támogatások odaítélésének finisében - jó képet fessen magáról a szekszárdi Rendőr Judo Klub, valójában pedig... No nem itt valami olyan horderejű változás történhetett az elmúlt években, ami... Élünk a gyanúperrel helyi, illetve megyei szinten bizonyára reflektorfénybe helyezi a dzsúdót. A várakozás és a vágyakozás bizsergető érzését vélem felfedezni a nagy visszatérőnek is aposztrofálható Szepesi Józsit illetően. Aki a magyar-német kézilabda meccs szünetében olyan izgalommal, ügybuzgalommal gardírozza a bemutatóra készülő sok tucat gyereket, mintha már országos bajnoki címért lépne tatamira valamelyik tanítvány. Igen, „Szepi" a valamikori első osztályú a Varga Feri és Papp Endre nevekkel fémjelzett szekszárdi dzsúdós korszak egyik eminense újra bedobta magát a szó igazi és átvitt értelmében egyaránt. Edzőként. Hogy segítsen annak a Váradinak, aki négy évvel ezelőtt úgy látott Szekszárdon munkának, hogy a diáksportkategóriából a minőség irányába viszi a dzsúdót. - A nyolcvanas évek eleji közömbösség és vegetáció után én is kiszálltam, s úgy gondoltam, hogy a komolyabb sportági életnek befellegzett. Sokáig így is tűnt, de négy évvel ezelőtt megérkezett a kvalüj^ kált tréner Váradi János Paksról, akiben a szakmaiság és a megszálll^^ ság egyszerre jelen van. S ilyenkor az anyagiak hiánya nem tud meghatározó lenni - emlékezett az újdonsült tréner, aki tehetséges fia Dávid okán is újra belelkesedett, és könnyű volt azt a bizonyos békát a tónak ugrasztani, mint mondja. A húszas indulólétszám mára már nyolcvanas. S egy ilyen minihadsereg persze, hogy nem csupán a diákolimpiákon akarja képviseltetni magát, hanem sok olyan helyen, ahol a tatami felállíttatik. Az eddigi sikerek persze, hogy inspirálóak. Akadt egy-két figyelemreméltó helyezés az elmúlt években is, de úgy tűnik, hogy a most kezdődő évad frontáttörést hozhat az eredményességben. Két-két első hely az általános-, illetve a középiskolások diákolimpiáiról: Rikkers Attila és Szepesi Dávid győzött, Röfi Gyula - aki a tanulmányi munkájában is kiemelkedőt produkál - és Csajbók Béla bronzérmes lett a legrangosabb diákseregszemlén a közeli napokban. No és nem jöttek haza értékes helyezések nélkül az utánpótlás versenyek között igen rangosnak számító budapesti MAC kupáról, amelyen tizenegy ország dzsudókái indultak. - Úgy titokban már kezd eszembe jutni 1979. Amikor is a legendás Szekszárdi Dózsában volt öszszesen négy első osztályú sportoló, és abból hár^fe dzsúdós volt. Valami hasonlóra törekszem edzők^^ legámmal, Jánossal. Ezért az országos bajnokságokról is szeretnénk olyan eredményekkel hazatérni, ami előrevetítené egy újabb sikerkorszak beköszöntét... Az oldalt összeállította: Bálint György