Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-03-28 / 12. szám
1999. március 28. f SZEKSZÁRDI VASARNAP 7 Tavaszi környezetvédelmi akcióprogram kicsiknek és nagyoknak N.M. Testünk 75%- a víz, sejtjeink vízveszteségét folyamatosan pótolnunk kell, az ember, ha öt napig nem jut folyadékhoz, menthetetlenül elpusztul. A víz, amiben az élet először fogant, végigkíséri az emberiség történelmét. Folyókat fogott szolgálatába az ember, tengereket hódított meg, óriási kábeleket helyezett az óceánok fenekére, ásványi kincsek, kőolaj és élelem után kutat mélyen a víz alatt- mit sem törődve a tajtékzó hullámokkal. Eletünk szerves része a víz, amely végigkísérte az emberiséget a bölcsőtől a technokrata felnőttig és most ő maga szorul segítségre. A meghódított, szolgálatba állított őselemet az embernek kell megvédenie- önmagától. Március 22- én emlékeznek meg világszerte a Vízről. De a tavasz, a természet feléledése maga is rádöbbent arra, hogy óvjuk meg Földünm ket a fajok kipusztuláI sától, a szennyező anyagoktól, a természetes vizek elmocsarasodásától. A mondás igaz lehet, ?ink jobb későn, mint soha: az ipari forradalom óta nagyobb pusztítást vittünk végbe mi emberek, mint a korábbi évezredek alatt élők összesen, de ha van még mit menteni, akkor tegyük meg a tőlünk telhetőt. A Polgármesteri Hivatal, a Közép- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakmérnöksége, a Szekszárdi Vízmű Kft, a II. számú Altalános Iskola, valamint a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza Természet- és Környezetvédelmi oktatóbázisa tavaszi környezetvédelmi akciót hirdetett Vizeinkért, Földünkért, Városunkért címmel. Az öt programból álló akció célja az ismeretterjesztés, szűkebb környezetünk megismertetése az érdeklődőkkel. Nem csupán iskolások és pedagógusok jelentkezését várják, hanem civil csoportok részvételének is örülnek a szervezők. A program a Víz Világnapján indult egy kis biológiával: a gyerekek mikroszkóp alatt vizsgálhatták a Séd patak apró élővilágát. A program rajz és plakátpályázattal folytatódik, melynek beküldési határideje április 12. Ugyanezen a napon megunt könyveiket cserélhetik ki a szekszárdiak a Babitsban, 16-án pedig megyei természetfotós kiállítás nyílik ugyancsak a szervező művelődési házban. Egy nappal később, 17- én egész napos kirándulásra indulnak a túrázást kedvelők, a csapat kalauza egy természetvédelmi őr lesz a Gemenci erdő védett területén. A tavaszi környezetvédelmi akció április 22- én, a Föld Világnapján zárul a rajzverseny eredményhirdetésével. A bioszféra megóvását először is tanítani kell és az a legjobb, ha gyerekkorban szokja meg az ember, hogy a szemét a hulladéktárolóba való és hogy az emberen kívül ezernyi más faj tart igényt az életre. A SZEKSZÁRDI AGROKER Rt. Gazdaboltja kibővített alapterületen, széles áruválasztékkal, kedvező árakkal várja kedves vásárlóit. Minden csütörtökön a gazdanapokon Nyitva tartás: hétfő - péntek 7,30 - 16,00 h. szombat 7,30 - 11,00 h. Ingyenes .szaktanácsadás. Várjuk szíves érdeklődésüket. SZEKSZÁRDI AGROKER Rt. Szekszárd, Damjanich u. 33-35. Telefon: 74/411-322 Fax: 74/411-023 c C7CI/C7Ánr\ DMT/^n 7100 Szekszárd, Arany János u. 4. oZ-tKoZAKD DUHSJK 1 Telefon: 74/415-622, 415-145, 415-965. LAKBERENDEZESI A Ft UH AZ Fax: 74/415-256 HÚSVÉTI FÜGGÖNY ES TAPÉTA VASAR! Március 24-től április 3-ig Konfekcionált - kész függönyöket Csipkefüggönyöket engedménnyel árusítunk. p Mindenfajta tapétára 20% árengedményt adunk! Műszálas takarók 30% engedménnyel! Keressen bennünket, most is érdemes! 30-50%-os 10-50%-os Nyitva tartás: naponta 8 -17.30, szombaton 8-12 óráig Vizeinkért, Földünkért, Városunkért!