Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-03-14 / 10. szám

14 f SZEKSZÁRDI VASARMAP 1999. március 14. Köszöni szépen, jól van Önkényes lakásfoglalóm belémszeretett, nem akar tőlem megválni, noha én a helyében fikarcnyira se lennék ennyire hűséges. Kivált akkor nem, ha végig kellene hallgatnom, hogy mérgében naponként milyen leírhatatlan cifrázatokat címcz nekem és milyen csúf halálnemeket helyez kilátásba. Önkényes lakásfoglalóm valahonnan tudja, hogy kettőnk közül ő a védettebb, mert ha agyoncsapom, miszlikre aprítom, freskót csinálok belőle, nyomban harmincegynéhány ezer forintra büntetnek meg. Ha viszont ő gyötör engemet halálra, a manapság rétesként nyúló igazságszolgáltatási procedúra után kimondatik, nem büntethető, mert ő, egy oktalan. Tetszettem volna magamat megvédeni! Ha netán kitalálták volna, hogy kiről van itt szó, nyertek! Lakótársam közel másfél éve egy denevér és nem mentsége, hogy kölyökkorában tévedt be hozzám. Akkor, kis ideig még szívszorítónak is találtam, hogy a kicsi nem kapaszkodott elég jól anyja emlőbimbójába. /így szállítják a denevérfiakat a mamák/. Az első napok egyikén - de már túl azon, hogy egyik lakószomszédom halott denevért talált a lakásában üdülésből hazaérkezve -, egy picike hamutartóba tejet is öntöttem éhhalál ellen. Miért nyúlt volna hozzá egy bogárevő? Bogaraim nincsenek? Vannak, aj aj, de mennyi! Fejben nyüzsgők, denevér táplálásra alkalmatlanok. Különben, amilyen szórakozott vagyok néha, észre se veszem, hogy nem vagyok egyedül, ha egy reggelre kelve nem látom és érzem, hogy valami engem megharapott. Jobb kezem mutatóujján sajgott a takaros kis harapás. Akkor kezdtem széleskörű nyomozásba, s derült ki, hogy az ország sok más városában, Szekszárdon is bőséges volt a denevér szaporulat és ezt főként a panelházakban lakók konstatálhatták, nehogy már kivételes szerencsétlenségnek tartsam a lakásfoglalást. Ódon tornyok, rejtett zegek és zugok, pókhálós padlások híján, hova menjenek azok a szegény bőregérkék, ha nem a panclépítkezés áldásaként kínálkozó réseken be, a kétlábúakhoz? Csak semmi pánik! - intettek a hasonló cipőben járók. Alkonyati ajtó és ablaknyitással meg lehet szabadulni a jövevényektől. Ámbátor bújnak is. Leginkább ágyneműtartókba. Vigyázat, ha begurulnak, arcra támadnak és van közöttük veszettséget hordozó is. Egyébiránt, nagyon hasznosak. A Batman filmek nyomán fellelkesült gyermekek pedig egyenesen elragadónak találják a denevérek honfoglalását. Szégyenemre, nem nyugtattak meg a frissen szerzett ismeretek, a lehetőség sem, hogy módom van a denevérek viselkedésmódját tanulmányozni. Az én röppentyűm viselkedett igaz denevér módra. Esze ágában sem volt mély álomban lógaszkodni fejjel lefelé. Nem. Ez a nap csöndes, mondjuk olvasással töltött óráiban is körbekepickélte a szobát a bútorral takart szegénylécek mentén, éjjel pedig olyan élénk légitevékenységet folytatott, hogy nyáron és koraőszön se olyat! Viszonyunk lassan gorombult. Előbb még rábeszélő hangon bele-beleduruzsoltam az éjszaka sötétjébe, hogy „Denike, menjél el szépen aludni." Ám, nem hiába volt ez egy kölyök, tőrőlmetszetten embergyerek tulajdonságokkal. Nem ment aludni, juszt se ment! Belegabalyodott a telefonvezetékbe, csörgette, pörgette írószerszámaimat az íróasztalon, vakmerő rámrepülésekkel libegtette meg a hajszálaimat. Szóval, derekasan pukkasztott. — Majd elmegy, ha kitavaszodik - vigasztaltak sokan. Hát nem ment. Se szép szóra, se a csúfakra. Miért is igyekezne, amikor köszöni szépen, igen jól el van itt, már engem i-s el tud viselni. Beradaroz éjjelente, hallom, hogy p..ty.p...ty. S jön, ellenőrzi, hogy én vagyok-e a helyemen. Tán a mamájának gondol, vagy mi. Gyanítható, hogy valahol a közelemben csicsikál, kapaszkodva inkább, mint lógaszkodva. Mostanában már arra gondolok, hogy akármi megeshet, még az is, hogy emberi hangon szól rám, hogy mit idegesítem magamat a rádióval, meg a tévével, hallgassunk inkább zenét, vagy olvassak neki hangosan. Ez hát a jelen. És a jövő? Attól tartok, hogy olyan jól érzi itt magát, hogy ide alapít majd családot és akkor én bujdoshatom el oda, ahova én kívánom, amikor kihoz a sodromból. Mert hát, én tőle sem vagyok védett. László Ibolya „Denike, menjél el szépen aludni' Farsang Idén is vidám hangulatban, ötletes jelmezekben búcsúztatták a telet a KINIZSI UTCAI óvodások. Már több éve hagyomány a nagyszabású farsang megszervezése, ami szülők és óvónők közös munkájának eredménye. Hetekkel a bál előtt "munkadélutánon" készülnek el a színes dekorációk, vidám álarcok, tombola tárgyak és zsákbamacskák. A szülők örömmel fogadják ezeket az együttléteket minden ünnep előtt, hisz jó lehetőség ez ötletek átadására, kicserélésére és a vidám beszélgetésekre is. A szervezési munkákban is jelentős szerepet vállalnak anyukák, apukák egyaránt: teremdíszítésben, eszközök beszerzésében, a rendezvény lebonyolításában. A Kinizsi Óvoda nevelőtestülete ezúton szeretné megköszönni a M szülők aktiv közreműködését, részvételét, önzetlen segítségnyújtá-^ sát és adományaikat, ami évek óta jelentős segítséget nyújt az udvari játékaink felújításában és újak vásárlásában. Idén az óvodánkban évtizedes múltra visszatekintő úszás oktatás eszközkészletét szeretnénk bővíteni, illetve udvari mozgásfejlesztő játékok vásárlására nyílik lehetőség. Ez a családias, vidám hangulatú együttlét késztet minket arra, hogy a közelgő Gyermeknapra is a szülőkkel közös programot szervezzünk óvodánkban. a Kinizsi Óvoda dolgozói i t