Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-02-28 / 8. szám
1999. február 28. * SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Sas Erzsébet oldala Férfiakról, nemcsak férfiaknak Vendégem a Gemenc Presszóban Palásti Lajos, akit mindenki Palának ismer, no persze, aki jár egyáltalán disco-ba - bár nagy örömünkre ez mostanság már egyre kevésbé csak a tinik kiváltsága. Az apropót a vele való beszélgetésre nem nagyon kell keresni, ugyanis körülötte mindig történt és történik valami, ami kifejezetten munkájából ered, mint magánember pedig a legbékésebbek közül való. — Sztárkarnevál a Sportcsarnokban, az e hétvégi nagy durranás. Sztárvendégekkel, sok-sok meglepetéssel, s természetesen a legfontosabbáI, zenével, amit Te, mint a karnevál lemezlovasa bizonyára minden korosztályra és ízlésre tekintettel fogsz összeállítani. — Nagy öröm számomra, s természetesen egy újabb kihívás, hogy az utóbbi időben nemcsak mi, zenével foglalkozók nosztalgiázunk, hanem a közönség is, nem is mehet ez másként. A 60-as évek világ- és • par slágereire ma egyaránt szívesen ol újra az akkori fiatalság, s a gyermekeik. Bizonyíték erre éppen a Titanic Disco minden péntek esti nosztalgia műsora. — Mielőtt a máról beszélnénk, kérlek, meséld el - bizonyára sokan kíváncsiak rá, hogy lett belőled Tolna megyén belül és kívül a legnagyobb disco-s egyéniség? — Ezt a legnagyobb szót, azért nem használnám, - bár jólesik - mert van ebben a szakmában valaki, akitől én is nagyon-nagyon sokat tanultam, s az nem más, mint Kindl Gábor. — Őszinteségért őszinteség! Ezt a nevet vártam tőled, s most már igazán a kezdetekről, a hőskorról.... — Kalocsán születtem, édesapám - aki katonatiszt volt - fiatalon meghalt, s édesanyám, aki a vendéglátásban dolgozott, egyedül nevelt bennünket fiúgyermekeket. Az általános iskolát már Gerjenben jártam, és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségiztem. Mióta az eszemel tudom, szeretem a zenét és a táncot. Egy olyan • aluban is, mint Gerjen, megtaláltam lehetőséget, — KISZ titkár voltam hogy a fiatalokat rendszeresen összehozzam, s ez nem volt más, mint a jóminőségű, divatos zene. Akkor kezdtem el azt a „gyűjtögető életmódot", aminek ma már a több ezer darabos lemez, kazetta, CD gyűjteményemet köszönhetem. A többi községhez, sőt némelyik városhoz viszonyítva is nagy élet volt akkoriban Geijenben. Jöttek is a szomszéd településekről, sőt az egész megyéből a fiatalok. — Gondolom, most az következik, hogy túl jól ment minden, s valaminek ilyenkor történnie kell.... — Pontosan! Akik szintén ezen a pályán dolgoztak, vagy csak úgy egyszerűen irigyek voltak, feljelentést tettek ellenem. A szakmát leginkább az bántotta, hogy jött a semmiből egy „kisgyerek" és odavonzza a fiatalokat. Mit tehettem, - hivatalos engedélyt kértem - amit eleinte évente kellett meghosszabbítani - aztán kaptam egy működési engedélyt, mint lemezlovas, amit komoly szakmai felkészülés után lehet csak megszerezni. Abban az időben Kindl Gábor már sztárnak számított, s sokat köszönhetek neki, hogy vendég DJ.-nek meghívott egy-egy nagyobb disco-ba. Aztán jöttek az önálló disco.k, amit már egyedül találtam ki, s egyedül csináltam végig. Mégpedig a legváltozatosabb helyeken. Az akkor nagyon népszerű Gemenc Bárban három évig, amiről elmondhatom, hogy egy nagyon sikeres időszak volt. Akkor még más korosztály képviselte a disco-t. Eleve 18 éven aluli be sem léphetett ezekre a helyekre. Abból az időszakból van egy kedves emlékem. Szülővárosomban, Kalocsán helyettesítettem egy jó barátomat, aki egy évig külföldre ment dolgozni. A disco-t 300 vendéggel vettem át, s mire megjött 2500 volt a rendszeres vendégek száma. Ez persze abból is adódott, hogy sokan utánam jöttek Tolna megyéből, és az ottaniaknak is tetszett, amit csináltam. — Milyen nagy állomások voltak még itt a megyében? — Pakson évekig dolgoztam a Művelődési Házban, Tamásiban a Dám Étteremben, aztán Szekszárdon a Sió Csárdában, Tolnán a Művelődési Házban, aztán a nagy állomás, Dombori következett. Itt is végigjártam az összes szórakozóhelyet, aztán egy véletlen beszélgetés kellett ahhoz, hogy egy régi álmom megvalósuljon. — Kivel folyt a véletlen beszélgetés, és mi volt a régi álmod, ami megvalósult? — Antlfinger József kérdezett rá, hogy ennyi tapasztalattal miért nem csinálok egy saját disco-t, s egyben felajánlotta segítségét is. Így 1992. július 3-án megnyithattam a saját disco-mat Domboriban, ami rekord idő alatt, (négy hónap) készült el. A közel hét év során a legnagyobb hazai és külföldi sztárvendégeket fogadtuk, akik mind műfajuk reprezentánsai, - s megtisztelő, az a véleményük, hogy a disco-t mindenféle szempontból kiválónak tartják -, szívesen jönnek, sokan évente visszatérnek és ezt a véleményüket országszerte hangoztatják. — Szó sincs arról, hogy ünneprontó kívánok lenni, de a tényekkel jobb szembenézni. Pala! Te is tudod, hogy nem mindenkinek van ilyen pozitív véleménye a Dombon disco-ról. Hangos, zavarja az ott nyaralni, pihenni kívánók nyugalmát.... — Természetesen ismerem ezeket a gondokat, és nem vagyok az a fajta, aki homokba dugja a fejét. Csináltam egy népszerű disco-t, ami a fiatalok nagy részének az egyetlen szórakozást jelenti. Ugyanakkor tudomásul vettem, hogy az építkezésnél bármennyire is igyekeztünk mindent kiszűrni, amivel másokat zavarhatnánk, a legnagyobb akarattal sem sikerült hiánytalanul megoldani e problémákat. Ezért semmi pénzt nem sajnáltam, hogy létrehozzam aet a hangszigetelést tavaly nyáron, ami szavatolja a nyaralók nyugodt pihenését. Jelenleg még egy nagy beruházás vár megoldásra. Az is jogos igényként jelentkezett, hogy a discoba érkezők ne a nyaralóhelyek közvetlen közelében parkírozzanak, így kérelmet nyújtottam be - már két alkalommal a faddi önkormányzathoz, azzal a felajánlással, hogy amennyiben biztosítják számomra a parkírozóhelyhez a területet, saját költségemen létrehozom azt a parkolót, amely a disco teljes kapacitásának megfelelne. S emellett még Dombori öszszes nagy rendezvényén a parkolási gondokat megoldaná, (pl. triatlon versenyek, pop fesztiválok, kajak-kenu versenyek, stb.) Hiszen mindannyiunk örömére Domborít újra egyre többen „fedezik fel". Sajnos a polgármesterhez címzett levélre még nem kaptam választ, ám remélem miután közeledik az idény a válasz sem várat sokáig magára. — Valami egészen más. Két évtized az éjszakában. Milyenek a Te nappalaid, az egész életviteled? — Mindenesetre nem egyszerű. Fordított életet élek. Éjszaka dolgozom, nappal pihenek. Bár ez sem teljesen van így. Ma, amikor tavasztól őszig Domboriban, ősztől tavaszig a Titanicban dolgozom, este 8-kor kezdek, és reggel 8-kor megyek haza, még a vendéglátást is felvállaltam. Szerencsére egyedül élek, azt hiszem csak ezért tehetem meg, hiszen napközben is jó néhány órát anyagbeszerzéssel töltök. Ennek ellenére nagyon meglepő számomra, amikor találkozom olyan emberekkel, akik irigykedve néznek rám. A fények mögött nem látják a sok munkát, s nem panaszként mondom - hosszú évek után csak az utolsó két évben voltam nyaralni -, hogy a magánéletre szinte semmi időm, hogy bármilyen fáradt vagy beteg vagyok, akkor sem engedhetem meg magamnak a lazítást, jókedvűnek kell lennem, hiszen az a „feladatom", hogy szórakoztassak. — Mennyiben változott az utóbbi években a disco világa, a zene divatja és minden, ami a Te műfajodba tartozik? — Amiről nem szívesen beszélek, az a fiatalok magatartása. S nem azért, mert ők a vendégeim, hanem elsősorban azért, mert úgy gondolom, nem az én feladatom a nevelésük. Vannak szüleik, járnak iskolába. Hozzám szórakozni jönnek, s manapság már nagy örömmel látom, hogy arra a zenére, amire még egy-két évvel ezelőtt kifütyültek volna, ma táncolnak, sőt rajonganak. Ahogy az öltözködés divatjában, úgy a zenében is a 60-as évek a sláger, s a nosztalgia felé fordulnak. — S nem lehet, hogy ez a dallamosabb nosztalgia zene kicsit hat majd a viselkedésükre is? — Bár úgy lenne! Sajnos a tapasztalat az, hogy bármennyire is szeretnék változtatni új igényes berendezésekkel, mindent eltörnek, mindent elvisznek, s akkor még nem mondtam, semmit. Ettől függetlenül Domboriban az idén tavasszal teljesen új díszlettel várom a vendégeket, amely méltó lesz a sztárvendégekhez, s a discó hetedik születésnapjához. Úgy gondoltam, hogy az európai szintű technika és fények mellé ez lesz a legszebb születésnapi meglepetés mindannyiunk számára. — S milyen zenét szeret hallgatni a lemezlovas? Vannak kedvenceid? — A dallamosabb zene áll közelebb hozzám. Balázs Fecót, Révész Sándort, zenekarban a Piramist, a küllöldiek közül a Bonney M. a kedvencem, talán azért is, mert láttam őket élőben színpadon, ami nagy élmény volt, akárcsak az Earth, Wind and Fire, James Brown, Barry White. — Még természetesen fiatal vagy, mégis gondolkodtál már azon, ha megállapodott családapa leszel, meddig lehet ezt a fordított életet élni? — Ennek szenteltem az életemet, s bár megfordult már a fejemben ez a kérdés, a válaszom: amíg elfogadnak a fiatalok, addig csinálom, s talán ha lesz majd egy olyan utánpótlás, aki annyira szereti a zenét, a fiatalokat, a szórakoztatást, mint én, majd akkor. Szerencsére a „versenyben", a talponmaradásban, sokat segít a foci - valamikor a gerjeni futballcsapattal az NB-llI-ba is bejutottam - amit a mai napig is művelek, hiszen a testmozgás, az egészséges életmód elengedhetetlen, ha az ember ennyit dolgozva formában akar maradni.