Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-01-10 / 1. szám

11 1999. január 17. A SZEKSZÁRDI VASAK V\l» folytatás a 11. oldalról Este megvettük a „kötelező túlélő felszerelést." Mire ha­zaértünk már oda is szállítot­ták a tutajunkat viziruháinkat... /Úristen! Ki a fene akar itt fürödni...?/ Reggelre tényleg megjött a beígért havazás. Az utca túl­oldalára nem lehet átlátni... „isibe" sem kell menni a gye­reknek. Ki van építve egy ki­értesítő rendszer! Mindenki ­egy lista alapján - feltélefo­nálja a „ráesőket" - „nincs su­li!" Mi viszont kiautóztunk a reptérre és egy csomó cuccot Jiepakoltunk a gépbe. Hogy Palami értelmeset is csinál­jak, összeraktam egy hőmér­séklet-szabályozó fűtőberen­dezést.../ Komolyan! Nem is robbant fel.../ Megkezdődött közben szá­munkra a - VISSZASZÁM­LÁLÁS. Indulunk Portlandba, -ahol beépítik gé­pünkbe a pót üzemanyagtan­kokat-, én pedig leteszem a vizsgámat... /ha tudom.../ A rendkívüli időjárás tenyerén nyújtotta első kellemetlen meglepetését - gépünk leg­fontosabb navigációs műsze­re bedöglött... De az idő - ahogy a rosszat „szállította", most lassan ki­derül. Tíz perccel indulás előtt a műszer felmelegedett, és beindult.../ de vajon mi van egy tartós jegesedés esetén? a tenger felett hát nem szörnyű milyen kíváncsi az emberi természet? Leszállás után a géppel a műhelybe gurultunk. Ott üresre pakoltuk és elkezdték szétbontani, mivel az ülések helyén lesznek a póttankok... /Itt újfent jönnek a gondola­tok 3.000 km az első óceáni állomásig és egy vacak töltő­állomás sincsen.../ Elmentem a FAA hivatalba, ahol kisebb zavarok elhárítá­sa után, odaadták a TESZT­eket. „Csak" 50 kérdést kel­lett megválaszolni, 2 és fél óra alatt, maximum 15 hibá­val. „Összekaptam" magam - itt elbukni nem szabad! - jelszó­val 1 óra 40 perc alatt meg­szültem - 6 hibával. Aztán vissza a műhelybe. A reptér másik végéig nem volt haj­landó G. barátja átautóztatni, mert „állami kocsiban senki sem szállítható!" /Mi a pök? netán ez is a gazdagság titka...?!/ Utolsó előtti napunkra éb­redtünk. Még szerelték a gé­pünket. Egy kicsit, beszélget­ve, mi is besegítettünk. A magunkfajta gyakorlati ember képtelen zsebretett kézzel nézni, hogyan szerelik a gépét. /Persze, ki ilyen, ki amolyan.../ A helyiek aztán kipróbálták az új tankokat. Jól működtek. Aztán elintéződtek re viszont mindkét motorunk le akart állni... aztán meggon­dolván magukat, „prüsszög­tek" néhányat, hogy „nekik is igazuk legyen" és szépen to­vább dolgoztak. Indulás haza Reggel az indulás napjára ébredtünk! Komiszkodó idő­ben kiverekedtük magunkat taxival a reptérre. A meteoro­sok már vártak bennünket az előző napi látogatás után. Gyönyörű, szakszerű eligazí­tást kaptunk. Ha akkor bujkált is bennem egy kis magyaros „nana gyerekek, hiszem, ha akarom", most utólag elisme­rem: jobb. volt hinni! a vám és határőr ügyek. Egy helyes kis öreg finánc meg­nézte az útlevelemet és meg­kérdezte halkan, udvariasan, együttérzőn „nincs-e véletle­nül 10 ezer dollárom, mert azt kérem szépen be kellene ám jelenteni..." Jókedvű válaszom fokozta az együttérző mosolyt és min­den rendben volt. /Ma is büszke vagyok, hogy „úgy" néztem ki.../ Ezután 4 és 1/4 órás repülés következett Kanada - New Fundland - St. Johns repülőte­rére! Aki továbblép és nem fi­gyel, az hanyattesik az Atlan­ti óceánba, annyira a világ vé­gén van ez a reptér! /De csak egy telefon és a pizzás gyerek már szállítja is 'az ennivalót.../ Leszállásunk során csaknem az átesésig kellett a széllel küzdenünk. Útközben átkap­csoltunk a belső tankokra, er­Szóval jöhetnek az AZORI szigetek! Repülés előtt olaj­feltöltés, majd remekbe sza­bott viziruháink felöltése... (a nyakkendő kivételes mellőzé­sével). A gépben elhelyezked­tünk és kihúzattuk magunkat a hangárból! Bevallom, kiszállni nem mertünk az irgalmatlanul bömbölő, ajtószaggató szél miatt... /Netán a felhőkarco­lóból kiugrott öngyilkos félúti gondolata jutott eszünkbe ­„hálistennek még nincs sem­mi baj..." /Szóval óvatos kis hősök voltunk. Összenéztünk G. barátom­mal, megpillantottam emelt hüvelykujját és egy finom só­hajjal belöktem a gázt... spuri!... irány AZORI! .... Nem kocogott már alat­tunk az öreg földgolyó... Re­méljük estefelé majd az AZÖRI-n újra „megszólal" megnyugtató hangja. Először furcsa a tudat, hogy nincs alattunk föld és sok-sok órán át nem is lesz, csak ez a mér­hetetlen mennyiségű, hullám­zó, tarajozó tenger... De egy­két száz kilométer után meg­szokta idegrendszerünk az új ritmust, a hangtalan hango­kat... és hála Isten „ esemény­telen" órákon át csak men­tünk... mentünk... Utólag elis­merem, néha-néha „bevil­lant" - autósösztönöm - „nem kellene leállni egy kis ligetes­nél, egy fa mellett...? Aztán Fortuna istenasszonyával ösz­szekacsintva - a boldog „ese­ménytelenségre"! - marad­tunk a helyünkön. Estefelé egyszer csak „befutott alánk" az a kis 97 km2-es AZORI szigetdarab! „Felhőáttörés" és kis robotunk sáv-választás utáni leszállása következett! Megálláskor egy finom puszit kapott, boldog sóhajtással... Este közös vacsora egy má­sik társasággal és az öreg por­tugál bácsival aki felügyeli a repteret. Elmondta, hogy 56­ban óriási volt itt az Amerika felé menő forgalom a sok ma­gyar disszidenssel. Másnap - irány MADRID! Onnét pedig GRENOBLE! ­kacér kacsintgatással a hósap­kás 3-4 ezres alpesi csúcsok­ra... „Sziasztok Sógorok! Kösz a hívást... de most haza megyek... értitek?!. Hazaaaa.üü" Aztán végre - Budapest! A gyönyörű! És legvégül: Sárköz szíve, Gemenc gyöngye, a mi kis Őcsényünk! ahová boldog­ságtól ujjongó szívvel érkeztünk!... Jól esett a családiasan bará­ti fogadtatás! Ne haragudja­tok most utólag se,... de ON­NÉT... tízezer kilométer után hazaérni Isten bizony - NEM SEMMI... ...csak ezt a porszemet a szememből tudnám - kiven­ni... Kössz, hogy vártatok...! A pilóta naplója alapján ír­ta: Szentgyörgyi Kálmán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom