Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-03-22 / 5. szám

1998. FEBRUÁR 22. SZEKSZÁRDI 13 Már működik az „Óceán" Sportegyesület Az apostol Hortaiból a próféta beszél Aki ilyen átéléssel, empátiával tud beszélni a hobbijáról, mint a búvárkodást professzionális szinten űző, Szekszárdra hazatérő Hortai Tamás, az valószínűleg magával ragad néhány kalandozásra hajlandóságot érző ifjú titánt, és megveti lábát a tolani megyeszékhelyen a könnyűbúvársport. A többek között a Vörös-tengerben is alámerült fantaszta már az év első napjaiban bejegyeztetett egy egyesületet, katarzisokkal teli élménybeszámolóival megfertőzött már egy tucatnyi fiatalt, s aki gyakorta megfordul a szekszárdi uszodában, az már sejti: új sportág a t

szárdi palettán. Hiába no, j valaki olyan menő divatmester lesz mint Tamásunk, aki állítom az egyik leghitelesebb korifeusa lehet a progresszív magyarországi zöldek egyikének - nem tudom vannak-e ilyen irányú ambíciói? - addig sok mindenen át kell esnie. Elméleti vizsgák egész során, miközben egy ideig csak a szekszárdi uszoda „alvilágának" tanulmányozására van lehetőség. Persze annak aki biológiai okoknál fogva legfeljebb bő percet volt eddig víz alatt, annak ez az alulnézet is fenomenális. Hiába no a vöröstengeri mélységben emberméretű halakkal való bájcsevegésig van mit pallérozni. A búvárkodás, az egyesületi élet persze nem két fillér. Egy komoly triatlonklub megteremtése például azért nem megy, roppant költséges sportágról van szó. Nem különben a búvárkodás esetében, de Hortai, ha úgy tetszik tudat alatt készült erre, hogy egyszer majd átadja tudományát, így a milliós értékek adottak, aki tagja lesz az Óceán Könnyűbúvár Sportegyesületnek, annak nem kell szponzor még csak különösebben saját pénztárcájába sem kell nyúlnia. - Elindult az első csoport mondja csillogó tekintettel szűnni nem akaró lelkesedéssel Hortai. Remélem, ebben a hónapban indíthatjuk az újabbat. Az egész megyéből váijuk a jelentkezőket. Egy hónap elmélet és gyakorlat után visszük ki a srácokat a melegvizű tavakba. Aztán jöhet az igazi vizsga, miután megnyílhat bárki előtt a nemzetközi karrier lehetősége. Azt akarjuk, hogy ne csupán eljöjjenek a jelentkezők, a tanfolyam elvégzése alatt élvezkedjenek, hanem aktív lelkes búvárokká is váljanak, ez lenne az igazi. - Az rendben van, hogy saját finanszírozásban adva vannak az eszközök, de fejleszteni óhatatlanul kell, no és a tanfolyami költségek, mégis miből tudják eltartani magukat, mivelhogy mégsem a Máltai Szeretetszolgálat áll mögöttetek? - Azért a tanfolyami díjak léteznek, amelyekből fejlesztünk. No és munkát is vállalunk, ahol búvárokra van szükség. Vannak az egyesület vezetésében képzett búvárok, akik speciális feladatoknak meg tudnak felelni. Legutóbb például a rendőrség kért fel bennünket egy feladatra: kútba kellett merülnünk. A divatmester azt mondja, hogy már 12 éves korban elkezdhető a sportág. És hittel hiszi azt, hogy tömegesebb elteijedés esetén komolyjellemformáló erővel bír ez a sport. - Aki fiatal korában a vizek mélyén gyönyörködik, megtanulja élvezni és tisztelni az élővilág harmóniáját, esztétikumát, az nagy valószínűséggel földre térve is máshogyan szemléli a világot mondja némi filozofikus bölcselettel elsősorban sportága okán hazatérő Hortai Tamás. s, 'aját kis kerékpáros üzletecskéjében a rá jellemző szerénységgel meghúzódva egy bringán ügyködik. Messziről és közelről jött idegen aligha gondolná, hogy egyébiránt az ország egyik, ha nem a legeredményesebb kerékpáros edzőjéhez van szerencséje. Legföljebb szerelőjeként tudná elképzelni egy valamirevaló teamben. Soj^fck örömére ő ilyen, minden bi^mnyal ilyen is marad. Amikor nyáron a Gemenc Nagydíj záróbankettjén az ÁFÉSZ-vendégházban édes-bús monologizálás közepette megpendítette az időszerűnek tekinthető visszavonulás gondolatát, sok esélyt adtam arra, hogy Istlsteckerék külföldre távozása után esetleg ő is leköszön, de mégsem ez történt! Igaz nem sűrűn tolonganak az országúti bringa fellegvárában sem a Kerékpáros Klub Szekszárd edzői titulusáért. Az egyéb esetekben segítőkész, az edző kritikáját is megfogalmazó valamikori Schneider-tanítványok sem! Pedig, ha lenne jelölt, momentán Schneider Konrád aligha ragaszkodna pozíciójához. De nincs igazi, komoly jelölt! Olyan persze akad, aki Konrád fennhatósága alatt vállalna epizódszerepeket. Egynéhányan a régi nagyok közül is! De olyan a mai világban „Konri" bá' marad nem nagyon akad, aki egy fillér ellenszolgáltatás nélkül csinálná azt, amit Schneider Konrád immár több éve. Azért e sorok írója tud néhány olyan egzisztenciájában stabil egykori versenyzőről, aki „szolgálataiért" nem fog pénzt kérni a modelljében, vezetőségi összetételében változás előtt álló klubtól, de tutira vehető, hogy a munka dandáiját jelentős edzőséget ebben a formában nem vállalná. (Ha tévednék, megkövetem.) Schneider újfent vállalja... Pedig eléggé romos állapotban leledzik az a klub amit Szekszárdi Kerékpáros Klubnak hívnak. A klub városszéli háza, erős túlzással bázisa, használhatatlanul tönkrement, a csapatot szállító Fiat Ducato úgyszintén, a menők, akikre a klub nem ok nélkül költött, kiröppentek, a trónkövetelő ifjoncok nem sűrűn tolonganak a sportág embertpróbáló volta miatt. Valamiféle fizetség neki bizonytalanabb, mint a kutya vacsorája. De ez mind mellékzönge nála. Még akkor is, ha sejti és zavaija, hogy akadhattak egynéhányan a közelebbi és a távolabbi múltban, akik nem csupán a kerékpársport szeretete okán sertepertéltek a klub körül, vagy ténykedtek a Gemenci Nagydíjon. De tőle távol áll a vádaskodás. Nem akaija elvonni a még meglévő energiát a küszöbön álló újabb feladattól: ott tartani a hazai elitben a szekszárdi országúti kerékpársportot. Mert ez az emocionális belső parancs kivédhetetlen számára. „Hogy miért maradtam?" - ismételte meg a kérdésemet ésjött a következtethető válasz: „A gyerekekért! Mert bizonyos felületes kívülről jövő megítéltetések dacára akadnak még bringások Szekszárdon - Schneidernek nem kell a régi értelemben toborzót tartani - persze különösebb csinnadratta nélkül is tartott ő egy-két belterjesei -, mert, aki a gyerekében valamiféle fantáziát lát a kerékpársportot illetően, az képletesen szólva előbbutóbb eltolja a biciklit a gyerekeivel már több tucatnyi magyar bajnokságot, ilyen-olyan titulusú nemzetközi sikereket bekasszírozó mesterhez. „Konri bá" nem aggódik. Ott van még a keretben Madaras Zoli, aki olyan kvalitású, hogy ifiként a legjobb magyar lehet, érdemes lesz a vébére is utaztatni. Időnként a gyorsaknál is gyorsabb Taksonyinak minden más hiányossága ellenére be kell férnie a legjobb húsz hazai bringás közé. A visszatérő rövidtáv, azaz időfutam-specialista, Rádi Robinak pedig - persze, ha bepótolja lemaradását - dukálnak a győzelmek. De ha esetleg mégsem - bár az elmúlt két évtized tapasztalatai azt mutatják: jósnak legalább annyira jó mint edzőnek akkor munkájának az olyan újsütetű ifjú reménységek adnak értelmet, mint Haiszer Ákos, Grósz, Ganczer, Arany vagy a hölgyek közül Arató Gabriella és Bódog Alexa. A mester folytatja a művet, amit a hetvenes évek közepén kezdett el, amit szekszárdi országúti sportnak hívnak. Havaiamikor, akkor most igényli a segítséget, azt, hogy Halászék, Liska Pali és a többiek a napi operatív munkában is ott legyenek. Részint azért, hogy valamikor pénzt is kereshessen, mert abból materiálisán irigyelhetőt egyáltalán nem profitált, hogy hosszú ideje az ország legjobb edzője, két ízben szövetségi kapitányként is funkcionált. Részint pedig azért, hogy a helyi bringás legendák közül előbb-utóbb körvonalazódjon a lehetséges utód. Hogy akkor is legyen valami, mit valami: országos hírű szekszárdi kerékpársport.