Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-03-08 / 4. szám

6 SZEKSZÁRDI 1998. MÁRCIUS 8. Kávéházi randevúk Ki Ő? 1. Az író élete a felvilágosodás nagy kalandregénye. Munkássága a legnagyobb hatású irodalmi teljesítmény, amelyet a Fény százada létrehozott. 2. Eredeti nevén Francois Marié Arouet. Polgári származék, sovány, beteges fiú, aki 84 évig tartó életében szakadatlanul bajlódott a kórságokkal, de acélerős lelke folytán tevékeny és mozgékony volt haláláig3. Már ifjan irodalmi babérokat szerzett, s egyszerre harcolt az emberségért, a polgári jogokért, a jobbágyság felszabadításáért, írói sikereket aratott, miközben kitűnő érzékkel vett részt vállalkozásokban. Azóta sem volt nála gazdagabb író a világon. 4. Megírta a franciák nemzeti hőskölteményét, az Henriade-ot, miközben éreznie kellett a feudalizmus ellenségességét. Még a Bastille-ba is bezárták. Ezután Angliába megy, rajong Swiftért, Newtonért. 5. Pár év múlva újra Párizs, színpadi sikerek, s végre megszólal mint prózaíró, a maga félreismerhetetlen, szórakoztatva elbeszélő stílusában. (Még filozófiai írásaiban is anekdotákkal bizonyít.) Az ész nevében megbélyegez minden gonoszságot és ostobaságot. 6. Ferney-ben fekvő birtokán írja meg életműve legfőbb alkotását, amelyben Candide, a jóhiszemű fiatalember úgy hiszi el Leibnitz (Pangloss mester) optimista bölcseletét, mint Don Quijote a lovagregényeket. Ebben a szatirikus-ironikus-humoros és mélységes komoly könyvben valóban felvonul a Fény százada igazi fényeivel és kísértő árnyaival. 7. 84 éves korában, mielőtt meghalt, ez volt a végső mondata: „Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem a barátaimat, megbocsátok ellenségeimnek, de gyűlölök minden üldöztetést.* (1694-1778) (Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Jonathan Swift. Könyvjutalmat nyert: Koller Melinda szekszárdi olvasónk.) „Az öt évig tartó interjúsorozatot most egy könyvben nyújtom át a Kedves Olvasónak. A szívszorító, tanulságos, hihetetlen, szívet melengető, megdöbbentő, mesébe illő történetek úgy születtek, Itogy interjúalanyaim életének eszenciája minden beszélgetés. Örömmel, várakozással vagy éppen szorongással néztek a randevúk elé, ám a végén kivétel nélkül azt nyilatkozták, jó volt kicsit magukról, gondjaikról, életükről beszélni. Remélem, sikerült úgy megírnom, hogy nem bánták meg a kávé mellett töltött órákat. Köszönet az őszinte beszélgetésekért, s az Olvasónak a szerető, biztató, elismerő figyelemért. Kívánom, hogy örömük teljék e könyvben, amelyet szeretettel írtam. Nőkről, nemcsak nőknek." A fenti ajánlás Sas Erzsébet Kávéházi randevúk című, most megjelent, immár harmadik kötetének hátoldalán olvasható. A könyv több szempontból is méltó az olvasó figyelmére. Már a külcsín is felkeltheti az érdeklődést, hiszen a kiadvány úgynevezett kemény borítós, emellett elegáns kivitelezésű, már önmagában is maradandó dísze lehet valamennyi könyvespolcnak. Ám a lényeg, mint minden esetben, itt is a belbecs, mely szerencsés módon harmonizál a küllemmel. Sas Erzsébet életének egyik nagy és jelentős vállalkozása, az az interjúsorozat tárul elénk, mely Szekszárd ismert hölgyeit, asszonyait mutatta be először a Szekszárdi Vasárnap, majd a Tolnai Krónika hasábjain. Maga a könyv, illetve szerzője pedig kedden délután találkozott a Művészetek Házában jelenlegi és leendő olvasóival, Decsi Kiss János és Budavári Miklós közreműködésével. Az aula és az emelet valamenynyi székét elfoglalta a közönség, s ez a tény jól jelzi a fokozott érdeklődést. A kötetben - a fotókat Jantner László készítette - egyébként nem is fért el valamenynyi interjú. így a több mint háromszázból ez alkalommal 162 önvallomást találhatunk az oldalakon. Egyébként, mint az kiderült a Művészetek Házában tartott rendezvényen, Sas Erzsébet - lapunk munkatársa - egy új sorozatba kíván belevágni. A közeljövőben, a hölgyek után az urak is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, méghozzá a tervek szerint lapunk hasábjain. Járdányi Gergely nagybőgő-hangversenye A nagybőgő a vonós hangszerek legmélyebb hangfekvésű és legnagyobb hangszere. A zenekarokban általában a cselló szólamát erősíti egy oktávval mélyebben. Szólóhangszerként nagyon ritkán hallható. A nagy zeneköltők alig komponáltak e hangszerre. Ezért volt unikum a február 25-i gordonkoncert. Járdányi Gergely egyedülálló, zseniális művésze e hangszernek. Emberemlékezet óta nem hallottunk ilyen csodát. Hangszere eszményien szép hangon szólt. Sokszor úgy tűnt, mintha cselló vagy mintha egy hegedű szárnyalóan szép hangját hallottuk volna. Csupa temperamentum és muzikalitás jellemzi hangszerének nagy varázslóját. A SZEKSZÁRDI VASÁRNAP zenei beszámolói arról szólnak, hogy milyen az előadás és milyenek a művek, amelyek megszólalnak. Az egész est műsora kizárólag GIOVANNI BOTTESINI nagybőgővirtuóz és zeneszerző műveiből állt. A zeneszerzőről sajnos nem lehet olyan lelkesedéssel írni, mint az előadásról. A szerzőnek még a neve sem fordul elő a háromkötetes Brockhaus-Riemann zenei lexikonában. Ennek a múlt századbeli olasz kis mesternek a művei csupa közhelyből állnak. Sem a dallamai nincsenek olyan karakterisztikusan kikalapálva, mint a jelentős Mesterekéi, sem a művek szerkezeti fölépítéséről nem lehet elmondani, hogy a tartalom és a forma mintapéldányai lennének. Legjobban a műsor első fele tetszett, mert az újdonság varázsával hatott. Aztán a szellem hiánya és az unalom egyre jobban eluralkodott. Az esten a zongorakísérőn kívül közreműködött Várhelyi Éva szép hangú, tehetség^B kulturált fiatal szoprán énekművész. Hármójuk együtt szereplése szerezte a koncert legszebb perceit Chopin egyik etűdjének átiratával. A chopini szellem és emelkedett légkör átsugárzott és beragyogta a termet. A koncert óta sokszor gondoltam rá, hogy ilyen kiváló mester és művész, mint Járdányi Gergely, miért nem állítja össze műsorát változatosabban. Miért kell ezüst étkészletből egész este puliszkát enni? Annyi bizonyos, hogy nem váltunk Bottesini művészetének híveivé, de Járdányi Gergely nevét bizonyosan megtanultuk tisztelni és szívesen fogunk emlékezni rá. Hur