Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-12-20 / 27. szám

4 >» SZEKSZÁRDI VASARNAP 1998. december 20. Érdekli? Bemutatjuk! A közös múlt tudata erőt ad a mindennapokhoz Csikósné Csík Mária népművelő-információs rápillantott a naptárára, amikor a múltkor tőle kérdeztem, kivel és miről beszélgessünk. Pillantását mosoly követte, s a megállapítás: a következő szám a karácsony előtti hét végén jelenik meg... Így a kérés nyilvánvaló volt, miszerint Dr. Nagy Janka Teodóra néprajzos-jogászt a Karácsonyról, a karácsonyi népszokásokról faggassam. Nagy Janka Teodóra az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán oktató: néprajzot, jogot és kulturális antropológiát tanít a szociális munkásoknak, a tanító-jelölteknek folklórt. — Óvónők, pedagógus-hallgatók mesélték, hogy bizony vannak családok, ahol nem készülődnek a karácsonyra, s a gyerekek csak annyit tudnak az ünnepről, amennyit az óvodában és az iskolában hallottak, tanultak. Pedig a karácsony nagyon-nagyon sok színű ünnep, s minden családnak lehetősége van arra, hogy azt emelje ki a maga számára belőle, amit fontosnak tart. A hitükben erős emberek a Jézus megszületését ünneplik. Más családoknál az együttes készülődés a hangsúlyosabb. Másutt pedig az egymásnak való örömszerzés hatja át az ünnepet. — Részben az ajándékozásra gondol? — Igen, mert úgy látom, sok családban áttolódott a hangsúly az ajándékra. Fogyasztói társadalmunk is felfedezte magának a karácsonyt, s az ajándékot tette az ünnepkör egyik leghangsúlyosabb részévé. Ma, amikor a reklámok azt sugallják: „azonnal kielégítheted vágyaidat", úgy vélem ezzel szemben, nagyon fontos szerepe van a karácsonyban a vágyakozásnak, a várakozásnak, a fejtörésnek, hogy kit mivel lephetek meg, hogyan tudom megfejteni a gondolatát annak, akit szeretek... Megható és izgalmas az ajándékok vásárlása, a csomagolás, a titkolózás és a meglepetés öröme. — Fontos szerep jutott mindig a családnak, a nagy-családnak karácsonykor minden tekintetben. —- Igazán szerencsésnek tudhatja magát az, akinek nagyszüleinél, szüleinél még mindig összejön a család karácsonykor, s ezeken a vacsorákon az egyes fogások között beszélgetnek is az összegyűltek: családtagokról, egymásról, azokról, akik messze laknak, s azokról, akik már nem lehetnek jelen az ünnepen. Egy-két pohár bor után pedig kedves családi történetek, adomák is elhangzanak. — A beszélgetést játék követheti. — Ez is nagyon szép dolog, s együtt más alkalmakkor nem igen játszik a szülő és a gyermek... Ez régen sem volt másként. Akkor dióban kártyáztak, kockáztak a család tagjai. S ha úgy nézem, akkor az együttes játék is valamiféle hagyománya a karácsonynak. — Jankáék hogyan készülődnek? Akis család négy főből áll: az anyuka, az apuka és a két fiú. — Az idősebb 12 éves, a kisebb 10... Már javában készülődünk, s ilyenkor felelevenítjük a saját kis hagyományainkat, mert nagyon fontos, hogy a családok is megteremtsék a saját hagyományaikat, ami nagyrészt az édesanyán múlik. Nálunk az egyik örömmel és közösen készülő dolog a mézeskalács. Díszeket készítünk a karácsonyfára, amit együtt választunk ki és vásárolunk meg. Emlékszem, amikor a karácsonyt még a nagymamámnál töltöttük. Akkoriban - mi - a gyerekek törtük a diót, a felnőttek krémet kevertek, csirkét tisztítottak. Olyan emlékezetes számomra az a jászsági közös karácsonyi készülődés, s azt szerettem volna átmenteni a mi családunkba. — Nagyon finom az aszalt gyümölcs. Ez a barack...! — Ezt is magunk készítettük a gyerekekkel. Ez is hozzátartozik a karácsonyhoz, ahogyan a narancs, az alma, a szegfűszeg, a vaníliáscukor illata. Kis szobai díszeket is készítünk: almába gyertyát, fenyőágat tűzünk... Régen a férjem szüleihez mentünk szent este vacsorára. De ez mára úgy változott meg, hogy az estét négyesben itthon töltjük, s másnap délben a nagyszülőknél jön össze a nagycsalád. — A néprajzos tapasztalatairól szóljon. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy néprajzosként módom nyílt falusi közösségek karácsonyi ünnepeit - köztük Bunyaszekszárdét - megismernem. Déd- és nagyszüleinknek is szükségük volt az embert próbáló hétköznapok teendői közt arra, hogy egy pillanatra megálljanak, hogy rítusaik, a közösséget összetartó élményeik, ünnepeik legyenek. Akkoriban a hagyományozódás alkalmaihoz kapcsolódó szokások szereplői elsősorban a még nem házas legények és leányok közül kerültek ki, míg az idősebbek a hagyományok változatlan fenntartása felett őrködtek. -— Nagyot változott a világ... — Régen a falu népe a természet rendjéhez igazította életritmusát. A pacsirtával kelt, a tyúkokkal ment aludni. Teendőit az év- és a napszakok szabták meg. A technikai változások következtében felgyorsult időben nem csak életmódunk, de szokások gyakorlói már nem formálói az új generációk életmódjának. Egyáltalán, az idős emberek közösségben elfoglalt helye is megváltozott: élettapasztalatának fontossága, tekintélye csökkent. Ki kíváncsi ma már arra, mi volt az ő fiatalságuk idején, amikor mindenkit az új információk, a legfrissebb hírek érdekelnek? Legfeljebb a kisgyermekek hallgatják meseként a régmúltban történteket. Pedig nagyon fontos a kollektív emlékezet, amely kissé más szabályok szerint működik, mint a hivatalos történelem. S ha már Bunyaszekszárdot említettem, hozzáteszem, hogy ott, a falu puszta helyén az elszármazottak tudják, hogy mindenkinek szüksége van egy szülőhazára, egy pontra, ahol gyökereit tudhatja, amelyet ha hiányzik, ha elpusztult, meg kell teremteni. Mert a közös múlt tudata önbecsülést, erőt ad a mindennapokhoz. — Kin, kiken lehet számon kérni a hagyományok elveszejtését? — A családokon nem! Hiszen a korábbi nagycsaládok - amelyekben mindenkinek megvolt a maga pontos helye és szerepe például az ünnep előkészítésében - felbomlottak. A két keresős családmodell általánossá válásával pedig jóval kevesebb idő, gondoskodás jut az anya részéről az ünnep szervezésére, megvalósítására. — Kérem, hogy beszéljen a mi városunk karácsonyi szokásairól. — A néprajzkutató mindig a régi szokásokra figyel. Pedig ahogyan egy-egy közösség változik, úgy alakulnak szokásai is. Szokások keletkeznek, átalakulnak és elmúlnak. A mai Szekszárdnak, a város egyes közösségeinek is megvannak a sajátosan mai karácsonyi szokásai. Ezek egy része oly magától értetődő, hogy már-már észre sem veszszük: a kivilágított utcák, az adventi koszorúk árusítása, a karácsonyi vásár, vagy éppen az üzletek kedvezményes akciói. Kedves szoká^^ hogy egy-egy közösség ajándékmíl^P sort ad az időseknek, vagy megajándékozza a rászorulókat, de ide tartozik a Karácsonyi Koncert is. — És kinek-kinek a családjában ám egyöntetűen - a hagyomány „vezényli" az ünnepnapok rendjét, ahogyan már beszéltünk róla. — Igen. Szinte mindenki otthon tölti a szent estét, első ünnepnapon a családok jönnek össze, a másodikon a barátok is, illetve akkor már kezdődnek az István- és Jánosnapi köszöntések. Ahogyan az összejöveteleknek, úgy az étkeknek is megvannak a hagyományaik. A halászlé és a rántott hal, a bejgli, a pulyka, a gesztenyés süti, de a legigazibb az, amit a család együtt készít. — Janka szerint mi a legfontosabb a karácsonyban? — A család, s hogy a családba megteremtse mindenki a szereti légkörét. Az egymásra figyelés, a figyelmesség is része ennek. S ha így van, akkor a család minden tagja érzi, hogy az a nap más, mint a többi. Amikor meggyulladnak a karácsonyfán a gyertyák, s amikor a család közösen énekel el egy dalt, a felszikrázó csillagszórók fényében biztosan mindenki hiszi, tudja, hogy akikkel körülállja a fát, azok fontosak a számára, fontosak egymás számára. S mindez új erőt ad az újabb rohanások fásult szürkeségében. — így legyen! Most pedig nevezze meg, kinek adja át a jelképes stafétabotot? — Egy főiskolai hallgatónak, aki harmadéves, s Bogár Gabriellának hívják. Mivel három éve itt él a városban, beszéljen arról, hogy megérintette-e őt Szekszárd, s hogy egy szekszárdi léptékű főiskola mit tud nyújtani a hallgatók számára? V. Horváth Mária