Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-12-13 / 26. szám
1998. december 13. j» SZEKSZÁRDI VASARMAP 13 tZDalánpoő luróttíbák Budán ő alapította az első magyarországi óvodát. A neves Korompai gróf leánya volt, s az is közismert, hogy ő volt Beethoven múzsája, bár ez a kapcsolat cseppet sem egyértelmű. Történt pedig, hogy a két grófkisasszony 1799-ben Bécsbe utazott bálozni. A testvérhúgok éppen zenét tanultak, s a gyakorlást a császárvárosban sem akarták abbahagyni, ezért tanár után néztek. Egy Nikolaus Zmeskal nevű amatőr csellista ekkor összeismertette a lányokat Beethovennel. Beethoven különben utált tanítani, Habsburg Rudolf főhercegen kívül nem is nagyon vállalt tanítványokat. A két lányt viszont szívesen tanítgatta, s e mögött bizony szerelmet sejthetünk. Kevés bizonyíték van arra vonatkozóan, Beethoven vajon melyiküket tekintette a „halhatatlan kedves"-nek. Az Apassionátát pedig Ferencnek, a lányok testvérének ajánlotta. A dolog nyitját éppen az óvoda ügye szolgáltatta. Beethoven hű társa, Zmeskal ugyanis lelkesen karolta fel a kisdedóvás ügyét. A dolog mögött azonban joggal vélhetjük, hogy Beethoven állt, aki bizonyára így is bizonyítékát kívánta adni a hölgy iránti szerelmének. - enigma A november 29-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: FRANZ KAFKA A SÉD NYOMDA által felajánlott könyveket Horváth Györgyné Szekszárd, Bencze F. u. 56. és Kapitány Júlia Szekszárd, Rákóczi u. 90. olvasóink nyerték. VÍZSZINTES: 1. Izolda kedvese 8. Seb után marad 11. Tág 12. Kevert ózon! 13. Riadó 15. Eredet, kezdet 17. Rock együttes tagja 19. Jelfogók 20. „Vanitatum..." - hiúságok hiúsága 21. Olasz költő („Ki itt belépsz..") 22. Telegd határadi 24. N.Z.E 25. Az öröklődés egysége 26. Hasonmás 30. A szív működését vizsgáló készülék 31. Hittudomány 35. Amerikai színész (Nick) 36. Tapír végei! 37. Ficsúr, aranyifjú (rég) 39. O.C. 40. Sír 43. Gogol csúfolt "hőse" 44. Számlájának 47. A mágneses indukció mértékegysége 48. Adj ennem! 49. Papímérték 51. Vizek ősi istene az egyiptomiaknál 52. Mesterkélt testtartás 54. Az idő és a termékenység istene az ókori rómaiaknál 56. Szem, névmás, egyenes kálium FÜGGŐLEGES: Radnóti vers címe (1946. Tajtékos ég) 2. Ajánlott levelek postai jelzése 3. Fehérneműjén 4. Hozzáedz 5. Zakó szélei 6. Ókori római viselet 7. Natália becézve 8. Templomban kongatják + i 9. Szerelemisten az ókori görögöknél 10. Gimes egynemű betűi 11. A hegy leve 14. Jó a szeme 16. Malájföldön honos fa, virágjából illatszer készül 18. Értelem 20. Város Itáliában 23. Huzal 25. Földtantudós 27. Szintén angolul 28. Ebédet kergető macska 29. Indiai - izmus visszafelé 32. É-Amerikában élt indián népcsoport 33. Ilyen az ég, ha nem süt a nap 34. Angol hosszmérték fonetikusan 38. ír terrorista szervezet 39. Piramis egyszerűen 41. Reménybeli, kiszemelt (lat) 42. Oxigén 45. Észak - amerikai indián csónak 46. Japán pénznem 50. Vonó egynemű betűi 53. ÓÓÓÓ! 55. Radioaktív elem Az első két nyertes nevének sorsolását a VTV Hallójárat című műsorában december 22-én láthatják, illetve a Szekszárdi Vasárnap januári első számában olvashatják. A megfejtéseket a következő címre várjuk: VÁROSI TELEVÍZIÓ SZERKESZTŐSÉGE 7100 Szekszárd, Mártírok tere 10. TéL/fax: 74/315-865 „Kerékpáros" játék Tisztelt Olvasó! 1999. július 7-10. között kerül megrendezésre a jubileumi 25. FIAT GEMENCI NAGYDÍJ NEMZETKÖZI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS VERSENY. Az eseményhez kapcsolódóan Versenytörténeti TOTÓ-t hirdetünk. E lap hasábjain öt megjelenést követően minden alkalommal három kérdésre kell megadni a helyes választ. Ha részt kíván venni a versenyben, úgy az Ön által helyesnek ítélt választ karikázza be, a TOTÓ-ra írja rá a nevét és lakcímét, majd vágja ki és boríték nélkül dobja be a Szekszárdi Vasárnap Szerkesztőségében (Szekszárd, Mártírok tere 10.) elhelyezett urnába. Azon megfejtők közül, akik mind az öt alkalommal helyes választ adnak, sorsoljuk ki azt a 6 főt győztesként, akik értékes tárgyjutalomban részesülnek. A sorsolásra 1999. január 16-án a FIAT Gemenc Nagydíj kerékpáros bálján kerül sor. Azt követően ugyancsak e lap hasábjain tesszük közzé a nyertesek névsorát és közöljük a nyeremények átvételi helyét. Kellemes időtöltést és jó versenyzést kíván az „Sz-K" Sport és Kereskedelmi Bt. által működtetett Szervező Bizottság. m.forduló 1./ A szekszárdi csapat mely években nyerte egymás után háromszor az összetett csapatversenyt? 1. 1983-1984-1985. 2. 'l977-1978-1979. X. 1979-1980-1981. 2.1 Ki volt az a versenyző, aki a Gemenci Nagydíj megnyerése után a szöuli olimpián aranyérmet nyert? 1. Steffen Rein 2. Olah Ludwig X. Konrád Kurt 3./ Melyik évben volt először női verseny is a Gemenci Nagydíjon? h 1994. 2, 1987. X. 1991. Név: Lakcím: