Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-12-13 / 26. szám
SZEKSZÁRDI VASARNAP 1998. december 13. TOLNA MEGYEI KORHÁZ VEZETŐ- ÉS SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A megyei napilap beszámolt az új művese-állomás ünnepélyes átadásáról, amelyen többek között dr.Pusztai Erzsébet politikai államtitkár társaságában dr.Sülyi József a Tolna Megyei Kórház főigazgatója is részt vett, sőt ünnepi beszédet is mondott Igen ám, de eme cikk alatti cikkben már arról értesülhetett az olvasó, hogy dr.Sülyi József amikor ünnepi beszédét mondta, mint főigazgató, már valójában nem is volt főigazgató. Ámde ezt sem ő, sem pedig az ünnepség résztvevői még nem tudták, vagyis nem érzékelték érzékszervileg. Ezt nevezik fénysebességgel történő változásnak, de hát köztudomású dolog, hogy a kórházak helyzete egyre jobban fokozódik, ezért nem is lehet csodálkozni az események ilyeténképpeni hirtelen változásán. Dr. Sülyi József elmondta, lehet, hogy Őt egyéni sérelem érte, ennek ellenére nem kért indoklást, nem fellebbez, nem perel. Ámbár több neves ügyvéd is felajánlotta azóta kéretlenül is a segítségét. Kiegészítésül ehhez még hozzáteszi: igaz, ezek a határozatok nem megtámadhatatlanok, sőt tekintélyes jogi szakemberek szerint nagy esélye lenne egy esetleges munkaügyi per megnyerésének is, ennek ellenére el kell mondani azt is, hogy formailag minden jogszerűen történt: a közalkalmazotti törvény megfelelő szakaszait alkalmazták. — Én már 30 éve dolgozom ennél a kórháznál, és sokkal jobban tisztelem az itt végzett nagyon felelősségteljes munkát annál, hogy az engem ért egyéni sérelmek miatt évekig elhúzódható heree-hurcával, jogvitákkal, torzsalkodásokkal nyugtalanságot, bizonytalan helyzetet teremtsek. Az itt végzett munkához nyugalomra, rendezett viszonyokra van szükség, különösen a jelenlegi nagyon kiélezett, ingatag pénzügyi, szervezeti, gazdasági viszonyok között - mondja dr.Sülyi József, majd így folytatja: - A főigazgatói poszt betöltése csak a feltétlen bizalmon alapulhat a munkáltató viszonylatában. Még ha meg is nyerném esetleg a munkaügyi pert, munkám a „cégnél" úgy is ellehetetlenülne az emberi és szakmai bizalmatlanság okán. Az új politikai felállású megyei közgyűlésnek mint munkáltatónak joga van megválasztani azt a személyt, akivel teljes mértékben azonosulni képes. Nincs sértődöttség bennem, de ha azt mondanám, hogy nem érintett rosszul az eset, azt senki sem hinné el. Az én volt posztom nem egy kényelmes bársonyszék, napi nagyon súlyos küzdelmekben kell helytállni. Alulról is és felülről is rendkívül nagy nyomásnak van kitéve manapság minden kórház első számú vezetője. Ennek ellenére az évek során én már annyira hozzászoktam, hozzáedződtem a dolgokhoz, hogy erőm teljében jelenleg akár még 1 forint fizetség ellenére is tovább csinálnám. + Bálint György Lajos A megyei közgyűlés miután azonnali hatállyal vezetőváltást határozott el a kórházban Dr. Muth Lajost bízta meg az intézmény vezetésével. A 46 esztendős megbízott igazgató, ha praktizál belgyógyász-diabetológus. — Türelmi időt kért a sajtótól, hogy felmérhesse az intézmény állapotát. Mit tapasztalt? — A kórház anyagi helyzete nem rossz. Hogy az előző vezetés milyen helyzetet hagyott hátra, mutatja, hogy a 13. havi fizetést még karácsony előtt ki tudjuk fizetni. Az országban több olyan kórház van, amelyikben csődhelyzet uralkodik. Szerencsére a mienk nem ilyen. — Mi jelenti a legnagyobb problémát? — Egyértelműen megállapítható, hogy az orvoshiány jelenti a legi^^ gyobb gondot. Az elmúlt években sorra mentek el olyan szakember^^ akikre hosszú távon lehetett volna számítani, tudásuk alapján akár főorvosi minőségben is. Ők kötődtek a kórházhoz is és a városhoz is. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az itt maradottak közül sokan fontolgatják a távozást. — Mi volt az elvándorlás oka? — Az, hogy olyan mennyiségű munkát kellett végezni, amely nem adja meg az állandó felkészülés lehetőségét az orvosoknak. Ez azt jelenti hosszútávon, hogy elveszik az a szakmai biztonság, mellyel biztosítható a magas szintű gyógyítómunka. — Miért nem vesz fel orvosokat a kórház, ha a költségvetés olyan jól áll, mint mondja? — Mert ha felvennénk azt a húsz orvost akire most szükség lenne veszteséges lenne a kórház. E helyett kollégáimmal olyan rendszer bevezetését fontolgatjuk, mely máshol már működik. Ez egyfajta érdekeltségi rendszer, melynek lényege, hogy az osztályok- az eredményes gazdálkodás hatását érzékelve- kapjanak vissza a nyereségből. így juttatásokat oszthatnak a dolgozóknak, vagy orvosokat vehetnek fel, esetleg javíthatnák a munkakörülményeket. Ez persze nem azt jelenti, hogy a színvonal csökkenhet a takarékosság miatt, csak azt, hogy minden osztálynak tudni kell mennyit tett a kasszába és mennyit költött. Ez csupán egy viszonyszám, de alkalmas arra, hogy vizsgálható legyen az egyes osztályok tc^ sítménye. elj^ í^O í I Szív és Élet I „A cél: megelőzés!" A Szív és Élet Egyesületen belül működő klubot 1998. augusztus 23-án jegyezték be, mint közhasznú szervezetet. Elnöke: Dr.Zsigmond Árpád kardiológus, ügyvezető elnöke: Hazafi József nyugdíjas újságíró. Dr.Zsigmond Árpád, az Egyesület elnöke a következőket mondta. „Ez a civil szerveződés a betegektől indult. Több rokon-szervezet működik már a megye más városaiban is. A cél: minden olyan tevékenység* felvállalása, amely a szívbetegség megelőzésével, illetve kezelésével, gyógyításával foglalkozik. Az ismeretterjesztő előadások, ahol az egészséges életmód, a táplálkozás, a mozgás fontossága kerülnek előtérbe, a klub működésének a mozgatórugói. Jelenleg a klub tagjai nagyobb részt idős, illetve beteg emberek - vagy együtt mindkettő. Az igazi eredmény az lesz, ha minél több egészséges érdeklődik a tevékenységünk iránt. Szükséges felvenni a kapcsolatot a cukor és vesebetegekkel, miután ezek a betegségek összefüggnek a szív és keringési betegséggel. S végül, sosem lehet eleget hangsúlyozni: megelőzés, megelőzés, megelőzés." A Szív és Élet Klub működéséhez, eddigi és elkövetkezendő eredményeinek eléréséhez nagyon sokan segítettek. Ok azok a névtelen „Mikulások", „Jézuskák", akik nem várnak köszönetet sem természetbeni, sem pénzbeli felajánlásaikért. A klubtagok kérését teljesíti a sorok írója, ha ennek ellenére leírja: a Szív és Élet Klub minden támogatójának KÖSZÖNET. SAS ERZSÉBET t i