Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-29 / 25. szám

10 r SZEKSZÁRDI VASARNAP 1998. NOVEMBER 29. A beszélgetés fény" (Goethe) III. rész ELEKES EDUÁRDNÉ Könyvtárigazgató a közvetítők nevében először a közeli Bezerédj-kúria szellemiségét idézte meg, azt a helyet, amely a Tolna megyei reformnemesség kedvelt találkozóhelye volt, s ahol Bezerédj Amália írta kislánya számára, meséit, verseit, ABC-s és daloskönyvét. Flóri könyvéről, amelynek egyik fakszimile kiadását a könyvtár jelentette meg, Benedek Elek azt írta, hogy a kötet a magyar gyennekirodalom első igazi alkotása. Ezután visszaemlékezett az elmúlt 15 év kerekasztal-beszélgetések témáira, felelevenítve azok egykori jegyzőkönyveit, az országos lapokban, folyóiratokban megjelent vitaanyagait, határozatait, ajánlásait, amelyek ma már kór-és irodalomtörténeti jelentőségűek. Szót. ejtett fájó hiányainkról: 1998-ban, veszítettük el a tanácskozások két fontos résztvevőjét, Ordas Ivánt és Megay Lászlót... RIGÓ BÉLA és KOMÁROMI GABRIELLA író, és a mesekutató főiskolai tanár ajánlására a 15. Szekszárdi Irótánácskozás állást foglalt abban, hogy egyrészt folytatódjék a. kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával az ifjúsági tör-ténelmi regények írásának szorgalmazása Magyarországon és a hatá-ron túl is másrészt, Európa egyéb országaihoz hasonlóan a fel-sőoktatásban nálunk is tanítsák a magyar gyennek- és ifjúsági iro-dalmat tantárgyként, vagy legalább fakultációban. Jó lenne elérni azt is, hogy azok a tanárok, akik eddig nem tanultak a gyermekek könyveiről, irodalmi fogékonyságáról, a befogadás mechanizmusairól, legalább a törvény által előírt 7 évenkénti továbbképzéseken mélyüljenek el a téma tanulmányozásában. Hiszen az iskola, a tanár nélkülözhetetle-n szövetségese az irodalomnak, abban hogy a gyermekek sokfelől veszélyeztetett világából ne tűnjön el a deríí, a játék és az olvasás szeretete. VEKERDY TAMÁS pszichológus a személyiségfejlődés és az olvasás egymásráhatásának folyamatát elemezte. „Tudatalatt talpig gyászban/ ül, az énke egy kis házban.", gondolta Karinthy. Ma már úgy látja a tudomány, hogy velünk jövő énstruktúrával születünk. Első pillanattól fogva ránk jellemző, hogyan fogjuk fel, érzékeljük, szedjük szét és rakjuk össze a világot. Vagyunk valakik, és egyetlenek vagyunk. Vekerdy filozófiai visszatekintésben elemez-te az individualizmus és az individuum fejlődését: a názáreti Jé-zus folyton megszegi a törvényt, szombaton gyógyít, kalászt tép. samaritánusokat nevez legjobb embereknek, azokat, akiket gyűlölnek a zsidók. Ezért üldözik Jézust, mert azt mondja, nem az a lényeges, hogy külsőleg megtartjuk-e a törvényt. A szív embere a fontos. A személyiség maga ugyan rejtély, titok, de hogy hogyan zajlik le fejlődése testi burkában, arról ma már nagyon sokat lehet tud-ni, mondja. Például a kisgyermek hitvilága, vallásos területe a me-sében realizálódik. Nem tereli el attól, hanem adaviszi. A tündérmese átváltozásokkal, gonosszal, jóval, sárkánnyal, legkisebb királyfival. A mese teljes világa beszél a gyerekkel életről, halálról, a szépről, csúfról, s ez számára nagyon jól felfogható. A mese ugyanis lesüllyedt mitológia. A kicsik jól értik ezt a nyelvet, -amely szorongásaikat oldja. Az lesz olvasóvá, aki sok mesét, hall, nem az, aki nézi a mesét. Ennek oka az, hogy az apróságok zseniális belsőkép készítők. Amikor hallgatnak minket, ránk akasztják a szemüket, sajátosan kettős tekintetük keletkezik, amit a tudomány is regisztrál. Valóban fel-húzza a gyennek a hétmérföldes sárga csizmát, átlépi az ezüst he-gyet, az arany hegyet, átlépi az Óperenciás tengert is. Minél kidolgozottabb a mese prozódiája, annál tágabb a belső látás. Ezért segít tehát a mese az élmények feldolgozásában, a szorongások, a dühök elaborálásában. A mindennap mesét hallgató kisgyermek az iskolában másfél évvel előzi meg anyanyelvi fejlettségben mesét nem hallgató társait. Személyiségfejlesztő szükséglet ez a fajta befogadás, Az elektromos tévépásztor elé ültetett gyermekben óriási a képéhség, mert nagyon sok a feldolgozni valója, ám nem tud kiilönbsé-get, tenni külső és belsőkép között, ugyanis a külső kép megjelenéa^ blokkolja a belsőt. Teljesen védtelenné válik a közpo^^ idegrend-szer. A szemekben megszűnik az egy pontra való fókuszálás, vagyis az, ami a koncentrálást lehetővé teszi. Önátadás következik be. 1 la tehát sokat mesélünk, megtanulnak belülről is látni, igényük alakul ki ennek megteremtésére, a végül eljutnak az olvasás öröméhez. Az évszázadok során csiszolódott népmesék a költészet logikáját őrizve megtanulja, hogy van jó és rossz a világban. Nem teszik jóvá. a gonoszt. A három éves gyereknek már van halálfogalma, s erről átváltozásokkal, feltámadásokkal értesül. A mese azt üzeni neki, hogy Uidom, hogy szorongasz, hiszen van is okod rá, de ne felejtsd el, hogy a legkiesebb királyfi, akire senki sem gondolt, a lova is csak egy gubancos gebe, egyszerre táltos lesz, a gonoszt legyőzi. A mese semmilyen értelemben nem hazudik. Fontos dolgokról közöl realitá-sokat. A gyerek, ha a valóságról lát agressziót, azt nagyon jól Uidja utánozni, de az agressziós szintje viszonylag csekély mértékben emelkedik. I la filmen látja, kevésbé tudja utánozni, de lé-nyegesen nő ez a szint, ha rajzfilmen látja, akkor a legkevésbé tudja utánozni, ugyanis a vágások miatt nem tudja mi, hogyan tör-ténik, mégis valósággal felszökken az agressziós szintje. ^^ Németh Ju^B A győztes... Ülök a TV előtt. Nézem az egyik hosszútávú futószám, a tízezer méter utolsó köreit...25 darab 400 méteres köröcske...Gyúrják, gyömöszölik egymást a versenyzők...cam...cam...pam...pam... zenélnek a futócipők a fürge, fáradhatatlan lábakon... Az ember óhatatlanul „nyakába akasztja" valamelyiknek a szimpátiáját. És ettől kezdve válik igazán nehézzé a szurkolás. Milyen szerencse, hogy egy-egy ilyen, egyéni szimpátiával kitüntetett, versenyző nem érzi ezt, mert tán lépni se tudna a felelősség súlyától. Azaz...dehogynem! Hisz nyilvánvaló, hogy egy világverseny döntőjének minden szereplője érzi ezt a terhet is! Az ő egészséges szellemiségüket azonban ez nem terheli, hanem boldoggá teszi, könnyíti, húzza, röpíti... Az utolsó kör, utolsó előtti kanyarjához érve - a későbbi helyezettek - „megnyitják" szellemi és testi csapjaikat és röpülni kezdenek... Egy nyurga, fekete fiú a külső körre vág vállalva annak halálosan kifullasztó terhét - a többlet métereket, gyorsabban(!) és beáll az elől robogók közé... Itt egymás nyakába lihegve, váll-váll mellett mozognak, löknek, csapnak a sovány karok, -nyúlnak a nyakak, torzulnak az arcok és utolsó erejükkel dobják célba magukat... Mindegy hogyan...egymás után pottyannak, csúsznak, botlanak a testek, fűre, tartánra...oldalt,...hasonfekve...Ki nem úgy zuhant be, az is előrehajolva, vicsorgó arccal lihegve szippant levegőt... Az egész befutó mezőny egyetlen gyötrelem...légszomj hörgés...izzadság-áradat... Csak EGY KIVETEL van! Egyetlen egyL.A GYŐZTES...!0 nem fekszik! Nem rogyik a fűre, tartánra! O tovább fut, széttárt karokkal...a boldogság tomboló ereje feszíti, viszi, lendíti előre!...Ujjong!...Ugrál...Üvölt - tele szájjal! Vézna, inas karjainak végét jelző öklével csépeli a levegőt, márványt pattintó erővel... Emberek! Hol van egy zászló?... egy nekem való, hadd fussak vele egy jóízűt!...egy parádésat! Vidáman integet jobbra-balra a tribünön tombolók felé!... Na végre...itt a zászló! Mehetünk! És O fut kínokat felejtve, semmibevéve...lerázva ellenfeleket... Gyönyörű, irigylésre méltó, hófehér fogakat bemutató önfeledt nevetéssel...! „Fáradtság?!...hát az mi?...Ki beszél itt ilyen szamárságot? Győzött az valaha is egy versenyen?...Nini - CSÜCS!"...Nosza újabb csapocskák nyílnak fel valahol a test és lélek rejtekén és "pattanás" újra fel a magasba, újabb kemény ökölcsapásokkal tarkítva bűvölnek cl bennünket fáradt hitehagyottakat... ...Eközben a lihegő, lefeküdt, célbazuhant legyőzöttek lábadozó, rogyadozó csapata - a közönség mélységes együttérzése mellett! lassan kiballag a stadionból...az öltözők felé... A GYŐZTES pedig a szájához tartott mikrofonokba "belerebegi" győzelme boldog szimfóniáját... ... Hát van ennél nagyszerűbb?... Szentgyörgyi Kálmán l i L