Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-15 / 23. szám

4 , SZEKSZÁRDI TASARNAP 1998. NOVEMBER 1. Hongyarapító német nemzetiség Szekszárd török idők utáni népességének alakulásában jelentős szerep jutott az 1700-as években betelepülő német ajkú lakosságnak. Mérey Mihály századfordulós törekvése eredménnyel járt ugyan a lakosság visszacsalogatásában, a felkínált adókedvezmények révén sokak számára vált vonzó lehetőseggé a megtelepedés. Ismert, hogy 1696-ban csak 12 családnevet jegyeztek fel Szekszárdon, a következő évtizedek adatai már gyors emelkedést mutatnak. Külön érdekesek azok az összeírások, amelyek az érkezők foglalkozását is jelzik. Az ipar gyakran szállt apáról fiúra, nemzedékek folytatták eleik mesterségét. Rövid összefoglalónk többnyire vezetékneveket sorol, a nagyobb létszámot mutató összeírásokból pedig csak példákat tudunk idézni. Lipót császár 1689-ben kiadott első telepítési pátense idején még 25 rác családot jegyeztek Szekszárdon. 1696-ban már csak ötöt és hét magyar családfőt: Illia, Petkó, Radoszán, Staphan, Vészelni, Borsos, Horváth, Iszkady, Jónai, Kelecsényi, Láber és Szükösdy. A megjegyzés szerint Horváth és Iszkady malmo* sok voltak. Kollonics Lipót győri püspök alapelveit támogatva a császári pátens ötévi adómentességet ígért a külföldről betelepülőknek, vallásukra való tekintet nélkül. Tulajdonul házat, földet kapnak, szabadon költözhetnek, a kézművesek külön kedvezményekben részesülnek. A töröktől elhagyott területeken műveletlen földek, romos településnyomok jelezték a lakosság hiányát. Az utazók gyakran napokig nem találták emberi élet nyomát, farkasveszély, mocsár, járhatatlan utak fogadták őket. A megyénkbe telepítő toborzók nyomán többnyire Fulda, Hessen vidékéről és a délnyugati német tartományokból érkeztek telepesek. Az adókkal túlterhelt fejedelemségekből induló német ajkúak a jobb megélhetés reményében vállalták az utat, de voltak csalódottak, visszafordulok is. Városépítő Mérey apátunk kívánságára érkezhetett ide 1711ben Suk Péter erődítési mester és Winkler János kádár. 1718-ban olvashatók először a Gotthard, Gruner, Leipold, Tisler, Weber A műcmlck Szent János cs Pál kápolna (Fotó: DJ.) nevek. Egy 1728-as, gróf Trautson szekszárdi apátsága idején készült összeírás 28 német telepes nevét sorolja, köztük pl. Hausknecht, Pamer, Piszter, Prantner és Stréner családokét. 1730-ban a 163 családfő közül 30 volt német telepes. 1753-ban a már 101-re nőtt német családfők között új nevek bukkannak fel: Islisteher, Tamer, Varga és Pütte M kovácsmester. A későbbi évM tizedekben még németföldHP ről érkezők mellett megjelennek a belső átköltözők, a névhasználatban pedig megfigyelhetők az írásmód változásából adódó névkülönbségek is. 1772-ben előfordul Fischer harisnyakötő, Kaizer varga, Majer kalapos, Najner ács, Pehm bognár, Schi^^ mészáros, Svarcz kőműves cs mások neve, összesen 94. Nemzetiségük hagyományai mellett új termelési kultúrát is hoztak magukkal. A hajdan Német utca - ma Bezerédj utca - egyenesen vezetett a németség kis templomáig, az 1760-ban barokk stílusban épült, régi kórház melletti Szent János és Pál kápolnáig. Végül emlékezzünk meg néhány olyan német telcpescsaládról, melyből bírói tisztre is választottak Szekszárdon a XVIII-XIX. században. Schneider János (1771), Jager János (1802-1810 között többsz^ Slégli Ferenc (1838-1840^ Preimayer Gáspár (1847-1848), Stann Jakab (1871). Kaczián János Ódon derű 8. Ki így bolond, A:/ úgy Nem tudhatjuk, mennyi az esélye annak, hogy egy száz évvel ezelőtti újság egy oldalára kendi a festi cím bizonyítékául két kis Itírecske, de ha már megesett a Tolnavármegye 1898. november 20-ai számában, akkor nem is kell rajta gondokodnunk, hanem csak felidéznünk az ott írottakat. „Éjszakai tragikomédia. Egy fiatal házaspár házában furcsa komédia játszódott le. A férj éjjelenként nagyon hortyogott, ami az asszonyt nagyon idegesítette, s feltette magában, hogy leszoktatja férjét étről a hibáról. A menyecske anyjával együtt a férj ágyához lopódzott s a mély álomban lévő arcára hirtelen egy vizes kendőt borítottak. A férj azt hitte, hogy megtámadták, felugrott ágyából, hadonászott maga körül, miközben az éjjeliszekrény márványlapját lelökte, mely az anyós lábára esett a lábujjait összezúzta. A fiatalasszony ökölcsapást kapott az arcába s egy fogát vesztette el. Az egész jelenet sötétben történt. Elképzelhető mindnyájuk meglepetése, amikor lámpát gyújtottak.ö „Akinek az Isten a barátja. Egy javakorbali férfi állított be folyó hó 16-án a házakba. Könyöradományokat gyűjtött, és azt mondotta, hogy csak kölcsön kéri az összeget, kint van a barátja, majd az meg fogja fizetni. Többen kérdezték, hogy ki a barátja, amire azt felelte, hogy az Isten. Az egyébként is beszámíthatatlan idegent bevitték a Ferenc közkórházba." Ott aztán természetesen találkozhatott a lábujjait kezeltető anyóssal, a foga helyét ápoltató menyecskével, akik temiészetesen nem a bolondoknak járó hidegvízkúrát kapták, noha ők maguk valami hasonlóval próbálkoztak. A két eset azt mindenesetre világosan illusztrálja, hogy a történelem adott pillanatában kit tartanak „beszámíthatatlannak", kit pedig beszámíthatónak. Az előbbinek azonban bizonyára volt egy közmondásos elődje, mert aszerint: „Kinek az Isten a barátja, könnyen üdvözül..." Lanius Excubitor