Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-11-08 / 22. szám
1998. NOVEMBER 15. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 15 Bölcsesség a fotózásról „Akkor tudok nálad jó fotót készíteni, ha elhiszed nekem, hogy jó fotót tudok rólad készíteni." (Jantner L.) Férfiakról, nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Vendégem a Gemenc presszóban Jantner László fényképész, aki két évtizede kapta meg a szakmáról szóló bizonyítványát, - s éppen a napokban - 15 esztendeje, hogy Szekszárdon fényképész vállalkozóként dolgozik. A legsikeresebb a szakmában, amelyet elérni, • áló szakmai tudásán, emberi zzáállásán túl, az örökös megújulási vágy is segített. Jantner Lászlót idestova két évtizede ismerem, ezért bizton állíthatom, két dologban nem változott. Ugyanolyan szerényen és a szakma iránti mély alázattal végzi a dolgát, s ugyanazt kérdezi ma is, ha összetalálkozunk „Sasi azt a viccet hallottad már, hogy...?! Erdésznek készültem - Laci! Ha valakit régóta ismerünk, szeretünk és tisztelünk, azt hisszük mindent tudunk róla. Rólad például mindig azt gondolom, hogy fényképezőgéppel a kezedben születtél'... - Boszorkányos napon az biztos, ugyanis december 13-án, Luca napján, s éppen péntek volt. • ^zont nem fényképezőgéppel a zemben. Sőt. Kicsi koromtól az volt a vágyam, hogy erdész leszek. - Akkor már értem a természet iránti nagy imádatodat. S mi állt az utadba? - A saját rosszaságom. Nagyon rossz gyerek voltam, olyannyira öntörvényű, hogy a szüleim nem mertek elengedni Sopronba az erdészeti középiskolába. így a Garayban érettségiztem. Ma már nem bánom. Apropó! Tudod, hogy hívták az utcát, ahol felnőttem? Marx Károly utca. S ma? Szent László utca. - A fotózás iránti vonzalmadban már édesapád - Jantner János, a Népújság kiváló újságíró-szerkesztője - hivatása is befolyásolt? - Egyrészt, másrészt abban az időben a középiskolában nagyon divatos volt a fotózás, s könnyű helyzetben voltam, hiszen otthon volt laboratórium, fényképezőgép. A gimnáziumi évekről még annyit, hogy remek osztály jött össze, a mai napig is összejárunk, tartjuk a kapcsolatot, sokukkal a barátságot. Tizenöt éve vagyok vállalkozó - Az érettségi után két évvel kézhez kaptad a szakmunkás-bizonyítványt és a Fényszövnél kezdtél dolgozni. Hogyan emlékszel azokra az évekre? - Akinek szakmailag sokat köszönhetek, az a Fényszöv akkori főnöke, Krasznai Ferenc. Ott műszaki fotót és riportfotót tanultam. Pár év volt mindössze, mert 1983-ban vállalkozó lettem. Ezen a területen egészen másfajta kihívásnak kellett megfelelni. A műtermi fotózástól nagyon féltem, mert egészen más, mint a riportfotózás, egy állóképben kell viszszaadni azt, amit addig az események alatt rögzítettem. Igyekeztem mindent megtanulni a szakmáról, állandóan forgattam a legnagyobb szakmai lapokat, s a mai napig minden alkalmat megragadok, hogy továbbképzéseken ott legyek. Tagja vagyok a Magyar Fényképész Ipartestületnek, amely szakmai napokat szervez, sok kiváló külföldi szakemberrel ismerkedhetek meg, új divatirányzatokról, termékekről tanulhatok. - Mi az, amit a legnagyobb és legfontosabb dolognak tartasz a szakmában ? - Elsősorban azt, hogy a húsz év alatt a legtöbb dologra magam jöttem rá, aminek nagy hasznát veszem, aztán sikerült kialakítanom azt a fotózási stílust, mit a nagyközönség megkedvelt és elfogadott. Amit csinálok, azt tisztességesen igyekszem csinálni, bár sosem érzem, hogy amivel elkészültem az tökéletes és nem lehetne még jobb. Nyitott vagyok minden iránt - Ha ezt az utóbbi mondatot nem mondtad volna, nem lennél Jantner László, ám minden szerénységed ellenére ismerd be, jól esik az elismerés... - Nagyon szeretem Szekszárdot, s nemcsak azért, mert a szülővárosom, hanem mert egy olyan léptékű település, ahol mindenki mindenkit ismer. Jómagam nyitott vagyok minden iránt, s éppen mert mindenkit ismerek, naponta találkozom emberekke.l, akiknek a véleménye számít nekem. - A legtöbb ember, ha arra gondol, hogy fényképészhez kell mennie, máris görcsbe rándul... - Jómagam is nehezen oldódó ember vagyok a műtermen kívül. Ám, ha valakivel a műteremben találkozom, akkor úgy érzem „otthon" vagyok, s nekem kell oldani a másik feszültségét. Szerencsérc ez majdnem mindig sikerül. Vallom és szeretném továbbadni a tanulóimnak is, hogy „csak akkor szabad lenyomni a gombot, ha neked is tetszik a kép, amit látsz". Heti könyvajánlat John Freeman: A fényképezés enciklopédiája Hogyan készítsünk tökéletes képet? Erre kívánja megtanítani az olvasót a szerző. Bármilyen gyakorlattal, bármilyen felszereléssel rendelkezünk, ebből a könyvből az alapokat megtanulhatjuk, hogy gyerekeinkről, családi eseményekről, nyaralásról + minden személyes élményünkről maradandó felvételeket készíthessünk. (50-es melletti köny\>pavilon) - Lehet-e, tudsz-e kiválasztani olyan munkafolyamatot, ami a legizgalmasabb? ... A felvétel, az előhívás? - Mindegyiknek megvan a maga varázsa. A feladat adott, csak az érdekel, hogy a legjobban megoldjam. Ha mégis választani kell, talán amikor keretben felkerül a kép a falra. A természetimádatom megmaradt, szeretem az évszakváltásokat, s ha lehullik az első hó, veszem a fényképezőgépemet. - Már régen nem egyedül dolgozol. A feleséged és a fiad is az üzletben van... - Azt, hogy ezen a pályán maradtam, s itt tartok, ahol -a feleségemnek köszönhetem. Éppen azt a munkát veszi le a vállamról, amit nem szeretek: pénzügyek, szervezés. Ő viszi végig elgondolásomat. Egy szóból érti a gondjaimat, s a megoldást ketten keressük. A fiam már a jövő szakembere - Ez a cél már nem csak kettőtöké, hiszen ott áll mellettetek az üzletben a fiatok Zsolt. Irányított volt az ő pályaválasztása ? - Szigorúan vigyáztunk arra, hogy ne befolyásoljuk. Bármit választhatott, mi azon a pályán segítettük volna. Mégis érezzük, ő beleszületett ebbe a szakmába, pici kora óta mindent látott, nagyon nagy az érdeklődése a technika iránt. Ma már - hogy látjuk jól döntött, élvezi a szakmát - bevallhatjuk, hogy öröm számunkra a választása. Ázt persze nem szeretném, ha ő lenne a Jantner Laci fia, örülnék, ha felnézne rám, de már most tudom, hogy vannak olyan dolgok, amiért én nézhetek fel rá. O már a jövő szakembere, s ha így együtt marad a családi üzlet, akkor ki-ki megtalálja azt a területet, ami a legjobban kiteljesedhet, s így egészítjük majd ki egymást. - Tiszta szívemből kívánom, hogy így legyen! Köszönöm a beszélgetést, s a kettős jubileum alkalmából további szakmai és családi sikereket kívánok.
