Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-25 / 20. szám

1998. OKTÓBER 25. SZEKSZÁRDI 11 Rendőrségi ügyek Más érdekében ne írjunk alá! Azt mondta Farkas alezredes, hogy nem győzik hangsúlyozni, hogy az ember csak akkor adja az aláírását, ha az a saját érdekét szolgálja. Ugyanis meglehetősen sok embert csapnak be a zsiványok, akik bíznak mások jóhiszeműségében. Sajnos a már-már korunk figyelmeztető aforizmájának is beillenek az alezredes szavai, miszerint „nem baj az, ha valaki gyanakszik, az meg különösen nem, ha gondolkodik is". - hm Két, alig húszéves szekszárdi fiatalember a minap feljelentést tett ismeretlen tettes vagy tettesek ellen a Szekszárdi Rendőr-főkapitányságon, hogy ellopták a vonaton a fővárosban frissen vásárolt mobiltelefonjaikat. Mindketten szunyókáltak a kupéban, s mint mondták, egyikük készülékét műanyag szatyorral együtt levágták a karjáról, a másikét elemelték mellőle.. Farkas Róbert alezredes, a kapitányság nyomozó alosztályának vezetője az imént leírtakat úgy kommentálta, hogy a történet hallatán gyanú •

adt a nyomozókban, mert hasoníemrégen már hallottak. Ki is derült, hogy korábban egy olyan fiatal férfi jelentkezett náluk hasonló eset előadásával, aki ugyanazon a környéken lakik, mint az „új kliensek". A rendőrök összehozták a három úgymond sértettet, s a jól felépített kihallgatási technika eredményeképp kiderült az, ami a valóságban történt. A szintén a környéken lakó férfi ötöt ezer forintot ígért és adott a fiatalembereknek azért, hogy Budapesten oda ő vitte fel őket személygépkocsiján - egy bizonyos üzletben személyazonossági igazolványuk bemutatásával és aláírásukkal mobilt vásároljanak számára. Ezt a csöppnyi szívességet ötezer forintért, a jó kis „diszkópénzért" készséggel vállalták a még nem dolgozó fiatalok. Ám az üzlet létrejötte után arról tanakodtak, hátha valamiféle „balhé" lesz a dologból. Ezért fordultak a rendőrséghez, s próbálták előadni a vonatos mesét, s kérték, hogy tiltassák le a telefonokat, amelyek darabja 37 ezer forint, s a tulajdonosnak az összeget három .hónap alatt kell kifizetnie. Sőt, volt olyan eset is, hogy a telefont vásároltató egy-két ezer forintért a kártyát is megvette a fiúktól, így újabb jelentős számlát hárítva rájuk. A becsapott, ugyanakkor pénzre vágyó fiatalemberek ismét Budapestre utaztak, hogy lemondják a telefonokat, így „bevételük" szinte nem is maradt. Ám anyagi felelősségük igen, sőt - minden bizonnyal - eljárás indul ellenük a hatóság félrevezetése miatt. A neppert csalással gyanúsítják. RSOR maradását jelentette, teljes mértékben tárgyilagos volt... egy picit - a vidéki fiú - hátrányát is magában hordta... ^^logy Török Peca milyen nagyszerű labdarúgó volt, ^B>nygatni nekünk nem kell, - de amit elmondtunk ^BTa, - nem baj, ha tudjuk... És végül..., de természetesen nem utolsósorban... jöjjön a mi halkszavú, szerény, nem bőbeszédű, de annál többet vállaló csapatkapitányunk - dr. Freppán Miklós. Szülőfalujában - Csikérián - már 13 évesen a felnőttcsapatban játszott! Általában jellemző rá, hogy mindig egy lépéssel előbbre járt korosztályánál. Csendesen mosolyogva meséli, hogy egyszer Bácsalmáson játszott a Kecskeméti Dózsa - elegáns, új lilafehér felszerelésben! „Ekkor ott 8 évesen eldöntöttem - meséli Miklós ez lesz az én színem! És 14 évesen már a Pécsi Dózsa labdarúgója lettem! 17 évesen, harmadikos gimnazistaként az NB l-ben mutatkoztam be Dunai I., Dunai II., Garami, Opova és Török társaságában nemzetközi kupamérkőzésen, kezdő emberként! Csodálatos időszaka volt ez az életemnek. A gimiben 50-60 gyerek és a tanárok szeretete vett körül. Újságokban szerepeltem stb. De legalább annyira büszke vagyok, hogy mindezt szerényen tudtam elviselni. Pedig még ifistaként Pécsett voít olyan szezon, amikor a közel 100 rúgott gólunk közül több mint felét én szereztem..." Négy fia volt a drága Freppán anyunak és megérte, hogy a tv-ben hol az egyiket, hol a másikat láthatta. Megkóstolhatta az örömkönnyek legcsodálatosabb ízeit! Szekszárdra 1967 telén került, a legnagyobb csapatépítési időszakban. Ekkor jött össze a későbbi nagy csapat, a bajnokcsapat! De legalább annyira fontos, hogy évtizedek múltával is igazi jóbarátként, ma is együtt vannak, együtt éreznek, tisztelve, becsülve egymást! Már az első évben csapatkapitány lett. Akkoriban egy-egy vereség másnapján, néptelen, kihalt volt a főkapitányság épületének „vezetők által" lakott folyosója... Üresen kongtak a lépések a szemrehányás mindenféle fokozatát sejtetve... Merész dologvolt ilyen napokon itt „forogni"... Nekem pedig mint csapatkapitánynak KELLETT... - meséli Miklós. - Vereség után is mosolyogva mentem be a bázisvezetői irodába - és büszke vagyok rá, hogy - a lányok legnagyobb ámulatára - mosolyogva is jöttem ki!... Milyen más volt mindez egy győzelem után?! Ilyenkor mindenki ott nyüzsgött, forgolódott, hogy „kéznél legyen". Ebben a szép esztendő-, ben a csapat gondoskodott róla, hogy mindössze háromszor kellett „sunyítanunk"... Öröm volt a csapatkapitányság ilyen csapatnál, ilyen vezetőségnél és ilyen szurkolótábornál! Á legideálisabb harmónia volt edző-csapat-vezetőség között! Mindig, mindent megbeszéltek velem... még dr. Solymosi Mihály is... ez pedig nem kis dolognak számított abban az időben! Nagyon szerettem ezeket az éveket - hangzik az őszinte vallomás. Ma is az országban bárhol, jó barátokra találok. Erre vagyok tán a legbüszkébb! Édzőink jók voltak. A játék játékosságát legelső helyre tevő Kormos Misi maradt meg bennem első helyen! Jerabek Jenőnél jobb pályaedző pedig nem létezett! Ugyancsak kiváló pályaedzőből emlékezetesen kitűnő utánpótlásnevelő edző pedig Kalász János lett! „Később az NB I/B-ben öröm volt a feljövő fiatalokkal együtt dolgozni - folytatja a csapatkapitány például Szentes Lázárral, aki Lisszabonig meg sem állt a siker útján! Vagy Weitner Jancsival, aki Szegeden kóstolta meg az NB I-et, sikerrel. - Mint csatár, úgy érzem csak a legmagasabb fokon tudom elismerni a Lipovszky Jóska mellett és után nyújtott pompás emberi és játékosi tudását POLYÁK ANTI-nak!" Néhány „gólos" emléket is idézzünk fel. Szekszárdi Dózsa-Szombathelyi Savaria 5-0!... Simon labdájával Freppán kapura húzott, 2 védőt kicselezett és nagy erővel a felső sarokba lőtt 1-0. - Török egy kiütött labdát Freppán elé fejelt, aki félfordulattal a léc alá lőtt 2-0! Simon hosszan szöktette Micskót, ő Freppánhoz játszott, aki 2 védőt kicselezett, a kifutó kapust elfektette és a hálóba gurított, 3-0! Mesterhármas! (Közben Vábró egy ellenféltől elcsípett labdával kilépett és bevágta a csapat 4. gólját... 4-0). Majd Zielbauer jobb oldalról beívelt labdáját Freppán kapásból ballal bombázta a léc alá - 5-0! Hihetetlen! Csodás volt! ...És a család? - kérdezem... „Miklós fiam San Franciscóban él. Sikerrel végzi tanulmányait az ottani egyik főiskolán, saját maga keresvén meg a költségeket! Szóval helytáll! Látogatásomkor láthattam a főiskola egyik folyosójának falán fiam dolgozatát, mint az egyik legjobb munkát! Egy híres mulató életét irányítja, angolul konferálva a műsorokat... Büszke vagyok a fiamra...,, - fejezi be meghatottan és csak úgy suttogja - „mindig hazavárom..." A feleség szintén jogász, dr. Kovács Rozália a Szekszárdi Bíróság bírája. Igen jó társ és teljes az egyetértés magánéletükben. „Elégedett köztisztviselő vagyok, mindenki jóságát élvezve!" „Rendkívüli emlék maradt, amikor már az NB I/B-ben - meséli Miklós - az ÓZD csapatának három szabadrúgását belőttem! A meccs húsvétkor volt. Egy kedves középkorú hölgy egy gyönyörű fehér nyuszit nyomott a kezembe... egy kisfiúnak ajándékoztam az öltözőben..." Ne szerénykedjük el, hogy az Sz. Dózsa örök góllövőlistáján 80 feletti lőtt góllal Freppán vezet a rendkívüli tudású, nagyszerűen játszó DÓSAI 60 feletti góljai előtt. - De ne feledjük azt sem, hogy egy szombati napon avatták doktorrá Miklóst és másnap az ő góljával győztünk a Várpalota ellen! Szóval pezsgős ünneplés helyeit - góllövés! Ilyen volt ez a pompás kapitány! „Egy tucat gól két szerzőjével és elköszönéssel folytatjuk!" Szentgyörgyi Kálmán