Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-25 / 20. szám

1998. OKTÓBER 25. SZEKSZÁRDI 11 Rendőrségi ügyek Más érdekében ne írjunk alá! Azt mondta Farkas alezredes, hogy nem győzik hangsúlyozni, hogy az ember csak akkor adja az aláírását, ha az a saját érdekét szolgálja. Ugyanis meglehetősen sok embert csapnak be a zsiványok, akik bíznak mások jóhiszeműségében. Sajnos a már-már korunk figyelmeztető afo­rizmájának is beillenek az alezredes szavai, miszerint „nem baj az, ha va­laki gyanakszik, az meg különösen nem, ha gondolkodik is". - hm ­Két, alig húszéves szekszárdi fiatal­ember a minap feljelentést tett isme­retlen tettes vagy tettesek ellen a Szekszárdi Rendőr-főkapitányságon, hogy ellopták a vonaton a fővárosban frissen vásárolt mobiltelefonjaikat. Mindketten szunyókáltak a kupéban, s mint mondták, egyikük készülékét műanyag szatyorral együtt levágták a karjáról, a másikét elemelték mellő­le.. Farkas Róbert alezredes, a kapi­tányság nyomozó alosztályának veze­tője az imént leírtakat úgy kommen­tálta, hogy a történet hallatán gyanú • adt a nyomozókban, mert hason­íemrégen már hallottak. Ki is de­rült, hogy korábban egy olyan fiatal férfi jelentkezett náluk hasonló eset előadásával, aki ugyanazon a környé­ken lakik, mint az „új kliensek". A rendőrök összehozták a három úgy­mond sértettet, s a jól felépített kihall­gatási technika eredményeképp kide­rült az, ami a valóságban történt. A szintén a környéken lakó férfi öt­öt ezer forintot ígért és adott a fiatal­embereknek azért, hogy Budapesten ­oda ő vitte fel őket személygépkocsi­ján - egy bizonyos üzletben személy­azonossági igazolványuk bemutatásá­val és aláírásukkal mobilt vásárolja­nak számára. Ezt a csöppnyi szívességet ötezer forintért, a jó kis „diszkópénzért" készséggel vállalták a még nem dolgozó fiatalok. Ám az üz­let létrejötte után arról tanakodtak, hátha valamiféle „balhé" lesz a dolog­ból. Ezért fordultak a rendőrséghez, s próbálták előadni a vonatos mesét, s kérték, hogy tiltassák le a telefonokat, amelyek darabja 37 ezer forint, s a tu­lajdonosnak az összeget három .hónap alatt kell kifizetnie. Sőt, volt olyan eset is, hogy a telefont vásároltató egy-két ezer forintért a kártyát is meg­vette a fiúktól, így újabb jelentős számlát hárítva rájuk. A becsapott, ugyanakkor pénzre vá­gyó fiatalemberek ismét Budapestre utaztak, hogy lemondják a telefono­kat, így „bevételük" szinte nem is ma­radt. Ám anyagi felelősségük igen, sőt - minden bizonnyal - eljárás indul el­lenük a hatóság félrevezetése miatt. A neppert csalással gyanúsítják. RSOR maradását jelentette, teljes mértékben tárgyilagos volt... egy picit - a vidéki fiú - hátrányát is magában hordta... ^^logy Török Peca milyen nagyszerű labdarúgó volt, ^B>nygatni nekünk nem kell, - de amit elmondtunk ^BTa, - nem baj, ha tudjuk... És végül..., de természetesen nem utolsósorban... jöjjön a mi halkszavú, szerény, nem bőbeszédű, de an­nál többet vállaló csapatkapitányunk - dr. Freppán Miklós. Szülőfalujában - Csikérián - már 13 évesen a fel­nőttcsapatban játszott! Általában jellemző rá, hogy mindig egy lépéssel előbbre járt korosztályánál. Csendesen mosolyogva meséli, hogy egyszer Bácsal­máson játszott a Kecskeméti Dózsa - elegáns, új lila­fehér felszerelésben! „Ekkor ott 8 évesen eldöntöttem - meséli Miklós ­ez lesz az én színem! És 14 évesen már a Pécsi Dózsa labdarúgója lettem! 17 évesen, harmadikos gimnazis­taként az NB l-ben mutatkoztam be Dunai I., Dunai II., Garami, Opova és Török társaságában nemzetkö­zi kupamérkőzésen, kezdő emberként! Csodálatos időszaka volt ez az életemnek. A gimiben 50-60 gye­rek és a tanárok szeretete vett körül. Újságokban sze­repeltem stb. De legalább annyira büszke vagyok, hogy mindezt szerényen tudtam elviselni. Pedig még ifistaként Pécsett voít olyan szezon, amikor a közel 100 rúgott gólunk közül több mint felét én szerez­tem..." Négy fia volt a drága Freppán anyu­nak és megérte, hogy a tv-ben hol az egyiket, hol a másikat láthatta. Megkós­tolhatta az örömkönnyek legcsodálato­sabb ízeit! Szekszárdra 1967 telén került, a leg­nagyobb csapatépítési időszakban. Ek­kor jött össze a későbbi nagy csapat, a bajnokcsapat! De legalább annyira fontos, hogy évtizedek múltával is igazi jóbarátként, ma is együtt vannak, együtt éreznek, tisztelve, becsülve egymást! Már az első évben csapatkapitány lett. Akkoriban egy-egy vereség másnapján, néptelen, kihalt volt a fő­kapitányság épületének „vezetők által" lakott folyosó­ja... Üresen kongtak a lépések a szemrehányás min­denféle fokozatát sejtetve... Merész do­logvolt ilyen napokon itt „forogni"... Ne­kem pedig mint csapatkapitánynak ­KELLETT... - meséli Miklós. - Vereség után is mosolyogva mentem be a bázisve­zetői irodába - és büszke vagyok rá, hogy - a lányok legnagyobb ámulatára - moso­lyogva is jöttem ki!... Milyen más volt mindez egy győ­zelem után?! Ilyenkor mindenki ott nyüzsgött, forgo­lódott, hogy „kéznél legyen". Ebben a szép esztendő-, ben a csapat gondoskodott róla, hogy mindössze há­romszor kellett „sunyítanunk"... Öröm volt a csapat­kapitányság ilyen csapatnál, ilyen vezetőségnél és ilyen szurkolótábornál! Á legideálisabb harmónia volt edző-csapat-vezetőség között! Mindig, mindent meg­beszéltek velem... még dr. Solymosi Mihály is... ez pe­dig nem kis dolognak számított abban az időben! Na­gyon szerettem ezeket az éveket - hangzik az őszinte vallomás. Ma is az országban bárhol, jó barátokra ta­lálok. Erre vagyok tán a legbüszkébb! Édzőink jók vol­tak. A játék játékosságát legelső helyre tevő Kormos Misi maradt meg bennem első helyen! Jerabek Jenő­nél jobb pályaedző pedig nem létezett! Ugyancsak ki­váló pályaedzőből emlékezetesen kitűnő utánpótlás­nevelő edző pedig Kalász János lett! „Később az NB I/B-ben öröm volt a feljövő fiata­lokkal együtt dolgozni - folytatja a csapatkapitány ­például Szentes Lázárral, aki Lisszabonig meg sem állt a siker útján! Vagy Weitner Jancsival, aki Szegeden kóstolta meg az NB I-et, sikerrel. - Mint csatár, úgy érzem csak a legmagasabb fokon tudom elismerni a Lipovszky Jóska mellett és után nyújtott pompás em­beri és játékosi tudását POLYÁK ANTI-nak!" Néhány „gólos" emléket is idézzünk fel. Szekszárdi Dózsa-Szombathelyi Savaria 5-0!... Simon labdájával Freppán kapura húzott, 2 védőt kicselezett és nagy erővel a felső sarokba lőtt 1-0. - Török egy kiütött lab­dát Freppán elé fejelt, aki félfordulattal a léc alá lőtt 2-0! Simon hosszan szöktette Micskót, ő Freppánhoz játszott, aki 2 védőt kicselezett, a kifutó kapust elfek­tette és a hálóba gurított, 3-0! Mesterhármas! (Közben Vábró egy ellenféltől elcsípett labdával kilé­pett és bevágta a csapat 4. gólját... 4-0). Majd Zielbauer jobb oldalról beívelt labdáját Freppán ka­pásból ballal bombázta a léc alá - 5-0! Hihetetlen! Csodás volt! ...És a család? - kérdezem... „Miklós fiam San Fran­ciscóban él. Sikerrel végzi tanulmányait az ottani egyik főiskolán, saját maga keresvén meg a költségeket! Szóval helytáll! Látogatásomkor láthattam a főiskola egyik folyosójának falán fiam dolgozatát, mint az egyik legjobb munkát! Egy híres mulató életét irányít­ja, angolul konferálva a műsorokat... Büszke vagyok a fiamra...,, - fejezi be meghatottan és csak úgy suttogja - „mindig hazavárom..." A feleség szintén jogász, dr. Kovács Rozália a Szekszárdi Bíróság bírája. Igen jó társ és teljes az egyetértés magánéle­tükben. „Elégedett köztisztviselő vagyok, min­denki jóságát élvezve!" „Rendkívüli emlék maradt, amikor már az NB I/B-ben - meséli Miklós - az ÓZD csapa­tának három szabadrúgását belőttem! A meccs hús­vétkor volt. Egy kedves középkorú hölgy egy gyönyörű fehér nyuszit nyomott a kezembe... egy kisfiúnak aján­dékoztam az öltözőben..." Ne szerénykedjük el, hogy az Sz. Dózsa örök gól­lövőlistáján 80 feletti lőtt góllal Freppán vezet a rendkívüli tudású, nagyszerűen játszó DÓSAI 60 fe­letti góljai előtt. - De ne feledjük azt sem, hogy egy szombati napon avatták doktorrá Miklóst és másnap az ő góljával győztünk a Várpalota ellen! Szóval pezsgős ünneplés helyeit - góllövés! Ilyen volt ez a pompás kapitány! „Egy tucat gól két szerzőjével és elköszönéssel foly­tatjuk!" Szentgyörgyi Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom