Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-18 / 19. szám

1998. OKTÓBER 18. SZEKSZÁRDI 11 Ha lehetne, már olasz nyelvből érettségizne Szekszárdon edz és tanul Arató Dávid Az utóbbi hetekben többször lehe­tett látni itthon, Szekszárdon az Ola­szországba szerződött Arató Dávidot. Kerekes társa, Istlstekker János, aki­vel együtt kerültek el városunkból, egyszer sem tűnt fel mellette. Kíván­csi voltam, mi lehet ennek az oka, hát felkerestem Dávidot. - Mióta vagy itthon? - Szeptember 8-án érkeztem haza Olaszországból, azért, hogy letegyem az érettségi vizsgáimat. - Miért most? - 1996 tavaszán, amikor negyedikes gimis voltam, két hónapot Ausztráliá­ban versenyeztünk. A sok hiányzás ^ktt nem kaphattam év végi bizo­l^nványt és így az érettségi is elma­radt. Az év végi vizsgákat még abban az évben letettem, de az érettségit mostanáig halasztottam. - Mik a választott tantárgyaid? - A számítástechnika és nyelvből az angol. Sajnos az olaszt nem lehetett választani, pedig az már jobban megy. - Érettségi után van-e továbbtanulá­si szándékod? - Nincs. Legyen meg a középfokú végzettségem és amíg lehet kerékpá­rozásból szeretnék megélni. Közben persze tanulom az angolt és az olaszt és később, ha befejezem a profi spor­tolást, a nyelvtudásomat szeretném kamatoztatni. - Olaszországban maradsz végig? - Azt még nem tudom. Csapatom, a padovai GS Tasselli Elematic pozití­van állt hozzá a dolgokhoz, és haza­engedett erre a szűk két hónapra. Ok­tóber végén a vizsgák után megyek vissza tárgyalni a továbbiakról, hiszen lassan lejár a szerződésem. Megmon­dom őszintén még nem tudom ponto­san, hogy hol folytatom. Kerestek más olasz csapatok, sőt más országból is. - Jól érzed magiul külföldön? Milye­nek ott a körülmények? - Nem bántam meg, hogy kimen­tem. Sokat versenyzünk és sokat edzünk, de mindenki profin gondol­kodik. Ha vannak is mélypontok, eze­ken átsegítjük egymást és nyomjuk tovább a pedált. Egyébként az egész csapat egy összkomfortos házban la­kik. Szigorúan ügyelnek még arra is, hogy mit eszünk. A legtöbbször per­sze tésztát és gyümölcsöt kapunk, húst például csak hetente kétszer. Amikor kimentem, akkor sem voltam a magam hetven kilójával egy vastag srác, mégis hét kilót leadtam még. Ennek ellenére jobban megy a sport azóta. - Említetted, hogy sokat versenyez­tek, milyenek az eredményeitek? - Általában heti négy versenyre is elmegyünk. Az idei évben több mint húsz versenyt nyert a csapat, ezzel kö­rülbelül ötödik helyen vagyunk a táb­lázaton. Istlstekkernek és nekem az az el­sődleges feladatunk, hogy a három idősebb versenyzőt (két olasz és egy szerb) segítsük, mint ahogy itthon a Gemenc Nagydíjon is, miután már nem volt esélyünk a győzelemre, segí­tettük csapattársunkat, Rafael Bozit. Persze azért, ha úgy jön ki a lépés, mi is érhetünk el eredményeket. Még a Gemenc Nagydíj előtt, amikor a leg­jobb formámban voltam, Cerviában egy 130 fős mezőnyből álló 110 km-es versenyen az ezüstérmes Bozi mögött harmadik lettem, így mi nyertük a csapatversenyt. - Amióta itthon vagy, Magyarorszá­gon is indultál versenyen az érettségire való felkészülés mellett. - A tanulás mellett könnyebb edzé­seket végzek. Néhány hete Budapest mellett Erdőkertesen volt egy 105 km-es felnőttverseny, amit kb. három perc előnnyel sikerült megnyernem. - Meddig szeretnél még biciklizni? - Azt hiszem, legalább 8-10 évig még külföldön szeretnék profiskodni, aztán majd még meglátjuk. - Sok sikert a további pályafutásod­hoz és egy nagy kalappal az előtted álló érettségi vizsgákhoz! F.V. PARTY Rendező Iroda nyílt! „Az Ón öröme legyen a mi gondunk" A címbéli szlogent tűzte ki zászlajára az október l-jén megalakult PARTY Rende­ző Iroda, amelynek irodája a Tambov la­r ítelepen, a Perczel utca 1-3. szám alatt álálható. Vezetőjével, Molnárné Kólya Zsuzsannával a vállalkozás létrejöttéről, s az általuk kínált szolgáltatásokról be­szélgettünk. - Jól csengő, fülbemászó nevet választottak: „PARTY". Mire szól a jogosítványuk, vállalkozói enge­délyük? - Családi események: esküvő, névadó, jubileumi esküvők, névnapok, születésnapok, gyermekzsúrok megrendezésére, s ezen túl minden társas esemény, pl. osztálytalálkozók, érettségi bankettek, nyugdí­jas- találkozók, búcsúztatók megrendezésére, ahol a résztvevők egy helyen kívánják az események minden részletét megrendelni. Úgy gondoljuk, a szlogenünk mindent elmond: hiszen aki ünnepel, az tegye gondtalanul azt, s a meghívótól a vacsorá­ig, a virágtól a zenekarig mindenben a rendelkezé­sére állunk. - Irodájuk mindenre kiterjedő szolgáltatást nyújt. Ilyen iroda nincs még Szekszárdon. Mi adta önöknek az ötletet? - Egyrészt saját negatív tapasztalatunk - itt kol­légáim nevében is beszélek, hiszen egy csapatból áll ez az iroda -, hogy mennyi utánjárással jár egy-egy családi esemény, vagy más rendezvény igényes szer­vezése. Ehhez nem mindenkinek van ideje, energi­ája, tehetsége, ismeretsége. Mi mindezt szeretnénk felajánlani. Másrészt mindenki által ismeretes és főleg a fia­talok körében nagyon vonzó, hogy külföldről „jött" divatként nagyobb az igény nálunk is a partiszerű­en, a különleges helyszíneken, főleg szabadtéren megrendezett családi ünnepségekre. - Ón és kollégái milyen tapasztalatokkal rendelkez­nek? - Reméljük hamarosan sajátokkal is. Ám több ilyen irodát megkerestünk az országban - minden­hol kitűnően működnek és óriási a kereslet irántuk - s nagy örömmel mondhatom, hogy remek ötle­tekkel, tanácsokkal láttak el bennünket. Ezenkívül a Szekszárdon megkeresett legkiválóbb szakembe­rek - gondolok itt a fényképészekre, dekoratőrre, zenekarokra, vendéglőkre, virágkötőre, s sorolhat­nám - mind nagy lelkesedéssel fogadták az iroda megalakulásának ötletét, fantáziát látnak benne, s várakozással állnak a különleges kívánságok elé. - Ezzel arra céloz, hogy az iroda az egyedi kívánsá­gokat is teljesíti? - Sőt! Ez a legfőbb célunk. Tudjuk, hogy a szek­szárdi és a környékbeli fiatalok nagyon szerencsé­sek, hiszen egy olyan csodálatos épületben köthet­nek házasságot, mint a Művészetek Háza. Mi sze­retnénk nagyon jó kapcsolatot kialakítani a Művé­szetek Házával, felajánlani azokat a szolgáltatása­inkat, melyekre nekik igényük van, bármilyen ren­dezvényről legyen szó. Semmiképpen nem konku­renciát, inkább partneri kapcsolatot szeretnénk, hi­szen ők a ház adottságaiból adódóan tudnak magas színvonalat nyújtani, a mi irodánk pedig inkább szabadtéri és különleges helyszínekben gondolko­dik. Szeretnénk az ünnepségekkel kilépni a négy fal közül. A puding próbája az evés, szokták mondani... Természetesen tisztában vagyunk, s felkészül­tünk a nehézségekre, az Anyakönyvi Hivatallal va­ló egyeztetésekre, az időjárás változásaira, s nagy­nagy izgalommal és lelkesedéssel várjuk az első olyan ünnepséget, amelynek színvonalát a PARTY Rendező Iroda fémjelzi. Bízunk saját, a fiatalok, az ünnepségeket megrendelők ötleteiben, s abban, hogy mindenki arra vágyik, az ő ünnepe legyen a legszebb, a legkülönlegesebb, olyan amilyen még senkinek nem volt. Ezt megszervezni a mi felada­tunk. - Sok sikert, a sok jó partit a PARTY Rendező Iroda valamennyi munkatársának! PR

Next

/
Oldalképek
Tartalom