Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-18 / 19. szám

4 SZEKSZÁRDI 1998. OKTÓBER 18. A bor a növényi országnak legnemesebb készítménye A szekszárdi dombok tanyáit já­rók mind gyakrabban találkozhat­nak kedves rigmusokkal, a szőlőről és borról szóló kifüggesztett taná­csokkal. Népszerű a bortermelők tízparancsolata, de gyakran olvas­ható Bodnár István háromsorosa is: „A szekszárdi bikavér, orvosságnál többet ér, aki issza hóttig él..." Levéltári forrásokból vett régi adatokat gyűjtögetve hadd áljon itt szüret idején még néhány „szőlő­szem" a beérett fürtökhöz. 1700 végéről való a valamennyi megyét megéneklő sorozat rólunk szóló versikéje, amely így óv a bor­ivás ártalmától: „ Tolna vármegyét is, ha van kedved, eljárd, Hol van Simon-Tornya, Földvár, Tolna, Szekszárd: De hogy a nagy veszélyt életedre ne várd, A jó vörös bortól szád, mint lehet, elzárd." A Duna szabályozásáig kevés szántóterülettel rendelkező Szek­szárd számára mindig létkérdés volt a jó szőlőtermés, boraiért kap­hatott cserébe a következő szüretig kitartó kenyérnek valót az Alföld­ön. Ezért is volt nagy tragédia az 1794. augusztusi tűzvész, amikor mind odalett a már padlásokon tá­rolt gabona. Egy kétsoros maradt fenn erről az esetről: „Szekszárd is könnyhullással vize­zi nemes borát, majd minden épületének gyászol­ván csak porát." 1846-ban a vá­ros megújította és magyar nyelvű körirattal látta el régi címeres pe­csétjét. Az új vál­tozat elfogadásá­ig több címerrajz készült, közülük az egyik terv fő motívuma egy ha­talmas boroshor­dó volt. Végül a jelenleg ismert változat maradt, szőlőtökével és szőlőfürttel dí­szítve. Amikor az első öt hazai bortársa­ság megalakult az erdélyi, a hegyal­jai, a pozsonyi és a újvidéki, köztük ott találjuk a Szekszárdi Bortársa­ságot is. Voltak korai szövetkezé­sek a szőlő- és bortermelés felvirá­goztatása érdekében. 1887-ben Szőlődombokra húzódó lakásépítés a Mérey utcában - 1985 (Fotó: Bakó Jenő) Szekszárdi Szőlő Szövetkezet ala­kult, a Szekszárdi Szőlősgazdák Jég Ellen Védekező Szövetkezete pedig 1900-ban jött létre. A hegy­községekről korábban már meg­emlékeztünk (Szekszárdi Vasárnap 1991. október), róluk most csak annyit: az 1894. XII. tc. alapján szervezték vala­mennyit. Az Elő­hegyi Hegyközsé­get 1906-ban, a Jobbremeteit pe­dig 1912-ben hív­ták egybe a gaz­dák. „a szőlőmű­velés előmozdítá­sa körül szüksé­gesnek és célirá­nyosnak mutatko­zó intézkedések" végrehajtása ér­dekében a Hegy­községi Tanácsot 1939-ben jegyez­ték be. Szekszár­don ekkor 2350 kh szőlő és 40 kh gyümölcsös volt 3235 gazda tulajdonában. Sok adat van arról, hogy a város miként próbálta védeni borát a máshol termett borokkal való ver­senyben. Az önkormányzati tulaj­donú Garay téri nagyvendéglő he­lyén 1893-tól Szegzárd Szállóban rendelet írta elő, hogy csak szek­szárdi borokat szabad kimérni. Eleink nem voltak mindig előrelá­tóak, ha a szőlősgazda szemével nézték a város fejlődési lehetősé­geit. Bizony előfordult, hogy a tes­tület azért akadályozta meg egy­egy iparág megtelepedését, mert az oda áramló munkaerőtől félve, az alacsony napszámmal alkalmazott | szőlőmunkások elvesztésétől tar­tottak. Végül emlékezzünk meg egy je­les borkereskedőről. A szekszárdi születésű Schwartzer Antal (1796) Bécsben tanulta ki a borkezelés tu­dományát. Üzletet is nyitott olyan sikerrel, hogy pincészetében a leg­jobb francia- és rajnavidéki pince­mestereket alkalmazhatta. Meg­vizsgáltatta a magyar borokat , köztük a szekszárdit is, és amerikai borraktárán keresztül hírnevet szerzett nekik a világban. A mo­narchia legismertebb borkereske­dője lett, az ő kezdeményezésére alakult a Bécs-Pesti Borkereske­delmi Társulat. Apjától tanult, munkásságát a fia folytatta. ú K.J. Ódon derű 5. <$>Az 1873 végén alakult Szegzárdi Önkéntes Tornász- és Tűzoltó Egylet fő célkitűzése mellett már igen korán zenekart is szervezett s ezzel nevezetesebb alkalmakkor fel is lépett. Előfordult azonban, hogy nemcsak ők gondoskodtak más szórakoztatásáról, hanem az övékről is valaki, akinek mániája volt a házak mögötti szalmakazlak gyújtogatása. így tör­tént ez a Tolnamegyei Közlöny 1878. október 27-ei száma szerint 23-án is. „Ez alkalommal a helybeli nagyvendéglő éttermé­ben comicus jelenetek is adták elő magukat, melyek méltóak a feljegyzésre. A szegzárdi tűzoltóság mint­egy negyven tagja ugyanis megyei alispánunk, Perczel Dezső úr nejének adott serenad után teljes felszerelésben az étterem asztalainál telepedett le s az ünnepélyes napot egy magának rendezett iinnepély­lyel akarta befejezni. Alig kezdett azonban a pohár csengeni és a zene szólani, egyszercsak a csárdás hangjai közé egy idegen hang vegyült, melynek kö­vetkezménye lett, hogy a tűzoltók egy másodperc (!) alatt kívül voltak a termen. Ez a jel pedig a tűzjel volt, melyet a kürtös befújt az ablakon. Képzelhető, hogy e tömeges rohanás nem esett meg minden baj nélkül. Az asztal mellett lévő székek, mindenki útjából akarván azokat eltakarítani, egy perc alatt halommá nőtték ki magukat. Egy idegen úri ember, ki az asz­talok egyikénél foglalt helyet, nem tudva, mi törté­nik, ösztönszerűleg menekülni akart s így mindenki­nek útjában állt. Egyik ellökte maga elől, akkor a másik elé került: ez megint továbblökte, és így folyt tovább, míg a sa­rokba került. De ekkor már a terem üres volt s csak az összeszórt székek közül kellett magát kiásnia, hogy végre valahára a szabadba jusson s megtudja a rohanás okát." A tűzhöz siető tettrekész férfiak ez esetben szeren­csével jártak, hiszen „a gyújtás minden komolyabb következmény nélkül maradt, mert az eső folytán nedves szalma csak lassan éget s a szomszédok által hamar elnyomatott". Lanius Excubitor Tűzoltóink igyekezete 1878-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom