Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-11 / 18. szám

4 /. sz. vájasztókörzet képviselőjelöltjei 1998. október n. Varga Péter Szekszárdi Polgári Szövetség 29 éves szekszárdi születésű, szekszárdi lakos vagyok. Gyesen lévő feleségemmel és egyéves kislányunkkal lakunk a körzetben. Jelenleg bt.­tulajdonos vállalkozóként dolgozom. Lokálpat­rióta vagyok. Képviselőként elsősorban a város gyarapodását szolgáló, hírnevét öregbítő, kör­zetemben lakók javát szolgáló dolgokért kívá­nok lobbizni. • Lobbizni fogok a választókerületemben la­kók érdekében a városi beruházások, felújítá­sok, bővítések, karbantartások arányos elosz­tásáért. • A csapadékvizek elvezetését és a szurdokok rendbe tételét komplexen megoldó beruhá­zás mielőbbi megvalósításáért. • Tenni akarok a közterületek, játszóterek rendszeres karbantartásáért, mert ez is növe­li az itt lakók komfortérzetét. • A közterületek autóbusz-közlekedését (pl. 9. sz. járat) áz itt lakók igényei, utazási szokásai szerint kell átszervezni, még akkor is, ha ez a városnak többlettámogatási költséget jelent. Csapó Károly Magyar Szocialista Párt Az I. sz. választókerületben hét jelölt „bombáz­za" Önöket nap mint nap írásban és szóban. Megalapozatlan és anyagilag megvalósíthatat­lan ígéretektől hangos a város. Én az ígéretekkel csínján bánok, csak megvaló­sítható célokat tűzök a zászlómra, mert a kö­zelmúltban megtapasztalhattuk, mit érnek az olyan ígéretek, amely mögött nincs anyagi fe­dezet. Kevés szó esik viszont arról, hogy a képviselői munka egy szolgálat, egy közösség szolgálata, nem pedig az egyéni érdekek érvényesítésének eszköze. Tiszta eszközökkel, becsületes körülmények között indulok harcba az Önök bizalmáért. Az elmúlt hat évben a választókerületet képvi­selhettem a városi közgyűlésben. Munkám so­rán mindig egy cél vezérelt: szolgálni szülővá­rosom és lakókörzetem fejlődését. Ezt tudom továbbra is felajánlani, ehhez kérem támogató szavazataikat. Kérem adják meg a lehetőséget a megkezdett munkám folytatásához. Zsók Imre FIDESZ-Magyar Polgári Párt, Magyar Demokrata Fórum, Kereszténydemokrata Néppárt Zsók Imre vagyok, 22 éves non-profit mene­dzser és közgazdász hallgató. Születésem óta Szekszárdon lakom. Szekszárd város képviselő-testületében szem­léletváltásra van szükség, ugyanis a régi rossz gyakorlat nem folytatható, mivel az térségünk végleges leszakadásához vezetne. Egy oly^fc testületre, amely képes új munkahelyet tercí^^ teni szakszerű és lendületes térségi politikával felzárkóztatja városunkat. Ha kitüntet bizalmá­val, akkor olyan képviselője leszek, akit megke­reshet a problémáival és gondjaival. A körzet problémáit - úthálózat hiányosságai a palánki és faddi hegyen és a Parászta utcában, a járdák hiánya a patak mindkét oldalán, valamint a víz­elvezetés problémái - szinte az egész körzet­ben, a buszközlekedés racionalizálása, a sze­métszállítás gondjai. Közös problémáinkat csak Önökkel együtt, vé­leményeik és javaslataik figyelembevételével lehet megoldani. Arató Vilmos Szabad Demokraták Szövetsége 1949-ben születtem, 22 éve lakom Szekszárdon a Székely Bertalan utcá­ban. 1984 óta a Tolna Megyei Kör­nyezetvédelmi Kft. vállalkozási osztá­lyát vezetem. Munkám mellett 8 évig voltam a Szekszárdi Kerékpáros Egyesület elnöke. Bábáskodtam a tri­atlon Tolna megyei meghonosításá­ban is. Részt vettem a Diákolimpia országos szervezésében. Jelenleg a Gemenci Nagydíj szervező bizottságának elnö­ke vagyok. Az Együtt Szekszárdért Egyesület tá­mogatásával indulok az önkormány­zati választásokon. Azért indulok képviselőjelöltként mert azt akarom, hogy ne legyen má­sodrendű körzet a város szélén elte­rülő lakóhelyünk. Mindent szeretnék megtenni azért, hogy az itt élők ne le­gyenek másodrendű szekszárdi ál­lampolgárok. Dr. Németh Vadász Ferenc Független Kisgazdapárt Szekszárd szülötte vagyok, a városhoz ezernyi szállal kötődöm, gondjait jól ismerem. Pártnak soha tagja nem vol­tam. A Független Kisgazdapárt szek­szárdi szervezetének felkérésére vál­laltam az I. sz. választókerületben a képviselőjelölést függetlenként. Úgy érzem, az orvosi hivatás és a köz­életi tevékenység nem áll távol egy­mástól, mindkettő becsületességet, empátiát feltételez. Munkám egész embert kíván, a feladatok megoldása nagy figyelmet és odaadást igényel. Szerencsére feleségem megfelelő hát­országot jelent. Harminckét éve va­gyunk házasok, most éljük az unoká­zás boldog napjait. Nem vágytam so­ha közéleti tevékenységre, a hatalom sohasem érdekelt, de most úgy ér­zem, tudásommal, tapasztalatommal tenni tudok a városért, a város polgá­raiért, szűkebb értelemben kerületem választópolgáraiért. Kovács István Munkáspárt Szekszárdon születtem, az Ezerjó ut­cában lakom, nyugdíjas vagyok. Szak­képzettségem autószerelő-gépész­technikus. A nyugdíjba menetelem előtt autójavítással és a közúti forga­lommal foglalkoztam. Mint a városban közlekedő és gyalo­gos sok problémával találkozom. Az egyik ilyen nagy probléma a Szek­szárd központján átmenő 56-os fő közlekedési út. Ez sok közlekedési gondot okoz, azonkívül a gépkocsik kipufogógáza erősen szennyezi a le­vegőt, amit az arra lakók és járók be­lélegeznek. Továbbá nagy problémát jelent esős időben, főképp záporeső­ben a dombokról lezúduló víz elveze­tése, például a Kadarka utca felett le­vő lakónegyedekből lejövök az utca egyik oldaláról a másikra átjövetele, az úttesten folyó nagy víz miatt. Nagy problémát okoz a városban a munka­nélküliség, a közbiztonság romlása és a hajléktalanok problémájának meg­oldása. Kiss Gyula független jelölt 40 éves vagyok, közlekedésmérnöki és gazdasági mérnöki képzettséggel rendelkezem. Az 1. sz. választókerü­letben, a Ságvári u. 4. sz. alatt lakom feleségemmel és gyerekeimmel. Független jelöltként indulok az ön­kormányzati képviselő-választáson. Úgy gondolom, hogy egyéni képviselő akkor tudja legtisztábban érvényre juttatni választói akaratát, ha tettei­ben és véleményalkotásában nem be­folyásolják pártérdekek és a szavazá­sok során nem kötik a párthoz tarto­zással járó kötelezettségek. Azért vállaltam a független egyéni képvise­lőjelöltséget, mert kizárólag a válasz­tókörzetem lakóinak érdekeit kívá­nom a közgyűlésben érvényesíteni, amit röviden így foglalok össze: KULTURÁLT LAKÓKÖRNYEZET, TISZTA KÖZÉLET! Kérem támogassanak szavazataikkal! Köszönöm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom