Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-02-08 / 2. szám
4 ' , SZEKSZÁRDI 1998. FEBRUÁR 22. Ismét a gázrobbanásról Az ezt megelőző számunkban megjelent cikkünkhöz - amely a „gázrobbanás utórezgéseit" igyekezett összefoglalni - sokan szóltak hozzá, s mondtak el adalékokat a történtekhez. Egy hölgy, a Körösi Csoma Sándor u. 11-ből arra hívta fel a figyelmünket, hogy épületüknek nincs tömbbiztosítása, viszont sok lakó rendelkezik egyénileg megkötött lakásbiztosítással. Ám ennek ellenére velük sem az adott biztosítótársaságok, sem pedig a lakásszövetkezet nem vette fel a kapcsolatot, ebből következően betört ablaküvegeikért és a javításért még nem fizetett a biztosító. - Nem szeretnénk, ha ezek a jelentős összegek is a város kaszszáját terhelnék! - mondta az asszony, akinek észrevételéért köszönet jár. Itt említjük, hogy a polgármesteri hivatal már korábban rendelkezett a biztosítottak névsorával, s az ügyben természetesen intézkedett. Hárman telefonáltak azért, hogy újból megköszönjék a gázrobbanás szörnyűséges napján történt azonnali, jól szervezett és mindenkit megnyugtató intézkedéssort, s voltak, akik külön kiemelték az üvegesek áldozatkészségét, akik az alkalmi sátorműhelyben egész éjszaka dolgoztak. Ugyancsak egy hölgy mondta el, hogy náluk és több szomszédjuknál idegen fiatalemberek segítettek összeszedni az üvegcserepeket, illetve elhúzkodni, majd a helyükre tenni a bútorokat. Kérte, tolmácsoljuk az ismeretlen húsz év körülieknek hálás köszönetüket, ugyanis az érthető óriási felfordulásban még „a nevüket is elfelejtettük megkérdezni". Most szerdán ismét érdeklődtünk a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányságon, hogy befejeződtek-e már a vizsgálatok? Börzsönyi Péter százados, kiemelt fővizsgáló elmondta, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szakértői hamarosan átadják nekik a vizsgálatról szóló szakvéleményt. Előzetesen annyit mondott a százados: az már bizonyos, hogy anyaghiba nincs azokban a konvektorokban és a sokat emlegetett ominózus hollanderben (gáztűzhelynél), amelyek abban a lakásban voltak, ahonnét a robbanás kiindult. Ugyancsak megírtuk, hogy abban a lakásban, ahol a robbanás történt, volt egy kiskutya is. Az akkori információink szerint a kutyus valósággal „kiszállt" a lakásból. Később kutyamenhelyre került, s mint a rendőrségen mondták, az állatorvos nem tudta megmenteni. A héten telefonált Nagy Piroska, a Hermán Ottó Állatvédő Egyesület Tolna Megyei Szervezetétől, hogy az önkormányzat és az általa közösen működtetett állatmenhelyen valóban ott volt a kutya. A robbanást követő napon szóltak neki a rendőrök, hogy a Körösi Csoma Sándor utca alatti egyik ház lépcsőházába behúzódott egy öszszeégett szőrű kutya. Nagy Piroskáék el is mentek érte. Májgombóclevest vittek a szálkás szőrű tacsinak. A remegő állat evett valamennyit, majd kissé megnyugodott. Ezután elvitték a menhelyre. Nagy Piroska azt mondta, nem volt súlyos az állapota a kutyának, csupán a szőre pörkölődött meg. Szóltak az egyik helyi rádiónak, hogy a kutyust hol lehet átvenni. December 23-án V. Ibolya - az ő lakásuk robbant föl, s néhány nap múlva élettársa belehalt sérüléseibe - el is ment az állatért és elvitte. Ám amikor január 20-a körül telefonon beszéltem V. Ibolyával, azt mondta, „nincs kutya, nincs semmiféle kutya..." Majd megkérdezte: - Miért ilyen fontos ez? Sajnos, a sérült épületekkel kapcsolatban vannak problémák. Kutrovácz Jenő, az Epsol Társasházüzemeltető Kft. (Q+Q Iroda) vezetője, miután arról tájékoztatott, hogy V. Ibolya lakása elkészült, a jövő hét elején már be lehet költözni, arról szólt, hogy egyelőre az önkormányzat által nyitott számlán összegyűlt több mint kilencszázezer forintot nem osztják szét a károsultak között. Úgy tudja, hogy az adományokból összegyűlt pénzre a lakóknak várniuk kell. Hogy miért? Ezt próbáltuk kideríteni. Bölcsföldi László, a Mirold Kft. Üvegcentrumának üzletvezetője - ez a cég teremtette elő a robbanást követő órán belül a 600 négyzetméter üveget, s ugyancsak ők szervezték meg az üvegezési munkákat - elmondta, hogy egy 300 ezer forintos számlájuk még kifizetetlen. Az említett összegű kár a Körösi Csoma Sándor utca 11/A és a 11/B épületben keletkezett. A házak kezelője az Alisca Lakásfenntartó Szövetkezet. Bölcsföldi úr ettől a szövetkezettől kapott annak idején egy meghatalmazást, hogy a biztosított lakások ügyében járjon el a biztosító társaságoknál és vegye föl a biztosítási összegeket. Ez annyiban tűnt furcsának, hogy miért nem az épületek kezelője járt el az ügyekben? Erős István, a szövetkezet elnöke erre azt válaszolta, hogy így a kft. hamarabb juthatott a pénzéhez, mintha először az ő számlájukra utalták volna a biztosítók a pénzt, s ők pedig továbbutalták volna a kft.-nek. Ezek után kérdés, hogy miért tartozik az említett két ház még mindig háromszázezer forinttal a Miroldnak? Kiderült, hogy kilenc lakásnak a robbanáskor nem volt biztosítása, ám az üvegezési és egyéb munkálatokat elvégezték számukra is. Feltettem a kérdést Erős Istvánnak, hogy a szövetkezet miért nem előlegezi meg az összeget a lakóknak, si^ zeti ki a számlán szereplő öss^^ get a Mirold Kft.-nek? Erős úr közölte, hogy tavaly az említett épületek felhasználták a felújításra tartalékolt pénzüket a tető javítására, így nincs pénzük. A szövetkezet pedig a törvény értelmében más házak pénzéből nem fizethet, ugyanis a pénzösszegeket külön kell kezelnie. Tehát? - Dr. Ferincz János aljegyzővel a hét elején megállapodtunk abban, hogy a támogatásra öszszegyűlt pénzből kifizetik a háromszázezer forintot - kezdte a választ Erős István. - Nézze, én a lakókat védem. Nem kérhettem a kilenc biztosítatlan lakásban élőktől közel 30-30 ezer rintot a kár megtérítésére, ^^ szen ők nem felelősek a történtekért. Viszont az az épület, ahol a robbanás történt, rendelkezik tömbbiztosítással. Ezt mi megszereztük. Ennek a felelősségbiztosítási részében az áll, hogy a Providencia Biztosítónak ötmillió forintig helyt kell állnia a keletkezett károkért. Bízunk benne, hogy ez alapján a Providencia fizet. Bár hozzáteszem, egy megbeszélés alkalmával a biztosító képviselője úgy fogalmazott, hogy majd meglátják: vagy fizetnek, vagy nem. Hiszem, hogy a Providencia eleget tesz a szerződésben foglaltaknak, s a kilenc károsult biztosítatlan lakás lakóinak érdekében nem kell bírósághoz fordulnunk. V. Horváth