Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-05-27 / 10. szám

, SZEKSZÁRDI 8 VASAHMAP 1998. MÁJUS 27. Kuglófsütők Rövid a mondat, hosszú az asztal a Szent István Ház konyhájában, a moz­dulat pedig gyakor­lott. Mindenki tudja a dolgát, azt, hogy mi­kor lépjen elő fősze­replővé, mikor pihen­jen, mikor erősítsen meg egy-egy meglá­tást és mikor ne. - Jaj, ne mozgassá­tok az asztalt, mert a kuglóftészta nem sze­reti! - hangzik és már­is követi egy rövid ma­gyarázat. - Régen vájdlingban dagasz­tottunk, lenn volt a földön, így nem is volt gond. Értem én, hogyne érteném, nézek rájuk, s mondom is, de azok is értik, akik dagasztják, formázzák, ízesítik, sütik. Lát­szik, nem először kerítik az asz­talra ezt a Elzászból származó süteményt a sütő asszonyok. így mondják, sütő asszonyok, s ez nem takar mást, mint id. Hepp Ádámnét, Miskolczy Miklósnét - a lelkemre köti a czy-t -, Éppel Jánosnét, Jéhn Mihálynét, aki azért van a segí­tők között, mert az énekkar föl­vigyázója és most az ő speyeri és bietigheimi vendégeiknek készül a tizenkét kuglóf. Miközben mondják, hogy kicsodák is ők, nem feledkeznek meg a távol le­vő, ám állandó társukról, Klézli Jánosnérói és Kurcz Józsefnérói, aki szintén több kuglófsütési ak­ció részese volt. Szóval most a speyerieknek és a bietigheimieknek sütnek, nem­régiben a 2-es iskolásoknak ké­szítettek huszonötöt, s az asszo­nyokat minősíti az, hogy nem volt elég a kuglóf, még a morzsá­ja el elfogyott. De nem maradt ki - nem is maradhat - a sorból a 4­es iskola sem. - Ott rétes van, kuglóf meg le­pény, ha megyünk a sötétvölgyi táborba - magyarázza id. Hepp Ádámné. - Elkészítjük itthon, aztán visszük, de jön velünk a harmonika is. A Vanya Gyuri hozza. Húzza aztán. - A Petőfi utcai óvodába pedig farsangi fánkot sütöttünk - egé­szíti ki a sort Miskolczy Miklósné, aztán hagyja, hagyják, hogy emlékeket idéztessek ve­lük. Azokat a falusi lakodalmakat, ahova a fél község szokott men­ni, hogy kíváncsi szemmel meg­nézzék a menyasszonyt meg a vőlegényt, hogy meghallgassák a zenekart, megkóstolják a felkí­nált bort és a kuglófot. Mert a kuglóf nem maradhatott el, s nem maradhat el ma sem, még a családi asztalra is kerül elég gyakran. Bizonyára titka van ennek, gondolom és ha gondolom, hát ki is mondom. A kuglófsütők rázzák a fejüket, s meggyőznek: semmi nagy titok nincs. Olajjal készül, mert az talán gyengébben tartja a margarinnál és foszlós lesz tőle. - Kell hozzá három tojás sár­gája, egy citrom héja, egy decili­ter olaj, öt dkg élesztő - sorolja Miskolczy Miklósné, miközben kicsit megpihen - felfuttatjuk langyos tejjel, kis cukorral; kell hozzá ötven deka liszt, harminc darab Édeske és egy kis só.... és ezt összedagasztjuk. - Ha barnát akar az ember, ak­kor megfelezzük a tésztát és ka­kaót teszünk hozzá - viszi tovább a gondolatokat id. Hepp Ádám­né, miközben gyors mozdulatok­kal összerendez egy sütőnyi kug­lóftésztát. - Ha nem akarunk barnát, akkor mazsolát teszünk bele - szól,, s figyelmét a sütő fe­lé fordítja, aminek nyitott ajtaja mögül felséges illat árad. - Csak lassan, lassan! - óvatos­kodnak az asszonyok - újságot a tetejére, hogy ne barnuljon to­vább! Ráteszik, s hogy ne maradjon csönd a kellemes meleg illatú konyhában, provokálom őket, mondanák meg, hogyan is van­nak azokkal az iskolai sütésekkel meg a hozzátartozó beszélge­tésekkel, nótázásokkal, munká­val. Megcsillan a szemük. Beszél is. Aztán a szavak is előjönnek. - Sokat dolgoz­tunk - sóhajtják -, amikor a betlehemes játékhoz varrtuk a ruhákat. - Szoknya, csip­ke... nagyon nagy munka volt. - El ne felejtse b^^ leírni a cikkbe, hogy igen sokat segített a 76 éves Jéhn Jánosné - kötik a lel­kemre - ő tudta szabni, varrni a ru­hákat. Megígérem, hogy­ne ígérném és még tudakolok valamit. Kerülgetem az iden­titás szót, bár biztos vagyok ben­ne, hogy értik, a tartalmát pedig élik, megélik, s aztán csak-csak megkérdezem, hogy az iskolák­ban zajló beszélgetéseiknek, kö­zös dalolásaiknak mekkora sze­repe van a gyerekek azonosság­tudatának a kialakításában. - Ha az ember idősödik, akk^fe tudja felfogni, megérteni - rea^ gál elsőként Jéhn Mihályné. - Érezni kell, az én unokáim érzik, hogy svábok - néz rám Miskolczy Miklósné. - Ha a szülő érzi, akkor a gye­rek is - osztja meg tapasztalatát Éppel Jánosné, amit aztán id. Hepp Ádámné megtold egy he­lyesléssel, s azzal: jobban a taná­rok tudnák megmondani. A sü­tőhöz lép frissen, kiszedi a gyö­nyörű, magas, ínycsiklandó illatú kuglófokat. Gyakorlott kezek ál­tal aztán újak kerülnek a helyük­re. Tele van a konyha, tele van az utca kuglófillattal, s miközben ha­zafelé tartok, azon gondolkodom, hogy milyen jó is volna, ha ez a vi­lág Szekszárdostól, mindenestől egy nagy meleg, illatos, kakaós kuglóf lenne... i

Next

/
Oldalképek
Tartalom