Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-12-21 / 22. szám

08 , SZEKSZÁRDI 1997. DECEMBER 21. V4S4RNAP % 15 on (Középiskolai Matematikai bapok) szintén a második helyezés lett az enyém. - Az Eötvös-versenyen kinek a javaslatára indultál? - Igazság szerint különösebben senki sem ösztönzött. Jóformán minden versenyen indulok. Nekem természetes, hogy kitartóan próbálkozom, hiszen ebből is csak tanulni lehet. - Mennyire jelentett nagy feladatot ez a kihívás? Egyetemistákkal versenyzett Mindannyian ismerjük, illetve szeretnénk ismerni azt a felemelő érzést, amikor egy versenyen sikeres eredményt érünk el, legyen az sport- vagy elméleti vetélkedő. Péterfalvi Csaba, a Garay János Gimnázium harmadik osztályos tanulója jogosan lehet büszke az Eötvös fizikaversenyen elért helyezésére, hiszen a 15 legjobb eredmény egyike az övé. Vele beszélgettünk arról, hogy is zajlott ez a megmérettetés. - Mióta érdekel a fizika? t

Már egészen kicsi koromban is foglalatott. Minden megragadott, ami kapatban állt a fizikával. Már akkor az volt a problémám, miért nem lehet a nyakkendőből tolltartót készíteni, míg más gyerek azt nem értette, miért esik az eső. - Korábban is szerepeltél ilyen jól? - Igen az általános iskolai határontúli versenyeken fizikából harmadik, matematikából második lettem, valamint a KÖMÁL- Mondjuk egy tízes listán 7,3-as nehézségi fokozatú volt. Persze ez az én véleményem, és az ellenfeleimnek valószínűleg könnyebbnek tűnt, hiszen jó néhány egyetemista is akadt köztük. Ezt az Eötvös-versenyt ugyanis országszerte megrendezték. Három feladatot kellett kidolgoznunk és ehhez öt óra állt a rendelkezésünkre. Sajnos az egyik feladat megoldásához olyan ismeretekre lett volna szükség, amelyeket a korom miatt az iskolában még nem sajátíthattam el. - Mennyi pluszmunkátjelentett a felkészülés? - Külön nem kellett erre tanulnom, mert a KÖMÁL versenyszerű feladatlapjainak megoldásával folyamatosan gyakoroltam. Ezenkívül részt veszek egy pécsi fizikaszakkör munkájában és otthon is oldok meg feladatokat. Tehát körülbelül heti hét órát foglalkozom a fizikával az iskolán kívül is és a versenyekre való felkészülésekhez ez elég. - Szóval számítottál erre a szép eredményre? - Nem igazán... Úgy gondoltam, talán az első kétszázban benne leszek. Valójában az eredménynél jobban foglalkoztattak e helyes megoldások és az, hogy jól gondolkodtam-e. - Jellemző rád a szórakozottság, hogy elmélyülsz a fizika rejtelmeiben ? - Igen, előfordult már, hogy reklamált egy vendégünk odahaza, mert a szája majdnem odatapadt egy pohárhoz, amelyet előzőleg a kísérleteim miatt ragasztóval kentem be... A sok egyéb dolog mellett a családom végül is akkor lázadt fel, amikor véletlenül sósavval kimartam az új konyhabútort, és amikor gázolajat hűtöttem a fagyasztóban... Pedig nem is volt annyira büdös... Aszódy Eszter rEdesvölgyi suli szerelmes ikrei Az új televíziós csatornák végeláthatatlan sorozatok tömegét ontják magukból. A téma napszaknak megfelelően változik, hiszen alkalmazkodni kell az aktuálisan megcélzott nézők ízléséhez. Azért nem mondom azt, hogy igényeihez, mert ilyen aligha lehet annak, aki napról napra képes végignézni ezeket a finoman szólva is gyenge produkciókat. De téijünk vissza a változatos kínálathoz. Délelőtt többnyire az ^ftfcő napi műsor legnépszerűbb darabjait ™wnétlik, kora délután az egészen kis gyerekek érdeklődésére számítva folytatásos rajzfilmeket vetítenek (Davy Crockett, A pálya ördöge, Candy), három óra után követeznek a nagyobbaknak szánt húszpercesek, kizárólag tinédzser hősökkel (Sweet Valley, Aki bújt, aki nem; Csupa, csupa élet). A kora esti órákban a családsorozatok, illetve a jól ismert brazil szériák veszik át az uralmat (A farm, ahol élünk, A pampák királya), fő műsoridőben pedig mindenki válogathat az izgalmas akciók (Kaméleon), krimik (Derrick), a még izgalmasabb kórházsorozatok (Vészhelyzet) vagy scifik (Kenedy űrközpontjelentkezik, X-akták), illetve a Dallas-típusú limonádék (Dinasztia, Gazdagok és szépek) között. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy e színes skála, mely. darabja érdemes léginkááb a részletes elemzésre. Végül a Sweet Valley c. amerikai sorozat mellett döntöttem, mely minden hétköznap 16.30 órakor látható az RTL Klub csatornájáán. Szép, angol címe van, ezért eltelt néhány perc, míg rájöttem, hogy valahonnan már ismerős. Kellemes gyerekkori emlékeket ébresztett bennem és -gondolom-a korosztályom többi romantikus lelkű tagjában is. Úgy tizenkét éves lehettem, amikor először találkoztam a Vörös Rózsa (!) sorozatában megjelent Az édesvölgyi suli szerelmes ikrei c. kötetek egyikével. Bárgyú kis történetek egy tipikusan amerikai, azaz csodaszép, csodaokos, csodagazdag ikerpárral, így aztán nem voltak nagy elvárásaim a tévéfilmváltozatot illetően sem. Kész szerencse, mert így nem ért nagy csalódás. A film jóval gyengébb az írott változatnál (bár az sem remekmű), ami nem meglepő, elvégre mire számítson az ember, amikor egy-egy százoldalas történetet negyedórában próbálnak megjeleníteni. Természetesen minden sztorit a végletekig leegyszerűsítettek, így a jelenetek többsége rém sutára sikerül. A történet egy amerikai iskolatípus diákjaira épül, tehát van egy szép, gazdag, de buta, egy csúnya, szegény, de okos, egy szép, gazdag, de gonosz, egy szép, kedves, de szegény és vannak a csodálatos Wakefield ikrek: Elizabeth és Jessica. Az ember azt sem tudja hirtelen, melyikkel kéne azonosulni... Vajon, mi lehet a konfliktus forrása egy sztoriban, melynek ikrek a főszereplői?! Természetesen a szokásos: a külsejüket tekintve, mint két tojás (vagy inkább, mint két hímes tojás), annál eltérőbb azonban a természetük, az egyik egy angyal, a másik maga az ördög. Ahogy ez már lenni szokott... Jess, a könyörtelen mindenkin keresztülgázol, hogy önző érdekeit megfelelően érvényesítse, Liz, a Ms. Mindennapraegyjótett pedig eltakarítja a „hullákat", persze csak gimnáziumi keretek között, tipikusan(?) tinédzserproblémákkal. Igazából a testvérek közötti karakterbeli különbségeket nem sikerült olyan egyértelműen jelezni, mint a regényben, a helyzetek nem olyan kiélezettek, nem is olyan izgalmasak, a cselekedetek nem elég indokoltak, szóvalfércmunka az egész. Mivel diákokról van szó, mindenki igyekszik irreálisanfiatalosrafogni a figurát, lezser, de méregdrága holmikban pózol az egész gimnázium (kivéve a „szegény, de szép"-el). A filmben összesen három helyszint figyelhetünk meg: van ugye az iskola, aztán egy bár, ahol a srácok suli után találkoznak, végül egy konyha, amely a Wakefteld-ikrek otthonát szimbolizálja. Magyarul az egész filmet le lehet forgatni egy nagyobbacska stúdióban. Azért néha kimozdul a kamera, látunk egy valószínűleg valódi gimnáziumot kívülről, vagy egy parkolót, ebédlöt, szóval a szánalmas német sorozatokhoz képest egészen életszerüek a filmkockák. Összegezve mégis azt kell mondanom, vizuálisan és verbálisan is nagyon szerény produkció. A színészek kiválasztása, bizonyos szempontból telitalálat, a figuráák szinte tökéletesen megfelelnek a regénybeli párjuknak, már ami a külsőt illeti. És valljuk be, nem lehetett könnyű egy szőke, kékszemű, tökéletes alakú egypetéjű ikerprt találni. Ezek után azt már eszünkbe sem jut elvárni, hogy ezek az amerikai álompéldányok színészként is nyújtsanak valamit. Megelégszünk sugárzó örökoptimista mosolyukkal, magabiztos lazaságukkal, azzal, hogy a nagy „Óperenciás" túloldalon mindig süt a nap, fehéren fodrozódnak a hullámok. A fiatalok néha elmennek suliba (persze valami luxusautón), de főleg kerti partit rendeznek, sütkéreznek a medence mellett, teniszezgetnek, meg versenytáncot tanulnak. Hát igen, ez Amerika... Azért az furcsa, hogy nekem sosem az volt álmaim netovábbja hogy én lehessek a szurkolókórus csapatkapitánya. GYURICZA ÁGNES Kispál és a borz: Happy Borzday Végre Szekszárdon is megünnepelhettük a Kispál és a borz tízéves fennállását. A december 5-i koncerten meglepően kevesen voltak, de így legalább volt levegő meg rendes tánctér, ami egy Kispál-koncerten kifejezetten luxusnak szokott számítani. Igazából nem is a buliról kéne most írni, inkább annak az apropójáról, azaz a legújabb Kispál-albumról. Hát, tessék... Szóval itt ez az új lemez. Nem tudom megtagadni szálkavadász önmagam, a negatívumokkal kezdem. Szerencsére kevés van. Először is a borítót ismét sikerült pocsékra megcsinálni az egyik legjellegtelenebb képpel. Esküszöm, a belső borítón látható képek mindegyike jobb ennél. Aztán, ha már egyszer megígérték, a kazettában miért nincsenek benne a jelenlévők nevei. Pedig tényleg jó poén lett volna, valami egyészen új, amit majd lehet mutogatni az unokáknak. De abba is hagyom, hallottakról jót vagy semmit. Az album persze nagyon jó, de ezzel nem mondok újdonságot. A pécsi szál ismét kitett magáért, mint az előző hat lemez esetében is. Ahogy már megszoktuk. Ezen hetedik apropóját a tízéves születésnap adta, de egyébként is ideje volt már kijönni valamilyen összefoglalóval. Néhányan ilyenkor egy Best of lemezt adnak ki, az is jó, csak utálom, hogy nincs benne munka, meg én is megtudnám csinálni otthon, a kétkazettásommal. Egy koncertalbum egészen más. Ott van erőfeszítés, hogy jól szóljon, hogy átadja a koncertfiiinget, meg van egy közönség, mint öSzszetevő, aki bekiabál, tapsol, fütyül, énekel, ilyenek. És ezzel is számolni kell. Szóval volt ez a koncert valamikor októberben, a mára már gyászos emlékűvé vált, de akkor még őijöngést kiváltó finn-magyar után, a még ünnepélyesen meg nem nyitott Egyetemi klubban. Aki számít vagy számol, ott volt. Rengeteg ember, levegő meg egy szál se, de nem tudtam haragudni, mert cserébe Lovasiék lenyomták az eddigi legjobb koncertjüket. Volt igazi Tingi-tangli, Emese és a Szőkített nő, Húsrágó hídverő, Zsákmányállat, Autók a tenger felé. Ők húszan, meg másik húsz, akik nem fértek fel az albumra. Kellett már ez a lemez, nagyon kellett. Aki ott volt, annak már csak az emlékek miatt is, aki meg nem, hátha majd most. De nem álltatom magam, meg nem is érdekel. Viszlát tíz év múlva. FZ