Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-12-21 / 22. szám

XIV II Karácsonyi melléklet 1997. DECEMBER 21. „A legszebb ajándék" Meghitt ünnepség színhelye volt a városháza kisterme 1997. decem­ber 16-án délelőtt 10 órakor. Szek­szárd városa, ezen a kis ünnepsé­gen, újra két magyar, s ezzel szek­szárdi állampolgárral lett gazda­gabb. A rendszerváltás óta sok-sok család talált itt otthonra, s szorgal­mas munkájuk eredményeként, la­kással és egzisztenciával rendel­keznek, szinte kivétel nélkül mind­annyian. Kocsis Imre Antal polgármester meleg hangú köszöntőjétől, a Himnusztól, s Orbán György igé­nyes Babits-tolmácsolásától nem­csak az ünnepelteknek, de a velük ünneplő családtagoknak is könnyes lett a szemük. Talán azért is, amit Pescár Sán­dor mondott: „A legszebb karácso­nyi ajándék életemben, hogy végre megvalósulhatott az álmom, itt él­hetek, dolgozhatok Magyarorszá­hocsis Imre Antal Pál Jánosnak gratulál gon édesanyámmal és testvérem­mel." Pescar Erzsébet, aki kisebbik fiával 1991-ben jött át, így emléke­zik az elmúlt évekre: „Az 1989-es karácsonyt még Déván ünnepel­tük, ezt azonban jobban szeret­nénk elfelejteni. Amikor átjöttünk, 1990-ben már békésebb és bizton­ságosabb volt az ünnepünk. Leg­nagyobb boldogságunkra kisebbik fiammal, mi már 1995-ben meg­kaptuk az állampolgárságot, s Sán­dor fiam most kapta meg. Ő ké­sőbb jött utánunk, így később tud­ta beadni a kérelmét. Ez a kará­csony számomra a legnagyobb boldogság. Két felnőtt fiammal, akiknek jó munkahelyük van, és velem együtt már itthon vannak ebben a városban, békében és bol­dogságban, s főleg biztonságban ünnepelhetünk." A másik friss magyar állampol­gár, Pál János huncut mosollyal mondja: „Számomra pedig az éle­tem legszebb névnapi ajándéka ez a mai esemény. A feleségem, és a család egyik része már részt vehe­tett egy ilyen szép és megható ün­nepségen, jómagam most, s a csa­lád többi tagjáért, reméljük, nem­sokára újra szólhat a magyar Him­nusz. A finom szekszárdi bort, amit a polgármester úrtól kaptam, karácsony este bontom fel, s úgy szeretném, hogy a családom min­den tagja koccinthasson vele." Gratulációk, örömkönnyek, megkönnyebbült sóhajok, a S/M zat dallamára lehajtott fejek, mindehhez díszletül az adventi ko­szorú három gyertyájának fénye. Boldog, békés karácsonyt új ma­gyar szekszárdi állampolgárok! - sas ­A szeretet ünnepén... A régieknek, a tanítóknak, a munkában megfáradtaknak A város már karácsonyi fény­ben úszott, csikorgott a hó a ko­ra délutáni hidegben, ám a Vár­megyeháza borozójában de­cember 17-én megmelegedtek a kezek és a szívek. Szép hagyo­mányt teremtettek és ápolnak azok, akik immár második alka­lommal hívják és váiják őszinte szeretettel, műsorral és finom vacsorával a szekszárdi város­háza valamikori dolgozóit. S akkor még nem szóltam ar­ról a tiszteletről, amellyel a megérdemelt pihenőéveiket töltő, valamikori dolgozókat köszöntötte Kocsis Imre Antal polgármester és dr. Samu La­jos, a városháza szakszervezeté­nek titkára. Az ünnepi terített asztalnál helyet foglaló vendégeket még aktív, de már régi dolgozók, akik valamikor kollégák voltak, dr. Palkó László jegyző és a vá­rosháza valamennyi irodaveze­tője megtisztelte jelenlétével, és együtt emlegették fel a régi idő­ket. Ha hagyomány, akkor le­gyen hagyomány, erre gondol­tak a szervezők, s az ünnepi mű­sor valóban méltó volt a vendé­gekhez. A zeneiskola növendé­kei Szőr Márta tanárnő vezeté­sével megható karácsonyi han­gulatot varázsoltak. Darvas Ferenc költő egy kará­csonyi novellával és kifejezet­ten erre az alkalomra írt versé­nek előadásával fokozta a meg­hitt hangulatot, amit felesége, Irénke karácsonyi énekekkel festett alá. Az ünnepi asztal gyertyái már félig leégtek, a vacsoratányérok megüresedtek, a koccintásra emelt poharak mellé mindenki­nek jutott egy kedves mosoly, meleg kézszorítás, karácsonyi jókívánság. S, hogy az ajándékokról se fe­ledkezzünk meg, egy-egy cso­dálatos tájképpel kívánt a város vezetése békés ünnepeket, egészségben gazdag új eszten­dőt valamikori dolgozóinak. A szakszervezet pedig ajándék­utalvánnyal „fejelte" meg, ami szintén kellemes meglepetés volt a vendégeknek. A teremben halk duruzsolás­sá folyt össze az emlékszel még? kérdések özöne , s a régi kollégák, akik talán évente egy­szer találkoznak ezen az ünne­pélyes alkalomkor, régi történe­teket, szép és nehéz éveket, megoldott ügyeket, jó és kevés­bé jó főnököket, emlékezetes ügyfeleket „idéztek" meg. A kedves olvasó bizonyára észrevette, hogy a krónikás egy­szer sem írta le az a szót, amely­lyel a nem aktív dolgozókat szo­kás megnevezni. Tudatos voÜ| ennek a szónak a kerülése, meiP itt csak régi kollégák, barátok ta­lálkoztak - s reméljük fognak jövőre újra találkozni akiknek közös emlékeik és élményeik vannak, s akik az est vége felé a karácsonyi énekek után azt is eldúdolták, hogy „Szeressük egymást gyerekek". Most karácsony előtt tisztelet a régieknek, a tanítóknak, a munkában megfáradtaknak. S erőt magunknak, hogy évről év­re megtisztelhessük őket, s ha máskor nincs is időnk ebben a rohanó világban, de legalább a szeretet ünnepén. - sas -

Next

/
Oldalképek
Tartalom