Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-12-21 / 22. szám

, SZEKSZÁRDI 1997. DECEMBER 21. # VA§ÁRNAP % Érdekli? Bemutatjuk! A párt monopóliumát a pénz monopóliuma váltotta föl Azt kérte dr. Nagy József, a Tolna Megyei Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa, hogy a Térfal Kft-ben keressem föl Sulyok Balázs építészt, s beszélgessünk arról, hogyan lehet pályázat útján megnyerni egy-egy munkát. Javasolta, beszélgessünk, a kenő-illetve csúszópénzekről is, ha az építészszakmában van ilyen. Természetesen igyekeztünk teljesíteni Nagy főorvos kérését, ám előtte a közelgő karácsonyról emlékeztünk meg „Sulyok-módon". ^^ Úgy ünnepelünk, ahogyan leg^P^ben ebben az országban. A gyerekek - Janka hatéves múlt, Benedek háromesztendős - már nagyon váiják az ünnepet, amit most nem a szekszárdi félkész házunkban töltünk, hanem az ország másik részében, a nagyszülőknél. A karácsonyfa díszítésében már tavaly részt vettek a gyerekek, nálunk az ajándékok jelentik a meglepetést... Karácsonykor beszélgetünk a kis Jézusról, Krisztusról, de a mi törekvésünk az, hogy a gyerekeket a családi együvé tartozásának örömére és a szeretetre neveljük. Persze, ez nem direkt módon történik, mert úgy nem is történhet... Természetesen a fbidíszített fa alatt Janka és Benedek is énekel egy-két karácsonyi gyermekdalt, majd az ünnephez méltóan feldí«

ített asztalhoz ülünk és vacsoránk. Azért hozzáteszem, hogy korábban albérletben laktunk, ahol nem lehetett igazán megteremteni az ünnep hagyományait... ez valóban mostanában és ezután alakul ki. Ja! És az nagyon jó volna, ha karácsonykor esne a hó, mert a gyerekek már nagyon váiják... - Most térjünk át Sulyok Balázsra, ahogyan azt Nagy főorvos úr kérte. A Térfal Építész és Belsőépítész Kft.-nek hány tagja van és ki az ügyvezetője? - Négyen alkotjuk a társaságot, s valamennyien „vezetők" vagyunk, ugyanakkor „beosztottak", tehát nincs hierarchia. Feleségem is építész, van egy belsőépítész kollégánk, aki iparművészeti főiskolát végzett és van egy számítógépes szakember és én. - Úgy tudom, hogy a műegyetemet diploma-díjjal végezte. - Ez annyiban érdekes, hoy nyomban fölvettek az Építőművészek Szövetségébe. Ennek is köszönhehettem mesteriskolába az iparművészetisekkel együtt, ami kvázi másoddiplomát jelent, aminek eredményeképpen vezető tervező lettem. Ezután jöttem Szekszárdra, a tervező vállalathoz egy hirdetésre. Előttem tíz-tizenkét éve nem érkezett tervező a városba. Úgy emlékszem, akkor Lajtai Zoltán volt itt a legfiatalabb. - Korábban nem is járt Szekszárdon? - Dehogynem. Többször is. Nagyon vonzott a város léptéke és az, hogy a vállalatnál olyan munkákat bíztak rám, amelyek az önálló kibontakozásomat isjelentették. Budapesten valamelyik x-edik beosztott lettem volna csak, noha úgy éreztem, hogy annál több motoszkál bennem. - Ezt az eredményei elég hamar visszaigazolták, hiszen a tervező vállalat megszűnése után sem maradt munka nélkül, sokan keresik és bízzák meg különböző munkákkal. Tehát jól megélnek. - Igen... bár nem feltétlenül a városból, mert itt elég szűkek a lehetőségek. Viszont, ha a kft. valamelyik tagját az országban bárhol felkérik egy munka elkészítésére, az azt is jelenti, hogy együtt vállaljuk és csináljuk. Bár a feleségem még gyesen van. - Mi a helyzet a pályázatokkal? - Lehet, hogy a kérdést megkerülöm, de kényszerből. Ugyanis a tervező ebbe még mindig nem lát bele. A tervezőnek megköszönik a munkáját, amikor leadja a tervet és kész. A tervező nem vesz részt a kivitelező pályázatának elbírálásában, s arról sem tájékoztatják, hogy az ő munkájára melyik kivitelező nyújtotta be a legjobb pályázatot. - A tervezésben is van pályáztatás? - Van, hogyne. Ám a lehetőségeinket, amelyek elég kötöttek, az Építész Kamara szigorúan meghatározza. Ezért is és sok másért is szinte kizártnak tartom, hogy anyagi vonzatú korrupció a legcsekélyebb formában is előforduljon a mi területünkön. Ugyanis a tervezésben nagyon kis pénz van. Aki jól keres, az nagyon sok munkát vállal és végez el színvonalasan. - De az előfordul, hogy a megrendelő a kiválasztott tervezőnek a szokott árfelett ajánlföljelentősebb őszszeget. - Ez nem csúszópénz, hanem ezt meghívásos versenynek nevezik, vagyis legális. A megrendelő felkér egy, két vagy három tervezőt a megjelölt összegért a terv elkészítésére. Ez szabályszerű pályáztatás. - Mi alapján állapítják meg a tervezési díjat? - A beruházási díj két-három százaléka a tervezés díja, amit az Építészeti Honorárium-kódex határoz meg. - A valóságban ezt gyakran nem lehet érvényesíteni. - Igen ez gondot jelent, ugyanis mindig vannak olyan tervezők, akik félpénzért elvégzik a munkát... ami valamiért megéri nekik. Ám a minőség a végeredmény. -És ez a megrendelő igénytelenségét is jelzi. - Igaza van. Ugyanis az építészet - kivéve századunk 1945 utáni időszakát - mindig művészet volt...a Bazilikától az Eiffel-tornyon át a szekszárdi vármegyeházáig... De az elmúlt negyven-ötven év az építészetet ipari termeléssé degradálta, aminek a tervező egyszerűen csak a kiszolgálója volt, s ez nem múlik el nyomtalanul. - Ebből a posványból próbálnak kikecmeregni? Vannak ennek már jelei? - Jelei vannak, s egészen biztatóak. De szakmailag a fő gond az, hogy a párt monopóliumát a pénz monopóliuma váltotta föl. Másképpen: havalaki invesztál,bármit kérhet, akár a leglehetetlenebb dolgot is, hiszen az ő pénzéről van szó. Tehát ebből a szempontból cseberből vederbe esett a dolog. - Sajnos ez a középületekkel is megesik, ugyanígy a köztéri szobrokkal is. Miért van ez? - Fontosnak tartanám, hogy egy-egy városban létezzen egy köztiszteletben álló, szakmai tekintélyekből kiválasztott - nevezzük akár zsűrinek - grémium, amely a köz érdekében létesítendő szobrok, épületek kialakításában erős szakmai véleménnyel szolgálna. Ugyanis úgy látom, hogy az említettekre vonatkozó döntések ugyancsak a partvonalon dőlnek el... - A lesújtó témát kövesse jobb. Említsen egy-két munkáját. - Feleségemmel csináltuk a Hunyadi utcában levő Vetőmag Kereskedőházat, szintén közös munka volt a hajdani Gemenc Expo, a Széchenyi utcában látható építkezés is az én munkám alapján folyik, s ugyanez vonatkozik a bátaszéki szociális otthonra. - Mit sajnál, ami nem valósult meg? - A baktai óvodát, ami sok mindenen túlmutatott volna. A tervet látva az óvónők már előre szerették. Minden csoportnak lett volna egy kis önálló háza más-más színűre festve. A házikókat galériásra terveztük: lent a közösségi térrel, fent a gyurmázóval vagy akár a hálóval. A lényeg az volt, hogy ne kelljen állandóan átrendezni a közösségi helyiséget..., de ezt már az óvónők kitalálták volna. - Jó hallgatni, milyen szeretettel beszél az óvodáról, ami sajnos annak idején lekerült a napirendről. Viszont a saját házuk változatlanul napirenden van, még nem teljesen kész, de már mutatja magát. - Szintén együtt terveztük a feleségemmel, s hozzáteszem, hogy a családi ház egy külön műfaj. Azt legszívesebben ismerősöknek és fiataloknak tervezünk. Olyanoknak, akiknek a pénz nem számít, nem szívesen vállaljuk a tervezést. Családi házat azért öröm tervezni, mert az az ember egész életére kihatással van... A saját házunkat talán azzal jellemezhetem a legjobban, hogy elég sok fa van benne, de a maga egyszerű tisztaságában. Sok a fa felület, például fafalak, vegyesen téglával. A házban nagy, egybefüggő terek vannak most még, amiben benne rejlenek a lehetőségek az intim terek leszeparálásának, ha majd azt a gyerekek igénylik... Azt gondolom, hogy egy családi háznak tudnia kell alakulnia, tudni kell válaszolnia, ha újabb gyermek érkezik, ha valakinek oda kell költöznie, ha munkát haza kell vinni. De mindezekre hozzáépítés nélkül kell válaszolnia. - És ki válaszoljon Önnek és milyen kérdéseire? - Dr. Polgár Ferenc ügyvédtől szívesen hallanék arról, hogy az elmúlt években az emberek élne-e a jogállam biztosította jogaikkal. Hiszen tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy pert indítson valaki az önkormányzat, sőt az állammal szemben. Az fokmérője a társadalomnak, hogy e téren milyen szintre jutottunk el. Vagy egyszerűbben, változtak-e napjainkra a jogi ügyek? V. Horváth Mária