Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-11-02 / 19. szám

1997. NOVEMBER 2. , SZEKSZÁRDI IASARNAP 13 „Mennybe ment" az ökölvívó vébé szekszárdi főembere AIBA: „Ilyen eddig még nem volt Azt mondják a szakavatottak, hogy egy játék-, avagy mérkőzésvezető akkor jó, ha nem veszik észre, nem kerül az érdeklődés fókuszába, nincs miért kipécézni. Nos a minden szempontból kézzelfogható nagy sikerrel zárult budapesti amatőr világbajnokság frontemberét, ha úgy tetszik a szervezőbizottság elnökét, a szekszárdiságát nem csak vállaló, hanem arra büszke Csötönyi Sándort sem lehetett látni a BS-ben felállított ringek protokollsarkaiban. A sportági nagyfőnökké avanzsált valamikori kisfőnök többnyi•

láthatatlan volt a világbajnokság jai alatt. Fel-feltűnt a magyar érdekeltségű meccseken, szívből jövő atyai csókokkal köszöntötte - a ringhez fellépve elsőként - az arra érdemesülteket, de aztán olyannyira gyorsan és villámsebesen libbent el nem éppen filigrán termete ellenére, hogy a teljes biztonságra, vezetőkre is felügyelő In Kai Security sem nagyon bírt tudomással róla. Persze, aki jó szerencséje okán meglelte főhadiszállásán, a Hotel Stadionban első emeleti rezidenciáján, annak azért- időnként kitartóan várakoznia kellett. Mert úgymond napi operatív ügyekben telefonokon vagy személyesen annyian keresték. Persze egy szekszárdiakat képviselő médiának ezekben a kiélezett helyzetekben is dukál a protekció: vagy féltucat várakozót megelőzve a kubai bokszpápával Sagarrával együtt egy időben léphettem át a küszöböt. Még Sagarrával a kubaiak által kreált kényes esetekről dis|ált az elnök, nyomban felötlött benhogy a kubai tréner egyetlen helyen fordulhatott meg a fővárosunkon kívül. Az pedig nem más, mint Szekszárd. Még 1987-ben, amikor Csötönyiné-módra készített kakaspörkölt volt a menüje a karibi sikerkovácsnak. Innét datálódhat az ő jó kapcsolatuk, ami egyúttal záloga is a kubaiak vasárnapra, a vébé befejező napjára való, előző napi viselkedésük miatti „bűnbánó" megtérésüknek. - Elnök úr, ez a tíz nap mozgalmassága, forgószínpadszerü változása már hagy tetten érhető nyomokat az általában mosolygós arcon... Jól érzékeli, kezdek kimerülni, s alig várom már a németországi kikapcsolódást, majd az azt követő szekszárdi napokat. De itt a végén, amikor legördült a függöny a Budapest Sportcsarnokban, nem szabad lazítani, mert annak a színpompás gálának, amit a Kongresszusi Központban pár óra múlva megrendezünk, ugyanolyan jónak kell lennie, mint a világbajnokságnak. Mindjárt egy gond: mintegy négyszáz embernek van csak helye, de nyolcszázán jelentkeztek... És most abban a szituációban vagyok, mint jó néhányszor, amióta a magyar szövetség elnöke vagyok, hogy tudnom kell nemet mondani. Még akkor is, ha a bankettről van szó. Naná, hogy olyanok nem önnek be sütkérezni a sikerben, akinek kevés köze van, volt hozzá. - Etek a gyanúperrel, hogy ezzel a „nemet" mondani tudás képességével is érte el azokat a kézzelfogható eredményeket, amióta a MÖSZ élére került... - A jó, bizonyos ügyek érdekében való vezetés nem nélkülözhet diktatórikus elemeket, csak így megy. Az elnöknek valóban ugyanannyi szavazat van, mint az elnökségi tagoknak, de neki kell alakítania, formálnia az elnökséget, ő a karakteres, ha nem... A fene nagy demokráciában elvész a lényeg. - A valódi profi ökölvívás rendezési ceremóniájából ügyesen becsempészett újítások, komputerizált sajtóközpont, nagy precizitással dolgozó versenyiroda, sosem látott szállodai rend és fegyelem, s egy olyan gála, amely már a jövő századot idézi - az összes világbajnok mélyföldszinti színpadi lifttel érkezik a kongresszusi központ pódiumára. Mondja, vár vala előléptetést az európai, vagy a nemzetközi szövetség vezetőitől? - Megmondom őszintén, hogy igen. Ennek előjele, hogy az AIBA éjszakai órákba nyúló elnökségi ülésén - erre engem is meghívtak, noha „csak" az EAB (Európai Szövetség) technikai bizottságában dolgozom - a tagországok képviselőinek többsége kinyilvánította: ez a budapesti világbajnokság nem csak a legutóbbit a berlinit, hanem az összes eddig megrendezettet felülmúlta. - A kkor egy jelentős lépést tett az európai szövetség egyik vezető tisztsége felé, amit, igaz pletykaszinten, de hallani lehetett Csötönyi Sándor ambícióival kapcsolatosan? - Vannak még - szerencsére már kívülállók - akik azt hiszik, hogy kimondottan karriervágyból tértem viszsza a bokszba néhány évvel ezelőtt. Ami egyszerűen marhaság. Ehelyett engem az vezérelt, hogy meg kell menteni a kilencvenes évek elejére végveszélybe került magyar amatőr ökölvívást. S amikor eltűntek, illetve „eltüntettük" azokat, akiket a dolognak ez a része nem igazán érdekelt, akkor elérkezettnek láttam az időt a visszatérésre. Visszatérve az eredeti kérdésre, nem törekszem sem az európai, sem a világszövetség élére. Azt is megmondom miért. Látom, tapasztalom, hogy milyen kötöttséggel jár, s ez nehezen lenne összeegyeztethető a civil üzleti munkámmal, no és a magyar szövetségben is, sikeres világbajnokság ide vagy oda, lesz még mit tenni. Úgy veszem észre, hogy a nemzetközi szövetségekben nem igazán az első emberek irányítanak, más a laposztás, „bent vagyok már annyira a sűrűben", hogy kitapinthatóan érezzem az ottani viszonyokat. A mi szövetségünkben valahogy azért másképpen van. Más a struktúrája, köztestület vagyunk, én felelek az ökölvívásért, míg a nemzetközieknél az úgynevezett operatív munkacsoportoknak nagyobb a lehetősége, mint a közvetlen vezetőknek... Nekem például beleszólásom van a technikai bizottság tagjaként a bírók munkájába, megítélésükbe, küldésükbe. - Amikor hónapokkal ezelőtt az OTSH-val, annak frissen kinevezett első emberével csatázott, akkor aligha gondolhatott arra, hogy október vége felé olyan emberek is megsüvegelik ezt a világbajnokságot, mint a közös rendezésű osztrák-magyar kézilabda-világbajnokság osztrák szervezője, vagy éppen a Nemzetközi Olimpiiai Bizottság a vébé miatt Pestre eljött főtitkára. A dörgedelmes előzmények ismeretében meglepett, hogy az OTSH első emberével, dr. Harcsár Istvánnal meglehetősen kedélyesen cseverészett. -Noha a sajtóban így jelent meg, ekképpen sugalmazták, de nekem nem Harcsár elnök úrral volt bajom, hanem az egyik beosztottjával, Lochmayer Györggyel, akit azóta szerencsére sikerült „kilőnöm" onnan. Ő volt az, aki a sportágunk korábbi önmagához mindenképpen sikeres olimpiai szereplés ellenére megpróbálta leírni, leértékelni, devalválni az ökölvívást. E szellemben tekintett az év legnagyobb magyarországi rendezésű versenye, az ökölvívó-világbajnokság felé is. Persze, hogy mindezt nem hagyhattam. Hozunk hat olimpiai pontot Atlantából, a sportág pedig a 16. a támogatási listán. Akkor, amikor az Európai Parlament különböző mutatók alapján a sportágat, az ökölvívást listáján az első tíz közé sorolja. Az meg különösen ne akaijon beleszólni dolgokba, aki az egészhez kevés, mondhatni elenyésző támogatást ad. Ne tűnjék nagyképűségnek, de azon a kétszázmillió okán, amit össze kellett szednem a rendezéshez, néha felvehettem a harcos ökölvívó stílust. De felvettem a képzeletbeli kesztyűt közvetlen környezetemben is azok ellen, akik nem igazán tudtak elszámolni az elmúlt hónapokkal, amikor a korábban érvénybe léptetett tízparancsolatom kapcsán arról érdeklődtem: mit is dolgoztak a magyar ökölvívásért. Nos, ők már a vébé előtt kiszorultak az elnökségből, a vébé alatt egyáltalán nem villoghattak. Ellenben azok akik a vébérendezésért, ezért a nagy sikerért velem együtt majd másfél éven át dolgozhattak, azoknak a legnagyobb reflektorfény kijár. Ott volta helyük a zárógála színpadán is. - A világbajnokság az amatőr ökölvívás elitjétjelenítette meg, a kirakatban jó dolgokat látni, de mi van a reflektorfény mögött, a sportág amatőr változata menynyire van túl a krízisen, hiszen Szöul után a gyenge színvonal, a szervezetlenség miatt az olimpiai részvétel is veszélybe került. - A nemzetközi szövetség jól dolgozott, jó döntéseket hozott, minek eredményeképpen Atlantában már nagy sikert aratott a sportág az olimpiai mozgalmon belül. Javult a szakmai színvonal, ezen a vébén is tucatnyi, szinte a semmiből előjövő, nagyszerű bokszolót láttam, olyanokat, akiket bizonyos szintet képviselő profik képzettségben, iskolázottságban és más paraméterekben meg sem közelítenek. Ennélfogva javulhatott a hátország is. Persze ebben a kérdésben csak a magyar szövetség nevében válaszolhatok: igen, mennyiségileg is nőttünk, visszatérésem óta kilenc új szakosztály alakult, ami azért nem csekélység. - Szóba kerültek a profik. Más országokban kölcsönös előnyökre építve ideális a kapcsolat a két tábor, illetve a szövetségek között, nálunk, pedig eléggé kusza vagy ha nem így van, akkor pedig semmilyen a kapcsolat, amit békés egymás mellett élésnek sem neveznék... - Történt ezen a téren elmozdulás. Köszönhetően annak, hogy a nemrégen megalakult Magyar Professzionalista Ligával rendkívül korrekt, jó a kapcsolatunk, idáig minden kérdésben rendkívül korrektek voltak, ellenben a profi szövetséggel semmilyen együttműködésünk sincs, s elnézve ténykedésüket, nem is lesz a jövőben sem. Örülök annak, hogy a profi ökölvívás fellegvára Szekszárd, jó esélyét látom annak, hogy azok az amatőrök, akik vágynak a profik közé és megérdemlik, azok a Rácz Gyuriéknál folytassák pályafutásukat. Nyilván ebben a kérdésben kétoldalú megállapodások szükségesek, az amatőr ökölvívás szövetségének, a nevelőklubnak is kell profitálnia abból, ha valaki átigazol a profikhoz. A profi ligával olyan kapcsolatra törekszünk, mint ami a németeknél, az olaszoknál és a spanyoloknál jellemző. - Azért most a vébé után lazítani fog? - Igen, egy baráti társasággal elmegyek Németországba, aztán pedig néhány napot kis hazámban, Szekszárdon töltök. Bálint György