Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-11-02 / 19. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1997 NOVEMBER 2. „Itt az ideje átadni a helyemet Beszélgetés dr. Deák György igazgató-foorvossal A GYÓGYHÍR oldal eddigi legillusztrisabb vendégével, dr. Deák Györggyel, a Tolna megyei kórház igazgató-főorvosával készült az alábbi beszélgetés, abból az alkalomból, hogy 1997. december 31én, hétévi igazgatói működés után nyugdíjba vonul: - Igazgató úr! Az ember életében az állomások, visszapillantásra, számvetésre ösztönöznek. Különösen így van ez, amikor valaki nyugdíjba készül. Melyek voltak a kisebb és nagyobb állomások munkásságának közel négy évtizede alatt? - Tősgyökeres pécsi vagyok. Az elemi iskolától az egyetemig szülővárosomban tanultam meg mindazt, amit a mai napig is hasznosítok. Az orvostudományi egyetem elvégzése után két évet „kirándultam" Kaposvárra, majd újra visszakerültem Pécsre, oda ahová már szinte egyetemista koromban elköteleztem magam, az egyetem kórbonctani osztályára, ahol tudományos munkatársként, kutatóként, s közel egy évtizedig mint egyetemi docens dolgoztam. Kandidátusi disszertációmat 1982-ben védtem meg. - Aztán több kisebb állomás után jött egy nagy... - Pécsről Szekszárdra kerültem, 1987. december l-jétől a Tolna megyei kórház pathológiai osztályának vezetője lettem. - Alig három év múlva, e mellett a beosztás mellett, Ön lett a kórház egyszemélyben felelős vezetője. Óriási felelősség... - Valóban és egyben nagyon megtisztelő feladat. Annál is inkább, mert a dolgozók választása alapján kerültem kinevezésre. Szerencsére a pathológián olyan kollégákkal dolgoztam, akik mindent megtettek azért, hogy én ennek a felelősségteljes beosztásnak eleget tudjak tenni. Ez az egyik része, a másik pedig az, hogy olyan kitűnő társam volt a vezetésben, mint a gazdasági igazgató. Kórházak alulnézetben - Mi volt az első nagy feladat amit ebben a besztásban kapott? - A Népjóléti Minisztérium létrehozott bizottságokat, amelyek előkészítették a teljesítményfinanszírozásra való átállást, s ezzel kapcsolatban a szerkezetváltás alapjait is meghatározták. Fel kellett mérni az egészségügyi intézmények, létesítmények helyzetét, konkrétan, számadatokban. Abban a bizottságban dolgoztam, amely Budapestet vizsgálta, s így olyan szerencsében volt részem, hogy alulnézetben is megismerhettem ezeket az országos egészségügyi intézményeket. - Milyen eredményt hozott az elkerülhetetlen összehasonlítás a szekszárdi kórházzal? - A fővárosban a műszerezettségjobb, az épületek, az elhelyezések rosszabbak. Ez volt a legszembetűnőbb benyomás. A vizsgálatok összesítésénél már megfogalmazódott, hogy az ország röntgenparkját modernizálni kell, s nagyon jó lenne, ha szakamai ellátási módozatokban, országosan egységesebb elosztást lehetne létrehozni. A következő ún. dán felmérés az egyes intézmények szakmai szintjét, személyi feltételeit mérte fel. Sajnos ez a felmérés is félbemaradt. Abból a szempontból azonban tanulságos volt, hogy az intézmények saját adataikon keresztül összehasonlítást tehettek a többi intézményben végzett felmérés adataival. A mi kórházunk nem vállalkozott - Ebben afelmérésban milyen „helyezést" ért el a megyeszékhely kórháza? - A szekszárdi kórház mindig kísérleti szerepet töltött be a GYÓGYINFOK ittléte miatt, így a kórház már 1987 előtt is elöl járt a reformfolyamatokban. A kórház komolyan vette az átalakítások szükségességét, és a teljesítményorientáltságot. Egy bizonyos; nem voltak hangzatos elképzelések, nem vállalkoztunk, hiszen azoknál a kórházaknál ahol ezt megtették, például a konyhát privatizálták, ott a költségvetésből az élelmezésre fordított összeg a duplájára növekedett. Ezek helyett a félmegoldások helyett a kórházat próbáltuk rendbe hozni. - A teljesség igénye nélkül, kérem soroljon fel a kórház életében néhány fontos tervet, amely megvalósult... - A konyha és a mosoda modernizálása, a palánki gazdaság létrehozása, a régi műemlék épület felépítése, az új reumatológiai osztály, több kisebb egység átépítése. Lecseréltük az ultrahangkészülékek parkját, új izotóprészleg létesült. Ezek jutottak hirtelen eszembe, s az, hogy valamit mégiscsak privatizáltunk: a műveseállomást, amely a kórház részére költségkímélő, s a magas szintű szakmai ellátás biztosított. A sikerek közösek, a kudarc mindig a vezetőé - Azt hiszem, még csak a jéghegy csúcsát érintettük, hiszen az ágyszámcsökkentésről, a nővérhiányról, az egészségügyben dolgozók megdöbbentően alacsony fizetéséről most kellene kérdeznem, ám ezek a kérdések és válaszok már országos problémát vetnek fel. Az egészségügy ilyen nagymértékű átalakítása, átalakulása alatt vezetőnek lenni elég „életveszélyes " lehetett... - Tudatában voltam annak, hogy mit vállaltam, s bizony a döntés nem volt könnyű. S most szeretnék viszszautalni a kis- és nagyiskolás éveimre. Úgy nőttem fel, úgy nevelkedtem, úgy indítottak el tanáraim, hogy mindent meg kell tenni, ami tudásunkból, erőnkből telik, s amit vállal az ember, annak a lehető legjobban meg kell felelni. Természetesen a régi nagy „igazságot" nem szabad elfelejteni; a sikerek azok közösek, a kudarcot a vezetőnek egyedül kell elviselnie. Amit nagyon sajnálok, hogy a műtőblokk építése lelassult Sajnos mi csak szakmai tanácsadók vagyunk ezen az építkezésen, ami reméljük a nagy nehézségek után elkészül, s a kórház büszkesége lesz. - Még nem tudni, ki követi önt ezen a poszton, így konkrét személyhez nem intézheti az elmúlt években összegyűjtött tapasztalatok során kialakult tanácsait, pedig bizonyára vannak... - Folytatni kell az utat, amit elkezdtünk, s a fejlődést három területen mindenképpen biztosítani kell. A személyzeti politikában, a gépműszer állomány továbbfejlesztésében, s az épület rekonstrukciójában. Három lány, hat unoka - Most illenék nyugodt, békés, boldog nyugdijaséveket kívánni. Miután ön már elmesélte az elkövetkezendő terveit, magam is mosolygok ezeken a kívánságokon... - Mielőtt rátérek arra, hogy mennyire nem leszek „igazi" nyugdíjas, szeretném elmondani, hogy azt a rengeteg munkát, amit ez a beosztás hozott, csak úgy tudtam a legjobb lelkiismeretem szerint elj^fc gezni, hogy egy olyan társ állt és OTT mellettem, aki mindenben segített. A feleségem aki Pécsett háziorvos, a legnagyobb támaszom volt. Három lányunk van, akik szintén az orvosi hivatást választották, s hat unokánk. Mi a feleségemmel igyekeztünk sok mindent megadni a gyermekeinknek, ám ezek nem pénzben mérhető értékek voltak. A szeretet, az együttlét öröme, a kis dolgok megbecsülése, egymás segítése. Jöjjenek a fiatalok! - Kicsit indiszkrét a kérdés, de ha nem megy „igazán" nyugdíjba, akkor miért nem maradt továbbra is főigazgató? - Maradhattam volna, de egész életemben az volt az elvem, hogy tudni kell az embernek abbahagyj^ S időben abbahagyni. Ez egy renc^P vül dinamikus állás, percenként kell dönteni, alkalmazkodni a pillanatnyi helyzethez, állandó feszültségben lenni. Ezer feladatnak megfelelni, s ezt nem lehet rutinból tenni. Úgy gondolom, itt az ideje átadni a helyemetjöjjenek a fiatalok, ajövő egyébként is a menedzser igazgatóké lesz. - S ön visszatér a prosecturára... - Nem tudom itthagyni a kórházat, egy kórboncnok van, kell a segítség, így visszajárok, s ha másban is tudok a kórház segítségére lenni, akkor szívesen megteszek bármit. - Ezen a munkán túl még más is vár önre... - Nemrégiben alakult meg a Déldunántúli Egészségügyi Tanács, amelynek titkára vagyok, s amely három megye részvételével működik, pécsi székhellyel, így várhatóan kicsit többet leszek a családommal. Sas Erzsébet