Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-07-06 / 13. szám
1997. JÚLIUS 6. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 A Világ Kupa üzenete: A súlyemelés Szekszárdon továbbra is élni akar Kétségtelen, ha a kilencvenes években megszokott színvonalhoz hasonlítunk, akkor lehet, de talán egy helyi lapban nem szabad fanyalogni a 16. Szekszárdi Súlyemelő Világ Kupa mezőnyének egy világ kupához nem nagyon illő összetétel láttán. Kívülállóként talán kell is kukacoskodni, de a jogos kifogásokat tessenek inkább az IWF (Nemzetközi Súlyemelő Szövetség) budapesti címére eljuttatni, mert a más sportágban oly népszerű VK itteni leértékelődése, devalválódása inkább világszövetségi belügy, mintsem az e tekintetben bárhonnan nézve is kiszolgáltatott szekszárdi szervező bizottság kompetenciája lenne. Eddig ugyanis a fordulók nagy többségén bárhol a világban, így Szekszárdon is, feltűnt néhány veretes sztár, ami úgymond SZQ• alá söpörte az amúgy létező nívótigot. A kritikai ralizmus képviseletében - valamiféle megoldást sugalva csak ismételni tudom évekkel ezelőtti önmagamat: vonzó pénzdíjakkal, avagy adminisztratív úton - persze élek a gyanúperrel, hogy a mai valóságban a kettő együtt jár - el kellene érni, hogy a világelitből a súlycsoportok nagy többségében legyen induló, s hozzájuk csatlakoznának adott országok nemzeti bajnokai, avagy az előírt nemzetközi szintet hozni tudó versenyzők. Amennyiben ennek a versenysorozatnak az a célja, hogy a világbajnokság és a kontinensbajnokságok után a VK legyen a földkerekség legrangosabb súlyemelőrandevúja... A megmaradásért még mindig küzdő Szekszárd Sportklub versenyzőinek, vezetőinek személy szerint valahol tudat alatt nem nagyon hiányozhatott valamiféle tavalyi „Pablo Lara-ás" csinadratta... (A kubai világcsúcsot ^aelt.) Akkor, amikor a klinikai halál ^Bpotából még nem sikerült a teljesen normális életmederbe visszatérni, amikor a létezés és eléldegélés stádiumában vannak, ilyenkor nem éppen hiánycikk a másokat favorizáló reflektorfény. Persze ebben a szekszárdiakat körülvevő alagútban azért problémaűző fénypontokra is bukkanhattunk. Nem kellett a sötétben tapogatóznunk, mert láthattuk, hogy akadnak még értékek, amelyek, pontosabban akik istápolásával újra világosodhat. Ilyen Csizmazia Gábor, aki jelenleg kategóriájában is, az 59 kg-ban, de a majdani újban is, valóban versenyben lehet a válogatottságért, van eséíye a nálánál pillanatnyilag jobbnak tűnő, debreceni ellenféllel szemben, aki az EBén való kiesésével nincs jelentős előnyben vele szemben a válogatóknál. Ilyen a Szekszárdra csábított és a Gemenc Volán jóvoltából meg is tartott hölgy versenyző, Oláh Adrién, aki a szekszárdi versenyen egyéni legjobbját megjavítva, tíz kilóval a nemzetközi szint felett emelt az összetettben. Ne feledjük, a női szakág bekerült a következő olimpia műsorára, s a juniorkorú szekszárdi kvalitásai, szorgalma alapján már ebben a ciklusban kellemes meglepetést okozhat. Könnyen okozhatna valami ilyesmit Fenyő Dénes, aki nemrégen még a junior Európa-bajnokságon mutatta meg tehetségét, de a megélhetés parancsa akaratlanul elvitte őt a sportágtól, hobbiszinten tud csak foglalkozni vele. Kár érte - sóhajtott fel a szakma néhány képviselője a sportcsarnokban. Ez a Világ Kupa - különösen ajelenkor sztárjainak, a nagy eredmények hiányában - egy két éve még megsüvegelt szekszárdi klasszis létezéséről és visszatéréséről szólt, köszönhetően az egyre markánsabban szekszárdiasodó, ötleteit, üzleti elképzeléseit, rendezvényeit a városban megvalósító dr. Dobos Bélának, aki menedzseri erényeit megvillantva helyzetbe hozta Czanka Attilát. Hogy a benne változatlanul bízó menedzser már lépett, az Czanka szerelésén - vagy éppen legutóbbi lapszámunk súlyemelő mellékletében demonstratív módon tetten érhető. Amit a versenyző már most, egy végül is sikeresnek nevezhető visszatéréssel igyekezett meghálálni. Ezt a két jó gyakorlattal elért 275-öt árnyalt megközelítéssel kell értékelni. Szárazon, számszakilag nézve: mintegy húsz kilóval kevesebb annál, mint amit az európai elit, s mintegy 30 kilóval „vékonyabb annál", amit az ázsiaiak diktálta világelit tud. De ez az idei Világ Kupa megnyeréséhez elegendő eredmény olyan előzmények után született, miután nem kell, hogy kiábránduljon, elégedetlenkedjen a magát '85-től '95-ig a világ súlyemelő elitjében tartó emelő. Mint respektálhatóan állítja: 1995 a kísérletezéssel, a súlycsoportváltás nehe'zségeivel, az újabb sérülésekkel gyakorlatilag elveszett, aminek csaknem egyenes következménye lett, hogy '96-ban nem volt értékelhető eredménye, s az olimpiai részvételnek is befellegzett. Nem sokkal ezután az egyesület megszűnése, a létbizonytalanság tovább mélyítette a válságot. „Élsportolói szinten gyakorlatillag hat-hét hetente emelek súlyt, úgy gondolom ez lehet a kiindulópontja a produkció értékelésekor" - mondja Czanka. S a szakmai kérdésekben az orrát változatlanul bele nem ütő menedzser hozzáteszi. „Már az is eredmény, hogy indulni tudott és jó gyakorlatokat produkált." A megélhetési gondok elillanása szemmel láthatóan jót tett a korábbi sikerembernek. Érzi magában a talentumot, a szorgalmat a hangzatosabb viszszatéréshez. Amikor újra „felkapja" majd a sajtó. Üdvözli azt a változást, hogy a világszövetség új súlycsoportként beiktatja a 69 kg-os kategóriát, Ami, mint mondja, egy, az eredményességetjelentősen befolyásoló problémát vehet le a napirendről: a fogyasztást. Nagyon mélyről indulva az első önbizalmat adó lépést mindenesetre úgy tűnik megtette. Béres János: a Fekete-erdőtől - kajakkal - Domboriig Mint azt már más médiák hírül adták: a szekszárdi illetőségű számítógépes vállalkozó. Béres János, aki sportos fazonját feltehetően komolynak tekinthető kajakos múltjának köszönheti, egy kis időre a gépben vagy a fiókban hagyja az okos programokat, s visszaül a hajóba. Ez idáig ugyebár publicitást nem nagyon igénylő magánügy. De ha hozzátesszük, hogy a negyvenéves férfi 13 évi szünet után olyasmire vállalkozik, amire idehaza, de még talán európai viszonylatban is kevesen - a Duna forrásától elevezni Domboriig, abszolút magányos farkasként, avagy éppen nyusziként - akkor azért sokak érdeklődését felkelti. A visszaszámlálás megkezdődött, a Szekszárdi Spartacus első osztályú kajakosa, aki annak idején másodmagával már tíz nap alatt a magyar folyókat és a Balatont is érintve leevezett már 720 km-t, felvértezettnek érzi magát a nagy kalandra. Ami nála nem a szó hagyományos értelmében jelenthet kalandot, élményt. - A márciusi ötlet kipattanása óta úgy érzem „egyik szoftver ide, másik hardver oda" -, hogy nekem ezt még a legszebb férfikorban meg kell csinálnom. - Szisztematikusan készültem, közel ezer kilométert gyűjtöttem, így nem kergetek rózsaszínű álmokat ezzel a tervvel kapcsolatosan. Beiktattam már eddig is egy-két edzettségi állapotomat vizsgáló próbát is. Edzés gyanánt lejöttem Bajáról Domboriba, egy kis idő elteltével Bölcskére vitettem el magam a napi munkavégzés után, aztán lecsorogtam, most pedig hamarosan a főpróbán a sor: Dunaújvárosból jövök. - Akkor borítékolni tehet a sikert: kényelmes tempóban menni fog a napi százas, ami azért egy átlagos ember számára lefegyverző. - Ez nem csak az edzettségi állapot függvénye, hanem a körülményeké. Attól, hogy milyen furcsaságok, haladást gátló tényezőkkel találkozok a vizi turisták nagy többsége által elkerült, ismeretlen Donauesching-Ulm szakaszon. A Duna felső folyású szakaszán rendkívül sok a gát, meglehetősen élénk a hajóforgalom. Könnyen lehet, hogy gyakorta minimum kismaratoni távú parti sétákra leszek kényszerítve. Ebben az esetben viszont nem vállalhatok garanciát arra, hogy július 19-e után két héttel meg is érkezem Domboriba. - Mivel a túrával kapcsolatos intellektuális motiváltság nagyobb önben, mint a kalandvágy, nem a Guiness-kiadványba akar bekerülni, így „nem hajtja a tatár". - Nagyon sokat csúszni, késni semmiképpen sem szeretnék. Valóban nem öncélú az utam, egy majdan elkészítendő, és úgy érzem hiányt pótló Duna-napló elkészítéséhez szeretnék tapasztalati tényeket rögzíteni, és esetleg az Interneten is továbbítani. Vannak olyan szakaszok, amelyeket még felszínesen sem ismerünk, sem mi, sem az osztrákok és a németek sem. Küldetésem ennek pótlásában rejlik. Mindamellett még sportemberként is megméretek. Nem török Guinessrekordra, de tudtommal egyedül, hasonlóra még senki sem vállalkozott. Ennek ellenére nem keresem azt az illetékes bizottságot, amely arra hivatott, hogy eldöntse rekord volt vagy sem. Nekem - ha sikerül - mindenképpen az lesz.
