Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-04-27 / 8. szám

1997. ÁPRILIS 27. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 15 A Csapdába esett Szomorú Borz Két évvel a Hazudós zenekarok ver­senye után ismét együtt játszott váro­sunk sportcsarnokában a Kispál és a Borz a Tankcsapdával. A meghirdetett két előzenekar - a Publo Hunny és a Tomi szomorú - közül csak az utóbbi lépett fel. A népes rajongótábor a hat órai kapunyitáskor már szépen gyüle­kezett, s mire elérkezett az idő, a csar­nok is megtelt. A Tomi szomorú nehe­zen behatárolható technikás rockzenét jtszott, melyet a közönség több-keve­3b figyelemmel kísért. Igazából min­denki a nagyokat várta. Meglepeté­sünkre a megszokott sorrendet felrúg­va a Tankcsapda döngölt először, és csak utána következett a Kispál. Mind­két együttes ismét megmozgatta a ze­nére éhes ifjúságot, és egészen jó han­gulat kerekedett. Egyedül a felső határ­ig feltolt erősítők visító hangja zavart, de azt hiszem, nem csak engem. A Csapda 80 perces produkciója után fel­kerestük őket az öltözőjükben egy rö­vid beszélgetés erejéig. A zenekar dolgairól Lukács Lászlót, az énekes-basszusgitárost faggattuk. - Elég sok idő eltelt az előző album óta. Mi történt veletek? - „Az ember tervez" 1995. szeptem­ber 7-én jött ki, utána vadul elkezdtünk turnézni. 1996. májusában megjelent a koncertlemezünk, az „Eleven", ame­É vet ismét turné követett. Közben nap­Jlágot látott az angol nyelvű Tanktrap is, és most szeptember elsején kerül a boltokba a legújabb Csapdaanyag. Előtte azonban még Németországban és Szlovákiában lesznek fellépéseink. - Milyen a fogadtatás odakint? - Olyan, mintha egy albán zenekar játszana itt, Szekszárdon. Akinek tet­szik, az táncol, akinek meg nem, az issza a sört a büfében. Egyébként ma­gyarul és angolul is énekelünk, hogy legalább sejthessék, miről is van szó. Szeretünk Németországban játszani ­na persze itthon is - de itt sokkal nehe­zebb feladat kiállni, ott lazábbra lehet venni a figurát. Igazából Németország az a hely, amely el tudja tartani a rock­zenét, és onnan sokkal könnyebb to­vábblépni, például Franciaországba vagy Angliába. - A Tanktrap-lemezre hogyan reagál­tak? - Igazából nem sok visszajelzés ér­kezett, de ami volt, az mind pozitív. Télre tervezünk is egy újabb német tur­nét, egészen pontosan: szó esett egy több országot érintő fellépéssorozatról is, de erről korai lenne beszélni. - És mi va a hazai fesz­tiválokkal? - Szerepeltünk és szerepelni is fo­gunk a Diákszigeten, az EFOTT-on, az LMS-fesztiválon, Mezőtúron és ha lesz, akkor talán a Csörgén is. A tavalyi maraton nagyon jól sikerült, mi is él­veztük. Az új lemezről mondanál néhány szót? - Szeptemberelején jelenik meg, ha­csak össze nem töröm magam megint. Úgy húsz dal készült el, ebből ma ját­szottunk kettőt is - mellesleg először. Az új anyag más lesz mint a régiek, to­vábblép, de tartja a Tankcsapda vona­lat. - Szerintetek mi a zenekar varázsa? - Az, hogy nagyon jóképű srácok va­gyunk és egyszerűen zseniálisak. Ha­ha! Szeretnek az emberek, mert átérzik azt, amit a színpadon produkálunk és közvetítünk a zenénkkel. Sikerünk má­sik forrása az a sok-sok ember, aki segí­ti a munkánkat és a válaszutaknál a he­lyes irány felé indít el bennünket. - Most, hogy már van viszonyítási ala­potok, melyik bulikat szeretitek jobban, a kisebb klubokat, vagy a nagy sport­csarnokokat? - Mindegyiket. Itt azért jó, mert több a levegő, több a hely és kevésbé fára­dunk el. A kisebb helyeknek meg az előnye, hogy a közönség közelebb van, és így sokkal személyesebb. Ma úgy éreztem magam, mintha egy klubban játszanánk, láttam mindenkit. Egyéb­ként a szekszárdi bulik nagyon jól szok­tak sikerülni. Az ejtőernyős balesetedről - amelyet már magad is emiitettéi - sokat cik­keztek az újságok. Mi történt ponto­san? - Semmi különös. Elszámoltam ma­gam a levegőben és amatőr módon ne­kicsapódtam egy IFA-nak, minek kö­vetkeztében jól összetörtem magam, pontosabban a képem és a lábam. De azóta ugrottam már. Körülbelül három «ve ez a hobbim. - Végül a további terveitekről kérdez­nék. - Szeretnénk minél több helyen ját­szani, turnézni, ismeretlen vidékeket meghódítani, kiállni, körülnézni és pengetni. Mindenhol. Időközben már a Kispál és a Borz ját­szott, egészen negyed egyig. Nem sok­kal a fellépésük után őket is felkeres­tük. Ugyancsak a frontemberrel, a szin­tén basszusgitáros-énekes Lovasi And­rással beszélgettünk. - Milyen érzés a legsikeresebb rockze­nekarnak lenni? > - Nem hiszem, hogy mi lennénk azok. Bár a MAHASZ listája szerint az Ül című lemezünkből fogyott a leg­több tavaly, de ha esetleg a Tankcsapda is kijött volna egy lemezzel, az valószí­nűleg még nagyobb példányszámban kelt volna el. - Az új album, a Bálnák ki a partra! készítésének módjáról szeretnénk tudni valamit. Olyan egységesnek tűnik... - A nyártól kezdve folyamatosan ír­tuk. Sokkal könnyedebben készült, mint az eddigi anyagaink. Kevés nyög­ve-nyeléssel a dalok maguktól jöttek. Volt egy jól bevált módszerünk, amely az utolsó lemezeknél a zenekari össz­hang hiánya miatt eltűnt és elsősorban a szólisztikus tevékenységünk, a Kispál és az én dolgaim kerültek előtérbe. De most újra hárman írtuk a számokat. Az alapokat egyszerre, „élőben"játszottuk fel, de egyébként stúdióban készült. Bár nem igazán értünk hozzá, mégis jó ötlet az élő feljátszás. Sokan dolgoznak így, egyéni hangokat lehet kicsalni, ha jó a terem akusztikája. Egyébként már mi is sok mindennel próbálkoztunk. Nincs igazi recept, kevés az idő meg a pénz arra, hogy próbálkozni lehessen, ezért mindenki tutira megy. -Az új anyag egy kicsit új, egy kicsit ré­gi. Szerintetek is? - Szeretnénk, ha így lenne. A hang­zásban arra törekedtünk, hogy ne le­gyen nagyon durva. Ugyan kemény gi­tárokat akartunk, de semmiképpen sem metálosakat. Talán emiatt is kicsit refrénesebb, dallamosabb a Bálnák... Picit visszakanyarodás az első lemez­hez, a hangszerelésben azonban'egy csomó mindent tekintve más. - Igaz-e a ti esetetekben is, hogy telje­sen más slágerszámokat irtok a közön­ségnek, és más számok futnak be? - Mi még soha nem tudtuk, hogy mit kedvel meg a hallgatótábor, kivéve az első lemezen a Szőkített nőt, mert az igazán refrénes, slágeres. Soha nem gondoltuk volna, hogy a zsákmányállat vagy a Húsrágó hídverő ilyen népszerű dal lesz. Az új kazettán szerintem egyetlen olyan szám van, amelyik ki­lóg: az Emese. Ez azért került rá, mert már fél éve játszottuk mindenhol, és úgy tűnt, szeretik. - A Csinibaba lassan gyémánt lesz. Változtatott ez az egész valamit a helyze­teteken? - Igen. Sokat rontott. Sok olyan elő­ítélettel kell megbirkóznunk, mint pél­dául, hogy befutottunk, sokkal többet játszanak bennünket a tévében, rádió­ban. Eleinte egész jó volt, most azon­ban már inkább terhes. - Miért pont ti szerepeltetek a filmben ? - Régóta ismerjük egymást Tímár­ral. Ő megkeresett bennünket másfél éve, hogy csinált egy dokumentumfil­met és Kispál-számokat szeretne rá aláfesteni. - Ha jól hallottam, volt egy kis gond legutóbb a PECSA-ban. - Igen. Beszóltak, a zenekar megza­varodott, illetve elment a kedvünk az egésztől. Lejátszottuk a koncertet, megváltoztattuk a műsort, igazi antik darabok kerültek elő... Pontosan az történt, hogy bekiabáltak: „Ne legyen Kispál-biznisz!" Ez mi nem nagyon szeretjük. Az igazi baj ott volt, hogy egy csomó mindent kitaláltunk erre a kon­certre, de semmi sem jött be. Túl korán csináltuk meg, és sok dolog nem volt lepróbálva. - Szerintetek a régi, vagy az új számok kedvéért jönnek az emberek? - Általában minden zenekarnál a ré­gi lemezeket kedvelik, azt, amikor elő­ször találkoztak a bandával és ez kelle­mes emlékeket ébreszt a hallgatókban. Elsőre az új anyag nem igazán műkö­dik, kell egy kis idő. De ez így van jól. - Miért pont a Tankcsapdával játszo­tok? - Ennek két oka van. Egyrészt pár olyan zenekar létezik, amelyekkel va­lóban szívesen játszunk, és a Tank­csapda viszonylag eltérő stílusú banda, velük jó viszonyba keveredtünk. A szekszárdi és a kecskeméti buli annak köszönhető, hogy a két manager össze­dugta a fejét és kitalálták, hogy egyik városban sincs olyan hely, ahol önálló bulit adhatna a zenekar, játszanak hát együtt. - Szakmailag igen elismertek vagytok már. Szoktatok, tudtok-e segíteni más, kezdő zenekaroknak? - Csak úgy tudunk, ha meghívjuk őket előzenekarnak egy-egy turnénkra, de azért pénzt nem kérünk. Én szere­tem, ha vannak előttünk. - Az utolsó kérdésem a mostanában egyre divatosabb videokazetta-készítés­hez kapcsolódik. Vannak-e ilyen tervei­tek? - Tíz éves lesz a zenekar, és egy vi­deokazetta, valamint egy hanghordozó megjelentetését tervezzük. Pontosan még nem tudjuk mi lesz, de minden­esetre az elmúlt tíz évet akarjuk átölel­ni. * Az estét a szórólapokon is meghir­detett Harckocsi-Akadály nevű zene­kar zárta a Hang-Árban, a Csapdától feldolgozott számokkal. RESS GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom