Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-04-27 / 8. szám
1997. ÁPRILIS 27. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 3 Elkeseredett Pollack utcai lakók Kényszerhelyzet - közérdekben Idén, az év második felében elkezdődik a Szekszárdot tehermentesítő út építése. A nyolcszázmillió-egymilliárd forint közötti öszszeg húsz százalékát a város biztosítja, a többit az útalap és a szakminisztérium. A néhány év alatt - a tervek és remények szerint három esztendő - elkészülő út hossza hat kilométer lesz. Ám az építkezés megkezdése előtt meg kell állapodnia az önkormányzatnak a Pollack Mihály utcában lakó 16 családdal a házaikhoz tartozó hátsó kertek (zártkertek) kisajátításának összegében. Mert pillanatnyilag igen távol vannak a felek az egyezségtől. „A kínált összeg nevetséges" A közcímben idézetteket többen jelentették flBa Pollack utcában lakók közül, s elmondták, nogy a város először hatszáz forintot ajánlott a telkek négyzetméteréért, majd felemelte ezer forintra. - Tőlünk háromszáz négyzetmétert sajátítanak ki - említette Sándor László. - Az ajánlott ár háromszázezer forint. Ezzel szemben 25 éves diófám van azon a területen, illetve szilvaés meggyfák, szőlő... szépen terem az eper, a zöldségféle. Ha a telkem negyven százalékát odaadom, csökken a maradék értéke, sőt, a házunké is, amit 1952-ben építettünk. - mondta háborogva, s azt is, hogy Csatárnál 3900 forintot kérnek a telek négyzetméteréért, másutt pedig háromezret. - El vagyunk veszve! - sóhajtott Sándor László, s visszaemlékezett a korábbi négy-öt úttal kapcsolatos lakossági fórumra. Ott azt mondták nekik, hogy a vasúti töltés mellett vezető tehermentesítő út Pollack utca felőli olda{Bta védőfalat építenek, de „úgy tűnik, ebből sem lesz már semmi". Pedig, mint mondta, az legalább elfogná a port, a füstöt és csökkentené a zajt. Horváth Józseféktől 405 négyzetmétert „vennének el". A területen 16 gyümölcsfa terem. Ezek értékeként és a „zöldkárért" az önkormányzat küldött neki 16 ezer forintot. Horváth úr ezt nem vette át, mert mint mondta, „ez az összeg ugyanúgy nevetséges, mint amit a telekért kínálnak". - Mennyi négyzetméterenként az az összeg, amit elfogadhatónak tartanának? - Négyzetméterenként 2500-3000 forintot így a válasz, s ezzel a megkérdezettek mindegyike egyetért. „A kisajátítás tényét tudomásul vesszük" A Pollack utcai érintettek felkérték dr. Bálás András és dr. Bálás Áron ügyvédeket, hogy kisajátítási ügyükben képviseljék őket. Beszélgetésünk kezdetekor dr. Bálás András leszögezte, hogy a kisajátítás tényét tudomásul kell venni. ám a felajánlott összeget kifogásolták, s az önkormányzathoz írt levélben leszögezték, hogy négyzetméterenként 4-5000 forintos kisajátítási összeget tartanak az érintettek egyezkedési alapnak. - Nem beszélve arról, hogy a visszamaradó ingatlanrészek esetében a kisajátítási jogszabály lehetőnek tartja az értékcsökkenés megállapítását. Ha az valóban bekövetkezik: például nehezül az ingatlan használata, szennyezett lesz körülötte a levegő, zaj és por van, már nem kertes családi házként működik, mert elveszítette a kert részét. Mindez a ház eladhatóságát nagymértékben csökkenti. Az értékcsökkenés ilyen esetben elérheti az ingatlan értékének 25-30 százalékát - magyarázta dr. Bálás András, s hozzátette, hogy a szóban forgó házak mindkét oldalán közút lesz, jelentős forgalommal, rázkódással, zajjal, porral. - Éppen ezért jogfenntartással éltek az érdekeltek a dinamikus mozgás okozta jövőbeni károk okán. Az említett családi házaktól mintegy 25 méterre vezet a tehermentesítő út, amelyen percenként 7-800 gépjármű halad majd el. Szóba került az is, hogy a csapadék- és talajvizet egy árkon keresztül egy tárolóba vezették. A tárolót az út építésekor betömedékelik. „Attól kezdve a víz nem ott gyűlik össze, hanem az első néhány ház szuterénjában". Az ügyvéd úr beszélgetésünkkor nem tudta, hogy az út terveiben van-e megoldás a víz elvezetésére. Közölte, hogy most azért is harcolnak, hogy megtekinthessék a terveket. Létrejön az alku? Szeleczki József, a városüzemeltetési és beruházási iroda vezetője is elmondta, hogy a város először hatszáz, majd ezer forintot ajánlott a Pollack utcai családi házakhoz tartozó kertek négyzetméteréért. Kifejtette, hogy a városban az önkormányzat 4-5000 forintért még nem adott el építési telket. A legdrágább telkek a baktai domboldalon voltak, amelyeknek négyzetméterét 3000 forintért adtak el. A Pollack utcában most adnak el egy építési telket 1500 forintért négyzetméterenként. - Nyilván, amikor telek-kiegészítésről van szó vagy a telek egy részének elvételéről, akkor nem az egész telekár a mérvadó. - Am a Pollack utcai háztulajdonosok kényszerhelyzetbe kerültek. - Ez igaz, de a köz érdekében... Ám mindig elfelejtődik, hogy amikor az érintett családok a Pollack utcába költöztek, jól tudták, hogy ott majd egy ilyen út fog épülni. Az ötvenes évek végén az első rendezési tervben már szerepelt egy ilyen út. - Beszéltem olyan háztulajdonossal, aki 1952ben építkezett. - Akkor is tudomásul kell venni, hogy a város úthálózatának a hiányzó elemeit meg kell építeni, s valami rendszernek kell működnie. - Épül a Pollack utca mentén védőfal? - Ennek a tervnek van egy zajvédelmi fejezete, ami arról szól, hogy ennek az útnak természetesen ki kell elégítenie a zajvédelmi szabványokban foglaltakat... és természetesen a környezetvédelmi előírásoknak is meg kell felelnie - szögezte le Szeleczki József, s azt is, hogy a vasúti töltés mellett épülő útszakasz £ házaktól mintegy 15-20 méterre vezet majd. - A rendezési terv a készítéskor ki volt függesztve, ezen kívül több egyeztetést tartottunk a lakókkal az ügyben, s akkor nem volt gond. - Most viszont az ott élők kevésnek tartják a varai által felajánlott kártalanítási összeget. Mi lesz, ha nem jön létre az alku? - Akkor a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatalhoz kerül az ügy. Amennyiben ott sem születik megoldás, polgári peres eljárásban folytatódhat... Azonban remélem, hogy sikerül dűlőre jutnunk. - V. Horváth -