Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-02-25 / 4. szám

1996. FEBRUÁR 25. , SZEKSZÁRDI USARiAP 9 Bartina: Tajvan majd jövőre A szekszárdi Bartina néptáncegyüt­tessel előfordult már, hogy a csapat szinte az utolsó pillanatban mondott búcsút - nem saját hibájából - egy-egy külföldi fellépésnek. Emlékezetes esetként él a táncosok tudatában az egykori líbiai fiaskó, amikor alig több mint egy héttel az utazás előtt derült ki, hogy az észak-afrikai országban törté­nő bemutatkozás elmarad... A történelem mintha most megis­mételné önmagát, bár nem ilyen drá­mai módon. Néhány héttel ezelőtt azt lehetett hallani, hogy a Bartina a közel­jövőben egy távoli ázsiai országban, Tajvan szigetén kap lehetőséget hírne­ve öregbítésére. Matókné Kapási Ju­lianna, a csapat vezetője meg is tette az ilyenkor szükséges lépéseket, de végül is hiába. - Tajvani meghívóinktól még a múlt év végén kaptunk egy olyan faxot, • lyben közölték, hogy, az egyik légi­:aságuk féláron utaztatna bennün­ket. El is jutott hozzánk a cég árajánla­ta, melyből kiderült, hogy a tarifa né­mileg magasabb, mint bármely európai légitársaság Tajvanba szóló jegy ára. Persze, különösebben nem lepődtünk meg, hiszen azt gondoltuk, hogy az ér­tesítésben olvasható ár az ígéret szerint majd úgyis feleződni fog. Lelkesen ne­kiláttunk támogatókat szerezni, nem is eredménytelenül, ám ekkor jött a hi­degzuhany. Megrendeltük ajegyeket, s akkor világosítottak fel bennünket a lé­gitársaság alkalmazottai: ez, a többinél némileg drágább jegy már eleve félárú­nak számít. Azonnal otthagytuk őket, de már hiába próbálkoztunk másutt: sehol sem volt hely - legalábbis a még megfizethető turistaosztályon - a Taj­van felé repülő gépeken. A tajvaniak állítólag meglehetősen pirulnak a történtek miatt, s a csorbát kiköszörülendő, egy újabb meghívót küldtek a Bartinásoknak. Az invitálás jövő ilyenkorra szól, remélhetőleg ak­korra semmi sem keresztezi a szekszár­di táncosok útját. * S, hogy ne csak rossz hírekkel szol­gáljunk a Bartina háza tájáról, talán nem felesleges közreadnunk Matókné Kapási Julianna -, s persze valamennyi bartinás - örömét, melyet a nemrég rendezett eredmenyes mecénásból váltott ki. A belépőkből 180 ezer fo­rintot tehet a kasszájába az egyesület, s ehhez az összeghez jön még néhány plusszbevétel. Az árverésre bocsátott virágkompozíció Egyed Lászlónak 20 ezer forintot ért, s újabb komoly sum­mátjelentett Kocsis Imre Antal 50 ezer forintos átutalása a polgármesteri ke­retből. A lapunknak is fotózó Jantner László pedig a helyszínen készített fel­vételeket a vendégekről, akik nagy örömmel vásárolták meg a fényképe­ket. Ez az akció további 40 ezer forint­tal gyarapította a Bartina bankszámlá­ját. A Bartina mecénásbál vendégei, tá­mogatói: Aszódy József, Bach József, Bálint György, dr. Bakó Béla, dr. Berta Attila, Bíró Annamária, Bíró Endre, Bos­nyák János, Bősz Endre, Bősz Péter, Bősz Lilla, Bősz Miklós, Csapó Jenő, Csák Gábor, dr. Darvasi Csilla, Dusa Nándor, Egyed László, Fehér Kálmán, Ferenc Vilmos, Főglein Ferenc, Frid­manszky Zoltán, Ganczer László, Goóts Kálmán, Gödrei István, Hagymási Attila, Halmai Gábor, Halmosi Ferenc, Halmo­si Klára, dr. Hankovszky Zsolt, Haran­gozó Tamás, dr. Herbert Éva, Herczig Ferenc, Herr Péter, Honti Sándor, Hor­váth József, Hölcz Attila, Huszár Tibor, Hutainé Kelemen Erzsébet, dr. Imre Jó­zsef, Jantner László, Jerabek Jenő, Job­ban Zoltán, Kárpáti Ferenc, Kiss László, Kocsis Imre Antal, Kövecses László, Marosi Árpád, Matus János, Nagy Géza, Meksz Zoltán, Matók Béla, Mohai And­rás, Molnár István, Nagy István, Nagy Géza, Nagy István, Nagy Sándor, Nemes János, Németh István, Nyerges Tibor, Ördög Zoltán, Palkovics József, dr. Pal­kó László, Pál Ildikó, Pálmai Csaba, Puskely János, Rábolt Oszkár, Rácz Zoltán, Rácz Mónika, Rotkai Gyula, Sas Eresébet, Schafer János, Sipos Márton, dr. Szabó Zsolt, Szily Lajos, Szunyogh István, Szűcs István, Taba István, dr. Ternák Gábor, Tóth László, Varga Jó­zsef, Vaijas Edit, Vas József, Várda Pé­ter, Verhás Mihály, Vida Aranka, Vörös Gábor, Wiedemann Mihály, Zsók Csa­ba, Alpli Zsigmond. A BÁLT RÉSZVÉTEL NÉLKÜL TÁ­MOGATTÁK: Balla Sándor, Béres Vil­mos, Csorba László, Gulyás Ferenc, Hohmann Józsefné, Parragh Ferenc, Rigler István. Big Band Clintonnal Pályafutása legnagyobb eseménye előtt áll a Szekszárd Big Band, miután nem­rég megcsillant a csapat előtt a nagy lehetőség: fellépés a jazz őshazájában, az Amerikai Egyesült Államokban. - Egy Szekeres Zsolt nevű úr keresett fel bennünket nemrég, aki mint befolyá­sos amerikai személyiség felajánlotta: hozzásegít bennünket egy kéthetes turné­hoz az Újvilágban - adott tájékoztatást az előzményekről Pecze István, a Big Band művészeti vezetője. - Az ajánlat annyira komolynak tűnik, hogy már el is kezdtük a felkészülést, hamarosan próbálunk a fővárosi ELTE kórusával, akikkel együtt közösen adnánk elő Washingtonban a Szekszárdi Jazz Misét. Sőt, ha min­den összejön, világraszóló szenzációnak is részese lehet a csapatunk: miután a tárgyalások eredményeként a Fehér Ház előtt is játszanánk, maga Bili Clinton is csatlakozna hozzánk egy szaxofonszóló erejéig. - amennyiben akkor, azaz októ­berben még az Egyesült Államok elnöke lesz. Áz utazás összköltsége a résztvevő hetven főre számítva hozzávetőlegesen-18 millió forintot tenne ki, tehát nem kis feladat vár a Big Bandra, már ami a támogatók, szponzorok megnyerését illeti. A Big Band a múlt héten a művelődési házban telt ház előtt lépett fel Őszintén bevallom, még ha szégyenkeznem kell is miatta, hogy nem igazodok el a modern művészetek útvesztőiben. Amikor egy festményen csak maszatos foltokat látok, mintha egy festékbe mártogatott rongycsomót csapkodtak volna a vászonhoz, akkor én egy pillanatig sem vagyok képes azt látni, amit a műalkotás alá írnak, például hogy „ábránd", vagy „lázadás", vagy „száguldó idő". Talán azt még elfo­gadnám címnek, hogy ködös reggel, mert a ködös reggelek elég rondák és olyankor egyébként sem so­kat lát az ember a világból. Persze ugyanígy vagyok a modern, pontosabban a nagyon modem szobrászati termékekkel is. Egy kő­tömb, amelyet olyan rafináltan faragnak meg, hogy inkább hasonlít egy érdekesen nőtt burgonyára, mint bármiféle emberi alakra, szóval ez a kődarab hiába „szerelmespár" a művész véleménye szerint, bennem más vélemény alakul ki. Szerencsés esetben mosoly­gok, gúnyosan vagy elnézően, de bizony megesik az is, hogy dühösen hagyom el a kiállítás színhelyét, s mire észbe kapok, már kicsúszott a számon valami, amiért csak akkor nem kellene pirulnom, ha a tizen­évesek korosztályához tartoznék. Tehát így állok a modem művészetekkel. Illetve így álltam a legutóbbi időkig, de most megtört a jég. Négyéves kisfiammal, Gergővel megfejtettük a művé­szet titkát egy olyan szobornál, amelyik ugyancsak föladja a leckét a modernségével. Tihanyba kirándultunk. Az apátsági templom előtti téren úgy áll egy szobor, mint a szikla. Nem faragták, nem csiszolgatták. Legalábbis semmi jele annak, hogy a művész ilyen hétköznapi dolgokkal vesződött volna. De felöltöztette a délceg, több mázsás követ, mégpedig királynak. Rozsdamentes acélból készült palástot terí­tett rá, aztán ugyanilyen anyagból való koronát tett a fejére, azaz hogy fej hiányában a szikla végére, ami olyan keskenyre csúcsosodik, hogy rá lehet akasztani a koronát. Nem feledkezett meg a szobrász az országal­máról sem, ezt a kezében tarfaná a király, ha volna ke­ze. így csak oda van erősítve a fényes gömb az oldalá­hoz. - Látod, kisfiam, milyen érdekes szobor - mondom Gergőnek és figyelem a hatást. A gyerek néz, néz, hallgat. - Tudod, ez egy király. Ott a fején a korona. Gergő szeme felcsillan. - Szép fényes a ruhája - mondja és tovább szemlélő­dik. - Nagy király - toldom meg. - Ő alapította az orszá­got. Rá is van írva a szoborra, látod, ott alul köbe vésték a betűket, hogy az alapító. Szóval ez nagyon nagy ki­rály. A gyerek közelebb megy és rámutat az országal­mára. - Nézd, papa! Ágyúgolyó. Meglőtték. Jaj, papa, meglőtték!Szegény király. Szegény... Ugye, szegény? Papa, ugye te is sajnálod? - Igen, kisfiam. - Gergő majdnem sírva fakad. Nem tudja levenni szemét a szoborról. Megsimogatja a kősziklát. - Majd jöjjünk ide holnap is! - mondja, s apró te­nyerét megint ráteszi a kőre. - De ugye, papa, akik meglőtték, azok nem kapnak szobrot, mert csúnyák! - Azok nem. - Mindjárt a reggeli után jöjjünk el ide!... En na­gyon sajnálom ezt a királyt. - De azért, ha meglőtték is, elég keményen tartja magát. Mint a kőszikla. - Elfordulok, alig tudom visz­szatartani a nevetést. Gergő szorítja a kezemet. Kia­bál. - Szeretném, ha senki nem tudná öt legyőzni! • Elszégyellem magam, borzongást érzek a háta­mon. Átnyalábolom a kisfiút és fölemelem a király koronájáig. - Az arcát is megsimogathatod. GEMENCI JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom