Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-11-24 / 22. szám

1996. NOVEMBER 24. , SZEKSZÁRDI YASARNAP 13 Ezek a mai felnőttek... Tűzugrás a Ghymes együttessel Az újságok csak Budapest, Pécs, Szeged és Debrecen nevét említették, jóllehet a ZUG-nak, a megyei bűnmegelőzési alapítványnak, valamint a BAL-NA produkciónak köszönhetően Szekszárdon is fellépett - a hónap helyi zenei szenzációjaként - a pozsonyi Ghymes együttes. A lapok közül néhány előzetes méltatást is közölt a hazánkban turnézó szlovákiai, de magyarul éneklő és „muzsikáló" kvartettről: kritikák egyöntetűen felsőfokban szóltak a csapatról, s aki megtekintette a Ghymes - egyébként jnálatos és a ritka zenei csemegére teitettel nehezen érthető módon csak kjdnem telt házas - fellépését a Gyermekek Házában, az elégedetten nyugtázhatta, hogy teljes joggal. A pozsonyi együttes ugyanis olyan, könnyen fogyasztható, mégis minőségi, úgynevezett világzenét játszik, melyben különböző nemzeti hatások tükröződnek viszsza. A dinamikus, sodró lendületű alapot a magyar népzene adja, de ezzel harmonikusan megfér a balkáni szerb, bolgár, török -, vagy akár a kelta-oxitán színpompás, lüktető, egzotikus dallam-és ritmusvilág is. A Szarka Gyula (bőgő, lant, ének), Szarka Tamás (hegedű, koboz, ének), Buják Andor (kontrahegedű, töröksíp, szaxofon) és Buják Krisztián (duda, ütőhangszerek) összeállítású négyes nemrég - a Tűzugrás című albumot bemutató koncertkörút erejéig - Földes László személyében egy ötödik taggal bővült: Hobó a maga jellegzetes szuggesztivitásával vitt új színt a repertoárba. Az együttes vezetőjét, Szarka Gyulát a Ghymes eddig megtett útjáról kérdeztük. - Éppen most tizenkét éve alakultunk meg, eleinte autentikus magyar népzenét játszottunk. S ebből fejlődtünk a mostani szintre, hoztuk létre sajátos stílusunkat, amit sokan az úgynevezett world music kategóriába sorolnak be. De mi meggyőződéssel valljuk, hogy zenénk eredeti, csak ránk jellemző, így voltaképpen nem is igazán szorítható kategóriák közé. - Szlovákiában éltek és alkottok. Mit jelent mindez egy magyar nemzetiségű együttes számára? - Nem kívánunk panaszkodni, de a helyzet egyre nehezebb, főként gazdasági szempontból. Talán még rosszabb, mint Magyarországon. - A szlovák többség egyébként miként fogad egy pozsonyi magyar zenekart? - Érdekes, de már egyre több rajongónk van a szlovákok között is. Kérik a számainkat olyan városokban - Besztercebányán, Túrócszentmártonban - is, ahol nincs magyar lakosság. Nagyon örülünk ennek, hiszen ez azt jelenti, hogy igenis felül lehet emelkedni azokon a felfújt nemzetiségi problémákon, melyek embereket választanak el egymástól. - Külföldön mint szlovák, avagy mint magyar együttes léptek fel? - Nem úgy megyünk külföldre, mint Szlovákiát reprezentáló együttes. Mindenütt azt mondjuk magunkról, hogy szlovákiai magyarok vagyunk. Arról ritkán szól a fáma.. Közhely, hogy az idősebbek egyik kedveli témája, milyenek vagyunk mi, fiatalok. Szeretnek megbotránkozni a dolgainkon és legtöbbször arra lyukadnak ki, hogy rettenetesen szörnyű a helyzet. Igen, bizonyos szempontból tényleg rosszak vagyunk, de rossz az a világ is, amiben élünk, amiben felnövünk. Változott a világ, ezt mindenki elismeri. De ezzel együtt nem csak a fiatalok, a tinédzserek. A felnőttek? Arról ritkán szól a fáma, hogy a mai szülők milyen •

dát kénytelenek mutatni a gyereknek. Hiszen nem csak a gyerekek lökdösik az utcán békésen ballagó bácsikat, hanem józan, felnőtt emberek könyökölnek egymás oldalába a jobb pozíciókért. Azért tetszik mindezt, hogy megfelelő hátteret biztosítsanak nekünk, a jövőnknek. Legtöbbjük azonban annyira ügybuzgó, hogy megfeledkezik csemetéje jelenéről. No, így kerül elő a videó, a tetris és a számítógép. Nincs már idő családi beszélgetésre, a régi szép idők ecsetelése helyett a fáradt apuka, anyuka leülteti a gyereket a tévé elé. Pzsichológusok állítják, hogy a nem létező családi életet helyettesítenie kell valaminek. A fiataloknak tartozniuk kell valahová, hiszen csak így érzik magukat biztonságban. Érthető, hogy nincs az otthonnak melege, ha a kimerült szülők este nyolckor esnek be az ajtón. És máris megvan a magyarázat a kellemetlenkedő, balhézó galerikre: „Nem jó, nem jó, de legalább én is része vagyok valaminek." Számítógép? Ugyan ne a gyereket hibáztassuk már, amiért a fél életét a monitor előtt tölti. A jövőjére készül, hiszen nemsokára ezek a sokak számára barátságtalan és idegen szerkentyűk irányítanak majd mindent. Hála egykét igen gondos szülőnek és túlbuzgó pedagógusnak, állítom, hogy már a bölcsiben is lehetőség van arra, hogy a gyerekek bujócskázás helyett a file-ok rejtélyes birodalmával ismerkedjenek. A mostani idősebbek iQúkorában a tanító szava szent volt? Biztos vagyok benne, hogy a mostani, számítógépen, speciális nyelvi osztályokban felnövő alsós gyerek igencsak „falhoz állítaná" az egykori tanító bácsit. Megvádolnak minket, hogy nem sportolunk, aztán meg dühösen kiabálnak az elsuhanó görkorisok után. A BMX, a soros görkorcsolya, a gördeszka - sport, a huszadik század sportja. Semmivel sem alacsonyabb rendű, mint a foci, aminek a fiatalok körében (is) leáldozóban van a csillaga. Nem hiszem, hogy egy csapat guruló tizenéves bármivel is rosszabb erkölcsű lenne, mint a futballpálya mellett tomboló, az ellenfélre ocsmány szitkokat szóró, konszolidált nagyapáink. Változnak az idők- és az emberek nehezen fogadják el az új dolgokat. Pedig ötven évvel ezelőtt sem diszkoszvetéssel csapták agyon az időt, pedig az az egyik legnemesebb sport. Ránk fogják, hogy terjesztjük az AIDS-et. Elismerem, ez igazán mai probléma, de azért ne feledkezzünk meg a vérbajról sem, pedig ahhoz, bármily romlottak is a mai fiatalok, igen kevés közünk lehetett. Ha pedig nyilvánosan reklámozzák a fiatalok számára az óvszert, idősek ezrei kapnak a szívükhöz, hogy úgymond elszabadult a pokol, ma már mindent lehet... Nem csak mi tudunk kellemetlenek lenni. Minden reggel saját bőrömön tapasztalom, hogy a buszon hogyan törnek maguknak utat botjaikkal, káromkodva az egyébként szelíd nénik és bácsik. Ilyenkor már én is úgy érzem, mintha kifordult volna sarkaiból a világ, pedig nemcsak ilyenkor játsszák el a felnőttek a tinédzserek sokat szidott szerepét. A generációs ellentéteknek mély gyökerei vannak, és ez állandó probléma is lesz mindig. Miért? Ezt egyszer egy felnőtt árulta el nekem. Azt mondta, nincs egy korosabb ember számára szörnyűbb, mint látni a fiatalok erejét, lendületét, ránctalan arcát. Látni a szerelmet, a féktelenséget, mindazt, amitől neki már el kellett búcsúznia. Irigyelnek bennünket, mi pedig még nem tudjuk elfogadni a másságukat. Valahol ez természetes, csak nem szabad túldramatizálni a dolgot és végletes általánosításokba bonyolódni. Gyuricza Eszter - Kovács Judit Arra biztat a Szekszárdi Vasárnap november 10-i számának egyik cikke, hogy szóljak hozzá a Jelnőttek-gyerekek, idősek, fiatalok" témakörhöz. Megragadom az alkalmat, most legalább kiírhatom magamból annak a sok bosszúságnak, méregnek egy részét, ami közel két évtizedes szülői múltam során gyűlt bennem össze. Nem a cikkbeli Károly bácsival vitatkozom és a félreértések elkerülése végett leszögezem, hogy alább nem az általam ismert vagy nem ismert gyakorló pedagógusokról lesz szó. Inkább csak azokról, akik kiagyalói és végrehajtatói oktatás- és neveléspolitikánknak, ügyünknek. Azokról, akik meghatározzák, hogy mit, hogyan és mennyit kell a gyerek fejébe tölteni. Gyermekeim még általános iskolások voltak, amikor nulladik órára kellett nekik járniuk. Állítom, aki a nulladik órát kitalálta az vagy nem volt vérbeli pedagógus vagy más baj volt vele. Reggel fél hatkor, hatkor kiugrasztani a gyereket az ágyból, elzavarni iskolába, ahol délután egyig, kettőig intenziven okítják, aztán - jó ha jut idő ebédre - rohanjon edzésre, zeneiskolába, külön nyelvórára... Essen haza este hatkor-hétkor, tanuljon másnapra... Tudom, a délutáni elfoglaltság nem kötelező, nem kell minden gyereknek középiskolába, egyetemre mennie. Tényleg, nem büntetik meg a szülőt, ha nem aknázza, aknáztatja ki teljes egészében a gyerekében rejlő képességeket. Csakhogy ez hamis logika. Talán inkább úgy kellene megszabni a követelményeket, kidolgozni a követendő eljárásokat, hogy az a szerencsétlen gyerek, amellett, hogy használja és fejleszti az eszét, uram bocsá még egy kicsit gyerek is maradhasson. Úgy keltene kihozni belőle a maximumot, hogy ne rokkanjon bele. Nem keltene már 10 évesen olyan tempóhoz szoktatni, olyan életvitelt rákényszeríteni, aminek felnőttkorban rendszerint infarktus, káros stressz, idegbetegség a következménye. Túljutottunk már egy főiskolaifelvételin is. A pályaválasztást segíteni hivatott szülői értekezleten a területet legjobban ismerő pedagógus elmondta, neki öt órájába került, amíg megértette a szabályokat, újabb ötbe, amíg kitöltötte a gyereke jelentkezési lapjait. Később egy pedagógiai intézmény munkatársa mesélte, hogy számára sem volt kristálytiszta az idei felvételi szisztéma és felhívta az illetékes urat a minisztériumban. Ő azt válaszolta, hogy „ Tessék megmozgatni az agy tekervény eket!" Nem ragozom tovább, hiszen értelmes emberek olvassák ezt az írást. Bár lehet, hogy tanügyéreink elvárásainak csak nagyon kevesen felelnének meg. Egy szülő (Név és cím a szerkesztőségben)