Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-11-24 / 22. szám

16 1996. NOVEMBER 24. , SZEKSZÁRDI VASARNAP A szegénység Japánban sem ismeretlen szer nélküli ételekre, egyedül a nyers tonhalnál mondtam, hogy ezt azért talán mégse... A japánok nemcsak a magyar - ahhoz képest nem nehéz de a nyugat-európai viszonyokhoz képest is jól keresnek és jól élnek, mindennapjaikba beépül a csúcstechnika. Dr. Kovács Sándor például a rendelkezésére bocsátott lakás konyhájában az elektromos berendezések feléről még ma sem sejti, hogy milyen célt szolgálhatott. S mégis, ebben a már jövő évezredet idéző, szuperfejlett országban sem ismeretlen az a szegénység, amiről általában nem szólnak a Japánt bemutató útifilmek. - Tokió új városközpontjában is sétálgattam, s betértem a nemrég épült, egy kilométer hosszá aluljáróba is. S ott bizony majdnem minden tizedik méternél egy hajléktalan alszik. S akárcsak egy nyomorgó dél-amerikai országban, ezek a számkivetettek is dobozokból építettek maguknak valamiféle kalyibát. Igaz, a dobozokat sokan szépen kifestették... S, hogy mit tudnak rólunk, magyarokról a japánok? Egyáltalán semmit - jelenti ki határozottan dr. Kovács Sándor. A Seikei egyetemen, ahol előadást tartott, még a történészek számára is el kellett magyarázni, hogy merre is van ez a közép-európai ország. Egyetlenegy állam ismert ebből a régióból: Bosznia, de az is csak a harcok miatt. Egy sárpilisi disznótoros is komoly segítséget nyitott dr. Kovács Sándornak ahhoz, hogy talán számára is váratlanul Japánba utazhasson. A szekszárdi Wosinskv Mór Múzeum néprajzosa még Pécsen ismerkedett meg azzal a japán kutatóval, aki a kisebbségek - így a németség - mindennapjait vizsgálta Baranya megyében. Én tudok egy még érdekesebb helyszínt - állt egyszer kollégája elé dr. Kovács Sándor, s innen már valóban nem sokáig tartott átruccanni Tolna megyébe. Azután hamarosan jött a sárpilisi disznóvágás, majd a nem kevésbé egzotikus decsi lakodalmas, s a szíves kalauzolás annyira meghatotta a Tokióban tanító professzort, hogy megígérte: mindenképpen „kijár" a szekszárdi kolléga számára egy japán ösztöndíjt. Az idő azután telt múlt, a hihetetlennek tűnő ígéretről Jassan meg is feledkezett dr. Kovács Sánamikor is a közelmúltban egy táviratot kapott. A sürgönyben az állt, hogyha akarna, akkor sem menekülne meg a japán tanulmányúttói: az ösztöndíj zöld utat kapott, minden készen áll a magyar néprajzos fogadására, visszautasításról pedig szó sem lehet. -Három hetet tölthettem a szigetországban, a közel egy hónap alatt nemcsak Tokióban, hanem számos más helyszínen, így a régi fővárosban. Kiotóban is megfordulhattam - kezdte élménybeszámolóját dr. Kovács Sándor. - Ami egyből, s utána folyamatosan, egész kinttartózkodásom idején meglepetést okozott, az a japán udvariasság volt. S most nemcsak arra gonDr. Kovács Sándor a kiotói régi császári palota előtt dolok, hogy bemutatkozáskor mindenki hajlongott előttem: ez arrafelé természetes, mert nem ismeretes a kézfogás. Az igazán érdekes az, hogy a meghajlás nem maradhat el egyetlen helyszínen sem. Vonaton utaztam éppen - mellettem ülő vendéglátóm jellemző módon az óráját, nem pedig a vasútállomás feliratát nézte, hogy hol vagyunk -, amikor két mozgóárus tolta be a fülkébe kocsiját. ELöször is mindketten szertartásosan meghajoltak az utasok előtt, majd ugyancsak sűrű hajlongások közepette kínálták az üdítőket vagy cukorkákat. S amikor elhagyták a fülkét, visszafordultak, s ismételten mélyen meghajoltak. Dr. Kovács Sándor, amikor az étkezésre terelődik a szó, elárulja, hogy Japánban bizony jó pár kilót leadott testsúlyából, bár előrelátóan vitt magával egy kis hazait, még pirospaprikát is, amit azután nem kis sikert aratva fel is használt. - Az európai ember számára szokatlan az a rengeteg tengeri herkentyű, meg zöldségféle, ami ott az asztalra kerül. A hús méregdrága, öt-hatszor annyiba kerül, mint nálunk, s csemegének számít: a boltban 10 deka a normális, elvitelre szánt mennyiség, az eladó háromszor is visszakérdezett, amikor egy kiló pörköltnekvalót kértem. Tizenöt tokiói egyetemistánakfőztem egy kiló húsból, máskor magamnak szoktam ekkora mennyiségből ételt készíteni. Japánban kénytelen voltán ráfanyalodni a rákokra, az általam ismeretlen, fűElőször élvezet, később kín, bűn, halál Drogkonferencia Szekszárdon Akkora tömeg gyűlt össze a kábítószerfogyasztásról tartott konfemeciára a szekszárdi ANTSZ-székház nagytermében, hogy nem jutott mindenkinek hely. Sok érdekes témáról hallottunk már előadásokat •

utóbbi 1-2 évben, de az érdeklődés meg n közelítette a mostanit Ez is jelzi, hogy korunk egyik legveszedelmesebb divatja, hiába tiltott szenvedélye mindenkit érint valamilyen módon: serdülőket az érdekel, mire számíthatnak, ha megkóstolják valamelyik enyhébb drogot, a szülőket érdekelheti például, hogy miről ismerik föl, ha a gyerek eszegeti ezt a mérget, az orvosok pedig a különböző gyógyszerek ilyen jellegű felhasználásával és minden drog hatásával szeretnének tisztában lenni. Ez utóbbi pontosan kiderült az első előadás után következő kérdesekből. Az előadó az Országos Rendőrfőkapitányság alezredese, a gyógyszerész képzettségű Mészárosné dr. Dunai K. Zsuzsanna volt, aki beszélt arról is, hogyan alakul ki a függőségi viszony a kábítószereseknél, már akkor, amikor még „csak" gyógyszereket szednek ilyen célból, persze a normálistól eltérő adagban és módon. Egyre nagyobb adagokra van szükségük, ellenállhatatlan vágy hajtja őket, hogy elérjék azt a különös jó érzést, például „feldobottságot", jókedvet, a fáradhatatlanság érzetét vagy valamiféle színes kábultságot. Egy idő után a szervezet nem képes a normális működésre drog nélkül, ez már betegség és a beteg nem veszi észre, ha nem fordul orvoshoz, tehát ha nem akarja abbahagyni a drogozást, hogy új fázisba került: nőtt a függősége és nagy valószínűséggel áttér a valóban kábítószerként használt, titokban árusított valemelyik szer fogyasztására. Az előadó beszélt az úgynevezett diszkódrogokról is, amelyek sajnos igen széles körben hozzáférhetők és kedvelik őket, mert mozgósítják a szervezet tartalékait, vagyis nagy aktivitást okoznak, egész éjjel lehet táncolni, szórakozni ezek hatására. Igen ám, de megemelkedik a testhőmérséklet, ami kiszáradássaljárhat és jó néhányan ebbe már belehaltak. Rendkívül érdekes előadást tartott a konferencián dr. Pallaghy Sándor, a Magyar Narkológiai Társaság elnöke. Mondandóját érdemes lenne magnóra venni, kazettaként eljuttatni minden iskolába, mert még akkor is lebilincselő és megszívlelendő, ha az előadó személye hiányzik. Osztályfőnöki óra izgalmas témája lehetne, már az általános iskola ötödik, hatodik osztályától kezdve. Pallaghy főorvos Budapesten sok tapasztalatot szerzett a kábítószer áldozatainak gyógyításában, illetve sajnos - többnyire csak az ilyen próbálkozások során. Ugyanis akik valamiért rászánják magukat, hogy abbahagyják, segítséget kémek, azok nagy többsége is visszaesik már a terápia közben vagy akkor, ha a gyógyulás után visszakerülnek a régi társaságba. A főorvos elmondta: a drogbeteggé váló emberek, többnyire fiatalok, eljutnak odáig, hogy meglopják a szüleiket, ellopják a nagymama nyugdíját, hogy vehessenek kábítószert. A legsúlyosabb bűncselekménytől sem riad vissza, aki már ott tart, hogy például a heroin hiányától szenved. Irtózatos kínokat élnek meg - és egy adag heroin mostanában nyolcezer forint. Dr. Pallaghy Sándor két dolgot hangsúlyozott. Aki elkezdi szedni azt a kábítószert, amelyik különösen jó érzéseket vált ki benne, az úgy érzi, megtalálta a boldogságot, erre vágyott mindig, s ez a csapda, mert utóbb már semmi más nem érdekli és tönkremegy, sőt lealjasodik. A súlyos eseteknél nagy a valószínűsége a halálnak, ha későn jut el a beteg abba a helyzetbe, hogy rászánja magát az orvosi segítség igénybevételére, vagy ha újra meg újra visszaesik. A Magyar Narkológiai Társaság elnöke figyelmeztetett arra is: az országban sehol nincs jól fölszerelt drogosztály, pedig nemcsak a hatásos kezelési lehetőségre volna igen nagy szükség, hanem rehabilitációs intézményekre is, hogy a gyógyuló, vagy már az elvonási tünetektől nem is szenvedő, tehát gyógyultnak tekinthető embert elszakítsák addigi környezetéből és egész nap foglalkoztassák, hogy visszatérhessen a társadalomba, az emberi életbe. Gemenci József k Dr. Kovác^S

ándor kalandjai a^ifeW^&zigetországban