Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-02-11 / 3. szám

3 1996. FEBRUÁR 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Beloptuk magunkat Murdock ezredes szívébe Egy amerikai Szekszárdon Magyar földön fogott először kezet Clintonnal Edward J. Murdock ezredes a hazánkban tartózkodó IFOR-erők civil-katonai összekötő csoportjának vezetője legutóbbi lapszámunk megjelenése óta Szekszárdon járt Méghozzá azon apropóból, hogy a csapatmozgások Dombóvár térségét is érint^fejik. így - mint mondta - kötelességiik^BPk érzik egy más közigazgatási területet tájékozta tnai arról, hogy mi a céljuk, szándékuk. A lényeg: Dombóvár és térsége egyfajta raktárbázisként és tranzit útvonalként került a képbe. A sajtótájékoztató után lapunk képviselője nem szorosan a témába vágó kérdéseket tett föl a rendkívül rokonszenves, szimpatikus amerikai tisztnek. - Katonai szempontból van-e rangja, respektje, súlya ennek a békemissziós feladatnak? ' - Úgy gondolom igen, hiszen a déli helyzet rendezése nagyon sokunk érdeke. Itt szolgálatot teljesíteni rendkívül komoly feladat. Nincs lazítás, katonáink napi 14-15 órát foglalkoztatva vannak. Jómagam is olyan figyelemmel és következetességgel csinálok mindent, mintha éles helyzetben lennénk. - Apropó, háborús helyzet Volt már ebben része vagy mindig a hátországból irányit? - Is-is, voltam már többször is mindkét szituációban, de nem teszek a kettő között különbséget. - Milyen országokban szolgálta eddig az amerikai hadsereget, van-e állandó törzshelye? - Jártam Hondurasban, Sri Lankán, Panamában. Amúgy Európában állomásozunk, a pémetországi Heidelbergben teljesítek szolgálatot. - Mire gondolt, amikor megtudta, hogy hosszabb időre Magyarországra kell jönnie? - Semmi különlegesre, csak a feladat nagyságára, komolyságára, a békeküldetésre. S ezután jutott eszembe, hogy megismerhetek egy olyan országot, ahol sosem jártam, még csak nagyon nem is hallottam róla. - Ön egyfolytában annyira dicsér bennünket, hogy már-már kissé kínos fogadni a bókokat! - De,ha egyszer csupa jókat mondhatok az Önök országáról, népéről, a magyar katonákról, a minket körülövező szeretetről. Ilyennel még nem találkoztam katonáskodásom hosszú ideje alatt. Meg is írtam a feleségemnek és a négy gyerekemnek: most egy olyan országban vagyok, ahová a katonai feladat teljesítése után mindenképpen szeretnék - velük együtt - visszatérni. Idáig még egyetlen országba sem vágyódtam vissza, ahol szolgáltam. - Találkozott-e a nem oly régen Taszáron landolt Clinton elnökkel? - Igen, egy kézfogás erejéig. De nekem ez ugyanakkora élmény, mint a somogyi települések polgármestereinek, akik szintén kezet ráztak az elnökkel. Most fogtam vele először kezet életemben. - Cliton után az amerikaiak szent őrületéről, a kosárlabdáról hadd kérdezzem. Ugye Jordánnál nyer a Bulls? Egy pillanatra tanácstalan képet vág, már arra gondolok, Murdock az egyetlen, akit az amerikai „superbasket" hidegen hagy, de azért nevetve kiböki: - Valószínűleg igen. Bálint Gy. Városházi kopogtató Kedves olvasóink! Bizonyára emlékeznek rá, hogy a fenti címmel annak idején sorozatot olvashattak lapunkban a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal egyes munkaterületeiről. Hamarosan induló újabb sorozatunkban - megtartva a találó címet - arra kéljük Önöket: kopogtassanak nálunk, mármint a Szekszárdi Vasárnap postacímén. Várjuk azon leveleiket, melyekben választ várnak - közérdeklődésre is számot tartó - kérdéseikre. A válaszadásban szándékaink szerint az érintett ügyintézők, tisztségviselők lesznek a segítségünkre. Természetesen ugyanígy örömmel adjuk közre azon leveleiket is, melyek jobbító javaslataikat, ötleteiket tartalmazzák. S ugyancsak ezeken a hasábokon kívánjuk megjelentetni a Szekszárdi Vasárnappal kapcsolatos észrevételeiket is. Tehát: váija az Önök leveleit a rovat szerkesztője: Sas Erzsébet Postacímünk: Szekszárdi Vasárnap 7100 Szekszárd, Béla király tér L Egy városlakó feljegyzései A cím hibás, nagyon jól tudom, hogy a megyeszékhelyen Garay söröző nem létezik, csak a népnyelvében. Egyelőre még HOLSTEN-nek hívják, aminek bizonyára jól megfontolt üzletpolitikai okai vannak. Amikor 1969 áprilisában minden jel szerint végérvényesen ,-betettem Szekszárdra a lábam, akkor úgy tűnt, hogy itt minden Garay. A város közepén álló, azóta csak talapzata környékén változott, szobor. A gimnázium, egy általános iskola, egy tér, egy emléktábla, a termelőszövetkezetek egyike. A Kodály közreműködésével halhatatlanná vált, egyébként legfeljebb jó közepes költőről roszszat mondani, de még gondolni se volt szabad. Gyanítom, hogy ma is veszélyes. Egyébként nem szolgált rá. A szálló szintén az ő nevét viselte. Az Augusz-ház felé kidudorodó részében, amit akkoriban lakosztálynak becéztek, egy teljes éjszakát töltöttem tán harminc A Garay sörözőről éve. Máig büszke vagyok rá, az akkori árak mellett is elég drága volt. Természetesen a szálló földszintjén terült el a Garay presszó, és az étterem is. Előbbi valamikor veszélyes késdobáló, aminek színvonala emlékezetem szerint csak akkor kezdett el emelkedni, amikor a szálló mögött (briliáns ízléssel kiképzett) kis térre átjárót nyitottak. A sarkon egykoron a szekszárdiakat őszinte undorra! eltöltő tejbárt nyitottak, majd önkiszolgáló részleget. Mindkettő megbukott. A szálló - egykori beszálló vendéglő - képzőművészeti, építészeti értékeiről ne essen szó. Ilyenekkel ugyanis nem rendelkezik. Viszont időtállónak szánták, annak is bizonyult és ez máig meglátszik rajta. Szerves része egy zömmel szecessziós hangulatú térnek, mely Szekszárdfő vonzereje. Ne legyünk ugyanis beképzeltek! Szekszárdnak, mesebeli tájképi fekvése mellett, kevés vonezereje van. A régi megyeháza feltétlenül, de ha tudomásul vesszük, hogy egy jómódú polgárváros lakói ilyen környezetben érezték magukat otthon, akkor a Garay Szálló környéke se elvetendő. Ahol egyébként mi, hajszolt modernek is jól érezzük magunkat, ha szakítunk időt némi körülnézésre. A jellegmegőrzés nem frázis. Elképzelhetetlen, hogy egy Borút melletti mivoltát unalomig hangsúlyozó (érte sokkal kevesebbet tevő) város legközepén megszűnjön egy joggal patinásnak mondható étterem. Esorok írójához aktív zsurnaliszta korában ömlöttek az információkjárt is utánuk épp eleget. 68 éves korára az ilyeneknek szerencséjére már csak módjával részese, de akad olyan, amelyen fennakad. Például azon, hogy a Garayt (Holstent) eladták. Nem egy elkapkodott piacbővítés árán hamarjában felépített izraeli gyorsbüfét, hanem egy több évtizedes, városképi jelentőségű éttermet. Mellékesen szólva felette 13 volt szállodai, majd irodahelyiség, hosszú évek óta üres, tehát romló állagú. El kellene gondolkodni afelett, hogy a fél tucatnál alig több éve, valóban a sokat koptatott „európai színvonalon" átépített étterem, a megye legszebb ilyen létesítménye sorsába csak a magántőkének van beleszólása?Például a Borút-rangért küzdő, az idegenforgalomra elég sok szót vesztegető városnak semmi? Mindenki tudja, a bőrén érzi, hogy a vadkapitalizmus kezdeteinek keserves éveit éljük. Közérdekből semmi se fékezhető... ? A Garay (Holsten) ma középdrága, de inkább az elfogadható árak határát súroló vendéglátóipari hely. Helyesbítsünk! Az iparhoz semmi köze, jó étterem, semmi más. Az árak eljövendő változásain tanácsos nem mélázni. De a városközpont és ezen belül a Holsten sorsán talán érdemes lenne... Ordas Iván