Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-11-10 / 21. szám

16 1996. NOVEMBER 24. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Kolping- centenárium Szekszárdon A Szekszárdi Kolping Család százéves centenáriumi, illetve a Kol­ping iskola ötéves jubileumi ünnep­ségét rendezték meg október 25-30. között Szekszárdon. A centenáriumi ünnepség meg­nyitóját október 25-én, a Babits Művelődési Házban tartották. A vendégeket, köztük Mayer Mihály pécsi megyés püspököt, Hubert Tintelott, Nemzetközi Kolping-fő­titkárt, Bertalan Tamást, a Magyar Kolping Szövetség Ifjúsági Tago­zatának vezetőjét és Joachim Leh­mannt, az augsburgi Bildungswerk vezetőjét, Köntösné Rajnai Anna­mária, a Kolping iskola igazgatója üdvözölte. Ezt követően Kocsis Egypercesek sajnos nem Örkénytől Tömtek minket (Belénk fért volna) Igazán nem panaszkodhatunk, mert egyre több szervezet veszi a nyakába a fiatalok problémáinak megoldásával járó bokros teendőket. Vigyáznak a testünkre, a lelkünkre és az egészsé­günkre. A minap az egyik osztályfőnöki órán például azt taglaltuk, hogy a tejfölös töltött káposzta egészséges-e. Az ered­mény az lett, hogy abba a csoportba so­roltuk, ahová előzőleg a paprikás pör­költ, a túrós csusza, a rántott hús ke­rült. Persze ezek mellett szóba került sok miegymás, például az édesség is. • Szóval ilyenekkel tömtek minket, ti­két éves kamaszokat, hétfőn délután fél kettőkor. Ebéd előtt. Gy.E. Mobil, halottakkal A halottak napja volt eddig az ünne­pem. A karácsonyból akkor ábrándul­tam ki, amikor megtudtam, hogy az ajándékot mégsem a Jézuska hozza. A húsvétban egy ideig az tetszett, amikor a locsolás után az ismerős fiúkkal összegyűltünk, és azt tervezgettük, a pénzünket mire is fogjuk költeni ­majd szétdobáltuk a tojásokat. A halottak napja más. A temetőhöz közeledve először az tűnik föl, hogy milyen gyönyörű vörös az égbolt a gyertyák fényében, bent mégis sötét van. Rengeteg ember, és mégis csönd. Jó ez az ünnep, mert van hangulata. Aztán a temetőben föltűnik egy hölgy - mobil telefonnal. Hogy jobb le­gyen a vétel, feláll egy sírkőre. A roko­nok, hozzátartozók körbeállják, s né­zik, hogyan is telefonál. A hatás óriási. sudár Balázs Imre Antal polgármester mondott köszöntőt. Beszédében elmondta, hogy az önkormányzattól az igazgatónő öt évvel ezelőtt egy romos épületet kért és kapott meg, aztán szinte a semmiből virágzó intézményt „va­rázsoltak", és tették ismertté a Kol­ping nevet. A rendezvénysorozat szomba­ton szekcióülésekkel folytatódott, majd este a Művészetek Házában hangversennyel zárult a prog­ram. A vasárnapi Kolping-bált köve­tően, hétfőtől tartották az immár hagyományos, Kolping iskolák or­szágos találkozóját. Az Adolf Kol­ping boldoggá avatásának - 1991. október 27. - tiszteletére immár negyedik alkalommal megrende­zett versenyre Gyöngyösről, Vár­palotáról, Esztergomból, Bolyból jöttek el, hogy versengjenek egy­mással, s a házigazda szekszárdi csapattal. Az összesítésben a szekszárdiak dicséretesen helytálltak, s öregbí­tették iskolájuk jó hírnevét. Ezek a mai fiatalok... Minap találkoztam egyik kedves öreg ismerősömmel. Alig várta, hogy elmondhassa, mi történt vele a szek­szárdi fla^teron. - Hazafelé ballagtam, mert én már nem tudok sietni. Egy fiatalember jött mögöttem, gyorsan akart kikerülni és ingerülten rám szólt: „Menjen már ar­rébb, papa! Nem a magáé a járda!" A boltban is egyre nehezebben számo­lom ki az aprót. Néha rámförmednek a pénztároslányok, hogy ne tartsam föl a sort. - Es mondja, Károly bácsi, maga sze­rint miért vagyunk mi ilyenek? - Hát ennek több oka van. Talán túl sok az időtök. Amikor én olyan idős voltam, mint most te, nem törtem a fe­jem azon, hogy melyik tévéműsort nézzem, vagy melyik diszkóba menjek. Falun laktunk, sok volt a dolog, és én mindig segítettem az édesapámnak a munkában. Nem gondolhattam ismer­kedésre, mulatságra, gyereknek számí­tottam még. De tudom, azóta sokat változott a világ. Mivel régen még tévé sem volt, inkább beszélgettünk. Még mindig emlékszem azokra a történe­tekre, amelyet a nagyapám mesélt. Bezzeg az enyéimre az unokáim már nem kíváncsiak, nekik ez unalmas. De ezzel a négyzetkirakós játékkal (tetris ­A reklámok - sajnos r - sok esetben túl nagy hatással vannak a gya­nútlan tévénézőkre. Ezért történhet meg, hogy különböző felmé­rések szerint a gyere­kek egy része - hála a Milka csokinak - ab­ban a hitben él, hogy a tehenek lilák. Ezt isszuk magunkba Mi, a fiatalabb generáció, már el­jutottunk odáig, hogy kiszúijuk a lila tehenekhez hasonló igencsak röhejes dolgokat. Enyhén szánal­mas hatást ér el például, ha egy cég akciója főnyereményeként egy használt, másodkézből való számí­tógépet ajánl fel. De ha egy „kom­pani" már a reklámkampányát is a reklámfilmjeire alapozza, az már jelenthet valamit. Nem mást, mint csaknem száz­évnyi tapasztalatot, szakértelmet, önbizalmat, egy sokatmondó ha­zát, Amerikát, kitűnő látványter­vezést: a kólát. A „kólások" na­gyon értenek ahhoz, hogy elkáp­ráztassák fogyasztóiknak legna­gyobb körét, az ifjúságot. Ha a kóla kerül adásba, izzik a képernyő, pö­rögnek a kockák. Száguldás égen és földön, dinamikus zenére, dina­mikus tánccal, és még dinamiku­sabb srácokkal. A fiatalság átható ereje. Kell lennie valaminek a kólában - az ügyesen háttérbe szorított ijesztő koffeintartalom mellett ­hiszen a szó legszorosabb értelmé­ben mindenütt ott van. Románia hegyi ösvényein, Rio de Janeiro ut­cáin, az Északi-sarkon, jól tudjuk, hogy már a jegesmedvék is régen ezt isszák. Sőt valóban no limit. A kólának gyerekjáték volt eljutni az űrbe, különleges, űrhajósoknak készített italautomata formájában. A kóla mindemellett rendkívül sokoldalú: cseresznyés, light, cuk­ros és no cukros. A kóla újít, a kóla modern, hiszen mégiscsak a XXI. század ifjúsága nő fel rajta. No meg azok a fejlődő országbeli gyerekek, akiknek szülei elhitették a nagy nyugatról érkező kóla annyira jó, hogy gyümölcs és alapvető élelmi­szer helyett is azt ihatja a po­ronty. A kóla botrányosan szuper és szimplán botrányos amióta a ku­pakőrület körül felkavarták az isza­pot. A kóla sok millió fiatal kedvenc üdítője, a hőn áhított amerikai stí­lus védjegye. A kóla originál Ame­rika: egy amerikai illúzió a sok kö­zül. Ezt isszuk magunkba... Gy. E. a szerk.) órákig tudnak játszani! A mai fiatal más világban nő fel. Nem tetsze­nek ezek a reklámok sem. Az asszo­nyok félpucéran vannak a képernyőn. Nem csoda, ha a legények megválogat­nak, elvégre van összehasonlítási alap­juk. Aztán terjed az AIDS is. Bennünk sokkal több volt a tisztelet a felnőttek iránt. A szüleink szava szentírás volt. Új cipőt, új ruhát csak akkor kaptunk, ha a másik már teljesen elrongyoló­dott. Pedig nekünk is voltak vágyaink, álmaink. Az unokáinknak még csak kérniük se kell, úgyis mindent megkap­nak. Nem segítenek az otthoni munká­ban. A fiamék nem is várják el tőlük. Azt mondják, hadd tanuljon a gyerek. Látom én is, hogy tanulnivaló akad bő­ven. Mi nem tanultuk ilyen részletes­séggel a földrajzot, a számtant. A tanító abban az időben a legfőbb tudós ember volt a faluban. Tanított, de nevelt is minket, akár egy szülő. Ö szervezte a helybeli és az iskolai jeles ünnepeket. Mi gyerekek, fiatalok örömmel készü­lődtünk minden ilyen alkalomra. Ma egy rendezvényen az unokáim is csak túlesni szeretnek, verset akkor hajlan­dók szavalni, ha azt kapják feladatul. Ma már a sportolásra is jó lehetőség lenne, de a tizenévesek szívesebben ül­nek a kényelmes fotelokban és tévéz­nek, videóznak, számítógépeznek. Biz­tosan ez is jó, de arra nem jut idejük, hogy felfedezzék azt, amiben én fel­nőttem. Nem tudják milyen, amikor egy túra, vagy focizás után az ember minden izma sajog, de gondolatban már az újabb programot szervezi a sza­badban. Én boldog voltam, ha nyomta­tott betű, újság, könyv akadt a kezem­be. Egy szuszra képes voltam elolvasni az egészet. Most meg, azt mondják, van olyan nyolcadikos, akinek az olva­sás csak döcögve megy. - Károly bácsi, mit ajánl a mai ti­nédzsereknek? - Tudod fiam, én inkább a mai szü­lőknekjavasolnék valamit: figyeljenek jobban a gyerekeikre. Hogy korszerű legyek, azt mondhatom, jó befektetés a szeretet. Biztosan meg is térül. A fiata­lok meg legyenek türelmesebbek szü­leikkel, tanáraikkal, ne követelőzze­nek. És persze az egyik legfontosabb: találják meg a hétköznapok örömeit is. SUDÁR BALÁZS Jó lenne tudni, miként vélekednek a fentiekről a fiatalok. Meg a pedagógu­sok. Meg a szülök. Meg bárki. Címünk, ahová a véleményeket várjuk: Szekszár­di Vasárnap Szerkesztősége, Szekszárd Béla király tér 1. „Új generáció".

Next

/
Oldalképek
Tartalom