Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-11-10 / 21. szám

1996. NOVEMBER 10. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 7 Magyar, de időnként svédnek nézik Finnországban Dobaí Attila: Tornio, főiskola, ezüst érdemrend Szekszárdról Finnországba kerülni rendkívül egyszerű feladat, nem kell hozzá más, mint két zenetanár szülő, akik új munkahelyükre, Sievi kisvárosába magukkal viszik gyermeküket is. Nos, pontosan ez történt Dobai Attilával, aki 1989-ben, 17 éves korában került máig maradandó kapcsolatba Finnországgal, majd később Szekszárd testvérvárosával, Tornióval. Jelenleg is Tornio főiskoláján tanul, s a szünidő néhány hónapjára hazalátogat Tolna megye székhelyére. Most is így tett, s ezt az alkalmat kihasználva beszélgettünk Dobai Attilával. - Kamaszkorod végén kerültél egy más országba. Miként zajlott le a talál^fcú a finnekkel? Némileg nehézkesen, hiszen mindössze annyit tudtam finn nyelven, hogy jó napot kívánok. S miután Sieviben, ebben a Helsinkitől 500 kilóméterre északra található kistelepülésen nem volt gimnázium, így a közeli Nivala középiskolájába iratkoztam be. - Mindenesetre a köszönés már ment... - Szerencsémre ritka türelmes intézménybe kerültem, a tanárok elviselték, hogy hosszú ideig szinte meg sem szólaltam. Belekerültem a mélyvízbe, de ennek köszönhetem, hogy fél év múlva sok mindent megértettem, egy év után pedig már nem okozott gondot a folyamatos kommunikáció. - Mikor érettségiztél? - Az eltérő iskolarendszerből adódóan Finnországban három éves a gimnázium, én a második osztályba iratkoztam be. így húsz éves koromban ^fctségiztem. ^Milyen eredménnyel, különös tekintettel a finn nyelvre és irodalomra? - A válasz előtt nem árt tudni, hogy arrafelé a követelményrendszer egészen más, mint nálunk. A finn diákok elszörnyednének, ha megtudnák, hogy egy magyar gimnazista mennyit tanul éjszakákon át az érettségi előtt. De a kérdésre válaszolva elárulhatom, méghozzá büszkén, hogy akadt egy olyan helybeli fiatal, aki gyengébb eredményt ért el - speciel a finn nyelvből és irodalomból - mint én. - Visszatérve az előbbiekre: egy magyar diák nagyobb tudásanyaggal rendelkezik, mint finn kortársa? - Ez egészen biztosan így van, de nemrég olvastam, éppen ebben az újságban, hogy nem kevés magyar diák az állandó stresszhelyzet miatt nyugtatókon él. Ez elképzelhetetlen Finnországban: nem akarom megszépíteni a helyzetet, de arrafelé ismeretlen az agyonhajszoltság okozta idegbeteg magatartás. Nálunk, a főiskolán azt mondják az oktatók, hogy nem kell tudni fejből azt, hogy mi van a lexikonDobai Attila (balról a második) hajóuton a botteni-öbölben ban. Elég azt a könyvet leemelni a polcról. A hangsúly az alkalmazáson, a kreativitáson van. - Ez tehát komoly, szemléletbeli eltérés a két ország oktatási filozófiája között. Milyen hasonló, lényegi különbségeket fedeztél fel, akár az élet más területein? - Egy szembeötlő különbséget említenék, de ez csak akkor nyilvánvaló, ha az ember hazatér Magyarországra. Másfél év szünet után szállt le velem a repülő Budapesten. Metrón utaztam a fővárosban, s meg kellett kérdeznem a kísérőmet: te, itt mindenki depressziós? Elkínzott arcok, kifejezéstelen tekintetek meredtek rám, legalábbis Pesten, ez a tapasztalat nem biztos, hogy ilyen koncentráltan érvényes egy kisvárosban. - Azért Finnországban sem igazán örvendezhet az, aki elveszíti a munkáját... - Persze, hogy nem, de azért nem nagyon találkoztam Finnországban kedvetlenséggel, türelmetlenséggel, arroganciával. Vajon miként reagálnak az autósok Magyarországon, ha az előtte lévő nem indul azonnal, ha zöldet jelez a lámpa? Vagy milyen megjegyzések röpködnek az ABC-ben a sorból, ha valaki egy kicsivel hosszasabban válogat az árucikkek közül? - A munkatempó is nyugodtabb Finnországban? - Hatékonyabb. A munka az csak munkát jelent, nem pedig kávézást, vagy társasági életet. Sok magyar vállalkozó ismerősöm van, aki - tisztelet a kivételnek - panaszkodik, hogy mennyire elfoglalt, milyen sok tennivalója van. Holott tudom, hogy a napi tizennégy órából ötöt-hatot nem munkával tölt: például társasági életet él, baráti beszélgetéseket folytat. - Messzire kanyarodtunk az érettségitől, jóllehet a kitérő nem volt haszontalan. Most is Finnországban tanulsz, de már főiskolán, ráadásul testvérvárosunkban, Tomióban. Miként kerültél éppen oda? - Érettségi után, 1992 novemberében hazajöttem Szekszárdra, majd másfél év vállalkozói tevékenység után egy testvérvárosi küldöttséggel, mint tolmács, eljutottam Tornióba. Rendkívül barátságos fogadtatásban volt részünk, s én, mint tolmács, a dolgok természetéből adódóan jó kapcsolatot alakítottam ki a vendéglátókkal. - S ekkor, mint a mesében megismerkedtél valakivel, aki felajánlotta a tomiói főiskolai ösztöndíj lehetőségét. - Majdnem így történt. A főiskola igazgató-helyettese pendítette meg a dolgot... - ...Miután kicsodálkozta magát, hogy miként tudhat valaki ilyen jól finnül. - Pontosan. Elmondtam neki, hogy a gimnázium után jelentkeztem egy hasonló finn főiskolára, de akkor az nem jött össze. Némi csodálkozásomra az igazgatóhelyettes kijelentette, hogy ha van hozzá kedvem, szívesen látnának a tomiói főiskolán. Nem sokra rá, 1994 nyarán már az intézmény padjait koptattam. - Voltaképpen mit tanulsz? - Külkereskedelmet, jelenleg a harmadik évfolyamot végzem. - Hol laksz és miből élsz, ha szabad ilyen magánügynek minősíthető kérdést feltenni. - Miért ne, hiszen nincs ebben semmi titok. Önfenntartó vagyok, mindig akad Tornióban valami tolmácsolnivaló. Egy diákszálláson lakom, ez a hely az ottani szinthez képest meglehetősen olcsónak számít. - Egyébként drága ország Finnország? - A kereset önmagában nem sokat mond, mert ehhez ismerni kell az árviszonyokat is. Egy liter tej úgy 120 forintba kerül, egy kiló kenyér ára pedig meghaladja a 400 forintot. Ehhez képest egy szakmunkás a hó végén 5-6 ezer finn márkát, magyar pénzben úgy 150-200 ezer forintot vihet haza tisztán. Egy család, melyben az apa és az anya is keres, jó gazdálkodással havonta 2-5 ezer márkát is félretehet. - Tornióban úgy ismernek téged, mint a magyar testvérvárosból érkezett fiatalt? - Az iskolában természetesen mindenki tudja, hogy én vagyok a magyar hallgató. - Szekszárd neve is közismert? - Már csak azért is, mert a finnek - legalábbis Tornióban - egy sokatmondó szójáték segítségével jegyzik meg Tolna megye székhelyének nevét. Seksi saari (szekszi szári) - így hangzik az elnevezés, ez azt jelenti magyarul, hogy szex sziget.. - Ezek szerint a hűvös finneknek is van humorérzékük. De téged biztosan nem mosolyognak meg, mármint a kiejtésed miatt, hiszen úgy, olyan pergő módon beszélsz, mint egy született finn. - Legfeljebb egy kis akcentust tudnak felfedezni, s úgy vélik, hogy egy Finnországban élő svéd vagyok. De a mosolygás mégis gyakori, főleg, ha kiderül a magyar mivoltom. - Számontartják a nyelvrokonságot? - Sokkal jobban, mint mi, magyarok. Ezt bizonyítja az utazási statisztika is: ha a finnek nem a tengerpartra mennek nyaralni, akkor London és Párizs után Budapestet választják úticélként. - Véleményed szerint Szekszárd - legalábbis a jövőben - gazdagíthatja ezt a statisztikát? - Erről még nem esett szó, de éppen erre törekszem. Június óta azért vagyok itt, Magyarországon, Szekszárdon, hogy az úgynevezett külföldi gyakorlat keretében járuljak hozzá a finn-magyar, vagy fogalmazhatunk úgy is, a torniói-szekszárdi kapcsolatok erősítéséhez. Többek között részben ennek a tevékenységnek az eredményeként látogatott el két finn üzletember az Alisca Expóra. Ezen kívül a jövő héten érkezik Szekszárdra az a kamionnyi acél, melyet egy szekszárdi kft. vásárolt Tornióban. De, hogy egy egészen személyes példát említsek: a torniói főiskola igazgatója, nem kis mértékben rábeszélésem hatására, Szekszárdon, a Sió csárda közelében vásárolt magának tanyát. - Mikor térsz vissza Tornióba? - Januárban, éppen ezért jó lenne, ha még az év végéig sikerülne életet lehelni Szekszárdon az egyébként létező FinnMagyar Baráti Társaságba. - Tornióban létezik hasonló megfelelője ennek a társaságnak? - Hogyne, ott él és működik, sőt, ne tűnjék szerénytelenségnek, de nemrég miután alaposan kinyüzsögtem magam - meg is kaptam tőlük az általuk alapított ezüst érdemrendet. I