Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1996-09-15 / 17. szám
. SZEKSZÁRDI 1996. SZEPTEMBER 15. IASARNAP Millecentenáriiimi ünnepi közgyűlés Az első sorban (középen) Matókné Kapási Júlia - Azokat a nemzetközi találkozókat, ahol a testvérvárosok fiataljai találkozhatnak egymással. Amikor a sok nyelv és nemzetiség, a sok különböző kultúra egymás megismerését segíti elő. Egyébként nemrég zárult nálunk, Bietingheim-Bissingenben egy ilyen rendezvény: egy olyan művészeti alkotótábornak adtunk otthont, amelyen szekszárdi diákok is résztvettek, s nagy sikert arattak munkáikkal. S azt hiszem, ezek azok az élmények, melyek egy életen át végigkísérnek bennünket. A Pro Urbe Szekszárd kitüntetettjei Jó két órán keresztül tartott Szekszárd város millecentenáriumi ünnepi közgyűlése a múlt hét végén a Művészetek Házában. A közönség elsőként Kocsis Imre Antal polgármester régi időkre - az egy évszázaddal ezelőtt tevékenykedő elődökre emlékeztető méltatását hallgathatta meg, majd dr. Palkó László jegyző ismertette a város Aranykönyvéről szóló határozatot. Ebbe a díszes kötetbe azok az események kerülnek, melyek méltán tarthatnak számot az utókor érdeklődésére. A tavalyi fontosabb történéseket Decsi Kiss János ismertette a megjelentekkel. Ezt k követően dr. Töttős Gábor adta elő Az én városom Szekszárd című pályázatra írt díjnyertes költeményét. A város hol békés, hol viharos évszázadait a résztvevők elé táró Szonettkoszorú után a Bartina néptáncegyüttes, majd dr. Fenyőháziné dr. Horváth Mária vehette át a Pro Urbe Szekszárd emlékplakettet. Siegrid Geisler, a Bietigheim-Bissingeni testvérvárosi referens a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat nívódíjában részesült. Dr. Dobos Gyula megyei levéltárigazgató az általa szerkesztett Szekszárd történeti monográfia II. kötetét mutatta be. Az ünnepi közgyűlés Kocsis Imre Antal zárszavával, illetve a Szózattal - orgonán Lozsányi Tamás játszott ért véget. Bartina: nehéz felülmúlni I - Ez a csúcs, ezt már nehéz felülSiegrid Geisler múlni - utalt az emlékplakettre Matókné Kapási Júlia, a Bartina néptáncegyesület vezetője. - Persze, a városért kapott díj nagyon sok „apróságból" tevődik össze. Köszönhető ez a kitüntetés a szülőknek, akik beíratják hozzánk gyermekeiket, s köszönhető azoknak a gyermekeknek is, akik lelkiismeretesen dolgoznak a Bartinában. Az emberek elismerik, támogatják a munkánkat, mi pedig igyekszünk megfelelni az igényeknek. Tehát az, hogy most is lehetünk, hogy ilyen komoly díjat kapunk, az egy nagy, példaértékű összefogás eredménye. - S ha anyagilag nem is, lélekben mindenki, valamennyi szekszárdi támogatja a Bartinát. -Ez az igazán fontos. Az is mellettünk van, aki esetleg egyáltalán nem érdekelt az ügyünkben. Ez a maximum, ennél nagyobb öröm nem létezik. Mindig többet adni - Amikor megkaptam a polgármesteri hivatal értesítését, először azt hittem, hogy valami adóhátralék-ügyben jött a levél - árulta el dr. Fenyőháziné dr. Horváth Mária. - Amikor felbontottam a borítékot, akkor láttam, hogy a kitüntetésről van benn szó. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen elismerésben lesz részem: minden olyan titokban történt, hogy a hírt valószínűleg én tudtam meg legutoljára. - Ön nyugalmazott orvosként a Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi csoportjában végez karitatív tevékenységet. A hivatása szólította a máltaiakhoz? - Ez egy érdekes kérdés, mert én voltaképpen az irodalom szakot szerettem volna elvégezni az egyetemen. Édesapám Íratott be az orvoskarra, míg én közben Baján ballagtam, mint gimnazista. - Nem bánta meg a váltást? - Egyáltalán nem. Egész életemben azt tartottam szem előtt, amit az orvosetika előadásokon hallottam a professzoromtól: a betegekben mindig az édesanyánkat, édesapánkat, vagy a testvérünket kell látni. - S a Máltai Szeretetszolgálat? - Erre Kozma Imre atya kért fel annak idején, Mayer Mihály püspök úr ajánlására. Ez már évekkel ezelőtt volt, s máig meg tudtunk maradni: méghozzá úgy, hogy minden évben valamivel többet adtunk a rászorulóknak, a szegényeknek. Kultúrák találkozása Siegrid Geisler a munkájáról beür. Fenyőháziné dr. Horváth Mária szélve szerényen elhárította magától a dicséretet mondván, hogy sok szekszárdi csoport már annyira otthonosan mozog Bietigheim-Bissingenben, hogy különösebben nagy segítségre már nincs is szükség. - Esetleg rendezek egy fogadást nálunk, a polgármesteri hivatalban, vagy elintézek egy kis anyagi támogatást, illetve megoldom a szállásproblémát, már ha van ilyen - sorolta Geisler asszony. - Nálunk nagyon aktívak a különböző civil szerveződések, ezek a csoportok sok mindent magukra vállalnak. - Mit tart igazán fontosnak a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésében?