Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-08-25 / 16. szám

7 1996. AUGUSZTUS 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP A kórház és én nagyjából egyidősek vagyunk. Egy-két év választ el bennünket a hetventől Én csak egyszer magyarosítottam, ő többször kapott új nevet. Eredetileg vitéz nagybányai Horthy Miklóséra keresztelték, aki az avatásán is részt vett. Később a megyei születésű, nagyhírű dr. Balassa Jánoséra nem sokáig tartották érdemesnek, de ez más téma. Nagyjából együtt öregedtünk. Ne használjuk a képzavaros „visszafejlődés" kifejezést, mert ezt hátrafelé nem lehet megtenni. Maradjunk a kopásnál, elhasználódásnál. Ennek rám vonatkozó része magánügy. A kórházé jellemzéséhez van összehasonlítási alapom. Húsz év óta mostanában találkoztunk ötödször. ^ Természetellenes körülményekből próbálok számot adni, hiszen az itteni lét minden, csak nem normális. Sőt megalázó. A betegnek nincs beleszólása, hogy ki legyen a lakótársa. Abba se sok, hogy hol, mikor, mit tegyen. Életének minden mozzanata; gyakran a legintimebb is; a nyilvánosság, a betegtársai és ezek látogatói előtt zajlik. Mosdás, anyagcsere, mely utóbbit még a putri mögött is egymaguk végeznek. Most társaságban. Meg kell ismerkedni az ágy tál és kacsa fogalmával. Utóbbi az egyik szomszédomnak ötödszöri kioktatásra se sikerült, képzelhető eredménnyel. Felnőtt embereket fiatal nők fürdetnek, mosdatnak. A gátlások érthetőek és nem könnyítik a kórházi tartózkodást. A reggel fél 5-ös lázmérőzéstől este 10-ig a beteggel mindig történik valami. 1'avarészt nem tudja, hogy mi és iért? Munkadarabnak érzi magát egy végeláthatatlan szerelőszalagon. Szakmájában jónevű szekszárdi kisiparost hallottam tombolni emiatt. Nem egészségügyi műveltségével szerezte jó hírét. A vele és érte történő szüntelen foglalkozást tudatos kellemetlenkedésnek érezte. így is minősítette, csapatmodorban. Igazság szerint van felvilágosítás a gyógyításról és egészségi állapotról. Annak, aki' igényli és meg is érti, mert ez irányú fogékonyságunk elképesztően alacsony. Az orvosok kivétel nélkül mindig, mindenkinek válaszolnak, olykor drótkötél idegekkel. Az ápolónők többsége szintúgy. Bár vannak, de elenyésző azok aránya, akik pökhendiek és viselkedésükkel éreztetik, hogy mielőbb szeretnének túljutni a betegen és okvetetlenkedésein. Akiben nem embert, hanem letudandó feladatot látnak. Az ápolónőkről azonban majd később.... A helyszín csalóka. VESZHELYZET...? - a megyei kórház közelről A hegyoldali kórház legmagasabb pontján álló épület 30 éve a megmodernebb volt. Szép, kirakatpolitikai termék, melynek megközelítésére már senki nem gondolt. A kertépítés minden szabályának fittyet hányó 150 lépcső edzett turistákat is próbára tesz. A beteglátogatók többsége nem ebbe a kategóriába tartozik. A kapuig szállító buszjárat megszűnt, ráfizetéses volt, a látogatók nem bírták pénztárcával. Fenn, a bejárati lépcső postaláda felőli oldalán, könnyen orra lehet bukni egy elkopott sárkaparóban. •A liftről csak helyismerettel tudhatni, hogy a hívógombra támaszkodva lehet mozgásba hozni. A piros fény kigyulladása nem jelent semmit. Az épület, a kórterem koszos. Az ország és város is az, miért ne lenne? Csak napi egyszeri, felületes takarításra van pénz, ami pár éve még nem így volt. Az illemhelyek viszont sokkal tisztábbak, mint korábban. Ez nagy könnyebbség e téren is balkáni hazánkban. A kórtermekbe lépő műszerfalakban gyönyörködhet. Fülhallgatós rádió minden ágynál, ami nem működik. Telefonálásra alkalmatlan telefon úgyszintén. Kagylójának leemelésével viszont vészjelzést lehet adni a hosszú folyosó távoli nővérszobájába. A nővérek és a tompított szirénahangot éjjel-nappal hallgató betegtársak örülnének, ha ez mindig csak ilyenkor történne. A kórház szép parkban, pavilon-rendszerben épült. Nem hiszem, hogy modern megoldás. Ha a vérellátótól valamit fel kell vinni a hegy másik csücskére, nem lehet csőpostát használni, mert nincs. Az ápolónő hegyről le 150 lépcsőt, a parkon végig, majd ugyanígy vissza. Közben a szállítmány, esetleg vérplazma károsodhat. A „VÉSZHELYZET" című jó amerikai filmben valahogy más módszerekkel érkezett kéz alá minden... A különböző vizsgálatokra mikrobusszal szállítják más és más épületekbe a betegeket. A mutatós Toyoták a lehető legkényelmetlenebbek. Hordágyaikkal, ajtaikkal az átlagos japánok méreteire készültek. Valakinek nagy üzletet jelenthetett hazai beszerzésük. Bennük az utazás, hordágy aikon a fekvés, gyötrelem. A beteghordók sorsa se leányálom. Ezek a nagyon nehéz fizikai munkát végző férfiak a kórház piramisépítő robotosai, a rabszolga elődökét felidéző bérezéssel... Az anyagi viszonyokat egyébként jobb a kórházon belül nem szóba hozni, mert mindenki dühbe gurul. Ugyanis a vállalkozások korának vadkapitalista beköszöntése még nem ölte ki a természetes igazságérzéket. Valamikor a sajtó manipulálta a közvéleményt. Tudom, hiszen részese voltam. Akkor pártutasításra vagy legalábbis kontrollra. Most jó lenne tudni, hogy kiére? Az egészségügyiek bérezésével hónapok óta tömik az olvasót, hallgatót, mintha csak financiális helyzetről lenne szó. Az ágyszám és orvoslétszám esetében szintígy. Előbbiben van értelem. Bárki igazolhatja, aki lakott már pl. a 01-es szobában, melyben négy helyett háromnak lenne hely. A financiális állapotokról sok szó esik, mert „odafenn" csak pénzben tudnak gondolkodni. Azt senki nem tudja, hogy az itteni spórolásból mennyi jut (majd!) ide?Az emberi, közegészségügyi vonatkozásokról csend van. A bérrendezés minimális. Egy tízéves praxisú, keményen dolgozó ápolónő 15 ezer körüli forintot kap, három műszak és szeszélyes hosszúzások után. A meggazdagodás vágya aligha tarthatja a pályán. A segítőkészség és emberszeretet annál inkább. Ne féljünk a nagy szavaktól! Ezt ők maguk valószínűleg ritkán, vagy sosem fogalmazzák meg, többségükre mégis ez jellemző. Ami észrevehető a végzett munka milyenségén, de akár némi beszélgető kedven is, amikor a beteggel; akarja vagy sem; megismertetik a saját életük részleteit, így mintegy családtagukká fogadják. Parasolvencia (— mellékes) van. Egy rossz szót se tudok mondani elfogadásáról. Előre adni, mintegy végzendő munkájukat megvásárolva, előfordul, de ostobaság. Menetközben vagy utólag, elismerésként, hálából miért ne? Kétséges, hogy meddig maradhat valaki a szakmában? A 62 évesre emelt nyugdíjkorhatárig aligha. Ki bírja majd akkorra a betegek forgatását erővel, ügyességgel az infúziót, a katéterezést, branülcserét?Abban többen egyetértettek, hogy a jogszabály vagy rendelet alkotói nem ismerik a kórházi valóságot. Es ki igen...?A szatírába kívánkozó titulusú „népjóléti" miniszter minapi látogatásával (a megye más kórházaiban) tele volt a sajtó. Amolyan tábornoki szemle lehetett, kisuvickolt zubbonygombokkal. Önkormányzati vezető, netán megyei-városi képviselő-testületi tag protokollmentes, érdeklődő ittlétére senki nem emlékszik. Általunk választott országgyűlési képviselő még sosem ült le itt spontán beszélgetni, tudakozódni, érdeklődni ide kényszerült szavazói, választói közé. Nem ártana pedig, mert az istenadta nép, ápolt és ápoló, elképesztően sokat tud és sok mindenről van véleménye. Erről legalább ugyanennyit tudnék írni... Más az egyház! Mentes vagyok a túltengő vallásosságtól, de láttam a meghatódást és megkönnyebbülést egyik szomszédomon, akinek megizent kérésére fél nap múlva itt volt az eklézsia képviselője. Könnyezve mondták együtt a Miatyánkot, szenteskedés nélküli beszélgetésük pedig természetes volt, meleg és emberi. Ettől elszoktunk. Szentostyát bevenni életemben először láttam közvetlen közelről, a szomszéd ágyból. A kórház főszereplői természetesen a betegek. A hirtelen jött bajokat leszámítva, velem együtt, nagy részüket több évtizedes önemésztő tevékenység, életmód hozta ide. Gyógyulni persze mind kíván, de azt másoktól várja, olykor szinte ellenségesen és a saját közreműködését mintegy kikapcsolva. A WC-be kerülő „lenyélhetetlen " gyógyszerek természetesen nem tesznek csodát és a látogatók hozta, diétaszegő otthoni koszt sem. Minden beteg: az udvarias és a vesztett férfiasságát olykor szemtelenkedve feltámasztani igyekvő; más és más pszichológiát kíván az ápolónőktől, akiknek többsége ezt tudja is alkalmazni. A IV. sz. belgyógyászatnak voltam lakója, a baleseti sebészet csodálatos udvariasságú - és nagyon szerény, alagsori elhelyezésű ambulanciájának hetekig napi látogatója. Ami itt eddig olvasható volt, tapasztalatok tömörítése. Remélem életszerűen. Vészhelyzetről adtam számot? Azt hiszem, még nem. Egyelőre. Ordas Iván »