Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1996-07-14 / 14. szám
8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1996. JÚLIUS 14. KI 0? 1. 1942-ben Decsen született író, drámaíró, szerkesztő. 2. 1960-ban érettségizett Szekszárdon, majd '65-ig jogi tanulmányokat folytatott Pécsett. 3. 1978-79-ben a Négy Évszak főszerkesztő-helyettese, majd az Igen főszerkesztője. 1989-91-ben a miniszterelnöki hivatal munkatársa, majd a Publica Rt. elnöke. 4. József Attila-díjas író. Pályakezdő novelláit a legkülönbözőbb élethelyzetekbe való beleélés, regényeit a mesélőkedv, a szociális és erkölcsi érzékenység jellemzi. 5. Két legnagyobb vállalkozása a Várhelyi krónika és később a Luca néni feltámadása (1988). 6. Megváltó című regényének első kiadása erősen cenzúrázott volt, mégis jó kísérlet egy tágabb szociológiai és viselkedéstani korképhez illő epikus ábrázolásmód kidolgozásához. 7. Az 1980-as évek elejétől mind erőteljesebben határozza meg munkáit az újszövetségi etikai indíttatás. Jellegzetes műfajává vált a traktátus, a fantasztikus parabola, valamint a mese és az anekdota elemi keverékformája. 8. Néhány műve: Sárkánymese (1982); Eufémia (1983); A lélek felel (1986); 77 magyar rémmese (1988); A Teremtő mosolya (1991); Angyalok (1992); Törökkő (1994); Magyar-magyar nagyszótár (1994). (Előző lapszámunk rejtvényének jó megfejtése: Csengey Dénes. Könyvjutalmat nyert: Gróf Lajosné szekszárdi olvasónk.) Könyvsarok Madeleine Brent: A kis halászlány Codi Tregeronnak, a szegény halász 12 éves leányának nyugtalanító, visszatérő álmai vannak. Óriási, vízben álló palotához érkezik csónakon, ahol egy ismeretlen, arc nélküli férfi vár rá. Számos sorscsapás után egy gazdag angol család védőszárnyai alá kerül, úgy tűnik, végre boldogabb élete lesz, ám a rémálmok fokozatosan valósággá válnak. Már mindenkitől fél. Krimiszerű fordulatokkal peregnek az események. Megismerjük a századforduló életformáit és a modern kor kezdetét. A hősnő már az új kor vérbeli figurája, aki gondolkodik, dolgozik, megküzd az életéért, a szerelméért, a szabadságáért, de sohasem esik folt a vele született emberi tisztességén. A megható történetnek igen sok tanulsága van a XX. század végi ember számára, s emellett sok szép útleírás is gazdagítja az eseményeket. Ötletekben gazdag, jó humorral megírt könyv a neves angol írónő műve, amely a legtöbb európai országban már megjelent. (A könyv megvásárolhatóBalogh István könyvesboltjában, a Mészáros Lázár utca 7-ben, vagy a Korzó Áruházban. Házépítők, lakásfelújítók minden egy helyen, a legolcsóbban! ingyenes tervezés, szaktanácsadás központi fűtés, padlófűtés termoöv, Totya, Hőterm kazánok IDH víz- és fűtésrendszerek Unipipe alumíniumbetétes műanyag csövek olasz szerelvények Giacomini, Technovielle Wilo, Grund fos szivattyúk nagyker áron Primom hideg-, melegvízórák, vízszűrők hőcserélők, tágulási tartályok - hideg-, melegvizes csőrendszerek, szerelvények - KPE idomok, csövek - PVC lefolyórendszerek - AKCIÓS áron 110 PVC cső 15% kedvezménnyel! - konvektorok - Oventrop szerelvények - Óceán radiátorok, kazánok nagykereskedelmi áron - Műanyag szennyvízaknák Radiátorok 10-30% kedvezménnyel. Építési terv alapján komplett fűtés- és vízellátásra kap ajánlatot. Kis- és nagykereskedelem. ENERGOBT. Fűtéstechnikai Szaküzlet Wwf wi l ll ll V. t Szekszárd, Bajcsy u. 1 1. (fasor mellett) Tel./fax: 74/317-073. Megalakult a Tolnamed Július elsejei dátum szerepel azon az alapító okiraton, amely a volt megyei gyógyszertári központból átalakult cég, a Tolnamed Gyógyszerkereskedelmi Részvénytársaság létrejöttét bizonyítja. A közel hatszáz millió forint vagyonnal rendelkező nagyvállalkozás legnagyobb részvényese Szekszárd városa a maga 12,9%-os pakettjével, a második a megyei önkormányzat tíz százalékkal, a többi részt pedig közel száz más tolnai település birtokolja. Az új Rt. lehetőleg minél eredményesebb működéséhez városunk vezetése azzal járult hozzá, hogy december 31.-ig bérbeadta részére az összes, a tulajdonában lévő itteni gyógyszertárat. Egyrészt, mint Jobban Zoltán, a városi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke elmondta, szeretnék tesztelni a vállalkozás működését, s a további döntéseket a tapasztalatok alapján kívánják meghozni az év végén. Másrészt mivel érdekeltek a minél jobb működésben, s mivel egy nagykereskedelmi vállalat akkor tud igazán eredményt elérni, ha több kiskereskedelmi egységgel is rendelkezik, ezzel a döntéssel megadták a lehetőséget számukra. Jobban úr azt is kifejtette, hogy a városi vezetés véleménye szerint az átalakulás ügyében sikerült a településünk számára legjobb hej^k zetet kialakítani, mert azzal, hogy^^ a nagy cég továbbra is él, dolgozik, bérleti díjakat fizet, remélhetően nyereséget termel, jónéhány embernek munkát ad, ellátja a patikák szakmai felügyeletét, s biztosítja a város gyógyszerellátását, nagy nyereséget jelent mindannyiunk számára. -r-ó C SZEKSZÁRD BÚTOR LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ D Szekszárd, Arany János u. 4. Nyári ajánlata' Elemes és komplett bútorok, hazai és import étkezőgarnitúrák, sörpadok, állítható háttámlájú hintaágyak, műanyag asztalok és székek, napernyők, padlószőnyegek, függönyök, tapéták gazdag választékából válogathat Nyitva tartás: naponta 8-17.30 óráig, szombaton 8-12 óráig A helyszínen szőnyegszegés! Házhozszállítás! (