Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-01-14 / 1. szám

3 1996. JANUÁR 14. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Az Állami Zeneiskola megalapítója Hűsek Rezső 75 éves Bensőséges, családias hangulatú ünnepség színhelye volt január 5-én (pénteken) délután a Városháza kisdíszterme. Az ünnepelt Hűsek Rezsőt 75. születésnapja alkalmából saját zongorajátékának felvételével várták az ünnepség rendezői. Hűsek Rezső otthonában. Napi 3-4 órát tölt ma is gyakorlással. Az Állami Zeneiskola megalapítója, városunk díszpolgára, Cziffra György-díjas zongoraművész, Kocsis Imre Antal polgármester köszöntő szavai után átvette a Juhos László szobrászművész alkotta Borkút plakettet. A város tisztelete jeléül ezzel ajándékozta meg a még ma is aktív, nyugdíjas zongoraművész igazgatót. Hűsek Rezső 1921. január 6-án víz•kresztkor született. Élete egybefonóott Szekszárd zenei életével. Születésnapi beszélgetésünk egy kis visszaemlékezés az eltelt évtizedekre. - Nemrégiben volt 40 éves a zeneiskola, amit Ön alapított; s melynek három évtizedig volt igazgatója... - Az ötvenes években könnyebb volt létrehozni egy intézetet és vezetni, mint ma. Hogy miért? Egyrészt mert hittünk Liszt és Erkel tanításában, miszerint szervezéssel és szellemi erőkkel úrrá lehet lenni a gazdasági gondokon. Nem az anyagi javakból alakul a kultúra, hanem szellemi kezdeményezésből születik. Jómagam eljegyeztem a Kodálykoncepcióval, mert hittem abban, hogy ez a módszer korszerű, világszínvonalú, melyet az élet bizonyított is. Sikerült 1955. december l-jén a zeneiskola megnyitásával egy olyan iskolatípust kialakítani, amely nemcsak a korszerű oktatás műhelymunkáját tűzte ki célul, hanem a zeneiskola kristályosította ki a város zenei életét. Sőt hivatásomnak tekintettem, hogy a zenei életet kisugározzuk, nemcsak a város, de az egész megye területére is. - Mit jelentett a város életében 40 évvel ezelőtt az, hogy létrejött egy zeneiskola? - Az volt az egyetlen zenei intézmény Szekszárdon, s láttam, hogy fényévnyi különbség van a fővárosi és a helyi zenei élet között. Mert minden zenei intézmény, zenekarok, opera, koncertek stb. a fővárosban volt. Szerencsés voltam, mert olyan kollégáim voltak és segítőtársaim, mint dr. Tucsni László és Létay Menyhért, akikkel szinte néhány év alatt sikerült olyan zenei életet teremteni, amelyet az akkori statisztikai évkönyv tanúsága szerint Pécs után elsőként tartottak számon az országban, a zenei életet illetően. - Sok kitűnő tanítványt mondhatott a magáénak... - A felsorolás nagyon hosszú lenne, talán kettőt megemlítenék, Thész Lászlót és Lányi Pétert. Mint pedagógus arra lehetek a legbüszkébb, hogy a tanítványok közül nyolcvanan választották a zenei pályát. - A múltból a jelenbe tértünk a visszaemlékezés során. Mi a véleménye a jelenlegi zenei életről? - Ha arra gondolok, hogy az 50-60as években egy-egy koncerten több mint 300-an voltak, sőt egyáltalán nem volt ritka, hogy egy zenei eseményre 300-400 ember összejött, szomorúan látom, hogy ma kevesebben járnak hangversenyre. Természetesen ezt más is motiválhatja, mint a zene iránti közömbösség. Úgy alakult, hogy nagy a kínálat és zsugorodik a kereslet. A belépőjegyek ára rohamosan nő, s sokan nem tudják megfizetni. - Kicsit elszomorodtunk... - A fentiektől függetlenül nem vagyok pesszimista. Hiszek abban, hogy ez a nép nagyon tehetséges és nagyon szorgalmas, talán hiányoznak azok az országos politikusok, akik tisztában vannak a zene, a művészet jelentőségével. Nekik ajánlom Legány Dezső zenetudós gondolatait, mellyel tökéletesen egyetértek. Kis nép ha élni akar, semmiféle erőforrását el nem hanyagolhatja. Ha zenével szót akar kapni az európai koncertben, értékeit el nem vesztegetheti. Kultúrája csak úgy maradhat meg, ha néhány kiváló géniusz mellett még abban is nagy, hogy sokan és együtt segítik." - s _ Ki nem vágyik tiszta levegőjű, hóval fedett tájra a füstös, hófoltos város helyett? Milyen jó lenne Uyen helyen kipihenni az egész éves munkát! Egy baráti társaság már évek óta tesz is arról, hogy vágyaik teljesüljenek. Nyáron is együtt töltenek egy hetet és az óe'vet js közösen búcsúztatják. Németh Ágnessel, az utak szervezőjével beszélgettünk. - Szerintem nem szabadna, hogy luxus legyen az üdülés. Elfárad az ember szervezete az egész ^^es munkában. Az sem az igazi, ^Vaz ember otthon, a megszokott környezetben tölti a szabadságát. El kell menni máshova, legyen az egy másik város, falu vagy ország. A lényeg, hogy új, más ingerek érjék az embereket. Nekünk szerencsénk van, nyáron és télen is elmehetünk egy-egy hétre, családostól. Ez is nagyon fontos, hogy együtt lehetünk a gyerekeinkkel. Ok is, mi szülők is nagyon élvezzük az együttléteket. - Ha gyerekekkel utaznak, gondolom minden igényt kielégítő szálláshelyet keresnek!? - Ez nem egészen így van. Mivel vannak olyan családok, ahol még elég kicsik a gyerekek, ezért túl messzi célországot nem választhattunk. Másrészt a luxusutak négy-öt fős családoknak nagyon drágák lennének. Ezért a nyarakat az utóbbi időben Olaszországban töltöttük, az év utolsó napjait pedig Ausztriában, illetve már másodszor Szlovákiában. Szilveszter Szlovákiában - Miért pont Szlovákiára esett a választásuk? - Egyrészt, mert az egyhetes, félpanziós ellátással kínált szálláshelyjóval húszezer forint alatt volt, másrészt a síelés miatt hófedte helyet kerestünk, harmadrészt pedig gyönyörű vidéken voltunk. Körmöcbánya mellett találtunk szállást. Igazi gyöngyszemre találtunk. Erdős táj, a házunk előtt csörgedezett a hegyi patak, tiszta volt a levegő és a szikrázó napsütésnek köszönhettük, hogy szinte nem éreztük a mínusz huszonkét fokos hideget. Szerintem nyáron is csodálatos lehet. - Síelést emlegetett, volt síoktatójuk is? - Olyan szerencsénk volt, hogy - most már - a baráti társaságunkhoz tartozik Beregi Károly síoktató. Remek, felkészült szakember, no és elég türelmes is. Tavaly hívtuk 'először és az idén is nagy örömmel utazott velünk. Meg kell mondanom, a gyerekek sokkal hamarabb vették fel a ritmust. Egyébként a síeléssel kapcsolatos a legkellemesebb és a legkellemetlenebb élményem is. Borzasztó volt, hogy mennyit felejtettem tavaly óta, keményen kellett dolgoznom, mire újra belejöttem a sízésbe. Az viszont csodálatos volt, amikor esés nélkül tudtam lesiklani! - Az óévet is Szlovákiában búcsúztatták. - Igen, bár külön program nem volt. A panzió éttermében volt vacsora, majd később szilveszteri menü, éjfélkor korhelylevest és egy pohár pezsgőt szolgáltak fel. Diszkózenére táncolhattunk. - Mivel már másodszor jártak Szlovákiában, ismerik a környéket, mit emelne ki a tapasztalatai közül? - Először is azt, hogy a csodálatos természeti kincseiket megbecsülik, de ha a szolgáltatások színvonalát emelnék, igazi paradicsomokat tudnának kialakítani. Több magyar vendégnek nem igazán ízlett az étel. En úgy gondolom, hogy ha külföldre utazik az ember, készüljön fel arra, hogy mások a szokások, mások az ízek. A menynyiségre nem lehetett panasz. Az ételek is ehetők voltak. Ettünk pörköltet is, knédlit is. Természetesen más fűszereket használnak, mint mi, de ez csak azt jelenti, hogy más és nem azt, hogy rossz. Sőt, az a lényeg a kikapcsolódásban, hogy más, mint otthon. Mivel csak december 27-től január 2-ig voltunk a szomszéd országban, ezért nagyobb túrákat ném tettünk - a sípálya is körülbelül 6-8 kilométerre volt a szálláshelyünktől -, de azért Körmöcbányára ellátogattunk. Kedves, nyugodt, békés kisváros. - Idei tervek? - Konkrétumok nincsenek. Csak egy biztos: újra együtt, családi, baráti körrel szeretnénk pihenni. V. Ganszler Beáta