Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-06-16 / 12. szám

15 1996. JÚNIUS 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP A lakhatóbb Szekszárdért Vannak emberek, akiknek sikerül túllépniük egyé­ni problémáikon és életükből egy keveset a „köz"-re szánnak. Kevesen vannak és sajnos egyre keveseb­bed lesznek az eléjük gördülő akadályok miatt. Nem mindig sikerül meggyőzniük társaikat arról, hogy amit csinálnak, az igazán fontos, akkor is, ha a befek­tetett munka nem térül meg. A Lakható Szekszárd Egyesületben ilyen emberek tevékenykednek. A szervezet fiatalabb generációját, Füzék Gábort és Horváth Esztert kérdeztem arról, hogy mi is ez a szö­vetség? - Az egyesület olyanokból áll, akik szeretnének tenni valamit a környezetükért - mondja Gábor. ­Olyanokból, akik nem tűrik el, hogy a szekszárdi szü­lészet környékén a legnagyobb a légszennyezés, hogy a város tele van szeméttel és nem a megfelelő « Ivekre ragasztják a plakátokat. Szeretnénk megvál­ztatni az emberek gondolkodását: igenis törődniük kell környezetükkel és azon keresztül saját embertár­saikkal is. A szövetségnek bárki tagja lehet a komoly üzletemberektől kezdve a hatéves kisdiákig. Nem kell mást tenniük, mint megkeresni a művelődési ház igazgatónőjét, s elmondani, milyen terveik van­nak, egyáltalán, hogy ők is szeretnének segíteni. - Milyen programokat valósítottatok meg eddig? - A polgármesteri hivatal illetékes osztályával együtt szerveztük meg az egész városra kiterjedő sze­lektív hulladékgyűjtést. A program lényege, a külön­böző helyeken elhelyezett konténerekben össze­gyűjteni a szemetet a papírtól kezdve az igazán veszé­lyes hulladékokig. Csináltunk a Skála előtt egy sze­métkiállítást, s ezzel kapcsolatban kérdeztük meg a járókelőket. Kíváncsiak voltunk, mennyit is tudnak ezekről a dolgokról és esetleg milyen előadásokra lenne igény. A Mosolygó Tolna Megyéért Szervezet­tel közösen próbáltunk apró ajándékokkal, kedves szavakkal egy boldog keddben „részesíteni" a város • >it. Májusban sikerült megvalósítani, hogy a város épiskoláinak - elsősorban a végzős - diákjai és ta­nárai összejöjjenek és közösen énekeljenek a Pro­métheusz-parkban. A legutóbbi június 5-étől 10-éig tartó rendezvénysorozatunk a június 5-i környezet­védelmi világnaphoz kapcsolódik. A program alapja az a „fatákolmány", amelyet a szövetségnek megsza­vazott pénzből sikerült létrehozni. Feladata - azon­kívül, hogy színpad és játszótér -, hogy adandó alka­lommal információs központként működjön. A ren­dezvényeknek voltak olyan részei, amelyekben szá­mítottunk a fiatalságra. Ezek a mai fiatalok! Bizony jó néhány hete már a gyereknapnak, egy kellemetlen élmény azonban azóta sem megy ki a fe­jemből. A különleges alkalomra való tekintettel a már jól ismert Kamaszodó Kamaszadó tagjai a nap folyamán több ízben is jelentkeztek az ifjabb generá­ciónak szóló műsoraikkal. Bemutatták azt az interjú­sorozatot, amelyet Budapest utcáin különböző korú felnőttekkel készítettek. A kérdés, melyet mindenki­nek feltettek így hangzott: Milyennek látja a mai fia­talokat? Kész szerencse, hogy vannak ilyen tévémű­sorok, így legalább én is megtudhattam, milyen fara­gatlan, neveletlen, szemtelen, önző gyerek vagyok, aki ráadásul csak csúnyán tud beszélni. Bezzeg az előttünk járó nemzedék tagjai, ők aztán tudták, mi a jó modor, mit szabad és mit nem. Legalábbis ez de­rült ki a nyilatkozatokból. Szívből remélem, csak a műsor szerkesztőinek köszönhető, hogy egyetlen pozitív vélemény sem hangzott el napjaink ifjúságá­ról. Valóban ilyen rosszak lennénk? Én nem hiszem, legfeljebb mások vagyunk, de miért maradnánk épp mi ugyanolyanok, mikor körülöttünk a világ állan­dóan változik. Nem mentegetni akarom magam és a többi velem majdnem egykorút, de szerintem az el­hangzottak csak az igazság egyik oldalát vagy még in­kább apró töredékét villantották fel. Lehet, hogy ne­künk többet szabad, de többet is kell tennünk, mint anyáinknak, apáinknak vagy a nagyszüleinknek. Bi­zonyára vannak lusta, udvariatlan fiatalok, de szerin­tem húsz, ötven, sőt száz éve is voltak ilyenek. Szo­morú, hogy a megkérdezettek épp ezek alapján álta­lánosítanak. A generációk közötti állandó szakadék, úgy tűnik, áthidalhatatlan. A buszon, amelyen reggelente iskolába megyek, nagyon sok idős ember utazik. Attól a pillanattól fog­va, amikor felszállok, minden mozdulatomat lega­lább tizenöt bíráló tekintet követi. A rám tapadó pil­lantások kereszttüzében meglehetősen kellemetle­nül érzem magam és mindig megfogadom, hogy leg­közelebb gyalog megyek. Addig is igyekszem szoli­dan viselkedni és lehetőleg láthatatlanná válni. Ér­zem, hogy nem szeretnek. Utálják a hosszú hajam, a rövid szoknyám, a kopott farmerem, a nyári bakan­csom, a hátizsákom. Utálnak mindent, ami arra em­lékezteti őket, hogy fiatal vagyok, tehát nyilván szemtelen, hangoskodó, bizonyára én ragasztok rá­gót az ülésre, én firkálom össze a buszablakot és ki tudja, mi minden borzalmat követek el, amikor épp nem a buszon tartózkodom. Nem szeretnek, pedig semmit nem tudnak rólam azon kívül, hogy néhány évtizeddel később születtem, mint ők. Mint egy igazi mai fiatal, szeretném megjegyezni, vannak dolgok, amelyeket én is utálok, például az előítéleteket. Szeretem viszont a kedves öreg bácsi­kat és néniket, akik ott toporognak a buszmegállóban és örülnek, ha valakivel, akár egy fiatallal is, szóba elegyedhetnek. Fél éve az egyikük lelkendezve azt kérdezte tőlem: „Mondd aranyom, hol vetted ezt a jó kis bakancso­dat, nekem is ilyen recés talpú téli cipő kellene, hogy ne csússzam el a jeges járdán." Gy. A. A zöld autó a Béla téren zöldell - Például a parlagfűgyűjtés - veszi át a szót Eszter. - Ennek úgy kellett volna történnie, hogy a művelő­dési házban megrendezett pollenelőadás után min­denki elindul a gyomnövényt ábrázoló képpel és az irtáshoz szükséges eszközökkel a városban. - Miért a feltételes mód? - A számításaink nem igazán jöttek be, részben a szervezési és hirdetési hibák, részben a diákság passzivitása miatt. - Meg kell jegyezni - veti közbe keserűséggel a hangjában Gábor -, hogy mostanában a diákságot egy módszerrel lehet bevonni bármibe: ha biztosí­tod, hogy az utolsó két óráról eljöhetnek. Azért az aszfaltrajzoló verseny és a különböző környezetvé­delmi mérések elég jól sikerültek. - Milyen terveitek vannak a jövővel kapcsolatban? - Szeretnénk kiírni a város szépítésével foglalkozó pályázatokat. Például olyan feladatokkal, hogy a pá­lyázó fejtse ki, hogyan képzel el egy szekszárdi teret vagy parkot. Versenyeket is tervezünk, amelyek kü­lönböző betegségekkel kapcsolatosak. A zöld autó pedig mindig ott lesz, ahol valamilyen rendezvény van. Most például a vármegyeháza előtt áll, a borna­pok miatt. Előfordulhat az is, hogy koncerteknek, előadásoknak biztosít helyet és folyamatosan műkö­dik, mint játszótér. Gy. E. generáció Július 10-e: indul a buli a Csörge-tónál Július l-jén végre mindannyian fel­lélegezhetünk, hiszen véget ér a felvé­telik időszaka, valamennyien szaba­don élvezhetjük a diákélet kínálta kor­látlan örömöket. Minderre nagyszerű lehetőségünk nyílik a már hagyomá­nyossá vált Csörge-tavi bulin. A részle­tekről, a rendezvény egyik fő szervező­jét, Gyimesi Sándort kérdeztük. - Az idén negyvennégy zenekar részvételével július 10-e és 14-e között kerül sor a találkozóra - kezdi Gyimó. ­A program rendkívül változatos, az iga­zi nagy nevek mellett természetesen találunk néhány környékbeli amatőr együttest is. Sokakat az idén köszönt­hetünk először ezen a bulin. - Úgy tudom, az eddigiektől eltérően ezen a nyáron már nekünk is hozzá kell járulnunk a költségekhez. - Igen, így van. Sajnos belépődíjat kell szednünk, de azt hiszem, ezt a jel­képes összeget mindenki kibírja, hi­szen a közel egy hét szakadatlan szóra­kozás csupán 300 forintba kerül. Hozzá kell tennem, a sátorozási lehetőség to­vábbra is ingyenes. - Mondanál valamit a szülőknek, megnyugtatás gyanánt? - A helyszínen a büfék mellett mini ABC és egészségügyi sátor is működik majd, reméljük az utóbbira nem lesz szükség. Két alapítvány is jelezte, hogy szívesen támogatja a rendezvényünket. Az ő embereik vállalták el a lelkisegély­szolgálatot és a szexuális tanácsadást. - Mint szervező, mire kéred a közönsé­get? - Azt hiszem, nem lehet okunk pa­naszra, eddig megúsztuk botrány nél­kül, remélem ez a jövőben is így lesz. A biztonságra 40 emberünk ügyel majd. Semmiben nem szeretnénk korlátozni a jelenlévőket, csupán egyetlen kéré­sem lenne: ne másszanak fel a színpad­ra és akkor jól megleszünk egymás­sal. Gy. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom